Biztos mer nem nehéz gyerekkorról szól a sztorija... ha jól tudom, mer nem nagyon mélyedtem bele... tehát inkább az ilyen elfen lied, vagy valami... Arc the Lad, még az is bejött, mer ott is elég szarul bántak gyerekekkel, valami kísérletezés. Pedig azér izé, nem túl komoly sztori... vagy legalábbis kicsit gyerekes...
De már animét se csinálnak jót, régen minden jobb volt, bezzeg az én időmbe, ezek a mai fiatalok... szóval... Nem tudom, már nem nagyon kézül semmi.
Még a trigun is terszett valamiért, az is jobban tetszett mint a bebop, meg volt az mikor spoiler! :D az egész elszigetelt kisvárost, ellepték a vámpírok, így be akarták lakni, hogy az csak az övék legyen, mi is volt a címe... Shiki ... ja, és egy regényből készült, most nézem ugye a googlebe. Na mindegy az animének nagyjából vége... Miyazakitól se várhatjuk ugye, hogy még a halála után is alkosson, vagy bármi.
Ilyenek vannak, hogy újjászülettem átlagos japán kispolgárból és most egy fantasy világban vagyok félisten, ez egy zsanra bmeg... és tucatjára gyártják a dögunalmas ilyen hülyeségeket... Vagy ahogy bejelölgetik a szereplőket, hogy ilyen meg ilyen osztályú éppen képességét illetően, hogyis hogy... B A aztán S, S mint szuper... baszod... hogy hát gyerekeknek értem én, de mér volt az, hogy régen meg lehetett nézni egy animét pedig kölyköknek készült akkor is, nem nekem feltétlen, és jó volt... oké volt gagyi, meg nagyon gyerekes, de azért lehetett találni bőven, ami nézhető, vagy kifejezetten jó. Áá eljárt felettem az idő, ez van, ezek a mai fiatalok má, de nem, sztem ők se néznek már animét, mer szarok. :D Hol van már a régi hype... hol van az a krézi srác... ééékszer a leeelkem!... :D Jól elkanyarodtam! :D Ennek már nem sok köze van a... semmihez...
Ez tetszett a srácnak a kórházból, ez a kimnowak szám, ők mentek olaszba azzal a heroinos csajjal, akivel én fölöslegesen erőlködtem, hogy összejöjjek, aztán hamar visszatértek, mer nem sikerült a túra... Konkrétan korházban kötöttek ki. :D És később még felkísértem (a csajt) egyszer pestre, mer összefutottunk, és felvonatoztam vele, mer hogy addig is dumálunk, aztán valahova kiszédelegtünk még, valamikor estefelé, mármint én voltam, aki csak úgy kolbászolt mellette, ő valahova tartott, egy háznál álltunk meg, hogy ő ott most ideiglenesen lakhat, vagy valami... hogy egy kedves hölgy épp segít neki, ilyenek derengenek... és a nagy, üres, pontszerű, szomorú szemei, a kitágult pupillák. Gyönyörű volt így is. Az a szép, fekete hajú lány. Na és... onnan valószínűleg kurvanehezen találtam haza, mer szörnyű a helyismeretem. :D Azt se tudtam mi van, és pofáztam odafelé az úton mint állat végig, ahogy szoktam, teljesen elvesztem az összképben és nem figyeltem a részletekre... Vagy várjál... direkt segített, mert látta milyen kis hülye vagyok? :D Asszem mutatta, hogy innen könnyedén erre meg arra, gondolt rám. Most ez rémlik, már nem emlékszem...
A piszkos fred volt így elveszve a vasútállomáson nálunk, ő is hazafelé tartott volna, de nem tudta épp mi van, ő se. :D De ő úgy rendesen kóválygott valamitől és ez befolyásolta, nem a szerelem bódította el, mint engem. :P ... És ott meglátott, rám vigyorgott, megnyerő tekintetével. Nem igazán bízott benne, hogy segíteni tudok, ezek szerint ismert ennyire. :D Mondta, hogy kérdezzük meg még valakitől, hogy hogy is... :D Ugyancsak a kórházból... őt ekkor láttam utoljára, a csajt akkor. Fred, aki színésznek készült, de kávéért meg egy szál cigiért adott elő jelenteket a kórház folyosóján. Közben megtért, ezért lett egy csomó gyereke, mer hogy ez így jó ötlet a sok gyerek, meg nem kell fogamzásgátló, de valahogy a szerekről nem jött le azért, a feleségét nem teljesen értem, de mintha ő is el lett volna csúszva, vagy valami... remélem hazatalált aznap...
Majdnem szóba se állt velem odabent... Volt ez a másik arc, akit előbb ismertem meg, ez a mindennek a kimaxolása típus. A rossz gyerekkor, a rossz útra térés, és a teljes önpusztítás. Ez a 30 körüli arc, közel a halálhoz. Az apja valami komcsi katonatiszt figura, hatalommal, aki elérte, hogy válás után ne az anyjához kerüljön, hanem hozzá, és rendesen megkínozta. Úgy járkált, mint valami ilyen már keresztre feszített Krisztus, akit nemrég levettek onnan, és most feltámadva még rajta vannak a stigmák, és fel alá kevereg, hogy mutassa, őt nem lehet elpusztítani. Gyakran nagy, nyújtott mozdulatokkal, szertartásosan. Na a frednek viszont rámozdult a nőjére, és ezért nem akart fred szóba állni velem, mikor említettem... Mer hallottam, hogy ők barátok, és hogy tud e róla valamit? Aztán rákérdeztem, hogy az e a baj, hogy összevesztem vele a végén? Innentől jóba voltunk. :D
Tartottam valahonnan valahová. Hátamat egy fehér színű, szögletes hátizsák préselte egyre keskenyebbre. Egy széles országút betonjára léptem. Az alkony csöndje lassanként ránehezült a környező tájra. Igazából nem tudtam, hová és miért megyek. Csupán annyi sejlett elmém szegletében, hogy valami célt el kell érnem. A sötétség fátyla egyre erőteljesebben simult rá a létezés minden sejtjére. A messziség felhőin át egy játszadozó gyermek halk nesze közeledett felém. Hátranéztem, s láttam, hogy egy lakókocsi mellett egy fiatal kisleány játszadozik egy labdával. Még messzebbről emberi alakok kontúrja is feltűnt, de nem láttam pontosan kik is ők. Belülről éreztem, nem hozzájuk kell eljutnom. Tovább indultam vándorutamon. Hátizsákom egyre elviselhetetlenebb teherként nehezedett gerincemre. Közben az kószált az agyamban, hol hajtom majd fejem nyugovóra e vészjósló éjszaka kormos árnyai között. Az est hideg szele egyre inkább átjárta csontom zegzugait. Van-e nálam elegendő meleg ruha? villant át agyamon a gondolat. Tovább lépdeltem.. s egyszer csak hirtelen furcsa kőszerű képződményeket pillantottam meg. Ám ezek a kövek nem közönséges sziklák voltak, hanem valami egészen mások. Ahogy a közelükbe értem éreztem, hogy meleg fuvallatot ömlesztnek ki magukból. Ez igencsak felemelő érzéssel töltött el a hűvöskés este didergős léptei közepette. Aztán egyfajta különös-misztikus halk muzsika csendült fel a kövek repedezett szirmai közül Vagy talán maguk a kősziklák zenéltek? Nem tudom. Meghatott a látványuk, de továbbra is úgy éreztem ez itt még nem a (vég)célom. Leginkább azon csodálkoztam, miért nincs egy teremtett lélek sem a kövek közelében. Maradék erőmet összeszedve tovább vánszorogtam, s egy keskeny kis utacskára kanyarodtam rá. Távoli ködös foltokban aprócska nádtetős, derűs hangulatú falusi házak kacsingattak reám. No, talán ide kell megérkeznem gondoltam magamban. Egyre közelebb értem s hirtelen emberek egy csoportját fedeztem fel egy téren. Egy kupacban ácsorogtak, s úgy tűnt, együvé tartoznak. Egyre közelebb és közelebb kerültem hozzájuk. Ekkor felismertem két régi barátomat, de a többiek idegennek tűntek. Odamentem az egyik ismerőshöz s érdeklődni kezdtem tőle. Mi lesz ezek után a teendőm? Befogadnak maguk közé?... Tényleg hozzájuk tartozom? Tűnődtem mindezeken
Ám ekkor hirtelen köddé vált minden körülöttem Az álom megszakadt
Vajon elértem célomat, vagy sem? Elvégeztem küldetésemet, vagy sem? Megtaláltam azokat, akiket kerestem, vagy sem? Örök rejtély marad számomra mint az is - mindez álom volt csupán ,vagy valóság?
Ülök a buszon, bambulok. Szeretek így utazni, ez az igazolt semmittevés tipikus esete. Mert kérem szépen, én fontos dolgot teszek éppen, A-ból B-be jutok, mégsem kell csinálni semmit, sőt, nem is lehet, mert mégis mit szólnának, ha mondjuk tornáznék vagy énekelnék. Csak bambulni lehet, gondolkodni, rendezkedni a lelkem polcain. Nem szoktam az utastársakkal sem foglalkozni, nézek csak ki az ablakon, kitalálom, hogy mondjuk ha hajnal van, vajon most éppen még kávéznak ottan, abban a kis házban, vagy már készülődnek induláshoz, vagy nem is mennek ma sehova sem, mert szabadnap vagy valami más. De biztos jó meleg van, mert füstöl a kémény, a házikó is takaros. De jó! Továbbsuhanva, vajon az a kert ott miért olyan gazos és kusza? Elköltöztek, eladták? Vagy meghaltak? Vagy nekik így tetszik? Micsoda fura népek vannak... És így tovább. Mindez érzésszinten, sokszor szavak nélkül, csak benyomások, hangulatok. Mögöttük a lélek tollászkodik, titokban.
Most mégis feltűnt az a két felnőtt a kiskamasz lánnyal, talán mert szombat dél volt, kevés utas, és talán a lelkem sem tartott igényt rendezgetődésre. Anyuka, apuka is túlsúlyos, a kislány nem. Mindketten esznek, valami péksüteményt, jóízűen, élvezettel rágcsálnak, nem tudják kivárni, amíg hazaérnek, épp itt tört rájuk a farkaséhség. Nem baj, hát egyenek, ki bánja. Két megálló után le is szállnak. Nézem őket, és arra gondolok, hogy vajon milyen sebet cipelnek, amit így körbe kellett növeszteni? Vajon milyen fájdalom él titokban a lélek mélyén, amit ennyire védeni kell, ennyire el kell takarni, hogy senki se férjen hozzá soha többé? Jó vastag páncél, zsírból. Amin az ütések már csak hangosan puffannak, de kárt nem okozhatnak. Remélem, nem egymás ellen növesztették. De ha nem, akkor vajon tudják? Hogy a másiknak is fáj?
Persze, persze. Hormonok, meg minden, meg genetika. Meg még ki tudja, hányféle magyarázat. Nem fáj senkinek semmi, tessék kérem továbbhaladni, nincs itt semmi látnivaló.
"Minden lélek egy-egy Mester - bár némelyik nem emlékszik az eredetére, vagy az örökségére. Ám mindegyikük megteremti a legmagasztosabb céljainak megfelelő és a leggyorsabb emlékezéshez szükséges helyzetet és körülményeket - a mostnak nevezett valamennyi pillanatban."
Erről szól a filozofiai novellám.
Hogy az Égből hullottunk alá egy istenségi szintről amely őstörténésnek allegóriája a bukott angyal . Azonban az megtervezett megszervezett kódolt hogy visszatérünk oda .És ebben még az egyéni aktuális lény az ember szabadsága is szerepet játszik.
Ebben a visszaemlékezési folyamatban a MOST-nak nevezett minden pillanatban ez bontakozik ki számunkra nem tudatosan mondhatnám automatice és minden a cél felé vezet.
A MOST szó a lényeg.....nem azonos a jelennel mert akkor abbol kettő volna.
A mult a jelen és a jövő vagyis MINDEGYIK pillanata életeink sorozatának MOST van ,ami mindössze annyit jelent hogy egyazon lényeg cél hasznosság végkiteljesedés érdekében van. Egybe értelmezendő.
Ez a topik saját írások közzétételére jött létre. A próza: irodalom. Vagy irodalmi igénnyel írt szöveg. Vagy legalább szándék arra, hogy valami irodalmi igényesség legyen benne.
Ugyanigy küszöb őre a SZFINX is pontosabban mondva azt jelenti , szimbolizálja.
A Biblia emlegette Életfa küszöbét két angyal védi egészen addig amig az ember/iség eredeti bün miatti büntetése tart.Mert az UJ ÉG UJ FÖLD korszakában már ehetünk az életfa gyümölcséből.
Hasonlatos az ugynevezett őrangyal amelyik lényünk magasabb szintjein figyel segit valamiféle isteni automatizmus. a Szellem/Spirit/Tudatfeletti szavak ide utalnak.
Egy szent yógi egy szakrális Mester is vizsgálja a jelentkezőt jelöltet hogy ÉRETT-E MÁR hogy tanitványul felfodani van-e értelme.
Nem ámbició kérelem és iparkodás dolga hanem hogy az ember ALKALMAS-e arra hogy érdemben lépjen előre felfele a szent ösvényen.Eleget tanult tapasztal kiélte e alsó vágyait megedződött-e a megpróbáltatások/szenvedések során ?A lényeg az hogy ÉRETTSÉGE esetén lépheti át a határt az ember.
Minden Várban él egy Öreg Király (Szaturnusz). Ő Várunk legnagy uralkodója, akinek azonban előbb utóbb át kell adnia koronáját, mert a régi irány már nem követhető. Ettől függetlenül szükség van a bölcsességére és tapasztalatára, még ha sokszor csak a merevségét, a megcsontosodott elveit vesszük is észre. De miért van szükség rá?
Az Öreg Királyt, azaz a Szaturnuszt a Küszöb Őrének, az Idő Urának vagy a "karmafelelősnek" is szokták nevezni. Azért mondjuk, hogy őrködik a küszöb felett, mert a határainkat jelképezi - olyan küszöböket, amelyeken csak az önzés és szükkeblüség felülmúlásával, leckék megtanulásával léphetünk át.A zsidok "csillaga" a hatágu sárga mert hatodik bolygo a Naprendszerben..... Isten szigorának jelképe ilyenformán a sors és a karma terheinek képviselője.
Lényegi szinten / főalany / ISTEN aki a gondviselőnk határoz erről olyan karaktert sugalmaz megválasztani ami aktuális szent TERVEINEK PASSZOL.
Én semennyire se aszketikus pirospozsgás karizmás életvidám kereszténységet szeretnék de ez számomra sem lényeges :))) ugyanis ISTEN DÖNT és ugye mindhárom pápa lengyel német argentin dettó konzervativ :)))) nem szeretnék istennel bunyózni............................ugy tünik ez most az Égi trend.
És most imádkozzunk : Legyen meg a te akaratod Ámen !
(Beleolvastál????? :D :D Még tart a nyomozás, de még csak most kezdtem el. Ez a vagányság pedig nagyon betalált. Ott lesz az a kutya!!:) Örülök, hogy látlak.)
Egyes gyerekek életük első éveiben korábbi életükről "számolnak be". később eltűnnek ezek az emlékek.
A reinkarnációs kutató Carol Bowman ezért figyelmet szentelt a kisgyermekek vizsgálatának. A könyvében arról számol be, hogy kutatásai során olyan esetekbe botlott, ahol kisgyerekek a korábbi életükben megélt halálos sérülésről "számoltak be". A gyerekeknek a megfelelő testtájukon hegek, anyajegyek vagy bőrfoltok voltak. Úgy, mintha azok a korábbi életben szerzett sérülés nyomai lennének. Erről a jelenségről más tudósok is beszámoltak. A pszihológus Dr. Morris Netherton olyan pácienssel találkozott , aki úgy hitte már élt korábban is. A páciens hite szerint ő Rita McCullum néven 1903-ban született. Az élete nem volt boldog, olyannyira, hogy 1933 június 11.-én a szabóműhelye egyik mellékhelységében felakasztotta magát. A szabóműhely new yorki címét is megadta a páciens. A tiszta tények alapján a pszihológus utánajárt a történetnek a városi tanácsnál, ahol alátámasztották a történetet: 1933 június 11.-én egy Rita McCullum nevű 30 éves nő felakasztotta magát.
Ez csak egy példa a sok közül, amikor a reinkarnáció tűnik a logikus magyarázatnak. Indiában az újraszületés tana elfogadott,nem csoda, hogy Dr. Ian Stevenson elsősorban ezen a vidéken kutatott a reinkarnáció után. Az indiai egyetemek professzorai is vizsgáltak eseteket. A kutatókra leginkább az 1944 január 17.-én Új-Delhi-ben született lány, Shanti Devi esete volt hatással. 1953-ban kutatásaik után egyöntetűleg kijelentették, hogy Shanti Devi esete a reinkarnáció bizonyítása, a kilencéves lány emlékei egy 25 évvel korábbi életre nem magyarázhatóak más módon.
Mi is történt? Shanti szüleinek azt mondta, hogy valójában Annes-nak hívják, Muttra-ban él és a kereskedő, Ahmed Lugdit felesége. Oly makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy ő nem Shanti, hanem valaki más, hogy szülei végül elvitték egy brahmanikus orvoshoz. Az orvos felismerte, hogy a kislánynak nem elmebaja van. A megfelelő hivatalban érdeklődve kiderítette, hogy Muttra-ban valóban él egy Ahmed Lugdit nevű kereskedő, akinek a felesége 1928 október 25.-én meghalt. Shanti részleteket mesélt az otthonukról, a férjéről, például, hogy annak milyen szakálla van és hol van sebhely a karján. A szülők elhatározták, hogy utánajárnak. Az indiai kormány kész volt az akkor 54 éves özvegyet, Ahmed Lugdit-ot és családját Új-Delhibe vinni. A gyermek Shanti 15 ismeretlen férfi közül felismerte a férjét. A kutatócsoport ezután elvitte a kis Shanti-t az számára addig ismeretlen Muttra-ba, ahol a lány pontosan leírta korábbi életét. Leírta a házakat és utcákat, mielőtt elértek volna oda. Természetesen felismerte Ahmed házát is, és ott a padlódeszka alatt egy csomag pénzt keresett, amit oda dugott el. A megdöbbent Ahmed elmondta, hogy azon a helyen talált pénzt.
A reinakrnációs eset valódiságát illetően a kutatók kétsége eloszlott. A kis Shanti ugyanaz a személy volt, az eltávozott Annes-sal. Az újjászületés legprominensebb képviselője a dalai láma. Ha egy dalai láma meghal,csapatok alakulnak, akik Tibet területén és azon túl a szent ember újjászületett énjét keresik. A legutóbbi dalali láma kutatás során megdöbbentő események történtek. A fiúgyermek felismert személyeket a korábbi életéből és meghatározott tárgyakat pontosan leírt. A kutatók számára egyértelmű volt, hogy a fiú a keresett láma. A távolkeleti hittanok szerint minden ember egyfajta életkerékben újra és újra megszületik
"Az esti séta a Városban helyrehozott, nagyon jólesett a köveken császkálni, felmentem a Szamárhegyre, megnéztem a fényeket a Dunán, de a nagyiékig nem mentem el, nem akartam most látni azt a monstrumot, amit oda építettek fel, ahol felnőttem. Érdekes, néha jó elmenni oda, képes vagyok újra látni a régi házat és a kertet is, mintha a monstrum soha nem épült volna meg, mintha a nagyiék még mindig ott laknának, és én mennék hozzájuk, csöngetnék, és a nagyi jönne otthonkában, nyitná a kaput, én pedig ebédelnék a papával, grízgaluska levest, amiben a galuskáknak éle van, és utána rohannék a tetőre, ahonnan átlátni Dunakeszire, imádnám a szelet, ami átjár, és éppen érne a búza, és gyönyörű lenne. Persze, bánkódást, szomorúságot is éreznék, hogy mindez elmúlt, de megtelne a szívem szeretettel, és ez feloldaná őket. Szoktam ezt csinálni, de világosban, valamiért sötétben nem megy."
- Egy barátommal szemétkedik a nője. Mindent elterveztem. Tudom, hogy a barátom bolondul ezért a nőért, ezért úgy csinálom ne fájjon neki. Senki nem fog rájönni semmire.
- Ez gyilkosság.
- Az a nő iszonyatosan néz ki. Szívességet teszek a világnak.
- Adok egy telefonszámot, az unokahúgomat keresse.
- Őt is el kéne ásni?
- Dehogy, ő pszichiáter. Segít önnek, hogy épelméjű legyen.
- Nem akarok az lenni. Viszont a barátaimnak muszáj segítenem.
- Van a plébánián pár TNT és lőfegyver.
- Az Isten áldja meg atyám
- A Krisztus kísérjen utadon és jó mélyre ásd a célpontokat. Ámen
Igazából a Morricone-érzést muszáj volt valahová kitenni, és csak utána gondoltam, hogy akár írhatnék is, tényleg. Jó lett a cicás, úgyhogy nem ment el a kedvem teljesen.
A hajléktalanszállón lakik két cica. Hajléktalanok ők is. A puszta földön alszanak, hiába kerül nekik puha derékalj, nem kell. Csak ritkán jönnek dörgölőzni, ha már teli a hasuk. Büszke népek. A vörös hímet nap közben alig látni, a cirmos viszont eldől az udvaron bárhol, ha úgy tartja kedve. Ez lett az otthonuk, és valószínűleg már nem lesz más gazdájuk. Kaja van, kezét-lábát töri a csapat, nehogy éhen maradjanak akár csak egyetlen estére is. Idecsapódtak valahonnan, itt élik le az életüket, és valószínűleg itt is fognak majd meghalni. Lehetett volna szebb életük. De azért csúnyább is, szóval... nem olyan rossz karma. Nem tudják, hogy milyen lehetett volna.
Meghalt Morricone. Nem tudom, miért épp ez a halál szomorít el nagyon. Nem is tudom, írt-e még új zenéket egyáltalán. Hiszen csak járkált a világban, és vezényelte a régieket. Mégis, mintha eltűnt volna a zene a világból. Mintha már soha többé nem írna senki szép zenéket. Ez mekkora hülyeség.
