Ide várom azokat a kérdéseket, amiket a Hit Gyülekezetének, vagy egyes vezetőinek feltettek az idők során és a kérdezők nem, vagy nem megfelelő választ kaptak.
az "áldjátok a zsidókat" tanítás tipikus usa-tévéprédikátoros-jóléti-evangéliumos dolog, amikor egy igét túlhangsúlyoznak. millió ilyen van, alapvető módszerük az eltúlzás.
"Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket"
a hitgyülektések szerint átkozni kell akár a saját testvéreiket is (a szent cél érdekében), de a zsidókat áldani kell, attól leszünk áldottak...
Úgy látom, hogy a nem foglalkozunk vele, csak a hívőket tájékoztatjuk hozzáállás elmozdult a töröljük le Bartus Lászlót a földszínéről indulat felé. Amúgy kíváncsian hallgattam végig NS múlt pénteki rádió interjúját, amiben részemről három érdekes kijelentést fedeztem fel: 1. Amerika az egyik legélhetőbb társadalom... - Nos, emlékeim szerint az utóbbi években az USA inkább a mr. sátán egyik bugyraként volt beállítva szemben a hazai szellemi kánaánnal...
2. NS-nek fogalma sincs, hogy mi zajlik a gyülekezetben. (ő mondta) Igaz, a járvány előtt is csak annyit tudott, amennyiről a vezetők tájékoztatták. A legtöbb vidéki gyülekezetben nem járt legalább 20 éve. Ennyit a jó pásztorról...
3. Végül... Ő már vagyonos ember volt a Hit Gyülekezete előtt is... Igaz, ezt a "riporter" adta a szájába, de aztán egyetértett vele. Ez viszont most egy új hites legenda kezdete lesz. A gond csak annyi vele, hogy felülír minden korábbi állítást és szembe megy minden eddig ismert ténnyel.
A többi szöveg érdektelen, már ezerszer meghallgatott sarazás volt, de ezt a három pontot érdemes megjegyezni,, mert később hivatkozási alapok lesznek... :)
Teljesen megegyezik a Hitesdroidok Bölcseinek Jegyzőkönyveivel.
oroszoknál találták meg a művet és benne van, hogy NS mit csinált és mit fog csinálni.
Ami bele van írva, arról nem szabad beszélni, mert szupertitkos.
Ámen zenekar - mond valakinek valamit?
A HGY-zenekar hibernálni akarják és úgy kicsempészni mindegyiküket Magyarországról.
Az USA csak az első állomás. A második a Jupiter. USA-ból megszervezik, elintézik, hogy a Jupiterre tudják kimenteni a németh család vaskos billiárdjait. Frank és dollár meg euro is
Újra akarják éleszteni Hitlert, hogy végezzen a zsidókkal - mert Rózvelt elbénázta a Auschwicc bombázást - és majd utána az életben maradt zsidók tudnak hétszer akkora Izraelt építeni, mint a mostani.
A zsidók sátánozzák a zsidókat? A forrásod nem néztem végig, mert hamistanítók és zsidóskodnak. Amúgy a forrásod is egyik videoban bárányt kínoz és szadizmus meg süt nyárson.