1. Ja, nem lett rövidebb, de legalább megpróbáltad! :)
2. A pontokba szedés max arra volt jó, h átláthatóbb az irományod. Az enyém is?
3. Én nem kisstílű megállapodott ember akarok lenni, hanem olyan, aki zuhogó esőben is kézen fogja a párját és elindulnak akárhova. Ez is emberfüggő, nem törvényszerű, h mindenki, aki megállpodik és családot alapít, lusta, besavanyodott és érdektelen lesz!!!
4. A kisebbségi komplexus és a flört kapcsolatára való rávilágításod jót tett a kis lelkemnek, meg is fogom mondani az illetékesnek, vagy nem, mert nem éri meg, de jól esik így gondolni:)
5. Az, h a könyvek, filmek, kultúra, és leginkább a reklámok (!) mit sugallnak, mindenki tudja. Elgé nagy feladat, de meg kell próbálni figyelmen kívül hagyni ezeket, legalábbis én nem mindig EZT a szálat ragadom meg az adott műben, és akkor máris nem olyan rettenetes. Szerintem NEM a bepasizás az élet legnagyobb kalandja, és nem engedem, h ezt elhitessék velem.
6. nem biztos, h azért csak a net meg a net meg a net van neki, mert nem akar felnőni, hanem mert A: függő, B: otthonülő C: programszegény D:kényelmes E. ez nekem mind azt jelenti: beszűkült! Nincs rá szükségem. Én is eleget ülök a gép előtt, főleg munkaidőben (nem is mindig van időm enniyt fórumozni), de otthon nem az az első, h megint net...és reggel és 7végén és a nyaralás alatt. Még akkor sem, ha esik az eső :) Vigyorgok, pedig ezek szomorú dolgok, a túlfűtött, kalandvágyó 30asnál már csak az netfüggő, unalmas 30as a rosszabb, aki ráadásul kezdetben elhiteti, h milyen izgalmas, aztán a nagy lószart! (bocsika) :))))
7. Köszi, hát ez akárhogy nézem, még a 30hoz van közelebb, addig ne izgulj! ;)
1. Bocs a hosszáért még 1x. (-- mondta tegnap Herr Demsky a hülye német álerotikus filmben. :D
Szóval most majd megpróbálom pontokba szedni a rövidség érdekében. Legalább nem rúgnak ki a cégtől a munkahelyi topikolás miatt. ;)
2. Örülök, hogy már jobb a hangulatod. Csak így tovább!
3. "Kalandos élet egy másik, nagyszerű, szeretetre méltó ellenkező neművel". Hát, ez tök jó lenne, csak a valóságban valódi emberek mászkálnak, nem ilyenek. (Mint egy másik topikban felmerült nemrég -- Sandra Bullocknak is izzad a lába, ha sokáig van zárt cipőben, és ha bal lábbal kel, nyilván őt is nehéz elviselni. :)
4. A "megállapodott" élet olykor kisszerűvé is teszi az embert, nem megyünk el szakadó esőben mittudoménhová, mert az is alternatíva, hogy itthon legyünk, és ne csináljunk semmit. Egyedül az ember ütőképesebb, vállalkozó kedvűbb, rugalmasabb, mozgékonyabb.
5. Ezzel együtt minden értelmes lénynek be kell látnia, hogy egyedül mégse olyan jó, az ember társas állatfajta stb. A csajok srácokat keresnek, a srácok csajokat. Ha megtalálják, az tök jó. Sokan ezt a tök jó érzést igyekszenek minél többször átélni, pláne, ha érzik, hogy a "megtalálás" könnyen is megy. Ha meg már megvan, nem is olyan fontos, hiszen bármikor átélhetik újra a megtalálás örömét, ami jobb is, mint az összes többi jó, ami utána jöhet. Ez viszont mesterséges stimuláció, amibe bele lehet fásulni, hozzá lehet szokni, mint a kábítószerhez.
6. Azt is észrevettem, hogy sokszor kisebbségi érzéses emberek keresnek állandó visszaigazolást a flörtben, nekik van folyton szükségük rá, hogy a másik nem odafigyeljen rájuk. (Hú, most eszembe jutott egy csomó arc, fiúk-lányok, szóval, szerintem ez elég általános jelenség.)
7. A filmek, könyvek, zene (operától a legutolsó slágerig), az egész emberi kultúra ömleszti ránk, hogy az emberi élet alapvető kalandja, történése a becsajozás/bepasizás. Hirtelen nem jut eszembe olyan film, amiben ne lenne jelen legalább mellékszálként a sztori végére a kötelező "összejövés". Merjem ezek után úgy érezni, hogy NEM hiányzik semmi az életemből, ha már elköteleztem magam valakinek, ha lemondok a jövőbeni ál-párválasztásról (azért nevezem "ál"-nak, mert hiszen nem a pár végleges megtalálása a cél), merjem azt hangoztatni, hogy egy 50-es túra teljesítése szakadó esőben, vagy a relativitáselmélet felfedezése is ér valamit...
8. Való igaz. Aki hülye 30 évesen, az valószínűleg 50 évesen is az lesz, sőt... Akkor még rátör a kapuzárás nevű nagy mumus is, akkor tízszer annyira meg kell mutatnia, hogy ő a tenyészmájer. A 30-as kor talán inkább azért választóvíz, mert a 20-as éveiben még természetes, hogy mindenki jön-megy, keresgél. A 30-as kor az a kor, amikor már ott a szorítás, hogy meg kéne állapodni, amikor már valamilyen szinten deviánsnak számít egy egyedülálló, "aki még mindig azt képzeli magáról, hogy húszéves" :))) "ebben a korban már nem flörtölés meg a net meg a net meg a net a fontos" -- hát, elég sok példát tudok erre is, hogy ez a fontos, 40-eseknél ugyanúgy, mint 30-asoknál. Az emberek valahogy nem szeretnek felnőni. (Jó, én dumálok...)
Ez igen, szép volt, csak olvastam és olvastam, és belémhasított az érzés, h lehet, h ennek soha nem is lesz vége, a betűk csak jönnek és jönnek, aztán egyszer csak elfogytak:) Így meg tudom kezdeni a reagálást :))
Semmi gáz nem volt abban, amit leírtál, max. szokatlanul hosszú volt, de legalább élesztjük a toicot, és egyértelművé vált számomra is, h "akarsz róla beszélni" :))
Édekes a dolog, mert erre röviden nem is lehet válaszolni, de majd tömörítek ;)
-Engem a hideg ráz ettől a reklámokból ránk köpött, fogyasztói szartól.
Ez tök érthető, engem is, de az, h vki megtalálja a párját és boldog kapcsolatban él (nem kalandozik el mások felé...), nem feltétlenül azt jelenti, h ilyen lesz az élete. Ez csak a 2 emberen múlik, h milyenné alakítják. Megfelelő társat kell találni, aki partner mindenben, aki mellett később is egy kaland lesz az élet. A kalandot én itt a kezdetekben rossz értelemben vettem, de az a fajta kaland, amiről Te beszélsz, az a változatos, mozgalmas élet, programokkal, kirándulásokkal, stb, ez valóban kell és fontos...ez miért lehetetlen? Nem kell minden párnak bepunnyadnia! Valszeg nem találtál ehhez jó alanyt, és a kötöttség is megijesztett. Engem pl az nem zavar, ha tartozom vkihez, kell is (kéne) a biztonság érzése, és h tudom, számítatunk egymásra. És elvárom, h ne csajozzon meg ne kacsingasson más felé, ha egyszer engem váalsztott. Arra törekedjen, h mellettem és velem működjön a dolog. És tényleg ne csak a szürke hétköznapokból álljon az élet! Keveset, de ismerek olyan párt is, akik nem szürkültek el, és X év után is egy rakás jó dolgot csinálnak együtt, mert megtalálták azt, akivel mindez lehetséges! Ez a legfontosabb: h ki van melletted.
A Te görcsöd nem tudom, h h oldódhatna, kívülállóként azt gondolnám, h a megfelelő társ mellett ez múlna v. átalakulna, de lehet, h annál több kell, pl még mélyebbre kéne ásnod magadban, h megleld a megoldást. Aztán meg tudatosan figyelni arra, h változzon ez a dolog. Adj esélyt magadnak, és ne gondold, h ez örökké így marad! Kalandos élet egy másik, nagyszerű, szeretetre méltó ellenkező neművel, ez a cél, nem? Tök egyedül nem igazán érdekes az élet:(
- Van olyan haverom -- a régi bandából (nem is egy) --, aki ezt úgy próbálja gyógykezelni (én úgy látom, hogy nem túl sikeresen, mert mindig sír a szája), hogy hétfőn meghúzza az újságoslányt, kedden a pizzás csajt, szerdán a hamburgerest..
Hát ha vmi, akkor ez biztos, h NEM. Ideig-óráig esetleg, de nekem is ennél több kéne.
- Gyakoribbak mégis a sötét gondolatok, meg az az érzés, hogy -- ahogy írtad -- egyre több itt a tahó, akkor inkább már lőjenek föl a Holdra, igaz, hogy ott nincs levegő, de tahók sem
Ez tetszett, ismerős érzés:))
Sztem a családosok sem kövezhetnek meg a hsz-odért, mert én nem azt vettem ki a szavaidból, h családellenes vagy, csak egy másfajta modellt képzelsz el, nem azt, ami manapság dívik. De ha jól értem, a Te képedben is azért 1 férfi, 1 nő, és később pár gyerek szerepel, nem? csak nem éppen otthon ülve a tv előtt vagy a teszkóban:))
Én tök véletlenül akadtám rá erre a topicra a tegnapi kiakadásom alatt, és mivel a legutóbbi sztorimban egy erősen 30as pasas szerepelt, jól esett kidühöngeni magam. pedig az is igaz, h ez nem a kortól függ. Aki hülye 30 évesen, valszeg az lett 50 évesen is, meg utána.( És az általánosítás sem jó dolog!
Nekem eleve az is új volt, h ennyivel idősebb emberkét engedtem magamhoz közel, ráadásul nem csak ettől volt fura, hanem már van egy gyerme és többszörösen elvált, mégis belementem. Aztán meg csalódtam benne, mert azt hittem, ebben a korban már nem flörtölés meg a net meg a net meg a net a fontos, hanem vmi más. Az ő esetében tévedtem, de ez még nem jelentheti azt, h minden 30an túli lökött. Csak sok:) Viszont érdekel ez a korosztály, mert millió jót is tapasztaltam azzal kapcsolatban, h relatíve nagyobb a korülönbség. Főleg, h én világ életemben az idősebbekkel értettem meg magam.
Köszi a bíztatást, kifelé lábalok a gödörből, már az is jó, h így írkálok róla. Meg tegnap elvonszoltam magam a fodrászhoz, és vágás, fúj hajszín, változás, adtam a lelkemnek, ez is jót tett :)
Persze a mindennapok nem ebből állnak, de majd próbálom tartalommal megtölteni azokat és nem csak a saját bajomon rágódni, mert abba tényleg bele lehet hülyülni. Most rágódtam egy kicsit a tiéden is, és jól esett:))
Remélem nem túl IRL a kérdés, h mennyivel vagy 30 felett?
Szerintem tök természetes, hogy most sötéten látod a dolgokat. Érzéketlen gép volnál, ha nem így lenne. Ilyenkor egyetlen dologba lehet kapaszkodni: hogy majd elmúlik.
Amit a "női betegségről" írtál, az nagyon találó. De szerintem nem csak nőkre igaz, nagyon sokan így vannak ezzel.
Kb. a saját problémám is ez, amiért találva éreztem magam ezzel a topikkal, amikor elolvastam a 0. hsz-t. (Meg a topiknyitót.) Szóval, én nem akarok genya lenni, többször megfogadtam, hogy nem is leszek az (szerintem nem is vagyok, kisebb koincidensektől eltekintve). De ha megpróbálom beleélni magam a rendesember szerepébe, irgalmatlanul be szoktam szarni. Kb. attól, amit beidéztem a csápgézás cikkből valamelyik nap. Szóval, hogy most már mindig csak ez legyen: két roppant rendes ember éldegéljen együtt egy szolid kis kertvárosi/társasházi lakásban, csupa rendes népek között, kocsival, gyerekkel, kutyával, és negédes pofával ne vegyenek tudomást a konfliktusaikról. És a teszkó nagybevásárlás legyen a legfőbb esemény az életükben. Engem a hideg ráz ettől a reklámokból ránk köpött, fogyasztói szartól.
Közben meg tudom, hogy a szemléletem tajt hibás, és így nem lehet élni, és szívok is miatta nap mint nap...
Nem tudom, mitől van bennem ez a görcs. Ha másfél hétig nem történik semmi, már arra ébredek, hogy basszus, penészedek. Érzem magamon a hullaszagot.
Naná, a gyerekkoromat okolom (ki nem), anyám egyedül nevelt, aztán bepasizott, én el a balfenéken, de pl. nagyon hosszú ideig a nagymamáméknál laktam, ők olyan igazi sablon kispolgári életet éltek, és ott érdekes módon nagyon jól éreztem magam. Ha valamit visszasírok a gyerekkoromból, akkor azt. Nem értem magamat, semennyire.
19 évesen még hittem mindenféle eszményben (család, összetartás), egy eljegyzésbe is beleugrattak valahogy; vonakodtam, de azt hittem, hogy ezt kell tenni, "első" volt /17 éves korom óta tartott/, és nekem az volt a természetes, hogy ki kell tartani mellette. Utólag rájöttem, hogy egy horror volt, ki akartak forgatni a bőrömből, "idomítani" akartak, megváltoztatni. Még idejében leléptem, de így is túl sokára. Talán innen is datálódik a menekülési reflex. (Bár sűrűn lehet, hogy már maga ez is csak következmény volt, nem ok.)
Utána kinyílt a világ. Kicsit kellett csak keresgélni, belecsöppentem egy társaságba, akiknek tényleg semmi nem volt szent. :) Ráadásul mindenkit ismertek, mindenhol ők voltak -- valahogy úgy, mint ma a topikokon, hogy aki ír az egyikre, az minimum olvassa a másikat is. Aki biciklizett, az úszott is, akivel vízitúrán dumáltam, és elváltunk úgy, hogy valószínű sose látom többet, arra másfél hét múlva ráléptem egy gyalogtúrán. Tényleg úgy éreztem akkoriban, hogy egész Magyarország, akár az egész világ a haverom. Mindenki azt a szemléletet vallja, amit én (max. kisebb mérési hibákkal), aki meg nem, az úgyse számít sehol. :)) Basszus, de szép volt, ha azt az időt visszahozhatnám valahogy... Már pénteken csak a buliról szólt a világ, aztán hétfőn az ember kialvatlanul kezdte megint a visszaszámolást. :)
Aztán lassan vége lett, évek alatt. A haverok bebarátnőztek, a barátnő meg kitette nekik a papucsot a sátor elé. (Tényleg láttam ilyet, csak néztem, mint akibe villám ütött... Akkor kezdtem felfogni, hogy múlik a régi világ.) A kedves, csinos kis csajok a bandából ma két-háromgyerekes családanyák, és akkora darabok lettek, mint a Titanic oda-vissza.
Én meg itt maradtam, "harmincasnak". A pofám leszakad. Valahogy végig abban a hitben ringattam magamat, hogy ez velem nem fog megtörténni. (Jó, nyilvánvaló volt, hogy igen, de hát a kisgyerek is úgy képzeli, hogy nem fog meghalni.) Folyton magamba kell néznem, itt valami nagy zűr van, ki is vagyok én, mit szarok el éppen? Jó, van egy tűrhető állásom, tűrhető pénzzel, de hogy én csak az állásom legyek -- hát, előbb lőjenek fejbe. Vannak kis terveim, amikről már a kiagyalásukkor tudom, mekkora tahó hülyeségek. Egyik nap megpróbálok normális lenni, másnap ordítva felrúgom az egészet.
Van olyan haverom -- a régi bandából (nem is egy) --, aki ezt úgy próbálja gyógykezelni (én úgy látom, hogy nem túl sikeresen, mert mindig sír a szája), hogy hétfőn meghúzza az újságoslányt, kedden a pizzás csajt, szerdán a hamburgerest... Hát, basszus, én nem hiszem el, hogy a "kaland" mostantól kezdve csakis a puszta dugás lehet. Jó, az a veleje mindennek, de azért több is van ebben, nem csak az aktus akárkivel, aki hajlandó. Hajlandók mindig lesznek, nem kunszt fölszedni valakit egy buliban, ahová mindenki azért megy, hogy fölszedjék. De kell lenni ebben valami emberi faktornak is, nem? Katarzisoknak? A pillanatnak, amikor az ember elmosolyodik, és magában megjegyzi, de jó is így élni, tökös kis fickó vagyok én, vagy valami ilyesmi... Aztán rohan tovább a hülye mókuskerékben.
Szóval, én oda jutottam magamban, hogy a kefélés magában nem kaland. Az ÉLET az, úgy, ahogy van, csak ez az élet mintha egyre messzebb lenne tőlem. Néha történik valami jó is, ilyenkor felcsillan a remény, szeretem elhinni, hogy jó lesz ez így, de sajnos, ez elég ritka. Gyakoribbak mégis a sötét gondolatok, meg az az érzés, hogy -- ahogy írtad -- egyre több itt a tahó, akkor inkább már lőjenek föl a Holdra, igaz, hogy ott nincs levegő, de tahók sem.
Próbálom megtalálni a magam hétköznapi kis hülyeségeit, sikereit, erőfeszítéseit, hogy tudjam néha a saját vállam veregetni, futok, mint egy hülye (aha, ezt itt már le is írtam, biztos nem nézett tajt lúzernek senki se), túrázom, kipróbálok dolgokat. Próbálom elhitetni magammal, hogy semmi nem változott, a kaland ott van. Csak talán összement.
Hát, akiknek minden vágya egy jó állás meg egy normális család (vagy mi a szöszt szoktak az emberek kívánni), az most biztos jó nagy köveket hajigál rám.
Bocs, hogy ezt most így leírtam, kijött. Jól esett. Meg talán bemutattam, hogy ez is egy álláspont. Árnyaltam egy kicsit a képet. (Vagy nem. :)
Tulképp csak arra kattantam rá, ahogy leírtad, hogy a túlontúl rendesek hamar idegesíteni kezdenek -- ez milyen igaz, sokan vagyunk így, és van, akit már az is idegesít, ha ő maga túlontúl rendes. Meg, hogy "lassan itt az idő, hogy átprogramozzam magam" -- ezt is mennyiszer mondtam már, de tudod, azt hiszem, az ember úgyse tudja átprogramozni magát. Abból csak megalkuvás, megjátszás, szenvedés lesz.
Hát -- nem biztos, hogy fölvidítottalak (pedig eredetileg azt akartam, tényleg :), de sok sikert Neked. Remélem, hamar kilábalsz a gödörből, amiben most vagy, és az is érdekelne, hogyan alakulnak azután a gondolataid.
(Hehe, nem biztos, hogy az ismeretségi körömet, kesergők vagy nem kesergők, ezek után valaki is még itt akarja látni. :D
Elgondolkodtam az írásodon, és valszeg igazad van. Meg ez attól is függ, h épp milyen szakaszban és hangulatban van az ember, én jelenleg túlérzékeny vagyok az ilyesmire, talán ezért látom borúsabban. De ha reálisan belegondolok, talán tényleg vannak normálisak is, csak most elbújtak:) vagy én sem vagyok fogékony.
Az utolsó mondatoddal meg végképp egyet kell, h értsek. Ez is tapasztalat. Tényleg vonzóbbak és érdekesebbek. Én világ életemben a "nehéz eseteket" vonzottam, volt köztük genya is, meg átlagos. CSak épp a "nagy jó" még nem:) Az egyszerű lelkivilágú fiúk sosem tudtak lekötni, meg a túlontúl rendesek is hamar idegesíteni kezdtek. Ez vmi női betegség. Az a jó, ha belédrúgnak. Aki körülrajong (túlzottan), az nem kell.
Lassan itt az idő, h átprogramozzam magam, mert már kezdem unni a "genyókat". És tervezni, meg építeni ilyenekre nem lehet.
De jó kis ismeretségi köröd lehet, ide velük (kesergő srácok), mindenki a fórumra :))
"kezdik eluralni a világot és a normális emberi érzelmeket. Én nem akarok egy ilyen elfajzott világban élni"
Ebben szerintem nincs igazad, szerencsére. Amikor az ember ilyeneket mond/gondol, általában sejti is, hogy remélhetőleg nincs igaza. Nem vezetek sta10tikát, de azt hiszem, azért mégis több a normális ember. Csak a rohadékoknak sokkal nagyobb hangjuk van, sokkal szembetűnőbbek, sajnos. Másrészt míg 1 db genyó hosszabb időre megkeserítheti az életedet, addig általában nem érzed sokkal jobban magad, ha találkozol 1 db normális emberrel, vagy tízzel. Az ilyesmi természetesnek tűnik. (Mondom: szerencsére.)
Fura, van az ismeretségi körömben egy csomó srác, aki folyton kesereg, hogy nincsenek normális lányok. Ugyanakkor ismerek pár csajt is, aki meg egyfolytában nyavalyog a tahó krapekok miatt.
Tudod, mit? Asszem, az lehet a dolog mögött, hogy a rohadékok vonzóbbak.
Ezt a topikot el is felejtettem. Még jó, hogy annak idején betettem a kedvenceim közé. Kicsit ugyan személyeskedő a hozzászólás és mintha meg is szólítana engem, de egy hiba még nem hiba
Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a független harmincasok kevesebbet ígérgetnek, mint a nem függetlenek, sőt
Nekem meg jól esett leírni. Ma egész nap így vagyok, h jól esik kiírni magaból dolgokat, gondolkodás és szépítés nélkül.
Ahogy Te fogalmaztál: büdösgörényszarházy, teljesen ideillő, és sztem megértetted, h miről beszélek, csak az a baj, h túl sok van belőlük és kezdik eluralni a világot és a normális emberi érzelmeket. Én nem akarok egy ilyen elfajzott világban élni, ahol bárki, bármit megtehet egy másik ember érzelmeivel. Tudom, h tehetetlen vagyok ez ellen, ezért már ma hülyeségekre is gondoltam (nem is akarok élni, stb:(()
Aztán rájöttem, h meg kell próbálnom a saját életemből kizárni az ilyeneket, legalábbis jól leredukálni a számukat.
Dolgozom az ügyön.
A bosszúvágy viszont erősen dolgozik bennem, de ez már egy másik topic témája:)
Csessze meg az összes kalandozó 30-as, akik csak ámítanak és teszik a szépet, aztán egy laza tollvonással húznak át mident, ami szép és jó!
A kalandozó 30-as, unatkozó, otthonülő, esetleg még kisbabát is nevelő nők pedig kifejezetten húzzanak a sunyiba, bármire képes az ilyen, nem számít, h hány életet tesz tönkre a dolgaival (egy kis kalandért...)
A független, 30-as kalandozókat áldja meg az ég, ők legalább tisztességesek, nem ígérnek többet, mint amit látunk belőlük. Éljenek az egyenes, és valóban nyílt akárhány éves akárkik. Mindenki más vesszen!
"Hogy honnan tudhatjuk, hogy reménytelen az életünk, egy sorházban fogunk megrohadni, Volvonk lesz, és a Tesco-nagybevásárlás lesz az egymás után könyörtelen rendben érkező hetek csúcspontja egész hátralévő, nyomorult, légkondicionált, leárazásokkal teli életünkben? Hát csak hallgassunk The Rasmust, és ha úgy érezzük, hogy a számok mintha a mi fájdalmunkról szólnának, már kezdhetünk is aggódni!"
(mai Csáp Géza termésből)
Heh, heh. Nem mintha pont ilyeneken törtem volna a fejemet egész múlt héten. (Írtam is, hogy nem fogok filozofálni.)
Úgyláccik, a Net olyan, mint a Biblia, mindig pont ott nyitom ki. :)
Én se bírom ezt a metroszex nyavalygást, hogy "jaj-jaj, meleg van". A nyár az olyan, oszt kész. Nekem dedós korom óta attól van nyár, hogy az izzadság csorog a pofámon, tél meg attól van, hogy befagy a fenekem. (Utóbbit kevésbé szeretem, de ez már magánügy.)
Sok az elpuhult ember, az a baj. Legyen folyton 20 fok, és minden krómacéllal borítva. Hogy nehogy megakadjon kis lábuk a kiálló szegélyekben. :II
Sok tahó még nyaralni/elutazni is csak úgy hajlandó, hogy ugyanott legyen a tévé, mind' otthon, és ugyanannyi gomb legyen a távirányítón. Nekem a nyaralás/helyváltoztatás/hajlékomból hosszabb távú kizökkenés akkor már legyen olyan, hogy tudjam, most máshol vagyok. Legyen nyugodtan kisebb a komfortfokozat, más a kaja, mások a szokások. Marokkóban pl. halál élveztem azokat a minősíthetetlen, lepattant guggolós vécéket, a sarokba láncolt vödörrel (azzal kellett leönteni a művelet után, a lánc meg azért volt, hogy el ne vigyék szuvenírnek...) -- vidult a fejem, hogy ilyet is láttam, itt vagyok, és nem otthon. Szívesen alszom susnyában, sátorban, vagy akár a sátorlapon hálózsákban, már ha a helyi flóra és fauna nem kajál meg reggelre. Erdélyben meg vígan eszem az oldal szalonnát reggelire, ha azt adnak (itthon felfordulnék tőle).
Majd itthon úgyis rendbe jön a vegzált gyomor, beforrnak a horzsolások, kikopik a kipiszkálhatatlan kosz a lábköröm sarkából, és úgy-ahogy kialusszuk magunkat, hellyel-közzel. Van vagy 300 napunk a rekreálódásra, túl sok is.
Nna. Tegnap úgy döntöttem, eső suxx, futok egy tízest. (Yo, mondjuk kivételesen nem ömlött, csak szitált.) Első körben még egy öngyilkos terrorista dühével utáltam a világot, közte magamat, aztán a kör végén már meccseltünk, én meg én, hogy 15 belefér-e még az időbe (7-től más programom volt). Végül kiegyeztünk 13-ban.
Aztán a második körben kezdett kikopni fönt a felhőréteg, mint egy régi, nagy, koszos lábtörlő, és egy lukon át kinézett az ég. A lejátszón is jó számok jöttek épp.
A kör végére meg kiragyogott a nap.
Na, ilyen is van néha (ha nem is gyakran), hogy a jók győznek. (Szóval akkor mégse fogok filozofálni.)
Nekem augusztusban legyen kánikula, főjön le a fejem!!! De ne ilyen hülye, trutyis, depressziós ősz!
Mentem volna tegnap túrázni (egy 30-ast). Már össze is volt csomagolva a cucc. Hát, nem mentem. De azok se mentek, akikkel mentem volna. Gondoltam, nem baj, futok helyette (egy olyan 12--15 km-t akartam). De a halálnak volt kedve kimenni ilyen trágya időben.
Tegnap megin levitt valami hidat egy nagyeszű teherautós. Híradóban nyilatkozik: igen, látta a magassági korlátozást, de hát ilyenkor még "át szokott férni", vállvonogatás, "hát nem sikerült".
Bakker!!! Nem ám "barom voltam", hanem "nem sikerült". Kár, hogy nem tette hozzá, hogy "majd legközelebb"!!!