Nekem mindig is felfújhatóm volt, nagynyomású pár év óta van, rendszeresen evezek vele folyón is, tengeren is. 4,7 m hosszú, papíron tengeri kajak. Valamivel biztosan lassabb, mint a merev kajakok, de a hagyományos, duci felfújhatónál sokkal-sokkal gyorsabb és dinamikusabb. És azt is elhiszem, hogy valamivel labilisabb, instabilabb, mint a merev, de érzésem szerint ebben sincs nagy különbség... A táv, hogy tengeren mekkorát érdemes tervezni vele, szerintem alapvetően az erőnléttől és attól a súlytól függ, amit cipelünk vele. Én nyaranta visszatérően csinálom azt, hogy a partról - merőlegesen rá - elevezek 10-15 km-re lévő ilyen-olyan kis szigetekre (aztán ott kalandozgatva többhetes túrára), jó sok cuccal, adott esetben mondjuk 50 liter ivóvízzel és két heti élelemmel inkluzíve. Mármint többek közt egy macskán (miau), egy kempingasztalon és két k.széken felül, de van még ezer más dolog is nálam. Ez így nekem kb. három órás lapátolás. Ezt persze mindig nyugodt vízen teszem, amikor nincs különösebb szél, így nagyobb hullámok sem. Üresen egyébként talán kétszer gyorsabb vagyok, mint a fenti módon telepakolva.
Amit írnak alattam, hogy a drop stitch kajak túlságosan kilóg a víz szintjéből, és így nagyon érzékeny a szélre: nekem alul mindig ott van a szkeg, szóval talán ennek köszönhetően is, de ilyet még nem tapasztaltam és szerintem ha egyáltalán, ez csak akkor lehet probléma, ha túl nagy a szél - de akkor már a hullámok is nagyok, tarajosak, viszont olyan hullámzásban eleve nem kajakozik, pláne nem túrakajakozik az ember, mert ilyen szinten azért figyeli az előrejelzéseket... :p A másik, hogy "kilyukadhat" a kajak. Mégis, mi a fenétől lyukadna ki a nyílt vízen? Engem, pontosabban a kajakot egyszer viharban és sötétben a baszomnagy hullámok már hozzávágták egy betonstéghez, úgy, hogy többhetes túráról, telipakolva érkeztem akkor meg, és még akkor sem lett semmi baja a hajónak (én a kajaktól már függetlenedve vágódtam a betonnak, az evezőt, az asztalt, a székeket és pár apróságot pedig örökre elvitte a víz, de ez itt mindegy, csak érzékeltetni próbálom azt az erőt). Különben is három kamrás, tehát ha a vízen az egyik mégis elkezdene ereszteni valamiért, a másik kettő még fenntartja magát emberestül, cuccostul...
Én használtam Advanced Elements AdvancedFrame -et 3-4 évig , talán még itt s írtam róla tán 2008 környélén . Ez nem a dropstich-es padlós volt hanrm egy alumínium merevítő volt az alsó gerince. azzal szépen lehetett egyenesen menni . Tengeren is használtam többször 10 - 15 km-t . Ami jó volt benne , hogy elfért a csomagtaróban . Több légkamrás volt , kamra a kamrában , ha külső leeresztett a belső még fenntartott . Akkor adtam el mikor a duna közepén másodszor elkezdett ereszteni alattam . Decathlonost nem ismerem , de az nem a raftingra használható abban biztos vagyok . Ha nagyon hordozható kellene akkor inkább faltbootra vagy az Oru kajak féle összehajthatóra szavaznék . A tengerikajak. hu -s csapat uj-gineáig szokta vinni - kérdezd meg őket mit használnak. De lehet hogy a repülőtéri plusz súly szállítási árából helyszínen is tudsz bérelni ....
Nekem nem Decathlonos drop-stitch hajóm van, de talán nem különböznek egymástól annyira.
Akármilyen jól néznek ki a reklám videók, én tengerre nem mennék vele. A drop-stitch hajók eleve instabilabbak a mereveknél, másrészt szélben gyakorlatilag vitorlaként viselkednek, annyira kilógnak a vízből. Amikor először kipróbáltuk a saját 2 személyesünket(!) a Boden-tavon, konkrétan attól féltem, hogy kijutunk-e vele a 20 méterre lévő partra. Egy szkeg ezen biztosan sokat segít, de semmiképp sem lesz olyan, mint egy merev falú. A másik dolog, amiért túl bátornak gondollak, az a sérülékenysége. Ha bármi okból kilyukad és messze a part, az nem vicces. Persze, lehet, hogy én egy különösen rossz darabot fogtam ki, de az enyém egyszercsak az RSD-n adta meg magát. A vizen pumpálva sikerült még menni vele kb. 5km-t, aztán hazamentünk HÉV-vel; egy nyári napon ez belefér, de nagy vizen nagyon félnék. Mai eszemmel (és ha sok pénzem lenne) akkor inkább a Pakayak felé mennék, ha szállítható hajót akarnék. Vagy egy Advanced Elements-et; bár a virsli oldala nem néz ki szexin, és nyilván tengerre lassú is, de ha a rafting hajók bírják azt a gyűrődést, akkor valószínűleg máshol sem megy tönkre.
Rendszeresen túrázok az Adrián tengeri kajakkal, most egy 3 személyes Liker -em van, nagyon gyors és biztonságos. Arra gondoltam, veszek valami repülőn szállítható kajakot is. A Decathlonos nagynyomású pumpás kajak elég jó árban van (300eFt) és elég korrekt szerkezetnek látszik. Van tapasztalata valakinek mennyivel lassabb ez egy PE kajaknál? Mekkora távokban lehet vele tervezni tengeren?
Sziasztok mi a véleményeteka a P&H Scorpio kajakról . Főleg a tartóssága , "karcállósága" érdekelne , de használati tapasztalatok is jöhetnek .
3 típussal ismerkedem virtuálisan a Perception essence 17 , Prijon seatron Gt , ph skorpio Hv . Árban hasonlóak . ( megkezdtem az egyeztető tárgyalásokat a mikulással ) . Akinek volt alkalma őket összehasonlítani kérem ne tartsa magában .
Tengeren használjuk, nyílt vizen, ritkán nyugodt a víz. Az egyik kajak így is nagyon kezes, jól tartja az irányt, a másik rudder nélkül kifordul balra, csak evezéssel kormánylapát nélkül nem tudom egyenesben tartani. Egy profinak biztos ez is menne, de én nem vagyok az. A kormánylapáttal kezdem megszokni viszont, beállítottam a pedálokat, és tegnap már egész sokat mentem vele minden kényelmetlenség nélkül. Azért jó lenne, ha kormánylapát nélkül is tudnék menni vele.
Amelyik kajaknak van egyenesfutása, arra kevésbé jellemző az ilyen elhúzás. A szkeg segít a problémán, ahogy a kormány is, de ha szükség van bármelyikre is egy folyami evezéskor, akkor a gond az evezősben keresendő.
Evezz 20-30 Km-t kormány és szkeg nélkül úgy, hogy figyelsz rá, hogy egyenesen menj.
Gondolhatunk rendszerszíntű hibára gyártásnál, vagy hogy rendszeresen jobbra döntve teszik ki a kajakot az üzletek. Akárhogy is a jobbkezeseknek rendszeresen balra görbe kajak jut.
Persze lehet, hogy a jobb kezük erősebb... (Érdemes visszaolvasni, ez sokszer felmerült már, de görbeséget nem tudom sikerült-e valaha kimérni.)
Véleményem szerint kiegyensúlyozni nem lehet! Vagy a tömege nem szimmetrikus, vagy a vízvonal alatti profilja.
PE hajóknál könnyen lehet deformáció az alj profiljában. RTM technológia eredményezhet jelentősen egyenletlen falvastagságot. Ezektől lehet a félrehordás.
Lenne egy kérdésem: mit lehet tenni, ha a kajak egyik irányba húz, kanyarodik? A kormánylapáttal tudom korrigálni, de ez egyrészt elég fárasztó, másrészt tengeri hullámzásban mindig túlkormányoz, nehéz irányba tartani.
Én a PE kajakomat is magasnyomásúval mosom, a PE-ből az apró iszapszemcséket csak az hozza ki.
Ha újra akarod festeni akkor nagyon finom papírral át kell csiszolni, azután langyos vízzel szivaccsal alaposan átmosni, és hígítós ronggyal megtörölni, hogy tökéletesen zsírtalan legyen.
Pusztán hossz-szélesség adatok nem mérvadóak. A vízvonal alatti kialakítás a lényeg. A tengeri kajakok fenékformája a hullámállóságra van kihegyezve. Azon kívül van elsődleges és másodlagos stabilitása a kajakoknak. Ez is sokat számít. Olvass utána kicsit és megérted.