Anyum vasárnap óta kórházban van, érszűkülete van, a két kissebb lábujja fekete, a többi lilá és fehér, be van dagadva. Feljebb lilás és piros, de a bokát nem éri el. Mikor bekerült a kórházba a doki azt mondta, hogy próbálják elérni, hogy ne az egész lábat, hanem 3 ujját kelljen csak levágni. Itt nálunk a kórházban még mindig teljes látogatási tilalom van, be sem mehetünk hozzá. 67 éves, nagyon jófej és szellemileg magasan top-on van. Vasárnap óta vérhigítót, véralvadásgátlót meg antibiotikumot kap. Volt kedden érfestés, ott több eret kitágítottak. De nem mondanak anyunak semmit. Annyit jegyzett meg egy orvos, hogy az jó, hogy nem hideg sehol a lába és kész. Meddig mehet szerintetek ez így? Miért nem mondanak semmit? Mire várunk? Segítsetek kérlek a tapasztalataitokkal, mert az ideg nagyon szétvet és el vagyok keseredve. Ha mondjuk anyu nem engedi a lábát levágni, csak mondjuk az ujjait, mi lehet a következménye? Meddig lehet ezzel az egésszel együtt élni? Ha levágják mégis a lábát, úgy mik az esélyei? Szerintetek nem lenne jobb ha valami speciálisabb helyre vinnénk, mert ez a kórház nem túl bíztazó. Ha igen, hova lehetne vinni? Tudtok valami igazán profi helyet? Kérlek, segítsetek, nagyon el vagyok keseredve.
Mondasz valamit... Néha ijesztő belegondolni, hogy milyen következmények lehetnek, ha az ember nem figyel oda magára. Főleg ha krónikus betegek vagyunk...
Ki hogy birkózik meg a vádli fájdalommal járás közben? Az orvosom azt mondta, hogy próbáljam meg feszegetni a határaimat, minden nap próbáljak kicsivel többet sétálni. Közben pedig azt érzem, hogy egyre inkább kevesebb megy, nem hogy több. Jól esne néhány tanács, hogyan toljam ki a járás távolságomat minél kevesebb fájdalommal?
érthetetlen...a bal lábfejem régóta zsibbad, de mint észrevettem bármilyen zokniban. Mezítláb nem annyira. Éjjelre felhúztam egy harisnyanadrágot, két óra múlva azt vettem észre, hogy a bal lábam végig zsibbad, és forró...levettem a harisnyát, csak pizsamafelső maradt rajtam. Reggel úgy ébredtem, hogy nem zsibbad, és normális a hőmérséklete.
érthetetlen...azt vettem észre, ha zoknit viselek, akkor szinte elviselhetetlenül zsibbad a (bal)lábfejem, főleg a talpam/lábujjaim..ha zokni nélkül csak papucsba járok, akkor nem(nagyon) igaz a papucs is kényelmes, bőrből van, tehát lehet, hogy ez is számít.?
akii volt katona, az tudja, hogy a kanálgép egy konzervnyitóból, késből, kanálból, villából álló rendkívül ügyes egység, amit a gyakorló nadrág oldalán nagyjából térdmagasságnál felvarrt zsebben hordott a katona. Ezzel két évig mindent kinyitott, felvágott, megevett.
A mai napig kincsként őrzött étkészlet, a kórházba is elvittem. A kanálgépet leszerelésem óta, ötvenkét éve őrzöm(és alkalmanként használom)
nem kell nagy gardrobot vinned, kényelmes pizsamanadrág, vagy könnyű, nem nagyon meleg puha anyagú nadrág, póló, trikó, pizsama-felső. Az sem baj, ha nem azonos színűek. Ha megoldható, legyen váltó alsó, hátha szellentéskor a nyele is jön, aztán zokni is. Zsebkendő helyett kellemes konyhai papírtörlőt vigyél, az mindenre jó. WC paírt is, valamilyen szappan sem árt, és ha van saját fertőtlenítőd, azt mindenképp.
Nem árt könnyű evőeszköz(műanyag)egy éles bicska. Ha megvan a katonai kanálgéped, akkor az a legjobb. Kórháza válogatja, nem hiszem, hogy bármit is kellene venned. Fémpénz sem árt, és kisebb címletű papírpénz.
Ne hagyj szanaszéjjel semmit.
Ja, még annyit, nem árt, ha ápoltak a körmeid. Olyan csúnya körmöket láttam, megijedtem(néha a nővér is)
Járj szerencsével. A kórházi személyzet mindenhol segítőkész.
Merő féltésből duzzog, mert mint írtam, nálam a séta tele locsolóvödör cipelésből, mindenféle pakolásból, kapálásból, komposzt cipelésből áll....ahelyett, hogy ülnék a kerti fotelben, és gyönyörködnék a zöldben.
Elég idős vagyok, de nagyon régen, 3 napos kivizsgáláson kívül szerencésre (lekopogom) nem voltam még kórházban. Most veszélyesebb idők jöttek. Ha váratlanul mennem kell (sajnos egyedül élek) nem tudom, mi kell/szokás bevinnem. Tiszta pizsama (másik is?) stb. Kérem, segítsetek. - Ott bent pénzért esetleg venni is lehet? Semmit nem tudok. Kösz.
