Keresés

Részletes keresés

kábelbúvár Creative Commons License 2007.07.30 0 0 68

Kétmilliárd forintos ingatlanügylet végén lehet újra Magyarországé Táncsics Mihály budavári börtöne. Megállapodás még nincs, mert vita van az amerikai nagykövetség felújításáról, de nagyvonalakban már egyet ért a két ország kormánya. Az ügylet három hónapon belül lezáródhat, addigra az is kiderül, mennyi az annyi.

INDEX

sanyi Creative Commons License 2006.10.20 0 0 67

Fél éven belül magyar tulajdonba kerül a budai Várban található, jelenleg amerikai kézben lévő épületegyüttes, ami a Táncsics-börtönt is magába foglalja. Erről írt alá szándéknyilatkozatot Göncz Kinga külügyminiszter és April Foley budapesti amerikai nagykövet pénteken.

A Táncsics-ház visszaadásáról szóló megállapodás aláírására - ami a korábbi magyar-amerikai dokumentumot módosítja - 2007. május 31. a határidő. A szándéknyilatkozat aláírását követően Göncz Kinga és April Foley elmondta: a megállapodás része lesz az ellentételezés is, amelynek keretében egy Szabadság téri ingatlan az Egyesült Államok tulajdonába kerül, várhatóan oda költöznek majd a Várból a jelenleg ott elhelyezett amerikai tengerészgyalogosok.

Az 1948-ban háborús jóvátételként az Egyesült Államok tulajdonába került várbeli ingatlan ügyének rendezése George Bush amerikai elnök júniusi budapesti látogatása nyomán gyorsult fel - a találkozó óta felröppent, hogy Gyurcsány Ferenc csak blöffölt, amikor azt állította: az amerikai elnök ígéretet tett a Táncsics-börtön visszaadására.

14-69 páncélvonat Creative Commons License 2006.06.30 0 0 66
Mondjuk Tiso Szlovákiája a győztesek vagy a vesztesek oldálán fejezte be a II. világháborút ?
Előzmény: Don Alfonso (61)
bünbánó Creative Commons License 2006.06.29 0 0 65
Igen.
Előzmény: lcoder (64)
lcoder Creative Commons License 2006.06.29 0 0 64
Amennyire én tudom a Táncsics-börtönnek semmi köze a II világháborúhoz, az amcsik vették az ingatlant még jóval a világháború elõtt.
Előzmény: Don Alfonso (61)
bünbánó Creative Commons License 2006.06.28 0 0 63
Micsoda?
Előzmény: Don Alfonso (62)
Don Alfonso Creative Commons License 2006.06.28 0 0 62

Nem fáj?

Előzmény: még csak az kéne (55)
Don Alfonso Creative Commons License 2006.06.28 0 0 61
Ingyen csak pofont lehet kapni. Tetszettek volna a győztes oldalon befejezni a második világháborút.
Előzmény: 14-69 páncélvonat (50)
lcoder Creative Commons License 2006.06.28 0 0 60
Na ja. Bush a bejelentés alatt elõször elpirult, maga elé nézett, végül elnevette magát. Képzelem milyen véleménye lehet a magyarokról ahol egy ilyen fazon a miniszterelnök. Ezzel Fletó valóban Rejtõi magasságba emelkedett, ilyen húzásai az õ regényeiben vannak egyes benszülött államok vezetõinek.
Előzmény: Don Alfonso (30)
lábatlan Creative Commons License 2006.06.28 0 0 59
/A filmben a prime minister mozgatórugója a gatyájában volt, nem a brit nemzeti büszkeség miatt kezdett pattogni. Feri annyit értett meg a jelenetből, hogy a mister presidentnek beszólni vagány, macsó dolog, ráadásul megnő tőle az ember népszerűsége./
Előzmény: Wic (56)
John Doe(520i) Creative Commons License 2006.06.28 0 0 58

Fec0 nem hazudik.

 

 "Nem hazudtam, de nem bontottam ki az igazság minden részletét."

Előzmény: még csak az kéne (55)
lábatlan Creative Commons License 2006.06.28 0 0 57
Nem gáz kicsit, hogy a hatalom birtokosa egy romantikus komédia forgatókönyve alapján tervezi nyilvános szerepléseit?
Előzmény: Wic (56)
Wic Creative Commons License 2006.06.28 0 0 56

No, akkor már minimum 4 dolog származik abból a filmből:

 

  1. Táncolj, Feri
  2. Húzzunk bele
  3. Tegyük rendbe a dolgokat
  4. Amerikai elnök kellemetlen helyzetbe hozása.

 

 

igaz, ott azért másként hozták az elnököt kellemetlen helyzetbe. mert ott a "kicsinység ellenére nagyok vagyunk" volt a mozgatórugó, Flet0 meg csak bunkózott egyet.

Előzmény: lábatlan (51)
még csak az kéne Creative Commons License 2006.06.28 0 0 55
Az az érdekes, hogy egyesek itt a fórumon még ezt a tagadhatatlan hazugságot is megpróbálják cáfolni...
Előzmény: Törölt nick (45)
hogymikvannak Creative Commons License 2006.06.28 0 0 54

1. Csak egy részét.

2. Azt se visszakaptuk, hanem visszavásároltuk.

Előzmény: Törölt nick (49)
zogu Creative Commons License 2006.06.28 0 0 53

Ennek a pofának lételeme a hazudozás.

Annál nagyobb élvezetet csak a rablás nyújt neki.

Előzmény: még csak az kéne (-)
lábatlan Creative Commons License 2006.06.28 0 0 51
Gyurcsány megint csak utánozza a kedvenc színészét, Hugh Grantet. Táncol az irodában, és az amerikai elnököt kínos helyzetbe hozza a közös sajtótájékoztatójukon. Szerintem azt hiszi, egy filmben szerepel. Felelőtlen pojáca.

14-69 páncélvonat Creative Commons License 2006.06.28 0 0 50

Azért nem mindegy,hogy visszavásároltuk vagy visszakaptuk a sárospataki könyveket. És persze az sem mindegy hogy visszakapjuk vagy csereingatlanért cserébe kapjuk vissza a Táncsics-börtönt. Már megint népámítás.

Ja, amúgy kíváncsi vagyok, lesz e ferihegyi gyorsvasút, ahogy a helikoptereskóka ígérte szeptemberre, vagy a megszorítás miatt törölve.

Törölt nick Creative Commons License 2006.06.28 0 0 49

Az olyan lesz mint az évekig hazudott sárospataki könyvek visszadása,amivel Medgyessy és Gyurcsányo Ui évekig etették a népet.

 

De visszakerült, nem?

Mi volt a hazugság?

Vagy hagyni kellett volna amíg a JEL visszaszerzi?

Ahhoz előbb hatalomba kéne kerülnie.

De ennek esélye /pill. annyi, mint a nemzetvezető testvérnek volt a főtárgyalásán.

Előzmény: Törölt nick (45)
Törölt nick Creative Commons License 2006.06.28 0 0 48

A döglött dakota ló szereti, ha sarkantyúzzák.

Attól olyan életérzésféléje lesz.

Ezt nem tudtad?

Előzmény: Don Alfonso (37)
VEE Creative Commons License 2006.06.28 0 0 47

A Budai Várban lévő ingatlant a második világháború után kapta meg az USA kárpótlásként, ahogyan a Dísz téren lévő, jelenleg üres telket is, de azt már több mint 10 éve sikerült visszaszerezni.

 

A hatalmas műemlék épület évtizedekig le volt robbanva, ott az amerikai követség kiszolgáló személyzete lakott. A telek egészen a várfalig húzódik, ezért a Bécsi kaputól induló Táncsics sétányon nem lehet továbbmenni, a sétány végén egy vaskapu zárja le az utat.

 

A fantasztikus panorámájú telken 20 éve még káposztát termeltek az ott lakók. Ezt onnan tudom, hogy akkoriban a Táncsics utca felőli véletlenül éppen nyitva hagyott kapun bevittem egy középiskolai osztályt körülnézni. Megmutattam nekik az udvari szárnyat, aminek a pincéjében volt a börtön, amit akkor nem használtak. A kaput közben valaki bezárta, így alig tudtunk kijönni az USA felségterületéről...

 

A börtönben jelenleg állítólag a tengerészgyalogosok konditerme van.

 

A kertben minden évben július 4-e alkalmából nagyszabású ünnepséget tartottak, ott az összes nagykövet és hazai prominens személyiség megfordult már. Ezzel kapcsolatban most az jelent meg, hogy idén már nem ott lesz a fogadás.

 

Megjegyzem, hogy a Táncsics utcában sok éve nem lehet keresztül hajtani, mert betontuskó van az utca közepén. Az indok a következő sarokház megsüllyedése. Nos, a mai mélyépítési technikával ezt azért meg lehetett volna már régen oldani (ahogyan azt a Vár több pontján tették), de én inkább az USA épület védelmében keresem ennek az okát, mert egy zsákutcában mégiscsak nehezebb bármilyen rossz dolgot elkövetni.

 

Az USA épület előtt természetesen (?) megállási tilalom van, pedig az nem követség, rendőr sem védi.

neMMszemély Creative Commons License 2006.06.28 0 0 46

Jó .Felajánlhatnánk Gyurcsi balatonöszödi ingatlanát.Ő meg nyaraljon ezentúl a börtönben ki se kéne engedni minimum 10 évig.

 

Előzmény: Törölt nick (45)
Törölt nick Creative Commons License 2006.06.28 0 0 45
Gyurcsányo Ui tényleg hazudott.



Ugyanis semmiféle megállapodás nem született még az ingatlan visszaadásáról.
Ahogy a Külügyminisztérium most magyarázza,elöbb az amerikaiaknak csereingatlanokat kell felajánlani....



Vagyis, ha valaha lesz is visszaadás.
Az olyan lesz mint az évekig hazudott sárospataki könyvek visszadása,amivel Medgyessy és Gyurcsányo Ui évekig etették a népet.
Kiderült avégén hogy még mi fizethettünk.



Nahát:)
neMMszemély Creative Commons License 2006.06.28 0 0 44

Valami sógorkoma jóbarát majd elpivatizálja sz@rér hugyér az tuti.

Avagy a Sólyom átköltözik  a Sándor Palotából? Esetleg ez a börtön lesz Gyurcsány úgy lakhelye?

 

Előzmény: Törölt nick (40)
Don Alfonso Creative Commons License 2006.06.28 0 0 43
Jaj, nyuszifül, te fellácionista birkának is lobotomizált vagy.
Előzmény: még csak az kéne (42)
még csak az kéne Creative Commons License 2006.06.28 0 0 42

Már fogadtam valakivel eccer a polfórumon aztán nem adta meg a sörömet azóta se.

 

Csak tereled itt szót, nekem ne istenbizonyozzál, emészd meg, hogy Gyurcsány hazudott ismét, hiszen bebizonyosodott.

 

Előzmény: kobaltselyem (38)
Don Alfonso Creative Commons License 2006.06.28 0 0 41
Lehet, bár szerintem te nem ismered a magyar múzeumokban uralkodó viszonyokat. Meg ugyan erről is lehet vitatkozni, de a topicnyitó nem ezt a kérdést vetette fel.
Előzmény: mos (39)
mos Creative Commons License 2006.06.28 0 0 39
"Tehát Gyurcsány szerzett egy ingatlant a magyar államnak." - Nem egy új ingatlant szerzett, hanem egy új kifizetőhelyet. Ismerve a magyar állam gyakorlatát: alapítvány, kuratórium, 30 múzeológus, 20 Audi + egy nagy avatóünnepség. Pedig Táncsics csak egy epizódszereplő balek volt.
Előzmény: Don Alfonso (30)
kobaltselyem Creative Commons License 2006.06.28 0 0 38

"Ha pedig mégsem adják vissza, akkor vajon mit csinálsz? :)))"

 

Akkor elmegyek a Mea culpába. De fogadhatunk is: mondjuk egy tucat Hungaria Extra Dry...? Hmmm?

 

Előzmény: még csak az kéne (34)
Don Alfonso Creative Commons License 2006.06.28 0 0 37
Szállj le a döglött lóról, és ne sarkantyúzd.
Előzmény: Wic (33)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!