2010. december 4.-én lezárjuk a 2010-es Wolves szezont.
A következő eseményekre kérem a nagy Wolves "család" segítségét és részvételét.
1. 12:30-tól Cseppkő utcai gyermekotthon mikulás ajándékozás
A korábbi évekhez hasonlóan idén is szeretnénk megajándékozni a Cseppkő utcai gyermekotthon lakóit. Ezek a gyerekek nem élhetnek a családjukkal, éppen ezért is fontos, hogy minél több törődést és szeretetet kapjanak.
- Kellenek játékok, csokik, csoki mikulások, cukorkák, könyvek, DVD-ék olyan dolgok, amikkel a gyerekek jól szórakoznak.
- Kellenek emberek, akik eljönnek velünk a gyermekotthonba és segítenek megajándékozni a gyerekeket.
A CELLECT ARÉNA KUPÁRÓL készült majdnem 400 nagy felbontású képet tölthettek le a http://www.brutewolf.hu ról. A letöltés menüpontban az összes képet egyben leszedhetitek RAR-formátumba.
Remélem tetszeni fog nektek
Sziasztok Brutewolf
Ui. ezután rendszeresen lesznek fent képek a meccsekről
SOS összefogást szeretnék kérni. Kundlya Zsófiának, csapattársunknak, most szombaton lesz a felvétele a "Sztárral szemben" című műsorban, ám van egy kis probléma.
Mára kiderült, hogy egy csomóan lemondták a szurkolást, lebetegedtek, más programjuk jött közbe, illetve ha jók az információim, a vasárnapi meccset is áttették szombatra, és sokan inkább azt választják.
KÉREM A SEGÍTSÉGETEKET, MERT ZSÓFI NAGYON EL VAN KESEREDVE, AZ ÍGÉRT KÁBÉ 50 EMBERBŐL MOST ALIG VANNAK TIZEN, AKIK MENNEK NEKI SZURKOLNI.
Tudom, hogy fontos a meccs, de ne hagyjuk cserben Zsófit!!!
Gyertek el minél többen most SZOMBATON a forgatásra!
8.15-8.30 körül van az érkezés Bp. RÓNA UTCA 174.-hez, a MAFILM bejáratához, ha van rá lehetőség, mezben.
A forgatás egész nap tart, de ha napközben el kell menned, vagy kicsit később érsz, lehet hogy nem akkora gond, ezt Zsófi tudja biztosan.
KÉRLEK JELEZZETEK NÁLAM A WESTELhatvankilenc33ötnyocvan5 - ös számon.
Nyerjen szombaton Zsófia a Farkasok bíztatásával!!!
Már régen nem jelentkeztem, de egy olyan lehetőséghez jutottunk, amit nem szabad továbbítás nélkül hagynom.
A csapatnak sikerült összeállítani egy olyan bérletet, amely összesen 10 garantált és további 3 lehetséges hazai mérkőzést jelent. Ez 3 azaz HÁROM bajnokság hazai mérkőzését jelenti.
Bajnokságok amelyek hazai Wolves mérkőzésén használható lesz a bérlet - magyar első osztályú bajnokság, - magyar utánpótlás bajnokság, - osztrák utánpótlás bajnokság
Akik minden mérkőzésre kilátogatnak és bérletükbe megkapják a pecsétet, azok az idény végeztével Wolves relikviás sorsoláson vehetnek részt. Sőt a bérletet vásárló rajongók bekerülnek a Wolves honlapon nyíló törzsszurkolói pantheonba is!
Kell ennél több egy szurkolónak? Jómagam 3 éve vágytam egy ilyen bérletre és végre összejött.
Szezonbérletet igényelni az alábbi e-mail címen lehet:
A hírt nyugodtan adjátok tovább mindenkinek aki érinthett és érdeklődő, illetve azt se felejtsétek, hogy ajándékba is lehet venni ha szeretnéd meglepni fanatikus illetve még kezdő Wolves szurkoló(ka)t.
Bízom benne, hogy az első meccsen már bérlettel jöttök :-))
A Hamarosan kezdődő NFL szezonnal párhuzamosan, szeretnék indítani egy minimum 12 csapatos NFL Fantasy Ligát, magyar NFL rajongóknak, magyer időzónának megfelelő élő draftal.
Aki megy meccsre, és igényli a kisnagydobom, a multi-level kürtöt, és a focigázkürtöt, az szóljon (ha kell, mobtelszám emilcím is van).
Ha a lánycsapathoz megy a szurkolóbrigád, külön köszönöm, mert nekem most nem lesz lehetőségem, és nekik meg fontos a bíztatás..
Sajnos, ez az év úgy látszik, teljesen kimarad, a kisfiam jövőre cseperedik szurkolókorba... De majd ellopódzom a CEFL rájátszásra (merúgyisbejutunk), meg a magyar bajnokira (merúgyismegnyerjük).
Szurkoljatok helyettem is, hölgyek-urak, mert kicsit beragadt a szekér...
Bocsi, hogy csak most, de eddig tartott, hogy elkészüljön a teljes anyag.
Én ott voltam az ötletbörzén és érdekes volt. Mint szurkoló nem sok minden érintett, mert inkább a csapatokról és azok belső marketing dolgairól volt szó, de azt kértem a jelenlévőktől, hogy a szurkolókra gondoljanak, mert attól lesz közönség.
Ennyit tudtam tenni az érdekünkben :-)
Múlt héten küldték el a meg1yard.hu-ra az összefoglalót, remélem olvasható lesz ott minden.
Sziasztok! Bocsánat, hogy beírok a fórumotokra, de szeretném, ha egy kicsit más szemszögből is látnátok, a Div. III megjelenését. Én a Rebels játékosa vagyok, és szeretném, ha értenétek, mi történik most velünk. A Wolves első csapatában, a juniorjaik között, a Cowboysban, a Soldiersben, a Bulldogsban is játszik egy-egy régi bajtársunk, akiktől megkérdezhetitek, hogy ez a csapat keményen edzett, minden játékosa mindig mindent megtett a fejlődésért, részt vett az előző 2 bajnokságban, és csak azért, mert nem értett egyet a vezetőségével, és megpróbálták leváltani őket, nem indulhattak a problémás szezon alatt is kiharcolt Div.I-ben. Ezek a srácok 3 évet harcoltak végig, míg esetleg a Wolves 2 játékosai között rengetegen csak 1 évet, vagy inkább annyit sem. A csapat létszáma konkrétan az elnök távozásával csökkent egyetlen fővel, és gyarapodott 5 újonccal. A jelenlegi kiírás szerint a felettünk játszó csapatok közül eddig a Soldiers, a Cowboys, a Sharks, és a Titans vert el minket. Ti otthagynátok a csapatotokat hasonló helyzetben? Szerintem aki végignézi szótlanul ezt, az nem sportoló, és semmit sem tud a fair play-ről. Ez a magánvéleményem, nem az egyesületé, vagy a csapaté. Bocsánat a zavarásért! Egy csalódott ember. ,.,.,.