Keresés

Részletes keresés

boszniai piramisok Creative Commons License 2016.04.28 0 0 238

A piramisokkal kapcsolatos kommenteket szeretném egy kicsit felélénkíteni, ezért egy igen részletes és tudományos igényességgel összeállított anyagot javasolok. Az összeállítás igen kritikus és szembe megy Osmanagic állításaival. Az állítások bizonyítva vannak és több nyilvános fórumon és előadáson is elhangzott már.

A videó anyagban beszámolok a helyszíni bejárás során szerzett személyes tapasztalataimról, valamint a "piramisokból" vett „betondarabok” szilikátkémiai vizsgálatainak eredményeiről. Érintem a piramisok környezetében talált kövek magyar-székely rovásírás jeleit, valamint foglalkozom a piramis-, mint energia-gép működési elvével is. Részletesen elemzem, hogy a piramis formájú hegyek mikor és milyen körülmények között keletkeztek és milyen anyagokból épülnek fel.

 

Az előadás megállapításaiból néhány:

 

1. A piramis alakú hegyek a Dinári-hegység kialakulásától kezdve formálódtak, egyes oldalaik párhuzamosak az itt található folyókkal, amelyek keletről nyugatra, illetve délről észak felé folynak. Alapvetően a folyók alakították ki a hegyek oldalait, illetve ezek határozták meg a „piramisok” tájoltságát is.

 

2. A helyszínen vett kőzetmintáknak az MTA Geokémiai Kutató Intézetében végzett vizsgálati eredményei azt igazolják, hogy ezeket a hegyeket nem geopolimer betonból építették, hanem természetes képződmények, és több millió évvel ezelőtt a miocén korban keletkeztek.

 

3. A „piramisokat” azért sem építhették 34.000 évvel ezelőtt az őskőkorszakban, mivel térfogatuk meghaladja a 25 millió köbmétert, így napjainkban is egy jól gépesített európai építőipari vállalat csak 15 év alatt lenne képes megépíteni. Az agyagból 700°C-on égetett kötőanyag ilyen mennyiségben való előállítása pedig a mai korszerű cementgyáraknak is komoly feladatot jelentene.

 

4. A piramis közeli alagútban talált már megkövesedett miocén kori fadarab a 14C szénizotópos kormeghatározásra már alkalmatlan, mint ahogy ezt az Oxfordi Egyetem a jelentésében meg is írta. Így a fa korára és a „piramis” építésére vonatkozó 34.800 év megállapítása téves vizsgálati eredményen alapszik, és az ezzel kapcsolatos következtetések is tévesek, mint pl. a „piramis” közelében talált kövek rovásírásának a kora. Ugyan csak téves a piramis alakú hegy alagútjában található megalít kőnek a „piramis” csúcsán való energia-kibocsátási elmélete is, mivel az alagút több kilométer távolságra van a hegytől. 

 

5. Leellenőrizve Osmanagic által a piramisokkal szemben felállított kritériumokat, egyértelműen megállapítható, hogy a boszniai piramisoknak mondott hegyek egyike sem teljesíti a követelményeket. Az az, nem a feltételezett építési idejüknek megfelelő É-D irányba vannak tájolódva, alapjuk nem négyzet, és az oldalaik nem csúcsban találkozó háromszög alakúak, stb.

 

Az előadásban számos bizonyíték kerül még bemutatásra és részletes elemzésre, melyek kivétel nélkül alátámasztják, hogy Boszniában nincsenek piramisok. A Visoko melletti piramis formájú hegyek természetes képződmények, és nem ember építette őket.

Akik szívesen olvasnának és hallanának mérnöki tárgyilagossággal a boszniai „piramisokról”, azok megtekinthetik az összeállítást a www.orbanjozsef.hu honlapon.

 

boszniai piramisok Creative Commons License 2016.04.23 0 0 237

Mérnök, aki a boszniai piramisra ment fel és hegyről jött le.

 

A hozzászólásomat a boszniai piramisokról, egy előadásban foglaltam össze.

Az előadásban bebizonyításra kerül, hogy Boszniában nincsenek piramisok.

A Visoko melletti piramis formájú hegyek természetes képződmények,

és nem ember építette őket. 

 

Az előadás címe: Boszniai piramisokról mérnöki tárgyilagossággal.

Itt megtekinthető: www.orbanjozsef.hu

 

 

Előzmény: dash_ (236)
dash_ Creative Commons License 2015.08.24 0 0 236

"Nekem csak az a furcsa,  természetesen nem a letezest vonom kétségbe..."

 

Nyugodtan vond csak kétségbe. Baromság az egész. Hoax. Egy - egyébként gazdasági és politikai végzettségű és úgy hallom abban sikeres - amatőr régész (vagy mi; amatőr régésznek én nem ezt tartom annak...) szüleménye. Semir Osmanagić-nak hívják egyébként.

 

Élő régészt aki aláírná ezt a mesét nem találsz.

Bele se mennék hosszabban de azért ezeket beposztolom:

 

Declaration of European Association of Archaeologists

 

Egyébként ennyi:

"We, the undersigned professional archaeologists from all parts of Europe, wish to protest strongly at the continuing support by the Bosnian authorities for the so-called "pyramid" project being conducted on hills at and near Visoko. This scheme is a cruel hoax on an unsuspecting public and has no place in the world of genuine science. It is a waste of scarce resources that would be much better used in protecting the genuine archaeological heritage and is diverting attention from the pressing problems that are affecting professional archaeologists in Bosnia-Herzegovina on a daily basis."

 

Olyasmi arcok mint Mike Heyworth vagy Anthony Harding szemben Osmanagić-csal. Te kinek hiszel? :)

 

Hosszabb cikk a Smithsonian oldalán:

The Mystery of Bosnia's Ancient Pyramids

 

 

Szóval azt kell mondanom - feltéve ha nem hiszed, hogy mind összeesküdtünk és az ufók irányítanak mindent a háttérből - hogy teljesen nyugodtan kételkedhetsz az egészben. Az egy domb. Ezt mondják a geológusok is.

 

Előzmény: capuccino light (235)
capuccino light Creative Commons License 2015.08.17 0 0 235

Nekem csak az a furcsa,  természetesen nem a letezest vonom kétségbe, hogy pl. A bosnyák piramisoknal ezer évekig éltek emberek a tovukben anélkül, hogy bárki is a homlokára csapott volna,  hogy jé,  ez meg itt egy piramis. 

Vajon miért nem???? 

dengisz Creative Commons License 2012.09.20 0 0 234

földalatti vízér keresztmetszete:

kőzetformáló folyamatok:

 

 

 

 

iszapréteg az agyagos-homokos rétegek közt:

 

 

az ásatási gödör, amiből az első nagyított kép készült:

 

 

mállásban lévő lapok:

 

 

barázdált kőlapok:

 

 

szintén:

 

 

 

Mirdad Creative Commons License 2011.07.31 0 0 233

 

  Nemcsak hogy Boszniában, de sokfelé a világon vannak piramisok; a legismertebbek ugye az egyiptomi és a dél-amerikai piramisok, de ismertek lettek a kínai (ujgúr) piramisok is, melyekben vörös hajú, europid múmiákat találtak.

 

 Európai piramisok:

 

http://www.european-pyramids.eu/wb/pages/home.php?lang=DE

 

 

 

  De a "környéken" maradva, had ajánljam figyelmetekbe a csodálatos erejű a maribori (Szlovénia) lépcsőzetes hegyoldalt, melynek az is a neve, hogy Piramida (piramis) :)

 

  Tavaly nyáron volt szerencsém eltölteni Mariborban egy csodálatos hónapot, és energiákkal, erőhelyekkel foglalkozván, azonnal érezhető volt a város nagyon kellemes atmoszférája. Nem is gondoltam, hogy egy piramis rejtőzik abban a szép hegyoldalban, vagy hogy a város nagyon jó energiájához ennek köze lenne, noha három utcára laktam tőle és szinte naponta megcsodáltam a szőlőket az oldalában. 

 

  http://www.european-pyramids.eu/wb/pages/european-pyramids/slovenia.php?lang=EN

 

  

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2011.06.09 0 0 232

A boszniai piramisok

Szakács Gábor alább látható filmje, a boszniai piramisok feltárásainak eddigi eredményeit mutatja be. A filmben kikövezett utakat, párhuzamosan lerakott hatalmas kőlapokat láthatunk és bejutunk a Nap piramis földalatti járataiba is ahol szintén meglepő dolgokat kaptak[...] Bővebben! Tovább »

forrás: Blog.hu

 

Szakács teljes fimanyaga:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=110719288&t=9000303

laszlo55t Creative Commons License 2009.09.15 0 0 231
A járatokban készített felvételek üledékes, konglomerátumos kőzetre utalnak. Ezért legfeljebb egy olyan piramisról lehet szó, amit nem építettek, hanem „faragtak” egy arra alkalmas, már eleve gúlára hasonlító hegyből. Az ún. fedőlapokat (amelyek állítólag a piramis oldalait borítják) csak a hegy egyik oldalán mutatták ki. Az előfordulhat akkor is, ha a kéregmozgás azokat a kőrétegeket abba a szögbe állítja. Ha a hegy többi oldalain is hasonló lapos kőképződményeket találnának, szintén párhuzamosan feküdve a hegy oldalainak, akkor már lehetne gondolni ember alkotta borításról. Mind csak a hegy egyik oldalán kutakodnak, mintha ódzkodnának összevetni a különböző hegyoldalakról begyűjthető geológiai, ásatási adatokat.

A dokumentumfilmben látható még egy rövid, kikövezett útra emlékeztető szakasz is. De miért olyan rövid az az út?
A nagyobb kődarabokon található jelek lehetnek vésett írásjelek, de az nem feltétlenül kapcsolódik a piramis fogalmához. A járatokat ősidők óta használhatták, így az írásjelek származhatnak egy bizonyos ősi kultúra-környezetből.
lyesmith Creative Commons License 2009.09.02 0 0 230
"Én viszont úgy tudom, hogy a lemeztektonikai elméletek most borulnak fel..."

Rosszul tudod.


@ 229
"Viszont még így is mintha lennének ott rendkívül érdekes kő- vagy rézkori helyek a hegybe faragva."

Vannak. Természetesen vannak régészeti leletek mint majd mindenhol. Illír majd később római szentély volt a hegy lábánál. Ha jól tudom
Előzmény: ouzo (228)
ouzo Creative Commons License 2009.09.02 0 0 229
Mondjuk nekem az a furcsa, hogyha nem természetes képződmény, akkor annak hamar és egyértelműen ki kellett volan derülnie.
Viszont még így is mintha lennének ott rendkívül érdekes kő- vagy rézkori helyek a hegybe faragva.
Előzmény: lyesmith (227)
ouzo Creative Commons License 2009.09.02 0 0 228
Én viszont úgy tudom, hogy a lemeztektonikai elméletek most borulnak fel...
Amennyi új felfedezés van a témában, egyre inkább az a következtetés, hogy bármi megtörténhet.
Előzmény: lyesmith (227)
lyesmith Creative Commons License 2009.09.02 0 0 227
"Ámbár a történettudomány és a geológia makacsul tagadja, hogy az Atlanti-óceánban egy nagy kontinens Kr.e. 12000-ig létezhetett"

Mondjuk inkább azt hogy miután feltérképezték az Atlanti óceán aljzatát semmi nyomát nem találták elsüllyedt kontinensnek.

" hiába az írásos feljegyzések"

Az írásos feljegyzések egy 4. századi filozófus dialógusa egy utópisztikus államról. Semmivel sem valóságosabb mint Harry Potter.


Sajnálatos módon még egyetlen képet vagy videofelvételt sem láttam ami azt bizonyítaná hogy a boszniai piramisok nem természetes képződmények.

Ami azt illeti megtalálható a részletes geológiai magyarázata és értékelése a "piramisnak".

http://irna.lautre.net/Geology-of-the-Bosnian-pyramids.html
Előzmény: Törölt nick (219)
szempontpuska Creative Commons License 2009.09.01 0 0 226

elég szép és korrekt gyűjtés:

 

A boszniai piramisok

Előzmény: Pusztai Telivér (225)
Pusztai Telivér Creative Commons License 2009.08.12 0 0 225
"Barakatról azt írták: „Kairóból küldték, hogy segítse Osmanagić munkáját.” Amikor viszont az Archaeology Magazine c. folyóirat az Egyiptomi Régészeti Felügyelőségnél érdeklődött, a válasz egyenesen Dr. Zahi Hawasstól, a főigazgatótól érkezett:

A boszniai „piramisok” felfedezője, Semir Osmanagić, aki szerint egy Boszna folyó melletti domb az utolsó jégkorszak vége előtt épült mesterséges konstrukció, nem szakértője a területnek. Korábbi kijelentései, miszerint a maják a Fiastyúkból vagy Atlantiszról érkeztek, minden művelt olvasó számára árulkodók. Ez a „piramis” valójában egy falu melletti lejtős domb. …Mr. Barakat, az egyiptomi geológus, aki Mr. Osmanagić-csal dolgozik, semmit nem tud az egyiptomi piramisokról. Nem a Régészeti Felügyelőség küldte, állításait nem támasztjuk alá, és azokkal nem értünk egyet.
"

http://szkeptikus.blog.hu/2009/08/12/a_boszniai_piramisok
Előzmény: najahuha (111)
Pusztai Telivér Creative Commons License 2009.08.10 0 0 224
Jó kérdések, sajnos nem fogsz rá épkézláb válaszokat adni. Főleg azért nem, mert amiről szó van, persze nem piramis, csak marketingokokból annak nevezik.
Előzmény: TomDantes (215)
Pusztai Telivér Creative Commons License 2009.08.10 0 0 223
Tesla nem volt habókos idióta, ezért mással foglalkozott. Pedig megtehette volna, dehát valamiért mégsem kapcsolta be a piramisokban a szíriuszi rádiót... :)
Előzmény: abani (221)
Pusztai Telivér Creative Commons License 2009.08.10 0 0 222
Hehe. Aztán évezredekig nem emeltek piramisokat "magas technikai kultúra" ellenére sem, majd hopp, eszükbe jutott? Ugyan már.

A piramis a legegyszerűbb épület, amivel "magasba lehet törni", statikailag stabil és minden ellenkező híreszteléssel ellentétben NEM kell hozzá "magas technikai kultúra". Csak sok ember sok és jól szervezett munkája meg némi tervezés. Ha tornyokat vagy felhőkarcolót tudtak volna építeni, azt (is) építettek volna.
Előzmény: Törölt nick (219)
abani Creative Commons License 2009.08.09 0 0 221
Én régebben valami olyasmit olvastam, hogy adóként funkcionált. Ha jól emlékszem rezonancia hullámok vételére vagy adására használták.
Ebbe Tesla tudott volna sokat segíteni.
Előzmény: Törölt nick (219)
Mirdad Creative Commons License 2009.08.09 0 0 220

 

  Hm. Ez könnyen meglehet :)

Előzmény: Törölt nick (219)
Mirdad Creative Commons License 2009.08.04 0 0 218

 

  A Zangkun-i piramis.

Előzmény: Mirdad (217)
Mirdad Creative Commons License 2009.08.04 0 0 217

 

  És ez a piramis vajon Peruban van? :) Nem-nem, ez is Kínában :)

  http://myhome.shinbiro.com/~kbyon/pyramid/zangkun.htm

 

  Vajon miért emeltek térben és időben teljesen eltérő kultúrák teljesen hasonló építményeket (piramisokat)? Egyiptom, Peru, Kína...

Mirdad Creative Commons License 2009.07.20 0 0 216

 

  Az ujgúrok most szomorú aktualitás, meg rokonaink is - ott is vannak piramisok:

 

 Ujgúr piramisok ("Kína") a Google Earth-ön megtapasztalható! Vagy egy tucat :)

 http://szentkoronaradio.com/ittechtudomany/2008_10_02_kina-titka-ujgur-piramisok-video#comment-27840

 

 

  Máni gnosztikus Fény-vallásnak (manicheizmus) legnagyobb sikere az volt, amikor 762-ben az Ujgúr Birodalom állam-vallása lett. És szintén Kínában, Dunhuangban, a legnagyobb buddhista szöveg-leletegyüttessel találták meg a legtöbb manicheus írást (hímnuszok, zsoltárok) - kínai nyelven.

 

  Manicheizmus-topik:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9058476&la=91892107

TomDantes Creative Commons License 2009.07.20 0 0 215
A piramishoz is lenne pár kérdésem...(hajajaj...) lehet hogy más már kérdezte, meg hülyeség de...


Szóval. Oké, piramis, amire hegy nőtt...belepte a föld...fák...nem értek a geológiához de egy 200 méteres épületet befedhet így egyáltalán? Volt már erre máskor példa?

Na most, ha találnak valamit a régészek, az adott talajrétegből következtetni lehet a korra.

Itt mégis milyen vastag a talaj a piramis felett, és akkor ebből következően mennyi idős?

Olvastam több eltérő időpontot is...több közülük a jégkorszak előttre teszi a dolgot.

A jégkorszak előtt nem volt, legalábbis nem tudunk olyan civilizációról ami piramist épített volna...

Aztán, mitől NAP piramis?

A másik ami eszembe jutott, Egyiptomban nem csak piramisok vannak, vannak városok is, tudjuk ott éltek ekkor és ekkor az egyiptomi piramist építő civilizáció.

Ha Boszniában is élt egy nép, akkor annak is kellet hogy legyenek városaik...hol van, hol lehetnek az boszniai piramisépítők városaik, falvaik vagy bármilyen egyéb nyomaik?
Ilyesmit találtak?

Na meg, azt is olvastam, a piramist feltáró régész, valahogy egy elméletbe zsúfolja az Atlantisziakat, meg az UFO-kat..és hát ügye...jó én is lehetségesnek tartom az UFO-k létezését...de azért nem tudom túlzottan komolyan venni, aki ilyet ír.
ouzo Creative Commons License 2009.07.20 0 0 214
Engem mindig zavar, hogy mennyire félreértelmezik ezt a székely-magyar rovásírás dolgot, mind a két félen.
Annyi bizonyítható, hogy egy ősi írás viszonylag kevéssé eltorzult változatát használtuk úgy kb. 1500 évvel ezelőtt.( Ebből még nem következik a magyarok az atlantisziak utódai...)
Viszont azzal keveset lehet vitatkozni, hogy a székely-magyar rovásírás egy ősi rovásírás eddigi ismeretek szerint legkevesebb torzulással megőrzött változata. (Mert egyébként a latin illetve héber ABC is ennek a változata, csak sokkal nagyobb torzulással.)
Ráadásul alaptétel, hogy az ABC nem kapcsolódik a nyelvhez.

Ennyi. Erről írnak annyi mérhetetlen hülyeséget össze a szkeptikus meg az okkultista oldalon mintegy egymásnak bugyuta tükörképeiként..
abani Creative Commons License 2009.07.20 0 0 212
:))))
Előzmény: Törölt nick (211)
abani Creative Commons License 2009.07.19 0 0 210
A Zoroasztrizmus tanításaiban a Fény és a Sötétség Köre az Időn vagy a Téren belül foglal helyet, melyet Zurvan Istennel kapcsoltak össze. Ez a transzcendens Egység válik szét Fényre és Sötétre.
Ha tehát bemész a visocoi piramisba, nem lesz szükség fényre, mert elméd megvilágítja:))
Előzmény: Törölt nick (209)
showtimes Creative Commons License 2009.07.19 0 0 208
Jártam Boszniában, s a napokban láttam egy francia kisfilmet az országról, amiben bemutatták Viszokót is. Az amerikai bosnyákot csak Indiana Jones-nak hívják a helybéliek, s véletlenül se tudós volt az USA-ban :)

Egyébként kitűnő pr-os, azt el kell ismerni. Az ötlet kitűnő. A hitelessége erősen kétséges, de a fél város ebből él. Egy-két ilyen magyar is hazatelepülhetne, s mondjuk "felfedezné" Attila sírját, mert max. őt ismerik nyugaton, a Nagy Szulejmán belső szerveinek keresése se elvetélt ötlet - lévén török, moszlim zarándokhelyet lehet köré építeni.
abani Creative Commons License 2009.07.19 0 0 207
Ne okoskodj! Nézd meg a topik címét, hogy miről szól.

Előzmény: Törölt nick (206)
abani Creative Commons License 2009.07.17 0 0 205
Világszenzáció! - Interjú Szakács Gáborral
2009. Július 13. 13:49:16

Világszenzáció látott napvilágot a tegnapi nap folyamán, ám sem a Blikk, sem a Retekklub, sem a Telaviv2 nem számolt be róla, holott a magyarság ügyét régen látott módon ragyogja be ez az új remekbeszabott régészeti felfedezés. A világ legrégebbi ismert piramisáról tudniillik most már 100%-os bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a hun-magyarok, azaz elődeink, a mag (tudás) urai építették.

Forrás: http://www.mariaorszaga.hu/index.php?menu=bovebben&kod=4434&rovat=&PHPSESSID=0f64825313d274fd7ed7208fb61d0132
staubach Creative Commons License 2009.07.17 0 0 204
Ha már más ország piramisai,azt tudtátok,hogy egy piramis alakú építmény található Göröghonban is? Korát nem ismerik,de a tengertől nem messze található,és egy folyosóból és egy ebből nyíló helységből áll. Félig össze van omolva.Nem nagy,inkább egy átlagos lakóház méretű lehet... Itt is találgatnak,felmerült többek közt az atlantiszi menekültek keze is a dologban.:)
Előzmény: eguzki (199)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!