Keresés

Részletes keresés

necchari Creative Commons License 2010.10.22 0 0 439
Sya Wild!
Jótanács: Ezt meg ne Vedd! Tuti csalódás lesz! Én aznap visszavittem!
Előzmény: WILDSATÉN (433)
LeatherLady Creative Commons License 2010.10.22 0 0 438
Nem feltétlen. Azért volt pár CD-vel dolgom! Sőt, pár férfiúból én csináltam kislányt. :) Egy idő után kivittem őket utcára. Rengeteg szégyenérzet, félelem, hogy felismerik, izgalom, és játék...! a kutya sem törődött velük persze, de olyan jó volt látni, ahogy "szenved", és azt, hogy a sokadik alkalommal, hogy nő a "női önbecsülése" és egyre bátrabban, kecsesebben, macásabban lépdel mellettem. Mint a csajom, még ha csak pár órára is. :)
És igen, persze, hogy szeretnétek dögösek lenni ezekben a rucikban, kisminkelve, és ezt el is lehet érni. Ezért is öltöztettem mindig én, aki mellettem volt. Részben mert ösztönből nem lesz egy férfinak kiforrott ízlése női ruhák, fehérneműk terén, másrészt, mert imádok őket sminkelni, no meg rájuk tenni a selyem bugyi alatt az erényövet! :P
Előzmény: dzsozy1975 (437)
dzsozy1975 Creative Commons License 2010.10.22 0 0 437
Na jó, kicsit nyers, de igaz.
Amit itt felsoroltál, az mind szép álom, épp olyan, mint, hogy legtöbbünk szeretne jól mutatni ezekben a rucikban. :(
Izgató, úgy érezzük, dögös is, de csak amíg a lakásban vagyunk benne. Persze, van aki bevállalja, meg miegymás, de a legtöbb CD, hozzám hasonlóan marad a saját kis "titkával" a színfalak mögött.
Előzmény: LeatherLady (436)


LeatherLady Creative Commons License 2010.10.22 0 0 436
Ne haragudj, ha kissé nyersen fogalmazok! De találtál egy kurvát, aki pénzért vállalja és szeret így játszani? Nagy cucc... Az smpixie és egyéb helyek hemzsegnek az ilyenektől. Találj egy nőt, aki elmegy veled egy határ menti városkába pár napra. Előtte vesztek fehérneműket, ruhákat, cipőket és végig felöltöztetve, leszbikus párként "nyaraltok", sétálgattok, vásárolgattok, szeretkeztek! És mindezt milyen juttatásért? Talál vonzalomból, szeretetből... a móka, kaland, kielégülés, közös élmény kedvéért? Na hajrá!
Előzmény: dzsozy1975 (435)
dzsozy1975 Creative Commons License 2010.10.22 0 0 435
Sziasztok!

Sokan fantáziálnak, hogy jó lenne olyan nő, aki "elviseli" a másságot. Nos, találtam valakit, aki egyenesen kedveli. Igaz, ő keresni is akar ezzel. Az árakat sajnos nem tudom megmondani, de itt a link.

Üdv.

http://sexyladies.hu/online/user/168
GusztaGesztenye Creative Commons License 2010.10.21 0 1 434
Legnagyobb bánatomra eladóvá vált egy vadi új, gyönyörű, piros, lakk combcsizma. 42-es, rendelésre jött a gyártótól de sajna a mérete nekem nem jó. :( Újonnan 18ért!
WILDSATÉN Creative Commons License 2010.10.21 0 0 433
Köszike.
Előzmény: LeatherLady (432)
LeatherLady Creative Commons License 2010.10.20 0 1 432
http://www.olcso.hu/keres/felcsatolhat%C3%B3%20mell
A legegyszerűbb talán ez a változat.
Van valahol hasonló, csak szilikon, tapintásra egészen hasonló az igazihoz és annak nincsenek pántjai, csak hátul egy átlátszó, de azt nem tudom, hol.
Előzmény: WILDSATÉN (429)
WILDSATÉN Creative Commons License 2010.10.20 0 0 431
Sajnos a szuppper fényes hari lemaradt.
Előzmény: WILDSATÉN (430)
WILDSATÉN Creative Commons License 2010.10.20 0 0 430
Imádok ebben lenni.....
WILDSATÉN Creative Commons License 2010.10.20 0 0 429
S.O.S hogyan lehet mü mellet szerezni melltartoba??? Köszi.
Előzmény: kozo7575 (428)
kozo7575 Creative Commons License 2010.10.16 0 0 428

Végre hétvége!

 

Párom melóban, én pedig élhetek a szenvedélyemnek! Korán keltem én is, fehér melltartóban, fehér harisnyanadrágban és fekete magassarkúban vagyok! Most indulok ki az udvarra, még felveszek egy meleg bundakabátot és egy kalapkát, és irány az udvar. Erős izgalmi állapotban vagyok!

GusztaGesztenye Creative Commons License 2010.10.14 0 0 427
Eladóvá vált egy AmaZonás extra fényes lakk fűző! Piros színben, oldalt fűzős, nagy méretben (mell alatt:95-110, derék:85-100, csípő:100-115)! Párszor volt csak rajtam, természetesen kitisztítva adom! 15-ért hirdetem, de alku-kész vagyok! :)
kozo7575 Creative Commons License 2010.10.11 0 0 426

Egyetértek azzal, amit mondasz! Jól néz ki, de hiányzik az erotikus kisugárzás! Igaz, és ez saját tapasztalat, ha én női ruhában vagyok, és készítek fotót, az sem a legizgatóbb! Sajnos!

Én amúgy új vagyok itt, most regeltem, bár már régóta vonz a téma és sokat olvasom az ilyen jellegű topikokat. Kb 11 - 12 éves korom óta érdekel ez a dolog, bár sokáig csak anyum harisnyáihoz jutottam hozzá. Meg voltam róla győződve, hogy amint lesz barátnőm, ezek a dolgok elmúlnak. Aztán nem így lett, sőt! Ha bárkit érdekelnek a történeteim, szívesen mesélek.

Jelenleg kapcsolatban élek, és mindíg próbáltam és próbálok úgy választani, hogy a hölgy ruhái, cipői is jók legyenek rám.

Most van egy új hobbim, mivel a párom hétvégén is dolgozik és hajnalban megy, amint kiteszi a lábát, felveszem a fekete szilikonos combfixét, egy fekete melltartó, fekete tűsarkút, és egy bundár, meg a kalapocskáját, aztán irány a járda a ház előt. Ilyenkor késő ősztől kora tavaszig megy csak a dolog, mert még sötét van, egy lélek sincs az utcán, csaj az áthaladó autók fénye. Kimegyek,és amíg elszívok egy cigit, sétálok azáz előtt, és élvezem,a lábam közt a hűs levegőt. Aztán visszamegyek az udvarba egy sötétebb helyre, legugolok, kigombolom abundát, és....

Amúgy a legnagyobb vágyam jelenleg az, hogy úgy legyek együtt egy nővel, hogy közben női fehérnemüben és tűsarkúban vagyok. remélem ami késik, nem múlik!

 

Üdv neked és mindenkinek!

Előzmény: LeatherLady (420)
dzsozy1975 Creative Commons License 2010.10.10 0 0 425
Helló!

Ha még megvan, engem érdekelne. E-mailben megbeszéljük. Üdv.
Előzmény: GusztaGesztenye (424)
GusztaGesztenye Creative Commons License 2010.10.05 0 0 424
Eladó egy gyönyörű, fekete műbőr fűző szoknyával extra méretben! Nem volt rajtam, elméretezték (eléggé). 4xl-es méretben van, 10-ért azonnal tudom postázni!
shine73 Creative Commons License 2010.09.22 0 0 423
Sziasztok Szolnoki 37 éves masszőr vagyok ismerkednék mindenre nyitottan .
nemtom24 Creative Commons License 2010.09.20 0 0 421
Kellemes...!
LeatherLady Creative Commons License 2010.09.20 0 0 420
Gyönyörű vagy édes! Viszont könyörgöm, ilyen alakkal csak feszes ruhák, szoknyák! Ha bőrkabát, karcsúsított, ha csizma, csak tűsarkú, combig érő! A képek többségén kissé 40-es szexi háziasszonynak tűnt, de ennél sokkal dögösebb vagy te!
Jó, mondjuk én szeretem nagyon a dögös, szexi, kihívó, de egyben szolid, utcai öltözködést egy férfin, pláne ha én öltöztetem! :) Aztán persze otthon már ennél ribancosabb...! :)
Előzmény: Törölt nick (419)
Törölt nick Creative Commons License 2010.09.17 0 0 419
J.Bound Creative Commons License 2010.08.24 0 1 417
Van egy pár tűsarkú cipőm is eladó. Esetleg érdekel valakit?
Így néz ki. Nekem sajnos nagy. 44-es méret és bőrből készült.
J.Bound Creative Commons License 2010.08.24 0 0 416
A fotók.
Előzmény: tranny (414)
J.Bound Creative Commons License 2010.08.23 0 0 415
Holnap töltök fel egy képet róla. Igaz, hogy én viselem éppen, de természetesen egy másikat.
Előzmény: tranny (414)
tranny Creative Commons License 2010.08.20 0 0 414
Nincs róla egy foto?
Előzmény: J.Bound (413)
J.Bound Creative Commons License 2010.08.19 0 0 413
Sziasztok!
Szeretnék eladni egy fekete, szatén fűzőt. 81 cm a mérete és nem volt még használva.
Az ára 20000 HUF. Ha valakit érdekel írjon.
Törölt nick Creative Commons License 2010.06.24 0 0 412
Sziasztok! Kevin84 vagyok. Somogy megyei, Balaton-parti. B.fenyves. 25 éves fehér bi-cd pasi, ha van olyan crossdresser, travi vagy lányos fiú aki somogy vagy zala megyei és van búvóhelye is az jelentkezzen nálam (kevin84@mailbox.hu). Ha küldesz e-mailt, képcsere lehetséges, küldök képet.
travera Creative Commons License 2010.06.18 0 0 411

Szia!

Érdekelne az ára és a személyes átvétel módja...emailben.

Köszönet.

Előzmény: öri hari (410)
öri hari Creative Commons License 2010.06.17 0 0 410
sziasztok!

érdekel valakit két darab fehér pamut body? az egyik L-es és hosszú ujjú, a másik M-es és ujjatlan.
panty1 Creative Commons License 2010.03.16 0 0 409
Nézzetek be a http://crossdressing.ning.com oldalra!

Megéri regisztrálni!

Üdv:Bugyisfiú
pentheusz Creative Commons License 2009.12.27 0 0 406
gonosz leszek, de csak azért mert engem is hosszú ideje érdekel a válasz :)
szóval biztosan a jó öreg Photoshop... azért remélem, hogy kedves polymath mielőbb meg fog győzni az ellenkezőjéről
Előzmény: dominicTV (405)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!