Van még egy jó bolt, a hullámfürdőtől két utcával urán felé, Imperátor a bolt neve. Jól dolgoznak, viszont emiatt kicsit drágább mint a többi hely Pécsen. Valamint ha jól tudom, pont egy Peugot országútija van az idősebb szerelőnek.
Érdeklődnék, Pécsen hova lenne érdemes fordulnom szervízzel kapcsolatban? Egy veterán Peugeot versenybringám van és azt szeretném gatyába rázatni valakivel, de nem szívesen bízom akárkire! Saját tapasztalatotok alapján kit ajánlanátok?
Kb egy hónapja adták át a Pécs-pellérd kerékpár utat. Nagyon jó! A kislányommal már többször végigtekertünk rajta. Ahol az expo center van ott megy egy út befelé ami földesútban folytatódik. Elérsz egészen az elkerülő útig ami összeköti kertvárost patacs-al. Az elkerülő úttól egész pellérdig szuper minőségű kerékpár út megy. Görkorival is szoktak közlekedni rajta mert tényleg olyan mint a tükör. Pellérdre beérve jobbra szinte egyből egy szép parkba érkezünk ahol lehet vadkacsákat etetni egy szép tópartról. Ajánlom mindenkinek.
Ahogy nézem, a Kellys kivételével a jelöltek egyaránt MTB-k. Tényleg fontos lenne tudni, hogy milyen megoszlásban használnád terepen, ill. ortszágúton a bringát. A Kellys egy igazi cross-kerékpár, nagyobb kerekekkel , tehát gyorsabb is, hosszabb túrákra ideális lehet, viszont a nagyon kemény terepeket kerüld vele. Oda a montik valók.
Igazából a mongoose-ról még nem hallottam semmit, de a kross-ról már jót és rosszat is. ahogy összehasonlítottam a kross és kelly's alkatrészeket, sokban azonosak.szeretném kérni a tanácsotokat a biciklikre!!!
Kevesen vagyunk szerintem. Párommal kihasználva a múlt heti jó időt, tekertünk egy rövid Harkány- Matty- Siklós- Nagyharsány-Harkányt. Jól esett punnyadt tagjainknak. Júliusban tervezünk egy Passau-Bécset a Duna mentén. Van valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatban?
Gondoltam fel kellene hozni a fórumot és hátha alakul itt valami jó kis bringás csapat akikkel tavasztól lehetne együtt tekerni. Ha valaki olvassa(olvasná) még ezt a fórumot és érdekelné a dolog adjon életjelet magáról.
Sziasztok! Egy éve költöztünk a párommal Pécsre a belvárosba. Nagyon szeretünk kerékpározni, de sajnálattal tapasztaljuk, hogy a belvárosban szinte lehetetlen. Sajnálom azokat a turistákat, akik kerékpárt is hoznak magukkal a lakóautóikon, mondván , majd azzal fedezik fel Európa kulturális fővárosát...
Elég halott a topic... :( Pont, mint a kerékpáros élet Pécsett. Vagyis nem halott az, csak hallgat. Kár. Tessék mocorogni emberek, hallatni magunkról, szervezkedni, élni! ;)
Frissen alakult, főként kerékpárosokból álló egyesületünk (Sportolók Egyesülete) megrendezi első pénzdíjas országúti versenyét.
Surján-völgye és Surján-völgye - Dolce Vita Kupák Időpont: 2007. október 13. Helyszín: Szentbalázs, faluközpont (66-os út, Kaposvártól 13km) Távok: nyílt, pénzdíjas 99 km, amatőr 66 km, túratáv 33km Rajt: 11:00 Díjazás: a 99km-es verseny 1. helyezettje 15 000, 2. 10 000, 3. 5 000Ft jutalomban részesül. A 66 ill. 99km-es futam dobogósai kategóriánként érmet kapnak. Minden induló oklevelet kap! Szakasz: Szentbalázs-Cserénfa-Kaposgyarmat-Hajmás-Gálosfa fordító Gálosfa-Hajmás-Cserénfa-Szentbalázsi tető-Szentbalázs (33 km, 1 kör) Nevezésí díj: 1500 Ft amiért minden induló eredeti olasz tésztát és pestot kap, illetve a verseny alatt Pölöskei frissítő állomás lesz. Csoportok: a szokásos összes korcsoport, nem tervezzük az összevonásokat, montival is lehet indulni, gumikorlát nélkül! A verseny alatt több program is lesz (hastáncos bemutató, airsoft lövészeti lehetőség), illetve egyazon időben triál verseny is folyik majd!
Információért nekem lehet írni az ember.zoltan@t-online.hu -ra. Mindenkit szeretettel várunk a versenyünkön.
Zoli vagyok, 23éves. Komlón lakom. Egyik kedvenc időtöltésem a bringázás. Van egy Caprine Highlander Montim, és azzal járom a környező vidéket. Szeretek a természetben tekerni, de nem zavar, ha országúton kell menni. Nem mondanám magam versenyző tipusnak, de nem riadok meg a hosszabb távoktól sem. Szeretem bringázás közben megfigyelni az környéket, nem vagyok egy "szemellenzős" tipus.
Keresek hasonló érdeklődésű bringásokat, akikkel időnként közös programokat is ki tudnánk alakítani.
Ha itt közöttetek nincs ilyen beállítottságú bringás, akkor tudnátok ötletet adni ahhoz, hogy hol keresgéljek?
Valóban nem valami jó a helyzet, ugyanis több olyan szakasz van (főleg a keleti városrész és a belváros között) ahol szinte lehetetlen kerékpárral közlekedni, a belvárosban hasonló a helyzet, a sok kaptatóval még tán kevesebb a gond, meg hát azon nem is nagyon lehet segíteni
Gyönyörű városotokban duplán nehéz lehet a helyzetetek, ha - mint, ahogy írjátok - nincs vagy alig van kerékpárút. A forgalom nagysága mellett ugyancsak hajtanotok kell a dombos-hegyes utakon felfelé a városban...
Szeretnék gratulálni a Pécsi Rendőrkapitányság két felettébb jólképzett tagjának. Bringával voltam, szabályosan közlekedtem, sisak, lámpa, stb minden megvolt, forgalom alig. Egyszer visító gumikkal belassít mellém, hogy a tükörrel majdnem elviszi a könyököm, és kiordít az ablakon: "FEL KÉNE TAKARODNI A JÁRDÁRA AVVAL A KURVA BRINGÁVAL!" Sajnos annyira meglepődtem, hogy nem jegyeztem meg a rendszámát.
Mert ugye azon már nem lepődök meg, hogy a suzukis tatter egy jobbos íven feltol a járdára...
sorry, hogy több helyre is beírtam, de ezen ki vagyok akadva...
Hát igen, az Uránváros-Belváros kerékpár út is olyan helyre épült amit ritkán fogok használni, ugyanis ha konkrétan a belvárosban tartok sokkal szívesebben használom a Tiborc utcát
Persze az, hogy már dolgoznak az útvonalon, nem jelenti azt, hogy más(ok) ne adhana(ának) be más útvonaltervek(et).
További info:
Pécsi Belvárosi Szomszédsági Közösség http://www.pecsbelvaros.hu info@pecsbelvaros.hu
Az EKF korábbi nyertes pályázata egy csomó megvalósíthatatlan baromságot tartalmaz! Győzzünk mi, pécsiek! Változzon a (bel)város olyanná, ahogyan nekünk tetszene ne pedig olyanná, ahogy olyanok képzelik el, akik nem Pécsett élnek!!!
Ha minden igaz, akkor már dolgoznak a belvárosi bicikliút vonalán.
Az EKF projekten belül bárki indulhat az ötletpályázaton "az én kulturális fővárosom" címmel - határidő december 15. Mindenféle ötlettel lehet pályázni - bicikliút, játszótér, vársoképhibák megszűntetése, közterületi hiányosságok, stb. 300.000 Ft-os 1. díj is van a legjobbnak.
Itt bővebben a nyilvános pályázatról:
http://www.pecs2010.hu/hun/
Azért jó lenne, ha a pécsiek döntenének arról, hogy hogy nézzen ki az a környezet, amelyben élnek és élni fognak! Hajrá Pécs! Hajrá Belváros!
Emiatt is van szükség arra, hogy minél többen egyeztessünk egy jól kijelölt bicikliútról! És persze ennek megvalósíthatóságáról. Tehát, hogy milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhozk, hogy valahol kijelölt biciliút legyen a Belvárosban! Ez ugye érintené a parkolási rendet is - de ezügyben is várunk javaslatokat!
Minden pécsit (azért elsősorban belvárosiakat) szeretettel várunk a fórumra:
2006. november 25. szombat Európa Ház, Mária u. 9.
Hát igen, a belvárosi bringázás nem egyszerű, mert ugy a sétáló utcákban, ha jól tudom tilos, meg eléggé körülményes a sok gyalogos miatt. Másfele meg sok az egyirányú útca....
A város terveiből totál kimaradt, hogy a belvárosban is legyen bicikliútvonal!
A cél az lenne, hogy legyen kijelölt bicikliút(utak) a belvárosban, ami elkerüli a Király u.-Ferencesek u. tengelyt.
Tehát kéretik minden kerékpáros ismerősnek szólni, hogy
2006. november 25-én szombaton az Európa Házban (Mária u. 9.) lesz egy belvárosi lakossági fórum, ahol többek között erre a kérdésre is megpróbálunk megoldást(okat) találni.
Már vannak ötletek az útvonalat illetően, de jó lenne, ha elsősorban azoknak lenne hozzá köze, akik használni is fogják! Nem érdemes egy l'art pour l'art bicikliutat kijelölni, amit egyetlen biciklis sem használ, mert nem optimális!
A város nem is szándékozott foglalkozni a biciklistákkal. Most itt a lehetőség, hogy - az EKF projekt részeként - pl. biciliútvonalak kijelölését is lehet javasolni!
Minden érdeklődőt, biciklistát, gyalogos, autóst, belvárosit és belvárosban dolgozót, stb. várunk november 25-én a fórumon!
További témák a fórumon az EKF-fel kapcsolatosak. Hol legyen a hangversenyterem és az EKF keretén megvalósítandó egyéb objektumok - a hírekkel ellentétben még egyáltalán nincs ezeknek kijelölt végleges helye!!! Ráadásul kevesebb, mint 4 év van arra, hogy már működjön is!!! Mivel ez eredendően egy belvárosi fórum, a belváros ksi tereinek (Flórián tér, Barbakán tér) újragondolása is téma. Pl. érdemes lenne setleg hetente 1-1 alkalommal ezeken a terken biopiacot nyitni. A Felsőmalom u.-i piac területének rendezése is kérdés. Erre is várunk ötleteket. A belvárosi autós forgalom és parkolás megoldása is téma. Továbbá pl. a belvárosban is elburjánzott graffiti eltüntetése. Játszóterek kialakítása. Stb.
A fórumon bárki részt vehet. Hozzatok jó ötleteket - vagy jó kérdéseket (problémafelvetést), mert lehet, hogy valaki másnak attól pattanik ki a fejéből az isteni szikra!
A mondva csinált bicikli táblákat ha követed akkor a Magyarürögi úttól egészen a Domusig jutsz, ahonnan meg mehetsz tovább Malomvölgyig....de hát télleg nem egy nyugati színvonal...
Hát, áprilisban tényleg sokan voltunk, de ahogy látom, közülük nem sokan látogatják a topikot...
No mindegy, másutt azért van élet, de aki erre vetődne, annak elárulom, hogy szeptember 22-én is lesz Kritikus Tömeg Pécsett. A helyszín-útvonal-program még szerveződik, részletek később.
Aki Pécsen rendszeresen két keréken közlekedik, csak az tudja, hogy milyen nehéz így ennyi bringaúttal, és ilyen mentalitású autósokkal/gyalogosokkal. Áprilisban a Critical Masson láttam, hogy mennyien is vagyunk, szóval bárki leírhatja a véleményét a témában nyugodtan!