Természetesen nem futottam, hanem csak úgy mentem...A futást régebben is utáltam. Most, hogy elhangzott a kulcs-kérdés, meg is kéne próbálnom. Persze nem utcán, hanem a gyakorló, 20 méteres folyosón, ahol az első tétova lépéseket megtettem.
Sziasztok! Régen írtam, mert nem történik semmi. Mármint a lábammal. Mint régebben említettem a Városmajori Klinikával kapcsolatban csak jókat mondhatok. Jelentkeztem a felülvizsgálat után a háziorvosnál. (Nyugdíjazás miatt a régi lapátra tett, ezért kellett civil orvost keresni.) Két havonta vérvizsgálatra kell mennem, nehogy a koleszterint szintetntartó gyógyszer mellékhatásai jelentkezzenek. Azaz jelenkezhetnek, de akkor más megoldás lesz. Mopet kollégának igaza volt! A meleg zokni itthon is, igen jó hatású.
Elvileg bármenníit tudok gyalogolni. Igaz, nem nagyon van rá szükség. Nemrég időre kellett menjek a honvédba, vérvételre. Reggel a ló nem indult. A féklámpa kapcsolómat nem érte el a pedál, mert a nyári forróságban beljebb pattintotta és lehülve "hiányzott" kb. 4 milliméter a kapcsoláshoz. Az akkumulátor lemerült, mert egész éjjel égett a féklámpa. no, futás gyalog, mivel oda nincs közvetlen BKV járat. Ami lenne, ahhoz is sokat kell gyalogolni. Régi szép időkben 20-26 perces gyalogutat sikerült ugyanannyi idő alatt megtennem. Megy ez...gyerekek.
Én is csak olvasgattam róla és azért írtam ide a fórumra, hátha van valakinek személyes tapasztalata. Nem húzzák ki az eret, hanem a lézerrel összetapasztják az érfalat. Így olvasva emberibb megoldásnak tűnik..-(
Ha rábukkansz valamire írj majd, mi a véleményed, hátha együtt okosabbak leszünk.:-)
Majd fogok beszélni egy érsebésszel, megkérdem, mi a véleménye a kétfajta műtétről és én is megírom.
Lehet, hogy igazad van, nem kéne halogatni, de nehéz....
A cigit én is abbahagytam 12 éve. Így, szó szerint. Amikor leszokási kísérleteim voltak, azok nem jártak tartós eredménnyel. Egyik nap elért a tudatom odáig, hogy nem akartam többé rágyújtani és függeni a nikotintól, kidobni rengeteg pénzt rá, hogy büdös bagó szagú legyek, és mindent megtegyek, ha fogytán a cigi..
Nagyon könnyű volt így, hogy tudatosult bennem, hogy egy szenvedély irányít engem, nem én saját magam.
Nem hiányzik. Napi két és fél doboz sophianet szívtam...
Én semmiképpen nem akarom halogatni, túl akarok esni rajta minél előbb. Sajnos a lézeres műtétet nem támogatja az OEP, 200 E Ft körül van a műtét ára, így marad a hagyományos.:-( Nem a hosszabb gyógyulási idő, vagy a műtét utáni kellemetlenebb dolgok riasztanak el, csak mind az altatással, mind a gerinces érzéstelenítéssel kapcsolatosan rossz emlékeim vannak.:-( A lézereset meg lehet úszni helyi érzéstelenítéssel.
Mindenképpen csak egynapos műtétet szeretnék, most hajlok az Ars Medica Lézerklinika felé.......ott is csak hagyományos műtétet végeznek /ha jól láttam/ de OEP által támogatott.
Megnéztem a neten az orvosod, nagyon szimpatikus. Ha lesz személyes tapasztalatod, kérlek, írj róla.
Szerintem ne halogasd. Tudom, hogy nehéz, de jobb túllenni rajta.Városmajorit nagyon ajánlon nagyon jó szakemberek vannak ott. Ami nehéz nekem letenni a cigit holnap reggelig, hogy anyát támotatni tudjam. :-)
Nekem is műtét árnya lebeg a fejem felett. Szeretném, ha minél később kerülne rá sor. De nem tudom, ki az az orvos, és milyen módszer ami/aki a legjobb. :(
A Dr. Szeberin Zoltánhoz vagyok beutalva, ha lesz róla tapasztalatom, "okosabb" leszek.
Sziasztok:-) Holnap hozom haza anyát, nagyon jól van, sétál egésznap és nem fáj a lába:-))) köszönöknektek mindent. Remélem holnap mát Ő ír nektek. Kitrtást mindenkinek, és jóbbulást kívánok.
Sajnos visszér műtétre lesz szükségem.:-( Az egyik lábamat már műtötték kb. 20 éve, akkor még a hagyományos módszerrel, azóta rendben van. Most a másik lábamon jött elő, a térdemtől a combom irányába, minden ezzel járó kellemetlen érzéssel.
Sokat utánaolvastam és most a dilemmám: hagyományos műtét vagy lézeres? Van valakinek tapasztalata a lézeres műtéttel kapcsolatosan? A másik kérdésem, tud valaki jó érsebészt ajánlani? Persze tudom, sok nagyszerű sebész van az országban, éppen ezért nagyon nehéz választani.
lábatlankodó hetente beszámolt a gyógyulásáról, de hónapokig tart, és azt írta egy helyen, hogy kb. amilyen lesz a javulás műtét után egy évre, az az állapot fog maradni.
Megjöttem:-) anya már nincs az intenzíven, jól van, sikeres volta műtét. 3 vágása van 1 a hason 1-1 a lágyéknál lefelé a combig. Jól nézett ki, holnap már felkelhet. Olyan nagyon aranyos ott mindeni (városmajor), holnap jelentkezem, remélem jólbírja majd ami ezután jön. Tényleg mennyi a gyógyulási idő? köszi Cimce
Együtt érzek veletek, anyukád még nagyon fiatal, remélhetőleg könnyen gyógyul.
A dohányzás abbahagyása az ő belső elhatározásából adódhat. Megtiltani nem tudod. Én napi két és fél doboz Sophiane után egyik nap nem gyújtottam rá többet, és nem is kívánom, ez 13 éve volt.
Így műtér előtt nehéz bármit is mondani. Ha eléggé visszaolvastál, akkor tudhatod, nekem hét évvel ezelőtt volt a nagy-műtétem, bifemorális bypass, az Y főverő ér cseréje, és még itt vagyok. Igaz, hogy már csak egy lábbal, de bizakodni kell. Nem tudom, hogy anyukád ilyen műtétre vár-e, de bízni kell az orvosokban.
Aggódó kíváncsisággal várom további beszámolódat, anyukádnak és Neked is sok lelkierőt kívánok.
Sokáig visszaolvastam mert aktuális a téma:-( Anyukámat holnap műtik, tegnap vitte be a mentő. Mályvénás trombozisa van, műtötték 3 éve, a hasánál vágtak át valami. Most elzsibbadt a lába, és hideg volt alábfeje. Érfestés volt és holnap Y ba vágják meg és műeret kap. Menni idáig is csak nehezen ment, pár méter és pihenés. Nagyon ideges vagyok, és félek.
Ebben van tapasztalat? 59-éves és dohányzik, de ha kijön nem engedem neki:-)
Aki engem operált, főorvos asszony, "rendfokozata" szerint főorvos. Az osztályvezető viszont az aki téged fog kezelni.
Amikor véletlenül siettem, nem keletkezett oszlop érzésem. A műtéti hegeket kezdtem érezni, mintha kemény, összevarrt vonalak lennének. A műtét előtt sem voltak megállásra kényszerítő tüneteim, de egy gyaloglás végére a lábamon, a középső három ujj elzsibbadt. előtte, régebben, voltak a lábujjaimon izületinek vélt fájdalmak, mint aki magasról telitalpra esve leugrott. Azóta, amióta a "csőcsere" megtörtént semmi keringési hiányosságra utaló jel nincs. Még.....
Mikor megfeledkeztél magadról és siettél, nem meredtek le a lábaid? Nekem ez az "oszlopérzés" vet gátat a további sietésnek. Meg kell állni. Ha többet megyek a bal forgóm is nagyon fáj 1-2 napig, és olyankor szinte lépni sem tudok, de az valami mástól is lehet, úgy gondolom.
De a sok gyógyszer mintha hatna. vagy csak beképzelem, hogy könnyebben, nagyobb távot teszek meg? Sima kontrollra kedden megyek, majd meglátom, mi a véleménye a dokinak. Neked további gyógyulást és gyere időnként beszámolni.
Kicsit elhanyagoltam az írást, de említésre méltó dolog nem történik a lábammal. Nem mondták mennyit, vagy milyen ütemben gyalogoljak. Elvileg bármennyi megy. Nem rohanok, csak nyugodt tempóban. Előfordult, hogy megfeledkeztem magamról és "eszeveszetten rohantsam", azaz siettem.
Nem történt semmi baj akkor sem.
Egy alkalommal bent jártam a feleségem munkahelyén, ahol természetesen kíváncsi volt rá az a főnővér, aki, (miután az érsebészeti rendelésről kilöktek, hogy menjek haza, ráér...) odacipelt az ő főorvosukhoz, aki a vizsgálat után gyorsított eljárással elintézte a klinikára felvételemet. Lelkendezett, hogy nagyon szép a lábam. Ebben én nem vagyok annyira biztos, az övé nekem jobban tetszik.
No végre valami jó hír.! Gratulálok gyógyulásodhoz! De ne feledd, a rizikófaktorokat mélyre szorítani. Ha jól is érzed magad, a gyógyszereket szedni kell, nem elhízni, koleszterint kordában tartani, sokat mozogni, NEM dohányozni! Hosszú, egészséges állapotot kívánok!
Gyalogolni mennyit tudsz? És főleg milyen ütemben? Csak sétálva, vagy gyorsabb iramban is? Gondolom ez annak is függvénye, mennyit gyakorlod a sétát. Ezt javasolják is, vagy rád bízzák, mennyit mozogsz?
Szóval egy éved van rá, hogy stagnáljon az állapotod, addigra szinte olyanok lesznek a lábaid, mint "újkorukban":)
Na végre! 2012.09.25-én megtörtént a kontroll vizsgálat. 09 óra 15 percre volt időpontom. Hála a számítógép hálózatnak, ki volt listázva a nevem. A klinika előtt sikerült kimarkolnom egy jó parkolóhyelet. (Az ott lévő parkban mókusok futkároztak a talajon)
09 óra 15 perckor név szerint szólítottak. Általános szemrevételezés, kérdések van-e panasz, mennyit tudok menni stb. Vérnyomás mérés fekvő helyzetben lábon és karon. (lábon 150 hgmm, karon 160 hgmm, mondjuk soha nem volt annyi, de egy 6. éves hallgató lány mérte...)
Kézi tapintású pulzus keresés mindkét lábon, majd doppleres vizsgálat, gyógyszerelés megbeszélése. Évenként kontroll. A kérdéseimre azt mondta a főorvos asszony, hogy egy év múlva emilyen állapotban lesz, tehát keringés, dagadtság, nyirokkeringés rendbejövése, az az állapot fog megmaradni. Aspirin protekt szedése továbbra is és koleszterin szint rendbentartó gyógyszer javasolt.
A zokni kérdésében is ellentétesek a vélemények (kérdezze meg orvosát...... ). Az én logikám, és tapasztalatom az, hogy jobb ha kényszerítve van a szervezet a keringésre. Ha melegítjük lassul a keringés. Én, ha éjszakára betakarom a lábam, akkor reggelre begörcsöl a lábfejem. Persze az én lábamban 50% a keringés. Egészséges láb a jó keringés által nem hűlhet ki (szobahőmérsékleten).
Most nem kattintok a "válasz erre" gombra, csak úgy összesítve. A kérdések felírása jó ötlet. A boltba menésnél is, ha 3-nál több cucc kell, már felíratom, jó nagy betűkkel.
Vastag, gyapjú szerű zokni van, igaz, csak itthonra, mert a nagyobbik lányomtól "örököltem" őket és ki vannak tölcséresítve. Direkt az kell, ne legyen benne gumi. Úgy áll, mint jobbágyon a bocskor, de itthon egy fene.
A lábgörcsről jut eszembe! Mielőtt a műtéterm meglett volna, a legkisebb hozzáéréstől, terheléstől görcsöt kapott a bal talpam. Még az utolsó pillanatokban, az ultrahang vizsgálat közben is. A műtét óta még az érzés közelítése is hiányzik. Szerencsére.
Mellékesen legyen mondva, a kontroll időpontját már várom nagyon. Nem szempont, de nem megy el a "szemem mellett", hogy a főorvos asszony még ráadásul csinos is. Igaz, ez a kórházban nem nagyon jutott eszembe, örültem ha a kacsát eltalálom.
Öreg betegtársam mondta is, hogy nem a kacsa luykának méretével van baj, hanem rövid a gyík. Az övé....