Nekem is volt ilyen. Direkt gyalog jártam bevásárolni, egy "banyakamion" nevű húzós bevásrló kocsival. Oda-vissza másfél kilométer a távoltság. A műtéthez közeledve egyre többször meg kellett állnom. (Természetesen nem tudtam, hogy műteni fognak, hiszen egy hirtelen elzáródás miatt történt.) A bal lábamon a középső 3 ujj teljesen elzsibbadt. Még nem jelentkeztek az izom kifáradás jelei, csak ritkán. Nálam aneurizma keletkezett térdhajlatban és abban érszűkület. Biztosan máshol is van már, de még nem nagyon mérhető. Olyan is előfordult, hogy eléggé fájdalmas iszomgörcsöt kaptam és semmilyen módszerrel nem tzudtam elmulasztani.
Fateromnak mindkét lábában hosszan érszűkülete volt. Mindkettőbe mű eret építettek be. Utána nem futott, de azért normálisan járt. Nem abba halt bele, más okai voltak és jóval később, tehát "rendes megöregedéssel".
Az angiográfiától rettegtem, mert annak idején fater nagyon panaszkodott rá. Igaz, nekem 40 év múlva csinálták meg, de nagyon bennem volt hogy az valami borzalom. Egy alkalommal a Honvéd Kórházban a műtősztalon mondtam, amikor hozták a hosszú katétert, hogy nekem annyi elég is, megyek haza. Rettentően lebasztak, de abbahagyták a dolgot. Amikor elzáródott a lábamban az ütőér, akkor nem volt mese, megcsinálták. Kiderült, hogy semmi fájdalommal nem jár, még a kontraszt anyag is olyan volt, mintha egy pohár meleg vizet végig öntöttek volna rajtam.
Igen, a két lábamban. Szerintem igen rövid távot, és lassacskán tudok megtenni. lassú ütemben olyan 50 m., de sietősebb lépésekkel 5-10 m után lemerevednek a lábaim, és nem tudok lépni. Tehát egy csemegében sem tudok a lányommal lépést tartani, csak a magam módján elbattyogok bármeddig. Azért, van amikor jobb, de van amikor rosszabb.
Köszönöm a szurkolást. Nagyon jól jön! Néha igen csak kilátástalannak érzem a helyzetet, de talán még jó sokáig "meg tudom számolni" a lábaimat...remélem.
A14. héten már kezdem érezni, hogy a megoldás nem tökéletes. "Fúj a szél" néha a lábujjaim között, azaz hőmérséklet különbségeket érzek. Ezt éreztem nem sokkal a műtét előtt is. hideg-meleg-hideg-meleg..
A 13. hét letelte után semmi változás nem történt. Úgy érzékelem, hogy a lábam nem bedagadt, hanem vastagabb lett. Az ép lábam pedig elfonnyadt. bizonyára a térdizületem mögé férkőzéskor egy kicsit az inszalagokat is meg kellett piszkálni, mert úgy nézek ki, mint a tinó. Mármint a térdem.
No, a 12. héten sem történt semmi változás. Álláskor bedagad a lábam. még nem mertem a szokásos napi 1,5 kilométer gyaloglásnak nekiindulni. mi van he "elfogy az erő"? Akkor az nem az út fele, hanem a vége. Valahogyan haza is kell jönni. Várom a szeptember 25-ét, a kontroll napját, de még aug. 25. sincs!
Örülök gyógyulásodnak, de ne feledd, érbetegség sosem gyógyul. Nagyon vigyázz a koleszterinre, vérnyomásra, gyógyszereket szedni kell, dohányozni életveszélyes! Nicked értelmezése megváltozott, :-)))) de azért várjuk a beszámoló az első "kismaraton" teljesítéséről. :-) A nappali bedagadás majdnem természetes, de azért ajánlom ezt az oldalt: http://www.dagadtlab.hu/index.php?oldal=nyirokdrenazs.php További jobbulást!
Letellt a 10. hét. Semmi változás nem történt. Hosszas függőleges tartás esetén "gészségesen" bedagad a lábam, de nem fáj. Az érzéketlenné vált felületekbe még nem jött vissza az érzékelés. Az legalább 400 nap!!!
Ma letelt a 8. hét a műtétem óta. Járni tudok, ülni tudok, a hosszas állást nem szeretem. Spontán fájdalmak nincsenek. Aludni bármilyen testhelyzetben tudok. Természetesen a műtét helye érzékeny, de nem nyomogatom...Kb. három napja nem kell bevenni éjszakára fájdalomcsillapítót.
A műtött lábam kerülete a legvastagabb helyen 4-5 cm-el nagyobb a másiknál. A bedagadt részek benyomásakor nem marad hosszasan gödör a nyomás helyén, hamar visszaugrik.
Kezdem elfelejteni a cifrábbnál-cifrább fájdalmakat, amik az első hetekben voltak.
Ettől függetlenül ne csinálja utánam senki, ha nem muszáj....(utóbbi szó helyesírásáról komoly viták folynak)
Valószínüleg vizesedés az egyik ok. Nem olyan határozott a benyomódás, valamint nem marad meg sokáig a benyomott gödör. Azt viszont határozottan érzem, amikor feláűllok, hogy a térdem alatti rész szép lassan "feltöltődik". Orvos? A feleségem ment át helyettem, amikor még járni nem tudtam. Amúgy meg ápolónő a kezelésemre hivatott kórházban. Ott konzultálják meg a "jelenségeket" és kiókumlálnak mindig valamit.
Egyébként május 25-én délután onnan rúgtak ki az érebészetről megnézés nélkül, hogy "Ha jó volt egy évig, jó lesz ezután is..." (Pont az egyházi ünnep, valamiféle pünkösd kezdődött és hazament mindenki.) A feleségem osztályán a főorvos viszont nem nyugodott és bár nem az ő szakterülete, de megvizsgált és azt mondta egy lépést se sehova, vitet át a Városmajor utcába. (A kórház előtt pedig a szemfüles parkolóőr felcédulázta az autómat, az utolsó 20 perc miatt. Valószínüleg zugból lesett, mert előtte 3-szor kicsoszogtam újabb jegyet váltani.)
Ez a parkolás is érdekes. A XIII. kerületi Önkormányzatnak fizetek súlyadót, ha csak úgy vagyok az autóval. Ugyanebben a kerületben van a kórház és ugyanezé a kerületé a parkoló cég is, mivel az Önkormányzat neve volt a büntető jegyen. Ha állok az is baj, ha megyek az is baj...
Kíváncsi vagyok, ha a ház melletti öreg fára hevederrel felhúznám az autót, akkor kellene-e fizetni valamit, elvégre a talajt nem éri, a fa meg amúgy is ott volt a helyén.
Kopogjam le, míg el nem felejtem: harmadik napja semmiféle fájdalom csillapító nem kell!!!!!
Szépen gyógyulsz. Alig látszik a dagadás. Egyáltalán vizesedés okozza? Ha benyomod ujjal, úgy marad? Nem is biztos, hogy keringés eredetű. Orvos mit mond rá?
Minden esetre az kevés, hogy felpolcolod alvásnál. Napi célirányos tornára van szükség. Hanyatt fekve biciklizés, meg ilyenek. Van erre gyógytorna program. Érdeklődj utána.
Itt egy érdekes kórtörténet, érdemes elolvasni. Ebből is látszik, hogy mindenki betegsége más és más. Ő egy pozitív értelemben vett makacs ember, neki sikerült megtalálni az utat a gyógyulás felé.
Letellt ma a 8. hét a műtétem óta. spontán fájdalmak nincsenek. Néha éjszakára kell egy fél fájdalom csillapító. Bármilyen testhelyzetben tudok feküdni és aludni. igaz, nem olyan egyszerű éjjel forgolódni, mert 2teljesen fel kell ébredni" és átállítani a felpolcoló párnákat. A lábam hajlik. járni tudok, a vezetés jól megy, még tán hasznos is. Az ülést és az egyhelyben állást nem nagyon "kedvelem" még. Cipővel nem próbálkoztam, de a papucson kívül a képen látható, minden részén állítható szandál igen jól hordható.
A műtött lábam átmérője nem akar csökkenni. A kerülete 5 cm-el nagyobb a másiknál, a legvastagabb részen. Megszűntek a lábujjaimban a "nyüzsgő élet" érzések. Kisebb hajszálerek kezdenek látszani a bokám körül. Valószínüleg nem bírták a kiképzést, hogy nincs rendes gyűjtő- -elvezetésük és feldobták a bakancsot. Összegezve, sokkal bizakodóbb vagyok, mint hetekkel ezelőtt. Talán lesz ebből még normál láb. Amíg nem volt vele baj, "észre sem vettem" hogy van. Törődni kell a lábakkal, ha látszólag rendben is vannak.
Igrncsak rosszul hangzik a toxikus ödéma, mivel már azt is tudom mi lett a vége. A felpolcolás és az izommunka talán az én eseteben segíteni fognak, bár eddig semmi jelét nem látom.
Sajnos az érsebészek ezzel nem törődnek. A körzeti doki meg elintézi azzal, hogy szedj vízhajtót. :-( Amikor már ödémának hívják, az már gáz. Nálam a végkifejlet toxikus ödéma volt. Csak emiatt érdemes foglalkozni vele.
Elhangzott a kulcs szó! Nyirokkeringés! Ez eszembe sem jutott eddig. Azonnal utánanéztem. Úgy gondolom, ahol fát vágnak, hullik a forgács...A nyirokedények átvágása nem volt szempont a műtétemnél, mint kiküszöbölendő dolog. Gondolom lehetőség sem volt rá. Szóval ettől dagad a lábam. remélem nem életem végéig. Valamikor csak visszanőnek a nyirokerek.
Most már elárulhatom, azért vártam a válasszal, mert kíváncsi voltam, folytatod-e a heti beszámolót. ;-) Nagyon helyes!
Szépen javulgatsz, jól néznek ki a szipkáid. :-) A hulla-lila csíkok majd kifehérednek, aztán indulhatsz a láb szépség versenyen. Gondolom nem ez a célod, nem ez okozza a gondot.
Az ülés a legrosszabb testhelyzet az ember számára. Nekem is azt mondta a doki, hogy inkább feküdjek, mint üljek. Sokat kell mozogni, de hogy mennyit, azt senki sem tudta megmondani. Ez egy zsákutca. Nekem majdnem mindegyik műtétemet megerőltetés előzte meg.
A magasra felpolcolt láb az segíti a vér visszakeringését is, de főleg a nyirokkeringést, erre főleg akkor van szükség, ha a dagadást vizesedés okozza.
Sajnos az egészséges egyensúlyt a pihentetés és mozgás között mindenkinek magának kell megtalálni. Az, hogy sikerült-e, csak utólag derül ki.
Bár rákerestem a „szink”-re is, de úgy általában értettem, hogy sokat kerestem a neten a betegséggel kapcsolatban írásokat. Érdemes böngészgetni, mert mindenre talál választ az ember. Sok képet, filmet is lehet találni. Akkoriban még nem tettem el a linkeket, de keress rá, érdekes dolgokat lehet megtudni. A sztent beültetésről legalább öt animáció van. Én a saját műtétemet végignéztem, mert helyi érzéstelenítéssel csinálták az érfestőben. Láttam a monitoron az egészet. Csodás volt!
A betegség ténye a borzalmas, amikor először megtudja az ember az első műtét elkerülhetetlenségét, aztán egyre jobban beletörődik a sorsába, mire oda jut, hogy ampu, addigra már belefásul.
A betegség rizikó faktorait gondolom már ismered, sok van, amin nem lehet változtatni, de a dohányzás az első legveszélyesebb! Engem is fenyegettek a láblevágással, de még, miután megtörtént sem bírom abbahagyni. A másik is menni fog, de legalább addig élek. A nagy műtétem után abbahagytam, fél évig szenvedtem a hiányától, amíg kiderült, hogy úgy is elzáródott a műér. Akkor azt mondtam, a megírt sorsot nem lehet megváltoztatni.
Te azonnal hagyd abba!
A másik nagy veszély a koleszterin. Nekem mindig azt mondták, hogy az enyém még nem veszélyes szint. „De nem egy érbetegnek”! Ezt sajnos már csak későn mondta egy angiológus.
Találkoztam olyan beteggel, aki tizenöt éves mű bifemorálissal élt, amikor a lábában záródott el az ér. Nekem is már hat éves. Tehát tartós, és beépül a szervezetbe.
Letelt a 7. hét a műtét óta. Igen nagy javulásokat tapasztalok. Megszűntek a spontán fájdalmak. Megy az ülés is, de nem sokáig. Járni már szinte teljesen normálisan tudok, valamint aludni bármilyen testhelyzetben. Az egy helyben állás az még kényelmetlen, kellemetlen. Olyankor hajlítgatom a lábamat. Majdnem mindennap vezetek, bár még rövid távolságokat, ugyanis lógatva a lábam jobban dagad. Az "alap" dagatd állapota nem akar csökkenni. Amikor fekszem, mindig felpolcolom. A vágási vonalakról a varr teljesen eltűnt, már csak "egészséges" hulla-lila csíkok látszanak a helyükön. Ránézésre a műtött lábam másfélszerese az egészségesnek, mérés alapján viszont csak 5-6 cm-el nagyobb a kerülete. Az egészséges lábam nagyon erős talp fájdalma, az átterhelés miatt, megszűnt.
Na, de jó, hogy megint a marhaságot írtam le. Sztent, ez a helyes kifejezés. A szink, a sicumar rövidítése volt . Téves szó, nem csodálom, hogy nem találtad. az újonnan elharapózott kifejezéssel élve, én kérek elnézés...
ahogy elolvastam a kórtörténetedet, igen borzalmas műtétjeid lehettek. Mi vezetett az érbetegségekhez?
Nálam a már ismertetett ér belhártya sérülés és a leküzdhetetlen dohányzás vezetett a betegséghez. Ennek ellenére átnézték a főbb ereimet, úgy mint hasi, nyaki, láb verőereket, nem lehet kimutatni szükületet. Ennek igen örülök. A klinikán láttam a szomszéd szobában a frissen amputált, valamint a sötétlila, és fekete lábujjakkal amputációra várakozó betegtársakat. Borzalmas volt. Gondolom azért rakták őket össze, hogy lelkileg kicsit erősítsék egymást.
Azt is volt alkalmam megfigyelni, mennyi idő után kap lábra, elhyengülés, eldőlés nélkül a különböző korú férfi beteg. Én vagyok 53, másnap lábra kaptam, bár nem vidáman. A következő 74 év körüli volt, valamint egy 83 éves. A kor előrehaladtával egyre nehezebben ment nekik. A 74 évest sokszor kísértem a mosdóba járókerettel. Előfordult, hogy elfogyott az ereje és "futva" kellett lecserélni a járókeretet tolókocsira.
A 83 éves beteg papa már kicsit zavart is volt. Ott is kellett gyorsan ugrani, amikor beleakadt a lába a kapaszkodó madzag gyűrűjébe és nem vette észre.
A mű eret csak fényképen láttam. Mit mondtak róla? Mennyire tartós, mennyire élethűen helyettesíti az eredetit?
Hirtelen ennyi ugrott be. Ma is vezettem, igaz, összesen csak 1,7 kilométert. Rossz ülve várakozni.
Még hogy van sorstársad? Magyarországon az érbetegség népbetegség. Különböző formáinak következtében hatezer amputációt végeznek évente. De, hogy itt nem igen vannak jelen, azt nem tudom, miért van. Persze, ha az ember komolyan bajban van, nincs kedve irkálni.
Ez csak statisztika, ne vegye el a reményt a teljes gyógyulástól!
Nekem a folyamat hét évig tartott, de még nincs vége. Kezdődött egy korrekciós érműtéttel az ágyékban, majd egy bifemorális bypass. Ez egy teljes Y fő verőér cseréje műérre a szegycsonttól a lágyékig. Az Y baloldali elzáródása után egy crossover (megkerülő ér) beültetése a jobb lágyéktól a bal lágyékig. Majd egy graft (műér) beültetése a bal combba, ennek elzáródása után sztentek (értágító szerkezet) beültetése. Ezután következett a "relatív túlkeringés" következtében az ödéma kialakulása. Közben valahol megint beszűkült a verőér, ami bevitt a zsákutcába. Az ödéma miatt magasra tartott lábbal kellett volna feküdni, de akkor a laterális keringés kevés volt, így fájt a láb. Állandóan földre lógatott lábbal aludtam, ami az ödémát fokozta. Egy picike sarokrepedés nem gyógyult, a kezelgetések során elfertőződött egy szokványos és kétfajta „kórházi” baktérium által, ami kezdett az egész szervezetre átterjedni, ezért életmentő amputációra volt szükség. Négyhavi kínlódás után örültem neki! Most két és fél évvel utána a szűkületes maradék lábamért aggódom. Ennyit magamról.
A gyógyulásodról jók az elképzeléseid, csak gyorsabban kellene végbemennie. Nekem a műtéteim után azonnal visszaállt a normális keringés. Nem volt ilyen problémám, de mint mondtam minden eset más.
Mit értesz a végén a szink beültetéses műtét alatt? Ezt a kifejezést nem ismerem, bár rengeteget böngészem a netet a betegséggel kapcsolatban.
Juhééé! Örülök neki, hogy van sorstársam. A kezelőorvosommal nem tudtam konzultálni, mert igen hosszan szabadságát tölti. Egy ottani adjunktussal váltottam pár sort. Ő javasolta a detralex nevű gyógyszert, ami csökkenti, majd megszűnteti a lábbujjaimban tapasztalható "nyüzsgő élet" érzését. Hatott is.
Nem tudom miért gyógyulok ilyen lassan, de tegnap óta, azaz a szerda esti hidegfront érkezésétől, nagyságrendekkel jobb a közérzetem. Megszűntek a spontán fájdalmak. Estére jön elő a fájdalom, persze már nem annyira erősen, az is a napi terheléstől. Tegnap délelőtt a kényszer rávitt a vezetésre, mivel a fiamat kellett szakorvoshoz vinni. Meg is üldözött egy kicsit a zöld béka ruhás, senkiházi parkolóőr. Le fogom "parkolni" azt a büntetést, amit az autómra akasztottak, miután a kórházban megvizsgáltak és nemhogy kimenni nem engedtek már, de még felkelni sem.
A lábamon a rövid felső metszés helyén emelték ki azt a használható véna darabot, amit az elzáródott artériába betoldottak. A térd izület mögött, mélyen az izomzatban fut az a poplitea nevű artéria, ami elzáródott. Nem lassú elzáródása volt, hanem hirtelen. A jelenség kb 2005-ben kezdődött. Az utazásaim során nagyon sokat ültem keresztbe tett lábbal, valamint várakoztam ugyanígy órákig. Akkor egy napon erős csipő-égető fájdalmat éreztem a térdhajlatomban. Az erem falában, a több réteg közül a belsőben kicsi repedés keletkezett és két réteg közé hatolt a vér, majd ott be is záródott. Ez 2010-ig néha-néha ortopédiai problémának vélt fájdalmakat okozott. Először ortopéd orvoshoz fordultam, majd hamar kiderült, hogy aneurzizma (aneurysma) keletkezett az ütőeremben, pont a térdhajlatomban. Ezt először ultrahanggal mutatták ki. Azt hittem ott pusztulok el, amikor meghallottam. A tervezett műtét csak csúszot, csúszott. Járni tudtam. Az 540 méterre lévő boltba szándékosan gyalog jártam, a napi mozgás érdekében. Néha természetesen éreztem izomfájdalmat és a középső lábujjaim zsibbadását, de nem volt vészes. 2012. május 24-én este, az autóban akasztgattam vissza az ülés alatti huzatfeszítő kampókat. Belefeledkeztem a guggolásba és amikor felálltam, azonnal éreztem, hogy baj van. Az ujjaim elfehérdetek. Hiába gondoltam agyilag, hogy "lépni" a lábam nem engedelmeskedett. Még kínok között, félig érzéketlen lábban hazavezettem. Hosszas várakozás után a környező artériák pumpáltak a lábamba annyi vért, hogy ne kezdjen lerohadni. 25-én este kerültem a klinikára. A mélyre történő beépítés miatt szedték ennyire szét az izmaima.
Feltételezem, hogy három szálon fut a gyógyulásom. 1. Az új érszakasz beépülése. 2. A kimetszett véna darab miatt a szerepének átvétele a szomszédos vénák által. 3. A szétfeszegetett izmaim helyreállása.
Kérdéesm, hogy nálad ha volt hasonló beavatkozás, mikortól kezdett a lábdagadás szűnni, Volt-e szink beültetéses műtéted, mert úgy sejtem, hogy aki egyszer beköszönt az érsebészetre, az ott még vendég lesz párszor. Nem szeretném, de logikusan gondolkodva ez következik.
Sajnálom, hogy hosszú ideje nem néztem be ide. Szép kórtörténetet írtál le, ami hasznos lehet mások okulására. Utólag válaszolgatni nem volna érdemes, de beszélni róla igen. Ha visszaolvasol, láthatod, régi motoros vagyok az ér-nyavalyákban. Szívesen beszélgetek, de ötletet, tanácsot adni nem lehet, mert mindenki betegsége a sajátja, két egyforma eset nincs.
Remélem, orvosaiddal konzultálsz a problémáidról. Valami nem stimmel az biztos, mert nem kéne, hogy így legyen. Nekem a műtétek után soha nem tartott ilyen sokáig a felépülés. Volt, hogy a kórházból én vezettem haza. Látszik, hogy nálad fő izmokat vágtak, de akkor sem természetes. Azt nem értem, ha térd alatt volt az elzáródás, miért kellett combon vágni kettőt is? Hogyan kezdődött? Hirtelen elzáródás volt, vagy a hagyományos járástávolság csökkenéses érszűkület?
Egyelőre ennyit, ha van kérdésed, bátran tedd fel, nálam már nincs tabu téma. Arra kérlek, hogy ne akarjad privátban megbeszélni, mert az megöli a topikot is és a párbeszédet is.
hasznos lábbeli
