Létezik vagy sem? Kehely vagy nem? Vagy inkább csak szimbólum? De minek a szinbóluma? Jézus vére, azaz a vérvonala? Ez lenne a nagy titok? Van bármi bizonyíték erre? A Templomosok tudták? De mit? Kutassuk ezt tudományos igénnyel, ha lehet...!
Érdemes megvizsgálni a délnyugat-angliai Glastonbury városát és környékét övező legendákat is, itt is találni bőven kapcsolatokat Arimáthiai József és a Szent Grál felé, ráadásul itt épült fel Britannia első keresztény temploma, ill. itt található az ún. Kehely-forrás (Chalice Well) is.
Ha visszaolvastad kb. az utolsó 10-12 hsz-t, akkor láthatod, hogy mi nem egy tárgyat, hanem egy szellemiséget nevezünk Grálnak.
Egyébként a mai napig fönnmaradtak olyan kelyhek, amiket a hagyomány a Szent Grálnak tart, persze valószínűleg mind hamis, mert mind jóval Jézus koránál későbbről származik.
Pl. a valenciai Santo Cáliz, a genovai Grál és az ardagh-i kehely, de van még egy jó pár.
Művészettörténetileg persze roppant érdekes mind, de nem hiszem, hogy ezeknek bármiféle különösebben jelentős misztikus vagy spirituális kisugárzásuk lenne.
A Grál-vár a kereső számára nem egy düledező, középkori vár valahol a Pireneusokban. A múltnak ezek a tanújelei legfeljebb ösztökélhetik őt, de nem ezek életútjának céljai. A Grál-vár a modern ember számára a megújító energia tere, melyet teljes mértékben a szellemi fejlődésre irányuló lelkek közössége tart fenn. A Szent Grált azok a Földön élő emberek képezik és hordozzák, akik belső harcuk és megtisztulásuk révén már megtalálták azt. Ebben az élő Grálban fogják fel és árasztják szét az emberiségre Krisztus megújító energiáját.A modern Parszifál a belső megszabadulás útját egy olyan csoportban járja, melyet a legendák Artúr király Kerekasztalának neveznek. Ennek az asztaltársaságnak, a rokonérzelműek e közösségének az a feladata, hogy Grál-kehellyé, keverőedénnyé, olyan „kráterré” váljon, melyben az isteni erőket fel lehet fogni és tovább lehet adni mindazok számára, akik vágyakoznak rá."
Kétség sem férhet hozzá, hogy törekednünk kell a szellemi megtisztulásra és felemelkedésre, de azért azt se felejtsük el, hogy: "A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma."
A mai napon pl. a betakarított termésért adtunk hálát, így aztán - szigorúan csak szimbólumként - került az oltárra szőlő, alma, tök, kukorica és friss kenyér.
Az ismert Grál-legendák csupán igen szerény képet nyújtanak arról az óriási hatásról, amelyet egykor a Grál-üzenet kifejtett. Ezek olyan spirituális utat mutatnak be, amelynek még a mai ember modern és zaklatott életében is nagy jelentősége van. Forrásuk az egyetemes igazságban van, melyet az ember képes befogadni és egy élő, megújító gyakorlatban ki is tud hordani.
A Grál keresése tehát nem irodalmi fikció, és nem is olyan történet, melyről tudományosan vagy filozófiailag elmélkedni lehetne. Ez az életben megvalósítandó gyakorlat, mely az úton haladó kereső számára közvetlenül és hathatósan az élőigazsághoz kapcsolódik. Hogy ennek az ősrégi és egyben nagyon is időszerű impulzusnak nagyságát némileg megérthesse,a keresőnek kapcsolatba kell lépnie azzal a megszabadító üzenettel,amely a múlt lovagjainak hőstettei mögött rejlik. Ennek a folyamatnak két nézete, két dimenziója van: egy emberi, mely a lovagok különféle kalandjain keresztül jut kifejezésre, és egy isteni, melyhez az ember a véghezvitt hőstettek révén jut el. Ez emberi nézet a saját én-rögeszme elleni harcban rejlik, melyet az érzéketlenség és a magasabb élettel kapcsolatos tudatlanságunk szégyene ellen kell megvívnunk. Ezek a Grál-vár felé haladó ember legjelentősebb ellenségei. Parszifál ezeket az ellenségeket a szüntelenül ajándékba kapott belső erő segítségével győzi le. Mégis többször úgy tűnik, mintha bátorsága és leleményessége ellenére nem találná a világosságot. A Grál utáni vágyakozás által táplált nyugtalanság azonban mindig tovább és tovább hajtja. Miután a vörös lovagot legyőzte, beléphet Artúr király várába. A vörös lovag a földi életre irányuló természetlélek képe. A komoly keresőnek először ezt az akadályt kell legyőznie, hogy a magasabb lélekélethez jusson. Birtokában van a belső erő, mely mindig tovább hajszolja – olyan kard ez, mely annál erősebb és élesebb, minél előbbre jut. Ez egy szellemi fegyver, nélkülözhetetlen segítség mindazok számára, akik saját alviláguk démonjaival le akarnak számolni."
Én magam az utóbbi kb. 3,5 évben abszolut nem foglalkoztam a Grál-misztika és Grál-szimbolika kérdéskörével, de most úgy érzem, hogy a legfőbb ideje újra elmerülni a témában.
Ha van kedvetek hozzá, elmélkedhetünk a témáról itt a topikon. :-)
Hát igen, ebből is látszik, hogy a hangsúly nem egy gazdagon díszített ősi bidlin van, hanem a szimbolika mögött rejlő gazdag spirituális tartalmon, ami egyfajta nem főáramú, az eretnekség határát itt-ott súrolgató, de nem nyíltan eretnek középkori eredetű keresztény misztika.
"Michael Hesemann megállapítja: a Grál-elbeszélés az ember megváltásának metaforája. A keresztény ember hite szerint ugyanis a megváltás csak Krisztus engesztelő áldozata, kereszthalála által válik lehetségessé. „A Golgotán kiontott vére mosta tisztára az emberiséget az ősszülők bűnétől, Ádám és Éva eredeti bűnétől. Az Eucharisztia szentségében a hívő Krisztus áldozatában részesedik, az ő testével és vérével táplálkozik.” Ahogy azt Pál apostol írta: „Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesedés?... Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és a kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön” (1Kor 10,16; 11,26). A Grál-mítoszban a Grál „táplál, életben tartja az embereket, gyógyítja és megváltja őket. A Parzivalban azonban nem csak ennyi történik. A fiatal lovag együttérzésével, a kérdésével, amire a beteg királynak szüksége van, társmegváltóvá válik. Talán az a Grál igazi tanítása: sem a szentségek, sem a drága ereklyék, sem a keresztes hadjárat nem váltja meg az embert, ha hiányzik belőle az együttérzés, a részvét, a felebaráti szeretet” – írja Hesemann, és idéz Jézus nyolc boldogságról szóló tanításából: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek” (Mt 5,7)."
No és az is mekkora jelenet, amikor a camlanni csata után a halálosan sebesült Arthurt egy bárkán Avalonba viszik, hiszen "Avalonban minden seb begógyul".
A bárkán három tetőtől-talpig hollófekete ruhába és fátyolba öltözött nő áll a fedélzeten, miközben a hős Arthur a bárka testében haldoklik.
Vajon ki ez a három holló(fekete nő)?
Csak nem a három norna (sorsistennő) az óészakgermán mitológiából?
Vagy talán a kelta mitológia dögvarjúi?
Aztán egyszer csak egy friss fuvallatt támad a mítikus és misztikus Kelta-tenger felől és egy kissé föllebbenti az egyik holló-hölgy fátylát.
És vajon ki van a fátyol alatt?
....
No ki?
......
Nem más, mint Morgain le Faie, a fekete tündér, Arthúr féltestvére.
A fátyol alatt haldokló bátyját siratja, de ugyanakkor fiát, Mordredet is, aki szintén holtan maradt a csatatéren.
Más néven ő Morrigan, az ősi kelta halálistennő, Morrigan, a "halálrikoltó".
Sajnos a hős Arthur kileheli nemes lelkét, mielőtt Avalonba érnének, így aztán Avalon varászhatalmával már nem tudják az irtózatos, hosszú és mély sebet a koponyáján begyógyítani.
Cameloti Arthur, a Pendragon-nemzetség utolsó sarja megtér római, szarmata és briton őseihez.
Ezzel gyakorlatilag oda is vész a britonok utolsó reménye, a farkas- és medveprémekbe öltözött barbárok, a szászok, ánglusok, jütök és dánok egy-két nemzedken belül elsodorják a britonok költői világát...
A kelta tündérek a föld alá és a mesék birodalmába szorulnak vissza és új korszak kezdődik Nyugat-Európában:
a vér, a verejték, a vas és a tűz kora.
No és a vallási türelmetlenségé és bigottságé, az eretneküldözések, az inkvizíció és a máglyák kora...:-(((
