Magyar turistákat vittek fogdába Pozsonyban
Magyar városnéző turistákat állított elő a szlovák rendőrség szombaton Pozsonyban, mert ismertette a csoport egyik tagja a többiekkkel a helyi nevezetességeket.
A szekszárdi Kelemen Endre Egészségügyi Szakközépiskola tanárai és diákjai szombaton a koronázó dómként ismert pozsonyi Szent Márton Székesegyházat tekintették meg, melynek tornyán a Szent Korona négy mázsás aranyozott másolatát Pozsony egyik régi jelképeként megőrizték, s melynek szentélyében Pázmány Péter is nyugszik. Egy ismeretlen személyazonosságú, szlovákul beszélő férfi, aki állítólag már az Óváros utcáin is inzultálta őket, két rendőr kíséretében utánuk ment a székesegyházba, ahonnan egyiküket elvezettette, amiért az a gyanú szerint tiltott iparűzést folytatott, amikor társainak ismereteket adott át a műemlék történelmi vonatkozásairól – számol be róla a távirati iroda.
Nem sokkal később, gyakorlatilag az első előállítással egyidejűleg egy másik, Győrből érkezett magyar csoport is ugyanígy járt. A csoport egyik tagját hasonló gyanú miatt egy másik járőrkocsiba tuszkolták be, egy harmadikat pedig azért állítottak elő, mert az ellenük panaszt emelő ismeretlen férfi azt állította, hogy a magyar városnéző a vita hevében meglökte őt. Riskó Nagy László, a pozsonyi magyar nagykövetség jogsegélyt nyújtó konzulja megerősítette a történteket.
Az előállított magyarokat a rendőrőrsön hosszan megvárakoztatták, majd fogdába zárták őket és a kihallgatási jegyzőkönyv nekik kijáró példányát csak a konzul közbenjárása nyomán kapták meg. A késő délutáni órákban a gyanúsítottakat elengedték, majd visszautaztak Magyarországra. A szlovák rendőrségen egyelőre nem született döntés, hogy vádat emelnek-e ellenük.
Szlovákiában néhány éve egy olyan jogszabály van hatályban, amely szigorúan Szlovákiában megszerzett szakképesítés birtokában engedélyezi az idegenvezetést. A külföldről Pozsonyba érkező városnézők az erre rendszeresített Pozsonyi Kulturális és Tájékoztató Szolgálat (BKIS) idegenvezetőit vehetik igénybe, akik a Magyarországról érkezett városnézők tapasztatai szerint magyar vonatkozásokban nem mindig felkészültek, vagy ha mégis, a város magyar történelmi vonatkozásairól nem mindegyikük tesz említést.
Radnóti Gábor, a kora esti órákban már Magyarországon tartózkodó szekszárdi csoport vezetője azt mondta: "Azt hiszem, mindnyájunk nevében rendkívül kellemetlen meglepetésnek minősíthetem a történteket. Ami történt, azt jogsértőnek tartjuk és nem gondoljuk azt, hogy ilyesmi az Európai Unió bármelyik országában megtörténhet. Úgy gondoljuk, hogy ami velünk és a másik csoport tagjaival történt, azt kizárólag magyarok ellen hajtották végre, hiszen a közelünkben nézelődő japán, angol és német csoportok saját nyelvükön, saját idegenvezetőik kíséretében tekintették meg a várost, ami senkinek nem szúrt szemet. A mi kollégánkat, iskolánk történelemtanárát pedig feketemunkával gyanúsítják, jóllehet, nem tiszteletdíj fejében kísért minket, hanem a csoportunk tagja volt, aki nem hivatásos idegenvezető".
vallalkozasi szabadsag. ezek szavakban nagyon jol megvannak. de megis mintha a protekcionizmus is eletben lenne.
valahogy azert minden orszag a 'sajat' termeleset elonyben probalja reszesiteni. valahogy elnek es viragoznak a fogyassz magyar/osztrak/francia termeket mozgalmak.
nagyon nagy problemak vannak ezeknel a dolgoknal a kereskedelem nagyon sok akadalyba utkozik. IDEOLOGIAI akadalyokba.
nem az idegenvezetes liberalizalasa a legfontosabb kerdes.
az olasz idegenvezetes szerintem nem kulfoldiek ELLEN merult fel, hanem echte olaszok ellen. akik nem voltak idegenvezetok de idegenvezettek.
vegul is az idegenvezetoknek is meg kell elniok.
mi lenne ha a szlovak taxisok ellepnek magyarorszagot? lenne verekedes?
tehat a vallalkozasi szabadsag forcerolasa rendben van, de erdekes modon pont az idegenvezetes kerdeseben kell kiallni a foterre?
herczog kifejezetten erre hegyezte ki. tehat nem a diszkriminaciora es a szlovak/magyar viszonyra, hanem a vallalkozasi szabadsagra.
hiaba van erdekvedelmi szervezete egy 'csapatnak' ha nem tud hatekony vedelmet nyujtani. ilyen esetben miert erne meg hogy evekig tanuljon az ember vagy hogy kepesitest szerezzen?
termeszetesen a jelenlegi gyakorlat egy ideig vedelmet nyujt. de a technika fejlodik, mi lesz majdan az akadalya hogy egy google elkiserjen minket a kulfoldi utakra?
vegul is a haladast/valtozasokat megallitani nem lehet de egy ilyen kerdesben is azt hiszem vilagosan kell latnunk mind a keet oldalt.
nalunk meg mindenbol politika lesz.
viszont hogy felhordulunk ha nem orvos az orvos aki kezel, vagy nem bankar az a bank ahol a penzunket helyezzuk el.
ma volt a radioban. valami olasz esetrol beszelt herczog edit. nem tudod az mi volt?
amugy az idegenvezetok erdekeit veedi valami az eu-ban? a nagy szabadsag mellett?
attol feelek hogy valaki importal olcso kinai idegenvezetoket es elarasztja veluk az idegenvezetoi piacot. vegul is valoszinuleg jol fizeto vallalkozas lenne.
az idegenvezetoi kontarkodas ellen milyen veedelem van? honnan tudja szerencsetlen turista hogy rendes vagy rendetlen idegenvezeto vezeti e?
ha valakinek eladjak a rottenbiller utcat akkor mi lesz?
Brüsszel megint vizsgálja a Szlovákiában inzultált magyartok ügyét K
2006. július 7. FigyelőNet, MTI
Ismételten az Európai Bizottság belső piacért és szolgáltatásokért felelős biztosához fordult Herczog Edit (MSZP), az Európai Parlament szocialista frakciójának képviselője azoknak a magyar turistáknak az ügyében, akiket néhány hete Pozsonyban törvénytelen idegenvezetés címén rövid időre őrizetbe vettek, s eljárást indítottak ellenük.
A magyar EP-képviselő az MSZP európai parlamenti delegációjának pénteki tájékoztatása szerint elítélte, hogy a szlovák hatóságok nem szüntetik meg az eljárást a magyar turisták ellen, és kérte Charlie McCreevy biztost, hogy „tájékoztató jelleggel haladéktalanul továbbítsa a szlovák kormánynak" a képviselőnő által május 24-én a biztosnak feltett kérdést és az arra adott választ.
Herczog Edit sürgősségi írásbeli kérdésére adott június 23-i válaszában McCreevy jelezte, hogy a magyar turistákat ért intézkedések alapvetően sértik az európai jogot, ha nem bizonyítható, hogy jogos és indokolt megkülönböztetésről van szó. A biztos közölte, ezt megvizsgálandó az Európai Bizottság közvetlen kapcsolatba lép a szlovák hatóságokkal.
A magyar képviselő a tájékoztatás szerint azért tartja fontosnak az Európai Bizottságot bevonni az ügy kivizsgálásába, „mert az nem csupán a magyar–szlovák diplomáciai kapcsolatokat érinti, hanem az EU tagállamai között érvényben lévő, az uniós jog által minden állampolgárnak biztosított alapvető szabadságjogokat is".
Az Európai Unió is foglalkozik a pozsonyi magyar turisták ügyével, akiket májusban jogosulatlan idegenvezetés vádjával őrizetbe vettek a szlovák hatóságok. A felelős biztos szerint csak kevés esetben lehet speciális képesítéshez kötni a más országbeli idegenvezetést, ezért Brüsszel most azt vizsgálja, a konkrét esetben jogszerű volt-e a hatósági fellépése.
Csak a magyar csoportokat zaklatták
Érdemben kivizsgálja az Európai Bizottság a Pozsonyban, magyar turisták ellen folytatott szlovák rendőri eljárással kapcsolatos kérdéseket - jelentette be az MSZP európai parlamenti delegációja Brüsszelben, csütörtökön kiadott közleményében.
Még májusban Herczog Edit (MSZP) európai parlamenti képviselő írásos kérdésben hívta föl az Európai Bizottság figyelmét a Pozsonyban rendőri őrizetbe vett magyar turisták ügyére, azt kérve: a belső piacért felelős, Charlie McCreevy biztos vizsgálja meg, hogy a szlovák hatósági intézkedések sértik-e az EK-szerződésben biztosított szabad szolgáltatásnyújtás elvét.
A belső piacért felelős biztos válaszában emlékeztetett arra, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján a tagállamok nem kötelezhetik a a turistacsoportokat kísérő idegenvezetőket arra, hogy speciális nemzeti képesítést szerezzenek. Kivételt az olyan múzeumok és történelmi emlékművek jelentenek, amelyeket csak speciális képesítésű idegenvezető kíséretében lehet meglátogatni.
Az Európai Bizottság ezért alapos vizsgálatot indít annak megállapítására, hogy a pozsonyi Szent Márton székesegyházra mely szabályok vonatkoznak, azaz a kivételek közé tartozik-e. McCreevy egyébként jelezte, hogy a szakmai képesítések elismeréséről szóló, új irányelv a jövőben segítséget nyújt majd az ehhez hasonló problémák rendezéséhez.
Mint arról az [origo] is beszámolt korábban, május végén magyar turistákat állított elő a szlovák rendőrség Pozsonyban, azzal az indokkal, hogy jogtalan idegenvezetést folytattak. Az előállított magyarokat a rendőrőrsön fogdába zárták, és órákig várakoztatták. A Külügyminisztérium diplomáciai úton próbálta rendezni a kérdést, főleg, miután sokan magyarellenes indítékot láttak az inzultus mögött.
Idegenvezetni csak képesítéssel lehet. Ez ugyanis egy szakma. Tudom nehéz ezt belátni, főleg ha az árakat tekintjük, nem is látok egy diákcsoportot idegenvezetővel járni szép városunkban itt az osztrák határ mellett. Annál inkább utikönyvet olvasó tanárnéniket és bácsikat, fagyizó,cigiző, egymással beszélgető diákokat.
Az, hogy megbüntetnek, még rendben is lenne, ha így szól a szabály (nálunk nem így van, mint azt idéztem). De az, hogy bevisznek és basztatnak, még akkor is túlzás. Mivel ezek az intézkedések ráadásul legtöbb esetben jogalap megléte esetén is opcionálisak, turistákkal szemben meggondolnám. Mondják azt, hogy x korona bírság, vagy y korona helyszíni bírság, oszt jónapot.
Tisztelettel közölném, tanárként soha nem tartok előadást Bécsben, mert tudom hogy a bécsi rendőrség hasonlóképp jár el és jól megbüntet. Ezért a buszban mondok el mindent és a diákok szabadidejükben tekintik meg a nevezetességeket. Nem jó, de ez van ezt kell szeretni.
". § (1) Az idegenvezetés megbízás alapján - a külön jogszabályban1 meghatározottak szerint - nyújtott szolgáltatás, amelynek során az ország, az egyes tájegységek vagy települések turisztikai szempontból jelentős (természeti, történelmi, műemléki, kulturális és egyéb érdeklődésre számot tartó) értékeit élő szóval ismertetik a turistákkal. "
A kiemelés tőlem. Tehát ha nincs megbízás, akkor coki. A vonatkozó szlovák jogszabályt nem ismerem, de sejtésem szerint hasonló lehet.
Barom volt a feljelentő/bejelentő, mert formailag sem volt igaza, a rendőrök is barmok voltak, mert lyukra futottak és szabálytalanul jártak el. Az egész eset a turisták elriasztására alkalmas öngól. A jogtalanságot elszenvedőknek elégtétel, és esetleg kártérítés is jár. Már persze ha az írott jog szerint, korrekt módon zárul le az ügy. Fasse tuggya, egyes szlovákok miért akarnak ártani a pozsonyi turizmusnak, hiszen ez nekik sem jó. Úgy látszik, csak családi vagy kiscsoportos látogatással lehetünk ott nyerők:-)
Mindez persze akkor érvényes, ha a cikkben írtak maradéktalanul igazak. Hozzátenném, hogy sem nekem, sem általam ismert embernek nem volt még ilyen gondja Pozsonyban, pedig viszonylag gyakori vendég vagyok ott. Hülye nacionalisták és bunkó rendőrök minden országban akadnak. Sajnos itthon is tenyészik bőven mindkét állatfajból.
Hasonló törvény nálunk is érvényben van, tessék elolvasni a törvényt. Persze minden törvény annyit ér amennyit betartanak belőle. ( a Fogyasztóvédelem feladata lenne!!! Gondolom az irodákban ülnek ügyintéznak )
Nálunk nem olyan ügybuzgók az idegenvezetők mint másutt lsd. Bécs, Pozsony stb.
Ha diákokat viszek, a buszban mindent elmondok majd szabadidő keretében megtekintik a nevezetességeket, elkerülve ezt az inzultust. A külügy amúgy tiltakozhatna, de lekvár Somogyi nem tesz semmit. Nem is tudom megmondani mikor volt ennyire ostoba külügyminisztere Mo-nak.
Örülök, hogy változatlan a szokás és gyakorlat a Fórumokban: soha senki nem közli zárójelben a forrást. Nyilván mindegy. Minig mindegy, sőt felesleges. Csakazértse, soha!!! Miért? Csak!!!