Ahol fideszes feltűnik, ott adóssághegyek maradnak utána?
Mitnyan György elnöksége után 90 milliós adósság maradt hátra?
Evezős bázis helyett „sitthegyek” éktelenkedtek Pesterzsébeten
Az ilyen és hasonló címekkel nagyon vigyázni kell(ene), mert az ember hamar a nyakába kaphat egy, a jó hírnevet pocskondiázó vagy hasonló alapon megfogalmazott bírósági eljárást, magyarul pert.
Hogy ez így lesz-e, majd elválik. Ami viszont tény: a Magyar Evezős Szövetség már javában perben áll a Mitnyan György elnökségéhez köthető „Pesterzsébeti Vízicentrum” és kapcsolódó intézményei, leánycégei egyikével. A tét - állítólag - potom harmincmillió forintos adósság, amely „természetesen” a Magyar Evezős Szövetség negatívumait gyarapítja.
Az adósságok meglétének tényét senki nem vitatja, miként azt sem, hogy ezek a Mitnyan György két évig tartott, „áldásos” elnökségi időszakához köthetők. Az egészben a legszomorúbb az, hogy ebben a szövetség költségvetéséhez viszonyítva óriási összeggel kapcsolatosan senki nem akar nyilatkozni. Immár hónapok óta mindenki csak mellégurít, hogy majd ekkor, meg akkor, meg ha majd megnyertük a pert, hadd ne folytassam. Így csak nagy sokára és a legkülönfélébb, önmagukat megnevezni nem kívánó hírforrások alapján áll össze a nagyon is elszomorító tény, a mínusz 90 millió forintos mínusz.
Pedig mekkora hőskölteménynek indult mindez? Amikor 2009-ben Dávid Imre elnököt sokadjára megválasztották, új összetételű és ugyancsak „ellenzéki” elnökség is alakult a szavazati joggal rendelkezők jóvoltából. Ennek az elnökségnek a többsége pedig - az oda akkor szinte véletlenül bekerült - Mitnyan György köré tömörülve, beindította a csodás fellendüléssel kecsegtetett akcióit.
Ezek csúcsát a „Pesterzsébeti projekt” ígérte. A Gubacsi híd lábánál elterülő, elhanyagolt evezős bázisra épült volna ez a csoda, amelynek generálozásához és működése beindításához sok tízmillió forintra lett volna szükség. Ami persze nem volt, de ez legkevésbé izgatta az illuzionistákat, élükön Mitnyan Györggyel. Mivel az elnökségben többségre tettek szert, kidolgozták világmegváltó tervüket és azt elnökségi többségi szavazást követően, aláírásra letették Dávid Imre elnök asztalára.
Pontosan emlékszem, 2010. február 14-ét írtunk. A komoly, nemzetközi szintű közgazdász gyakorlattal rendelkező Dávid - aki jelenleg is a Magyar Olimpiai Bizottság Ellenőrző Bizottságának elnöke - az aláírás megtagadásával egyidejűleg, még azon a napon, írásban is lemondott az elnöki megbízatásról, amelyet akkor tizenkilenc éve töltött be. A közgyűlés egy hónappal később pedig megválasztotta elnöknek Mitnyan Györgyöt, az ötletgazdát, az ellenzék gazdasági vezéralakját és szószólóját.
A szövetségtől a napokban éppen közös megegyezéssel távozó főtitkárnő, Ott Zsuzsanna is teljesen „be lett oltva”. Mindenkinek gőzerővel újságolta, hogy a június végi, dunavarsányi edzőtáborozás már ott, az új, pesterzsébeti evezős centrumban lesz megtartva. Ezzel meg is kezdődik a nagy pénzek megspórolása címszóval, minden szép és jó lesz.
Hát sztem nincs semmi önkritikája a pasinak, hisz csak azt kapta, amit ő adott. A nők csak tűrjék, hogy ő határozza meg, mi a szép, és ki mit vehet fel, de az ő szentséges külsejét aztán ne érje kritika!! Különben fizetsz, bitang!!!
Legközelebb ki is tilja a neki nem tetsző nőket, vagy csak csadorban engedi a szeme elé kerülni, hisz a bíróság neki adott igazat.............
Ő sértegethet, AZ törvényes, de őt nem sértheti meg senki, különben sértődve-sírva perel a kis anyukakedvence... hisz a mama már nem védheti meg a csúnya újságíró bácsitól, megvédi ő magát, de meg ám!"Jaj anyúúúúúúúúúúúúúúúúú, csúfolnak behehehehbrühühühü Anyúúúú, a bácsi kezdte, visszacsúfolt a szemét, és azt hiszi nevetek a többiekkel, mert vicces a görbe tükör, anyúúúúúú, védj meg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Én királylány vagyok, nem a béka, bühühűűűűűűűűűűűű"
A turul avatásakor a két legfontosabb vendég Bencsik András és Schmidt Mária volt. A Fideszt senki nem képviselte, a kerületi képviselő Pokorni sem volt ott. Mitnyan egyedül csinálta végig az egészet úgy, hogy már akkor köztudott volt, hogy nem kívánja mégegyszer megméretni magát polgármesterként. Most Pokorni van kellemetlen helyzetben, ő kíván indulni ugyanis a polgármesterségért. Rákérdeznek a madár helyzetére, mit mondjon? "Nem értek a focihoz."? Héja nem lehet (nyíltan nem vállalja fel a törvénysértést), ha galamb álláspontot foglal el, elveszíti a MIÉP-Jobbik szavazótábor támogatását. Bizony, ez politikai erőpróba (is) ... :)
naqulnov mit tehetne az onkormanyzat? nincs kapacitasa hogy nyomonkovesse ki hol mikor epit engedely nelkul. eppen eleg nekik a telek melyen egy fabode miatt baszogatni az allampolgart. az ilyen eldugott kozteri dolgokat mar nincs eroforras...
Tavaly az Igazak Fala esetében Mitnyan azzal az indokkal bújt ki a fővárosi engedély megkérése alól, hogy az nem művészi alkotás, hanem csak egy egyszerű emléktábla. A turulra viszont megkérte a Főváros döntését, majd az elutasító határozat ismeretében mégis felállítatta a madarat.
Engedély nélkül épül a XII. kerületben a második világháború alatt zsidókat mentők emlékének szentelt Igazak Fala, amelyet a polgármester vasárnap avat fel
Izgalmas ez a hír. Akkor tavaly október 15-én Pokorni mit avatott fel? :DDD
aztan mi van ha a birosag masodfokon is elbontatja a turlt? ki fogja elbontatni, az onkormanyzat. a nem tortenik bontas, ki fogja kiszabni a birsagot, az onkormanyzat ki fogja mindezt ellenorzini? az onkormanyzat.
ha mitnyan akarja evekig ott marad az a turul. a legnagyobb gaz az egeszben hogy eppen azok szegik meg a torvenyt akiknek betartatni kellene. erre nincs felkeszulve a torveny. De mondjuk hozzaszokhattunk ahhoz, hog ya paletta egyik fele kepes ug yertelmezni es vegrehajtani barmilyen torvenyt hogy koze ne legyen a torvenyalkotoi szandekhoz...
zsidozgassatok csak kedvetekre kicsinacik, a turulyotok meg megy a kukaba. :))))))))
Ez egy stop.hu hír/máshol is hír volt - te szerencsétlen paranoiás. :))))))))))))))))))))))))))))))
Engedély nélkül épül a XII. kerületben a második világháború alatt zsidókat mentők emlékének szentelt Igazak Fala, amelyet a polgármester vasárnap avat fel
kezdik kapisgalni fideszek, hogy az ilyen gennyek miatt eselytelenek barmilyen valasztason. haaat, ugy nez ki, hamarabb elrepul a mitnyan, mint a madara :)))))))))))
Hát tényleg nincs szerencséje. Ezt is lebontják/ez is engedély nélkül épült - ezt is ő avatta fel.
Engedély nélkül épül a XII. kerületben a második világháború alatt zsidókat mentők emlékének szentelt Igazak Fala, amelyet a polgármester vasárnap avat fel