A parlamenti létszámcsökkentést és a hozzákapcsolt küszöb eltörlést a ballib politikai érdekei teszi szükségessé. Átlátszó a kommunikációs szándék. Részben az SZDSZ számára kínos a folyamatos rettegés a kieséstől, másrészt pedig örülnének a jobboldal rendbeszedése utáni helyzetben holmi elrettentőerőként felmutatható szélsőség bekerülésének, hogy legyen kivel tematizálni a közvéleményt.
Mindennemű létszámcsökkentés csak a jelenlegi bejutási köszöb fenntartásával képzelhető el. Nehogy már a lex-SZDSZ törvényekkel a politikai érdekei mentén egyszer föl, egyszer pedig leszállítsák a küszöböt.
Az érdek tulképp megvan, bár ez is negáció: a választók tömegei várják évek óta oldalfüggetlenül, hogy az elit a sok megszorítás után tegyen egy gesztust önmaga korlátozására is, azaz csökkentse a főállású és tiszteletdíjas politikusok létszámát. Aki most ennek keresztbefexik, azt nagyon meg fogják büntetni.
Csakhogy Vityka valszeg nem hiszi el, hogy a rajongás elmúlik, ráadásul Fletó legalább olyan jól koncertezik, mint ő.
Nem tudom, talán azt kéne valahogy elérni, hogy a status quoval szemben nagyobb legyen az érdek a változtatásra. Mint a pártalapítványok esetében. Arra bezzeg összejött a kétharmad.
Csak a választók semmit sem torolnak meg, mivel a célzott politikai irányultsággal rendelkező média által kialakított klíma ezt nem támogatja. A demagogizáló akciók és az arra adott reakciók lehetetlenné teszik a tábor falán átívelő döntéseket mind balról, mind jobbról.
Ez igaz, csak ez a kampánypénz-ügy csak egy a nagyon sok ilyen kényszerű simlizés közül, és nem is a legkártékonyabb.
Az Áht és az államigazgatás reformjához, a média felszabadításához, a választási törvény módosításához kellene nagyon a konszenzus, de nem hiszem, hogy Vityka belemegy. Ezért mondom: mit újít vajon Fletó? Mert ezeket MEG KELL csinálni.
Azért ez a lassan évtizedes konszenzusképtelenség aggasztó. Szvsz mindkét oldal erősen hibáztatható, mert a megegyezés keresésének nem az a módja, hogy a sajtón keresztül megüzenem az ellenfélnek, amit szeretnék és ultimátumot adok neki arra, hogy azt elfogadja. A nyílvánosságra első körben annyi tartozik, hogy van egy (több) probléma, amiben meg kellene egyezni. A mostani esetben is sokkal korrektebbnek tartottam volna, ha biza Kuncze és Szekeres is elmondja: esze ágában sincs elvárni a polgároktól, hogy elhiggyék, mindenki tudja, hogy nem annyi, hogy jóval több, mert annyiból egyszerűen nem lehet és azért, hogy ne csapjuk be saját magunkat is, mindenképpen meg kell változtatni a rossz törvényt. Amennyiben az ellenzék ebben eleve nem partner, akkor a politikai felelősség az övé, amit a választók, quod erat demonstrandum, alkalomadtán kellőképpen megtorolnak.
Az a baj, hogy most az első két ciklus megítélésében is megjelenik az utána fölerősödött kétosztatúság és harci hangulat.
Antallék a politikai intézményrendszer átalakítását csinálták meg, az elég is volt nekik. A Boross egy éve puszta vegetálás és kapkodás volt, a médiaháborún túl emlékezetes nem történt.
A szociszadi koala bármit megtehetett volna a 72%-ával, de egyrészt nem igazán tudták, mit is akarnak, másrészt iszonyú bizalmatlanság feszült közöttük, harmadrészt pedig csődközelbe jutottunk, a gazdasági stabilizációt végül, ha fancsali képpel is, de meg kellett csinálni. Nagyjából 0-szaldósak, a Bokros-csomag hatása pozitív lett, a médiatörvényé negatív, a többi dolog felejthető.
Innen lehetett volna egyenes úton továbbmenni, de elcseszték a kampányt, jött az Orbán-éra, ami - ne áltassuk magunkat - azóta is tart. Ennek lényege a szocikkal szembenálló, a váltógazdaság másik pólusát képező politikai oldal létrehozása, gazdasági alapjainak megteremtése (ezt az MDF 90-94 között elmulasztotta), társadalmi beágyazása és politikai definiálása. Az első három sikeres lett, az utolsó nem. Sem érték- sem érdekalapon nem tudott Orbán egy követhető, hosszabb távra is érvényes politikai körvonalat, kontúrt, tartalmat adni a konglomerátumnak. Mivel ő maga attitűdjét tekintve radikális ultrabalos, tanult világképét tekintve liberális, érthető, hogy a számára tökéletesen idegen konzervatív oldalon nem képes pozitív politikai üzeneteket, programot, ideológiai sémákat adni. Ezért lett az alapvető kohéziós erő a szembenállás, az ellenfél skatulyázása (utódpárt, bankár, milliárdos), és a populista, ígérgetős demagógia. Ebben a helyzetben egyszerűen nem engedheti meg magának az együttműködést a kormánykoalícióval a legfőbb kérdésekben sem, mert azzal tökéletesen talajtalanná teszi a pártját. Ha nincs szembenállás, mi marad?
Kérdés, hogy ezt a helyzetet Gyurcsány hogyan tudja kihasználni. Mit tehet, ha a kétharmados törvényekhez nem engedi az ellenzék hozzányúlni? Kijátssza a törvényeket, mint Vityka, vagy széttárja a karját, mint Megyó? Hogyan fog viselkedni a KDNP?
Igazad van, már rég meg kéne változtatni, ezt a törvényt (is..). De tényleg, a magyarok, ha másban nem is, a törvények kijátszásában profik, és ehhez kellő edzettséget adnak az ilyen törvények, így már meg is szoktuk, lehet, hogy ezért nem igyekeznek kijavítani az ilyen marhaságokat. Akik meg kijátsszák őket, azok meg élvezik is talán.
Nem mondhatják, mert azzal beismerik a törvénysértést, a másik oldal úgy ugorhat rá, hogy mentesül a bizonyítási kényszer egy része alól, és ráadásul tovább hirdetheti, hogy ő bizony nem lépte túl a keretet.
Az még elmegy, de hogy itt se igazán zavar ez senkit... Fél óra alatt épphogy egy nullázást kaptam. Jóféle régi, kádári reflexek. Összekacsint a nép a hatalommal: te is hazudsz, mi is sumákolunk, de jó is nekünk. Épeszű országban egy betarthatatlan, szar törvényt megváltoztatnak. Nálunk nem, mert minimum többévtizedes rutinunk van a törvények kijátszására. És lassan már élvezzük is.
Nyugodtan mondhatták volna, hogy igen, túlléptük, mert szar a törvény. Az ég- világon semmi szankciója nincs, tudtommal. Miért kell, pláne l'art pour l'art hülyének nézni az embert?
