Bármennyire is a mostani vallások ( a mostani szót különösen kiemelném) ellenfele vagyok, egy mélyen vallásos haldokló embernek arról beszélni, hogy nincs Isten és a túlvilágon nem várja semmi, a lehető legnagyobb bűn és aljasság.
Függetlenül a saját meggyőződésünktől bizonyos esetekben a másik ember hitét kell erősítenünk, akkor is ha az a hit számunkra teljesen idegen.
Van egy olyan sejtésem, hogy bármelyik parancsolatot tökéletesen betartod, az együtt jár a többi betartásával is. Mintahogy bármelyiket megszeged, a többiben is rád lehet húzni a vizeslepedőt.
Ne tégy hamis tanúságot vagy valami ilyesmi, oké, akkor lehet, hogy benne van a tízparancsolatban. De igen, annak is van értelme, de az összefügg a hazugsággal. Minden a hazugságra vezethető vissza.
Gondolom, azt nem kell magyarázni, hogy egy leírás egy bizonyos szempontból mutatja be ugyan azt az eseményt, míg egy másik, más szempont szerint beszél ugyan arról. Tahát, ha egy eseménynek több szereplője van, nem biztos, hogy minden szereplő minden leírásban szerepel.
Isten és Sátán kapcsolatáról vajmi keveset tudunk, de néhány esetben (pl. Jób) kapunk egy kicsi és elég homályos képet. ezekből minden esetre annyi látszik, hogy Isten tetteibe Sátán nagyon lelkesen szokott "belepiszkálni", igyekszik azokat a saját hasznára fordítani. Ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy mikor felmerül Dávidban a "hűmekkorakirálylettem" gondolat, Sátán ezt kihasználja, Isten pedig az egyébként is aktuális büntetés +indokaként ezt is megengedi.
Tehát szvsz: 1. Dávid elszáll a hatalomtól
2. a nép már megint elfordul Istentől
3. Sátán súg: népszámlálás
4. Dávidnak tetszik
5. Isten: ha ezt akarod, csináld, pedig tudhatnád, mi lesz a következmény
Ha úgy vesszük, Isten a saját akaratában felhasználja Sátán "kekeckedését"