Atomerőmű, Kijevtől 120 km-re. Most két évtizede, 1986. április 26-án hajnali 1óra 24 perckor robban fel az egyik blokkja. Az akkori szovjet tájékoztatás majd másfél napot késlekedett a világraszóló és fenyegető tragédia bejelentésével.
Ki gondolta volna, hogy a 25 évnyi technologia fejlődés után "hasonló" történik és a világ technológialilag legfejletteb államanak halvány lila güze sincs mit csináljnak azon kivul, hogy a kommunizmushoz hasonlóan védik az embereket (határértek szép felemelése, hogy ne kelljen intézkedni)?
Sajnos azt nem tudom, és nagyobb felbontásban sincs már meg. Sőt, az a webcím sem, ahonnan pár éve nagyobb felbontásban leszedtem. Google-val kerestem rá Chernobyl-ra és valahonnan előjött.
Úgy látszik meg kell magyarázni a viccet: "néhány" arra utal, ahogyan egyes, magukat környezetvédőnek tituláló szervezetek nagyságrendi csúsztatásokkal próbálnak "érvelni".
tudod, ez úgy van, hogy az ember az élet a világ különböző területeiben az érdeklődésének megfelelő mértékben mélyed el. nekem alapvetően nem a nukleáris erőművek jövője tölti ki az érdeklődésemet, ezért felületes információkkal is megelégszem. ellenben mostanában érdekel az inflációs kozmológia, a maradék kis időmben inkább ennek nézek utána. de ha neked van egy jó összefoglaló oldalad, szivesen átbogarászom, hogy okosodjak a témában.
Csak hogy ne rugózzunk annyit ezen a rémhírterjesztés izén:
(BTK)
"270. §
Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság elõtt olyan valótlan tényt - vagy való tényt oly módon elferdítve - állít vagy híresztel, amely alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ."
Tehát a rémhírterjesztéshez az is kell, hogy az közveszély színhelyén valósuljon meg.
Nem akarok lényegi vitába keveredni :-), de eddig úgy emlékeztem, hogy 50 fillér volt Sopronban, de jól meg kellett mosni (kellett a tojásos nokedlihoz). Amugy mi akkor az információkat az Osztrák TV-ból ill. a Szabad Európa Rádióból szereztük. Ez utóbbi idö elött megszünt...:-(
Látom, nem vetted észre, hogy nem kérdeztem, hanem állítottam.
"meglehetősen pontatlan infóim vannak"
Nem világos, hogy az atomenergia pártolói miért csak az ellenzőkre vonatkozóan tartják kötelezőnek a tájékozódást, magukra miért nem. Csak nyomjátok a mantrát, nem törődve a tényekkel.
Tényleg még ma is az OAH az úr, csak még kihagytál egy-két intézményt. Ezt nem is vitatta senki, csak a "főhatóság" szóhasználatot tartottam mulatságosnak (szolgainak? - "...drága vadász úr, akarom mondani, FŐvadász úr!")
egy ideje nem vagyok képben, az EU után nem tudom mi hogy változott, de szerintem ma is az országos atomenergia hivatal a felügyeleti szerve paksnak és a kfki kisérleti rekatorának. http://www.haea.gov.hu a címe, itt pontosan is utána tudsz nézni mi a felelőssége.
a 2003-as incidensről nem tudok neket mit mondani, meglehetősen pontatlan infóim vannak, annyi amit félfüllel akkor a rádióból hallani lehetett, ezügyben biztos vállaszolnak neked több információval rendelkező kartácsok.
a paksi erőműben nagyon komoly rendszer van, nincs olyan hogy valakinek eszébe jut valami jó 5let és kipróbálja. itt még egy csavar kicseréléséhez is nagyon komoly dokumentáció és főhatósági engedélyeztetés szükséges, nagyon szigorúan le van specifikálva, hogy hova mit lehet beépíteni, amit még terv állapotban töbszörösen ellenőríznek, illetve folyamatosan kontrollálnak. a rendszerek meg vannak töbszörözve, adott esetben több fajta különböző rendszerek mérik ugyanazt, de még a beíépthető anyagok is komolyan szabályozva vannak [rozsdamentes acél stb.]. és mindezt persze nemzetközileg is komolyan ellenőrzik.
szóval az, hogy valaki kitalálja hogy jaj most hagyjuk ki a tervszerü ellenőrzést, mert kell még n+1 megawatt az iparba, ilyen egyszeüen nincs, egy karbantartás, reaktorleállás kihagyása fel se merülhet. ezek az emberek ott dolgoznak, a saját életükkel játszanak ha valami gáz van, elépzelhetetlen, hogy valami pesti iróasztal mögötti politikuspénisz miatt hagyják galyra menni az egészet, adott esetben saját magukat is megsütögetve.