Kondor Katalin: Valamit elő kellett húzni ellenem
Az esetleges ügynökmúltjával kapcsolatban három lehetőség van. Az első, hogy valóban az volt, és ezt pontosan tudja.
Elég érdekes felvetés... Derült égből mennykőcsapásként ért az egész.
Nem volt előzménye a Népszavában megjelent dokumentumnak? Úgy tudom, megfenyegették.
Hogyne, de az annyira komolytalannak tűnt. Talán egy éve kezdődött azzal, hogy a rádió faliújságán, szennylapokban és egy könyv előszavában Madárka, Borzas és Keselyű fedőneveket "kaptam", sejtetve, hogy III/III-as ügynök vagyok. Nem lehetett komolyan venni, egyébként is a kezemben volt az átvilágítási papír az érintetlenségről. Ezekben az időkben kaptam egy telefonhívást: "Leszel te még ügynök is" - és egyszer csak jött a Népszava bejelentése... Erős a gyanú, és a szakértőim is azt feltételezik, hogy nem önállóan csinálják. Valaki diktálja a szavakat, fogja a pórázt és leveszi a szájkosarat.
Ám elképzelhető az is: igazak a vádak, de ön nem tudott róla, hogy felhasználják.
Ezt nagyon érdekesnek tartanám. Szakértők szerint előfordult, hogy valakit tudta nélkül "szerveztek be". Készült róla egy karton, de nem vált a dolog valósággá.
1974. február 23. Ez a dátum áll a hatos kartonon a beszervezés időpontjaként. Hol volt ekkor? Ki volt 1974-ben Kondor Katalin?
A Magyar Rádió gyakornoka voltam.
A sajtóban megjelentek szerint a Coopturistnál dolgozott, és kémelhárítóként a külföldről hazatelepülőket kellett figyelnie.
Hat és fél hónapig dolgoztam a Coopturistnál, mert nem vettek fel azonnal a rádióhoz. Azután találkoztam a volt nyelvtanárommal, aki az utcáról behozott Dolgos Jánoshoz, a rádió ipari rovatának vezetőjéhez, és azt mondta, próbáljuk meg. Ez 1972 decemberében történt.
Más konkrét adat is szerepel a kartonon és az állítólagos tartótisztek nyilatkozataiban.
Az anyukám és a volt férjem neve - utóbbit soha életemben nem használtam. Aki nem vette fel a férje nevét, annak a régi személyi igazolványban hátul, egy kis rubrikában tüntették fel a házastársa nevét. Ez volt az egyetlen hely, ahol szerepelt a név. A hatos kartonon pedig ez áll: asszonyneve.
Az újságírók általában nyitott, közvetlen emberek, szeretnek jól értesültnek tűnni. Elképzelhető, hogy mások ezeket az információkat felhasználhatták, esetleg olyanok, akikről nem is gondolta akkor?
Minden elképzelhető, de mi közöm ehhez? Engem kémelhárítással vádolnak. Hol vannak azok a kémek, akiket én hárítottam el? Szeretnék legalább egyet látni.
A Népszavában Józsefnek nevezett állítólagos utolsó tartótisztje szerint egy Béke utcai lakásban találkoztak. Mond ez önnek valamit? Volt olyan ismerőse, barátja, akit többször meglátogatott a Béke utcában, és aki a titkosszolgálatnak dolgozhatott?
Nem. Ha ismerősöm lakott volna ott, nehezen tudom elképzelni, hogy ne emlékeznék. Magam albérletről albérletre vándoroltam, teljes nyomorban éltem. Én, a nagy kém, aki a Népszava szerint hazafias alapon dolgozott! Az összes beszervezett ember közül én lennék az egyetlen, aki ingyen csinálta. Közröhej.
A Népszava történetében más konkrétumok is szerepelnek, például egy piros kis Polski, amelyben tartótisztjei átadták volna egymásnak. Volt egyáltalán ilyen autója?
Piros nem volt. Ne haragudjon, de ebben az országban lehet bárkiről hamis dolgokat állítani? Hirtelen kiderül, hogy kém vagyok, majd egy hónap múlva ipari kémmé nyilvánítanak? Ha valaki tudja, hogy ipari kém vagyok, miért nem az első perctől tudja? Mégis, mit kémkedtem? Nevetséges az egész. Ne tudja meg, milyen leveleket kapok emberektől, akik leírják a történetüket, koholt pereiket, vádakat. Félelmetes helyen élünk.
Van azonban egy megnevezett személy, akiről a Népszava azt állítja, az első tartótisztje volt, és őt személyesen is ismeri.
Nem tud olyan rádióst mutatni, aki ne ismerné Szalánczy Bélát. Kétségtelenül itt dolgozott, és mert természetfotózással foglalkozik, megkért, nyissam meg a kiállítását. Nagyon sok művész kért már hasonlóra.
A viszonyuk közvetlen? Összejártak, többször is találkoztak?
Persze, mind a két kiállításán.
Vagyis erre is azt mondja, hogy lehetetlen? Nem lehetett a tartótisztje, de még olyan személy sem, aki az öntől származó információkat jelenthette?
Hát persze, mit mondanék? Egyébként Szalánczy Béla egykor valóban a titkosszolgálatoknál dolgozott.
Támadás érte amiatt is, hogy az ügy kipattanása után szakértőt fogadott, mégpedig egy volt III/II-es tiszt személyében. Ebben is bizonyítékot láttak, mert honnan is ismerhetné egyébként, ha nem a múltja miatt - érvelnek.
Onnan, hogy felhívott, és azt mondta, segíteni akar. Én pedig azt feleltem, fáradjon be az irodámba, és megfogadtam szakértőmnek.
Tudtán kívül sem lehetett valaki, akinek információkat adott át?
Ha valakivel a tudtán kívül történik valami, akkor annak nem találja a nyomát. Vannak sejtéseim, amiket most próbálok összerakni. Nagyon komoly és nagyon súlyos sejtések, ha összeállnak, valószínűleg könyvet fogok írni belőlük. Beletanultam, hála a szakértőmnek és az újságcikkeknek, kezdek kiképződni, és bődületes összefüggésekre jöttem rá.
A múltjával kapcsolatban?
Abban nincsenek döbbenetes összefüggések, a saját múltamat nagyon jól ismerem.
Az elmúlt évek azért hoztak meglepetéseket. Számos megrázó beszámoló született arról, hogy emberek azt sem tudták, mi történik a családjukban. Elegendő csak Pokorni Zoltán és Esterházy Péter példájára emlékeztetni.
Valóban. Egy csomó kollégám kikérte az anyagát, és rájöttek, ki jelentett róluk. Megrázó élmény volt számukra.
Ön is így tett?
Nem. Engem valahogy sosem érdekeltek ezek a dolgok. Nyitottan éltem egész életemben. Annak idején és mostanában is sokan figyelmeztetnek, hogy lehallgatják a telefonomat. Nyugodtan lehallgathat bárki, azt mondom a szemébe is, amit a háta mögött. Engem így nem lehet megfélemlíteni. Az életemben nagy tragédiák történtek, de soha nem volt titkolnivalóm. Hogy engem valaha valaki felhasználhatott valamire a tudtomon kívül? Elég különös lenne. De nagyon sok furcsa sejtésem támadt összefüggésrendszerekről, kinek mi állhat érdekében, és miért. De részleteket egyelőre nem mondok.
Ha nem tudott róla, és a tudtán kívül sem történhetett a dolog, akkor marad a harmadik variáció: nem igaz az ügynökvád. De mit kezdjünk azzal a ténnyel, hogy mégiscsak volt egy hatos karton, amit az ön szakértője is valódinak tart?
De ő is mondja, hogy ez nem bizonyít semmit. Nagyon sok emberről lehet ilyen. Valóban a hetvenes években keletkezhetett, de tele van ellentmondásokkal, hibákkal. Erről nem szeretnék beszélni, nem értek hozzá. Amikor a Népszava lehozta a hatos karton másolatát, azt mondtam, életemben ilyen papírt nem láttam, nem írtam alá, nem tudom, mi ez. Erre másnap megjelent egy újabb aljas cikk, hogy nem is kellett nekem azt látni. Akkor mit kellett volna mondanom?
Azóta viszont látott már ilyet. Mi volt a Történeti Hivatal Levéltárának dossziéjában?
A hatos karton.
Semmi más?
Még egy irat a mágneskártyára rögzítésről, amely lényegében a hatos karton szűkített változata.
Jelentés, aláírás, fizetési bizonylat...
Semmi. Ez a két papír.
Akkor miért nem járul hozzá, hogy kutathatók legyenek?
Hozzájárultam.
A sajtó tele van azzal, hogy ön nem tartja közszereplőnek magát, márpedig ez a kutathatóság feltétele.
Mindent nyilvánosságra hoztam, és ezzel megadtam az engedélyt, hogy kutatható legyek. Jogilag azonban tiszta helyzetet akartam teremteni, mert a legutolsó törvényi meghatározás szerint nem tarthatom magam közszereplőnek. Ugyanis nem alakítom, csak közvetítem a politikát.
Hogy lehet ebből a helyzetből kijönni?
Sehogy. Ez volt a cél, hogy ne lehessen. Azt kellett volna mondanom nyilván az első perctől kezdve: "Na, és? A hazámat védtem." Akkor viszont azzal folytatták volna, hogy mondjak részleteket. Ilyeneket azonban nem tudok.
Így is azzal vádolják, hogy kettős mércét alkalmaz a rádió ügynökmúltú munkatársaival és önmagával szemben, és idézik korábbi nyilatkozatait.
Csak az a baj, hogy ezek nem igazak. Két nyilatkozatom volt, mindkettőben azt kérdezték, mi történik a Magyar Rádió azon munkatársaival, akik ügynökök voltak. Azt feleltem: van, aki távozik, még mielőtt nyilvánosságra kerülne a neve, és van, aki vállalja a nyilvánosságot. Ez a két eset lehetséges, más nem. De akkor már pontosan tudtam, kikről beszélek, nagyon szomorú emberi sorsokat ismertem meg, és ha keresztre feszítenek, sem mondom meg, kik voltak az érintettek. Néhányan perbe fogtak, mert szerintük azt állítottam, hogy mindenki, aki az utóbbi időben elment a Magyar Rádiótól, azért tette, mert ügynök volt. Eszembe se jutna ilyesmi. A pert megnyertem. Három személyről tudok, a Magyar Rádióból pedig két-háromszáz ember távozott. Normális ember nem is gondolhatja, hogy ennyi ügynök volt.
Miért éppen most húzták elő a hatos kartont?
Mert eddig semmilyen zsarolási kísérlet, pénzügyi megszorítás nem járt sikerrel. Valamit elő kellett húzni. Voltam én már leszbikus is, de nem jött be nekik. Az ügynökügy viszont igen, még a nem ellenséges sajtó - például a Heti Válasz - is arról kérdez, amire nem tudok válaszolni. Mindenkit kérek, gondolja meg, mit mondana a helyemben. Szeretném látni azokat a kémeket hosszú, tömött sorban, akiket elhárítottam. Ilyeneket már kínjában mond az ember. Látni szeretném azokat az ipari objektumokat, amelyekről értékes információkat szolgáltattam. Kinek? Mit? Hol vannak azok az információk? Mi az értékük? Huszonéves riporterként elmentem a szegedi kendergyárba, és utána elmondtam a nagy információkat? Nevetséges.
Arról még nem beszéltünk, mi történt önnel 1983 augusztusában, amikor a papírok szerint elengedték a szolgálattól.
Honnan tudjam? A Magyar Rádió dolgozója voltam, ugyanúgy, mint hetvenvalahányban.
Mi lesz a történet folytatása?
Gondolom, észrevette, nem én írom a folytatást. Csak válaszreakcióra kényszerítenek.
2005. augusztus 1-jéig szól a mandátuma. Kitart addig? Vagy sikerül annyira megdolgozni lelkileg, hogy lemond?
Minden elképzelhető. Minden! A Szász Károly-történet után duplán.
Két sorban lehet a nevét elhelyezni. Az ügynökmúlttal vádolt jobboldali személyiségek között. Illetve a politikailag támadott független intézmények vezetői között, mint az előző ciklusban kinevezett legfőbb ügyész, a jegybankelnök vagy Szász Károly.
Számomra teljesen közömbös, milyen sorban lehet említeni. Senkinek nem ártottam, tudatosan biztosan nem, még egy hangyának sem. Azt azonban nem tudom, honnan veszik, hogy jobboldali vagyok.
Nem olyan nehéz megállapítani.
Értékrendem van, és "nagy bűnöm", hogy szóba álltam Orbán Viktorral. Úgy látszik, ez megbocsáthatatlan. Ezért bánkódjanak azok, akik ilyen alantasan gondolkodnak.
Milyen érzés, hogy sosem tudhatja, mi jelenik meg önről másnap?
Maga a pokol. Valamit kitalálnak, és tematizálják a magyar sajtót, onnantól kezdve a jobboldali és a baloldali lapok csak erről tudnak írni, akár van benne valami, akár nincs. Ez félelmetes. De én magamról mindent tudok, és pontosan ismerem annak az erkölcsi értékét, ahogy éltem. Innentől kezdve velem bármi történhet, bármit hamisíthatnak, bármit rám foghatnak, én tudom, mi az igazság, és azzal az igazsággal Isten és ember elé bármikor odaállhatok.
