Ezzel is teljesen egyetértek. Nem is értem, kik azok az emberek akiknek hiteles volt egy Torgyán , egy Csurka mint ellenálló... ( és még lehetne sorolni ). Lehet hogy annó el kellett volna kapni a t*két azoknak akik a pártállam veztői között voltak, de ha már nem így történt be kéne már fejezni a kommunistázást. Balgaság azt hinni hogy csak az MSZP-ben vannnak ilyenek, és a többi pártban kizárólag ellenálók dolgoznak. Nem tetszett például hogy eddig legalább OV tartózkodott ettől. De 16 évvel a rendszerváltás után ne a "jönnek a szoborpark feltámadt kommunistái a város felé, ne hagyjuk" dumával akarjon már valaki nyerni ! Ez lenne az a bizonyos higgadt keresztény értékrend?
Nagyon helyesen a fidesz beigér mi.elnökséget,támogatást,mindent a váltás érdekében.
Szerintem Ibolyka nem fogja elfogadni a kinyujtott jobbot.
Nyilván a mai jobboldali szavazóktol nem fognak egy kanyi szavazatot sem kapni a köv. választáson.De valoszinüleg nem is ez a célja.
Az elkerülhetetlen megszoritások sok ballib szavazot fognak elbizonytalanitani,ezeket majd az MDF "fogja" ki a média közremüködésével.Majd 2010-ben visszacsatolja öket a koalició kebelére....
98-ban én is a Fideszre szavaztam, de azóta mindíg nagy bajban voltam. (Az MSZP nem az ami "nekem kell" , de azóta a Fidesz meg főleg nem ! )
Most nem. Az MDF korrekt, higgadt, kultúrált kampányt folytatott , nem ált be az igérgetés hadjáratba. Ha betartják amit ígértek, és se a Fidesz felé, se az MSZP felé nem "lépnek" olyan párttá nőhetnek 2010-ben akik akár kormányt is alakíthatnak. De ha nem így lesz, szerintem hitelüket vesztik, és ez az utolsó négy évük. Ennek még egyszer nem dőlnének be az emberek.
Lehet hogy bennem van a hiba, de a higgadt érvekre épülő politika jobban tetszik, mint az ami az érzelneket akarja felornászni és embereket heccelni.
90-ben a nagy kiabálásban az MDF volt számomra az a nyugodt hang amit hiányoltam.
Sajnos kár hogy mindenféle idióták aztán át is vették a kormányzást és a saját balfácánságukkal szinte tolták az országot arra hogy az MSZP-re szavazzanak.
Pl. a Horn Gyufa lejárató kampány szerintem pont visszafelé sült el.
Ha nem dobálják a sz@art anno nem fordultak volna el annyian a jobboldaltól.
Ja meg az sem használt anno a jobboldalnak hogy hirtelen nagyon nagyon sok ember aki az átkosban sem akárki volt hirtelen rájött hogy ő valójában útálja a kommancsokat sőt gyakolatilag üldözték és elnyomták alig alig tudott elbújni egy igazgató vagy párttitkári székbe az üldözés elől.
Valaki anno írt egy cikkecskét erről alighanem valami olyan címmel hogy "csúcsforgalom van mostanában a damaszkuszi úton".
Nos ezek az egyedek mostanra kikoptak hálistennek, legalábbis remélem.
Mert most ugyan erősen rezgett a léc, de mégis sikerült átvinni; Lezsákék meg önként és dalolva átültek a fideszbe, ott veszik el a helyet a lihegő fideszesek elől.
Remélem, hogy Ibolya is tudja, hogy ha most meginog, 2010-re a fidesz őt is ugyanúgy bedarálja, mint a többieket, akkor aztán fújhatja.
Kitartás, Ibolya!!! (hogy 0Vi kedvenc szavajárását idézzem.)
Ugye, jó volt az a "nyugodt erő" szlogen? Engem az fogott meg anno. Végül is, aki erős, az minek verje magát lépten--nyomon? Négy év, és az MDF újra az lehet, aminek lennie kellett volna már réges-régen.
Az ilyen elvakult fanatikusoktol felnek az atlagemeberek es tulajdon keppen miattad veszitett a fidesz,mert az emberek ELLENED szavaztak, rad mondtak NEMet!
Hát azt nehéz megjósolni, hogy mit fog még kapni szegény.....
Ráhúzzák a vizeslepedőt szerencsétlenre..Attól függ Orbánék hogyan viselik a vereséget... egyáltalán elhiszik-e???!!!
Azóta futott fel mióta Lezsákék kitakarodtak onnan... sokat ártott ez Orbán politikájának, mert addig biztos lehetett benne, hogy nagy a szakadás az MDF-ben amíg azok odaát ültek... addig bomlasztottak...
Az viszont biztos, hogy ha most lefexik mégis a FIDESZ-nek akkor kártyavárként omlik össze az egész megmaradt/megtisztult MDF... és akkor a nagy rendszerváltó pártnak annyi....
Megnézném, ha olyan lenne a helyzet, hogy Dávid Ibolya és az MDF kerülne kormányzati pozíció közelébe, hogy akkor is pozitívan nyilatkoznának a balosok róla!?
Ha az MDF(David)nem fekszik le a fidesznek(kepletesen) 2010ben NAGY tabora lesz,mert:
1, pozitiv a kampanyuk!
2, szavazokat fognak elcsabitani mind a megcsomorlott beket akaro jobb oldalrol, mind azon most baloldara szavazoktol,akik a fidesz ellen szavaztak.
3, mert hitelesek(felteve a kiindulo gondolatot).
Ha igy folytatjak,(es a fideszen belul nem lesz vmi szakadas...ami elkezpelheto nagyon is)akkor 2010-re min. 10-20%ot is el fognak erni...de lehet meg tobbet.
A magyarok tobbsege patriota,mint ahogy az egy meggyotort nemzettol el is varhato. Es ha az MDF valoban egy eros jobb kozep centrum lesz,akkor bizony a fidesz mehet majd konyorogni 2010re hozzajuk.
Hát ami a hatalommániát illeti ez elég necces dolog....
Nézd pont a FIDESZ volt aki elkezdte szépen bedarálni az MDF-t, a választás éjszakáján magától értetődően mondta hogy akkor most felhívom az MDF-et, ma reggel a DFT is tutira vette hogy az MDF befekszik nekik mer a Viktor így akarja.
Ha hatalommániás lenne akkor széttárt comokkal menne a Viktorhoz hogy néhány miniszteri székért cserébe segítsen a Vikinek.
Ehhez képest meg azt mondja hogy ha a Miniszterelenöki székért sem segít a Fidesznek.
Ha van esze (és nem buta nő) inkább most szépen beáll középre és elkezdi nyomni a jobbközép mérsékelt politikát 2010 -re kaszálni fog.
Az embereknek baromira tele van a hócipőjük a kereplő köpködő magyarkodó, handabandázó politikából. Sokan azt kívánják hogy a politikusok végezzék a dolgukat a lehető legjobb tudásuk és képességül szerint.
Amikor a parlamentben egymásnak tesznek keresztbe csak azért mert a másik párt javasolta noha egyébként jó ötlet, nekünk választópolgároknak tesznek keresztbe.
Az nem tudom, hogy igaz ember-e. De jelenleg ő tűnik hitelesnek.
Ezt Viktorról nem tudom sajna elmondani. A rendszerváltás környékén szimpatikus volt a harciassága (hiába, akkor még én is fiatal voltam, tetszett a virtus), de akkor azt gondoltam, túl fiatal, viszont előtte a jövő. 98-ban megkapta a szavazatom, de nem igazán köszönte meg. Azóta nálam egy 0. Bár ez sem igaz, ha nulla lenne, nem sok vizet zavarna. Szóval, ha DI következetes marad, rám számíthat. Különben?
YÓL CSINÁLTÁTOK!!! "ÁTTÖRTÉTEK A BETONFALAT" és egyedül csináltátátok!!!
CSAK ÍGY TOVÁBB!!!
Senkivel-semmivel ne törődjetek.... erősödni fogtok ha kiálltok a mostani álláspont mellett és elhatárolódtok attól a bizonyos "jobb" oldaltól aki a szélsőségesek felé kacsintgat....
Az Indexen van egy elemzés, amiben a Fidesz prominensek azt mondják, hogy legalább 5-6 % ment el Mikola okosságain.
Egyébként pedig miért fogadja el Ibolya a csontot, amikor így 2010-ben övé lesz az egész comb.
Most válhat először hiteles, következetes politikusként.
A Fideszesek pedig nem értem miért szídják. Kicsit tudathasadásos állapot. Valakit addig rugdosok, amíg lehet, köpködöm, gyilkolom, árulózom, majd megsértődök, hogy nem nevez barátjának?!
Én tudom, hogy a politikus mindent elfelejt, ha hatalomról van szó, de úgy tűnik van olyan politikus is, aki egy kicsit még ember maradt.
Kibírtuk a Fidesz halálos ölelését, nem kaphatunk ennél több támadást - fogalmazott Dávid Ibolya, aki hétfő reggeli nyilatkozatában megerősítette, startégiai tervei vannak, egy új jobbközép centrumot szeretne kiépíteni 2010-re.
Dávid Ibolya határozottan kizárta az együttműködést a Fidesszel. Az MDF elnöke a Klubrádióban azt mondta, hogy az elmúlt két hét tapasztalatai alapján nem lát esélyt a koalícióra.
Az MDF nem akar együttműködni a Fidesszel, akkor sem ha miniszterelnöki posztot ajánlanak fel, nyilatkozta a politikus. Dávid Ibolya korábban arra emlékeztetett: a minap úgymond kőbe vésték, hogy nem fogják hatalomra segíteni Orbán Viktort, és nem fognak asszisztálni Gyurcsány Ferenc kormányalakításához. "Egy olyan csoporttal, amelyik pénteken még arra is képes volt, hogy egyházi embereket zsaroljon meg még ebben a formában sem kívánok együttműködni" - mondta a konzervatív politikus.
Reggel az MTV Nap-kelte műsorában Dávid Ibolya kifejtette, hogy most egy 10 százalékos támogatottságú párt elnöke lehetne, ha a Fidesz nem támadta volna éveken készül módszeresen az MDF-et és nem gátolta volna kampányukat minden lehető eszközzel az utolsó pillanatig.
Elmondta, kicsi az esély az arra, hogy adott esetben együtt alakítson kormányt az MDF a Fidesszel. "Az MDF nem hataloméhes csapat, fontosabb, hogy egy igazi konzervatív oldal legyen Magyarországon, mely a tisztességre és a moralitásra épül - fogalmazott.
Véleménye szerint az új jobbközép centrum 2010-re felépíthető.
Elmondta, nem szövetségi politikára gondolnak, azt meghagyják másnak, hanem egy "európai értelemben vett, valódi keresztény értékekre épülő" jobboldali politikát valósítanának meg.
Arra a kérdésre, hogy miként fogja elviselni az MDF a Fidesztől jövő támadásokat abban az esetben, ha az ő támogatásuk hiányában nem lesz kormányváltás, úgy fogalmazott: az eddigieknél keményebb támadásokat nem tud elképzelni. "Nem babazsúr volt eddig sem, ön nem tudja, hogy mit kaptunk az elmúlt években, kibírtuk a Fidesz halálos ölelését. Nem kaphatunk ennél több támadást."