Orbán papírszobra Debrecenben
Népszabadság • Kácsor Zsolt • 2006. április 5.
A felvétel tegnap készült Debrecenben
Kép: Égerházi Péter
Orbán Viktor óriásportréja Debrecenben látható, a Csapó és a Burgundia utca sarkán álló tízemeletes épület keleti tűzfalán. A plakát - amely hét emelet, azaz mintegy 14 méter magas - a hatalmas falra két hete került föl. Vagyis jóval a Fidesz elnökének a Kossuth téren múlt vasárnap elmondott beszéde előtt. Mit is mondott a nagygyűlésen Orbán Viktor az efféle óriásplakátokról?
nol.hu
Zugló polgármestere, Rátonyi Gábor nyílt levélben fordult Gyurcsány Ferenchez, hogy gondoskodjon a kerület egyik toronyházán elhelyezett, a kormányfőjelöltet ábrázoló gigantikus poszter leszedéséről.
Rátonyi szerint ha Gyurcsány valóban elkötelezett demokrata, akkor sürgős lépéseket kell tennie a tudatos jogszabálysértés megszüntetése érdekében, mert egy igazi demokrata tiszteletben tartja a törvényeket és jogszabályokat. A polgármester kiemeli, a gigantikus reklámháló mérete a megengedettnél négyszer nagyobb.
"a tavaszi napfény új reménysugarat jelenthet a szerencsétlen és szegénységükben kihasznált zuglói panellakóknak."
vagy csak annyit, hogy ennek az árából megcsinálhatnak nyílászárócseréket, hőszigetelést, mindenféle felújításokat. Ráadásul úgy, hogy ők nem is nézik a plakátokon se Schmittet se Gyurcsányt :) Ez a kampány kapóra jött, nem kellett házalni a sörös cégeknél, hogy ki legyen a molinón.
"Diktátorokat jellemzett a gigantomán tárgyak létrehozatala"
Pontosabban egyeduralkodókat, pl. fáraókat, császárokat is. Viszont ez nem egy örökkévalóságnak szóló tárgy. Ez kampányplakát, amit (remélhetőleg az Orbán-gigantposzterrel együtt) leszednek, ha vége a választásoknak. Vagyis az összehasonlításod gyenge és erőltetett.
"a tavaszi napfény új reménysugarat jelenthet a szerencsétlen és szegénységükben kihasznált zuglói panellakóknak."
Diktátorokat jellemzett a gigantomán tárgyak létrehozatala és a történelem ezt bizonyítja. A demokratikus választás talán ezt most megakadályozza, hogy Gyurcsánynak esélye se legyen a továbbiakban megkisérelni a diktatúrát, az egy programot. A gigant poszter levétele után pedig a tavaszi napfény új reménysugarat jelenthet a szerencsétlen és szegénységükben kihasznált zuglói panellakóknak.
És ezzel ártottak valakinek? Szerinted lesz olyan, aki a Gyurcsány-gigantposzter miatt szavaz majd Gyurcsányra? Szerinted ez egy emlékmű, amely örökre kinnmarad azon a házon? Szerinted ettől már Gyurcsány diktátor? Ha bármelyik kérdésre igennel felelsz, akkor nem tudok mit kezdeni veled....
A hétemeletes papírszobrok teljesen természetesek, becsületesek és követendőek. A komcsi tizenháromemeletesek nem.
A komcsi csinált már a történelemben óriás szobrokat magának és megalázta már a népet. Egy magyar szolidaritást hirdető magyarországi demokratikus néppárt még sohasem. Európában megszokott méretektől tértek most el a magyarországi posztkommunisták. Ennyi. Gréczy pedig egy csúsztató fasz.
Aha, értem. Szóval ha az embernek csak hétemeletes papírszobra van, nem tizenháromemeletes, akkor az illető nem akar személyi kultuszt, nincs megalomániája. A hétemeletes papírszobrok teljesen természetesek, becsületesek és követendőek. A komcsi tizenháromemeletesek nem. Hiszen mély, tudományos következtetések vonhatók le a két személy közti különbségekről pusztán óriásplakátjaik eltérő mérete okán. Bravó, bravó és mégeccer bravó.
Szerintem tök mindegy, hogy egy-egy plakát 200 vagy 1700 négyzetméter. OV hülyeséget beszélt a papírszobros mondókájával. Akkor is hülyeség lenne, ha ő csak levélbélyeg méretben tűnne fel, de így, hogy ő és párttársai ugyanannyi, vagy több óriáspapírszoborról mosolyognak, mint az MSZP-sek, pláne az.
Szerintem egy országos négyzetméterösszesítésből OV jönne ki nagyobb összértékkel.
Ha jól értem, a toronyház másik oldalán elhelyezett Schmitt-plakátról beszélsz. Úgy emlékszem, az a középső sáv egy részét takarja el, ami valószínűleg a lépcsőház.
Különben pedig: ki az a barom, aki megengedi, hogy óriásplakátokkal lefedjék az ablakát?
Igen, valamint nem a szőlőtelepítési támogatás volt a felháborító Wekler ügyében, hanem az átminősítés, valamint a díszcigányozás/díszzsidózás csak akkor rasszizmus, ha azt valaki sorszámnév közvetlen közelében követi el....
Ennek a 17 emeletes háznak a túloldalán egy kb. 10 emeletnyi egészalakos Schmitt Pál van. Neki tehát csak egy-két méteres a füle. Értem én, ennyire tellett. De érdekes módon arról az oldalról még senki nem tett fel képet ide a fórumra.
A szoborpark tehát elindul. Schmitt elvtárs az M3-on nyilván Moszkva felé... :)