Keresés

Részletes keresés

Callie Creative Commons License 2006.03.18 0 0 282
Milosevics egykori szerb államfő felravatalozása politikai demonstrációvá alakult át Belgrádban. A külváros helyett immár a szerb Parlament előtt gyülekezik a soktízezres tömeg. Mindez a radikálisoknak és Milosevics híveinek kedvez. A tömeg Oroszországot és a Hágában néhány napja elhunyt volt államfőt élteti.

"Szlobo! Szlobo!" - skandálja a tömeg a szerb parlament, a Szkupstina előtti téren. A hatalom szerette volna elkerülni, hogy a külvárosi Május 25. Múzeum után Belgrád belvárosába hozzák az egy hete elhunyt Szlobodan Milosevics holttestét. Ám végül - hosszas huzavona után - az utolsó pillanatban engedélyezték a megmozdulást, és behozhatták a volt államfő koporsóját a Szkupstinához.

A parlament előtti színpadot az éjszaka szerelték össze. Szombat délelőtt fél tizenkettőkor pedig nagy üdvrivalgás fogadta, amikor a Radikális Párt aktivistái a Parlament épületéből egy Seseljt ábrázoló festményt hoztak ki a térre. Egyfajta partizánakcióként ugyanekkor a Szkupstina előtti zászlótartó rúdra felhúzták a régi jugoszláv zászlót a vörös csillaggal. A lobogót ezután félárbocra engedték.

 

Nem volt alaptalan a hatalom félelme

 

A jelenlegi szerb hatalom félelme, nem volt alaptalan. A téren szombat késő délelőttre mintegy harmincezer ember gyűlt össze (szerb rendőrségi adatok szerint akár 50 ezer ember is összejöhetett itt). Még késő délelőtt is folyamatosan hömpölyög a tömeg az utakon. Hivatalosan délre hirdették meg a demonstrációt, amely elsősorban Milosevics pártjának, a szerb szocialistáknak és a radikálisoknak kedvez.

A tömeg Milosevicset élteti, Tadic elnököt szidja, de olyan tábla is akad, amelyiken a három éve lelőtt Gyingyics miniszterelnököt vádolják Milosevics meggyilkolásával. (Ő adta ki Hágának az egykori államfőt.)

 

Pfújolják a rendőröket

 

A rendőrök elég nagy erőkkel vonultak ki. Időnként feltűnnek a téren, hogy terelgessék a tömeget. 15-20 fős csoportjaikat ilyenkor óriási pfújolás fogadja. A délben kezdődő búcsúszertartással egy időben a közeli Köztársaság téren Milosevics ellenfelei tartanak gyűlést, ezért a két tér közötti részeken még nagyobb a rendőri készültség, hogy adott esetben szétválaszthassák a különböző politikai táborokat.

Milosevics ravatalát délelőtt átszállították a Szkupstina elé, díszőrséget a régi rendszer emberei állnak.

A tömegben lévők közül nagyon sokan jöttek olyan területekről, amelyek szerbsége érdekében Milosevics a kilencvenes években a háborút kezdeményezte. Boszniai, koszovói, horvátországi szerbek skandálják a volt államfő nevét, közülük sokan évek óta menekültként élnek Szerbiában.

 

Új vezért is találtak maguknak

 

Úgy tűnik, a tömeg új vezért is talált magának. A sokaságon átfurakodott karizmatikus vezetőt, Momir Bulatovics montenegrói szocialistát ölelték, csókolták, ahol érték. Ha rajtuk múlna, már ma Milosevics trónjára emelnék.

A tömeg élteti Oroszországot is, és azt kiabálja: "Nem adjuk Koszovót, nem adjuk Mladicsot", vagyis a boszniai szerbek korábbi katonai vezetőjét. Oroszországot a demonstráción Zjuganov moszkvai kommunista vezető képviseli, ő össze is ölelkezett a montenegrói Bulatoviccsal.

A hivatalos menetrend szerint a temetési menet dél körül indul el Belgrádból Pozsarevácra, ahol Milosevicset délután temetik el. Az Index tudósítója délután egy órakor a Belgrád és Pozsarevác közötti úton látta, hogy sokan gyülekeznek a sztráda mentén és az autópálya-hidakon, hogy lássák Milosevics temetési menetét. Mindez emlékeztet arra, amikor Tito idején a vasútállomásokon vagy repülőterekről bevezető utak mentén várták tömegek a néhai jugoszláv kommunista vezért.

 
seabeast Creative Commons License 2006.03.17 0 0 281
Török-korban is:)Valami olyasmi gondolatfoszlány kezdete volt ez,hogy a Török-kor volt az amikor Erdély valóban független volt Magarországtól.De még ekkor is a magyar nemesség és a szászok irányították.
Előzmény: seabeast (280)
seabeast Creative Commons License 2006.03.17 0 0 280
Azt a földet a magyar faj integrálta úgy-ahogy a nyugat-európai kultúrkörbe. Ha tetszik,ha nem. Leszámítva a török-kort,mindig is magyar kézben volt a közigazgatás,még ha nem is mindig egy szuverén magyar állam keretein belül.
Előzmény: HitetlenTamaska (193)
p-simon Creative Commons License 2006.03.17 0 0 279

nem is úgy gondoltam a közös határt, hogy mi indulunk délnek, hanem - aminek van realitása 20-30 éves távlatban - a törökök északnak... (ezért írtam, hogy közben vannak a görögök, onnan nézve)

csak az a baj, hogy a szerbek akkor megint errefelé menekülnének-nyomulnának. na, addig kell nekünk felerősödni...

Előzmény: rev251 (266)
dragan11 Creative Commons License 2006.03.17 0 0 271
Nekem nagyon ellenszenves az oroszok viselkedése az ügyben. Miközben Szlobót már a szerbek sem annyira gyászolják, minden orosz párt megy a temetésre, gerjesztik a mérgező-verziót, és persze rejtegetik Mirjana asszonyt. Szép a szláv barátság, de miért nem a demokratikus erőket támogatják?
toloba Creative Commons License 2006.03.17 0 0 270
Nem mérgezték meg Szlobodan Milosevicset


2006. március 17. 12:45

A toxikológiai vizsgálatok első eredményei semmi jelét nem mutatták ki annak, hogy Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök halálát mérgezés okozta volna

A hágai Nemzetközi Törvényszék jelentése szerint egyelőre semmi jelét nem találták a mérgezésnek. Faurso Pocar bíró elmondta: ezek csak előzetes eredmények.

A magas vérnyomásban és keringési zavarokban szenvedő egykori jugoszláv államfőt múlt szombaton találták meg holtan hágai cellájában. Az első halottkémi jelentés szerint halálát szívinfarktus okozta.

hirado.hu/MTI

http://www.hirado.hu/cikk.php?id=102376
rev251 Creative Commons License 2006.03.16 0 0 269
Inkább :(

Különben meg: Ordító Egér...
Előzmény: Törölt nick (267)
Jenő Tokióból Creative Commons License 2006.03.16 0 0 268

"hogy üzeltelni is érdemes lenne velük egyre inkább..."

 

Erről az isztambuli bazárban bőrkabátért kefélő magyar nők jutnak az eszembe. Törökök felvétele az EU biztos pusztulását jelentené, de odáig úgyse fog eljutni a dolog, az EU szétesik magától is.

Etiópiát nem szeretnéd felvenni az EU-ba? Ott id dinamikusan fejlődik a gazdaság.

Előzmény: p-simon (263)
Törölt nick Creative Commons License 2006.03.16 0 0 267
Románia USA barátsága vajon meddig tart? Az eddigiekből extrapolálva addig, amíg az USA nincs rászorulva.

Magyarországé addig fog tartani, amikor már úgyis mindegy lesz az USA-nak is... :-)
Előzmény: rev251 (265)
rev251 Creative Commons License 2006.03.16 0 0 266
a görögök is közben vannak

Meg a szerbek is. Magyaro. fegyveres ereje még a mai Szerbiához is kevés...
Előzmény: p-simon (263)
rev251 Creative Commons License 2006.03.16 0 0 265
korporatív fasiszta állam:
Hajlok arra, hogy ez reális (ha nem is pontos) megközelítés. Az az állam, amely fegyveres bandákra épít (csempészekre, egyéb), ahol összefolyik mindez a rendfenntartással, nem mondható jónak, és némileg emlékeztet a korporatívra.
Bár Mussolini, akinek állama ilyen volt, nem a maffiát vette meg kilóra és az érdekvédőket (kb= szakszervezet) irtotta ki, hanem pont fordítva)

Működő szocialista ország:
Pontosabb az, hogy majdnem működő. Hasonlóan Magyaro.-hoz, kissé más termelés szerkezettel, ill. nemzetiségi alapú forrás-elosztási problémákkal

A nyugat NEM a SzU összeomlásakor zárta el a csapokat, hanem Tito halálakor (1980). A kettő között majdnem egy évtized telt el.
Ami Jugoszlávia területi integritását illeti: a határok nincsenek kőbe vésve, főleg, ha egy szövetségi állam (ami ugye néhány fontos közösség KÖZMEGEGYEZÉSE) instabillá válik. A jog és a nemzetközi politika ezt leginkább követni tudja (vagy előidézni), összetartani kevéssé

Ami a támaszpontokat illeti: Ha ennyire fontos lenne, Jugoszláviát jóval előbb pacifikálták volna. Csakhát ott NINCS SEMMI. Az Adriai tenger egy beltenger beltengere, max. az olaszok sakkbantartására jó. Inkább az van, hogy az USA "ha már rámozdult a dologra, akkor megpróbálja az pluszokat is besöpörni - ami Szerbiában nem sok)

Ui.: Románia más ügy: kijárat a Fekete-tengerre, ahol Oroszo., Ukrajna és Töröko. az urak (Románia, Bulgária). Ebből A lojális Töröko. is túl önálló (mert erős hadserege van). Románia nem önálló, relatíve nagylétszámú hadserege mögött nincs elég erős gazdaság. Ezért a három új támaszpont. (Bulgária inkább oroszbarát, mint Románia, tehát nagyobb költségűnek tűnik)
Az más kérdés, hogy az USA olvashatna törikönyveket. Románia USA barátsága vajon meddig tart? Az eddigiekből extrapolálva addig, amíg az USA nincs rászorulva.
Előzmény: attilabacsi (262)
p-simon Creative Commons License 2006.03.16 0 0 264

világosan leírtam az előbb, csupa igaz dolog felsorolásával jutsz el a téves végeredményig...

egy dologgal azért vitatkoznék:

"Jugoszlavianak az volt a baja hogy evtizedekig egy MUKODO szocialista orszag volt."

jugoszlávia úgy működött, ahogy a kádár féle gulyáskommunizmus - nyugati hitelből. és nem azért zárták el a pénzcsapot a mocskos kapitalisták, mert mocskos kapitalisták. üzletileg eleve is az egyetlen hozadéka a befektetésüknek a "fellazítás" lehetett, a szu szétesésével ez az indok okafogyottá vált, ergo, újraírták az üzleti tervet és kivették a lét...

(ez a kivették-a-lét dolog egyébként eléggé itt van most nekünk is, ha beüt a krach, akkor megyünk "oláht/tótot/cigányt" mészárolni???)

a szerb azért erre mindig jobban vevő volt, mint a magyar...

Előzmény: attilabacsi (262)
p-simon Creative Commons License 2006.03.16 0 0 263

törökország, hát persze, köszönöm...

ebből látszik, hogy még egy széleslátókörű européer (ha valaki nem ismerné fel a leírásból, ez volnék én :) ) is mennyire rabja az immanensen rögzült előítéleteinek (vö. zsidó-keresztény kultúrkör felsőbbrendűsége és egyéb badarságok)

törökországot valóban nem szabad kihagyni, csak néhány vázlatpont a továbbgondolkodáshoz:

- nato tag, "déli pillér"

- előbb-utóbb eu tag

- növekvő népesség

- növekvő számarány németországban, a német politika befolyásolási lehetősége

- hagyományos oroszellenesség (történelmiek okán)

- komoly gazdasági fejlődés

- "történelmi tapasztalat" a szerbek kezelésében - több, mint 400 év gyakorlat :)

persze, nekik is megvan a maguk baja, kurdok, muszlim szélsőségesek, elmaradott régiók stb.

török-magyar határ? (persze, tudom, a görögök is közben vannak)

hogy mennyire jó a felvetés, az bizonyítja, hogy üzeltelni is érdemes lenne velük egyre inkább...

Előzmény: rev251 (260)
attilabacsi Creative Commons License 2006.03.16 0 0 262

a kilencvenes évek milosevicsi korporatív-fasiszta államában...

 

Gondolom hogy ez a kis reszlet vilagosan mutatja hogy gozod sincs a dolgokrol es puszta elfogultsagra epited a vitadat....

 

Milosevics erezte hogy az USA krealta es tamogatta Soros mahinacioktol az  Al Qaidaig az orszagot veszelyezteti egy kulso behatas.

Mivel nem volt meg az a kapcsolatrendszere amivel el tudta volna adni a vilagnak az "anti-terrorista" torekveseit, bukasra lett itelve.

 

Jugoszlavianak az volt a baja hogy evtizedekig egy MUKODO szocialista orszag volt.

Polgarai szabadon jarhattak nyugatra, es meg a szocializmus "legvidamabb barakkja"-bol, Magyarorszagrol is oda jartak vasarolni akik megtehettek....

 

Persze amikor a SZU osszeomlott a nyugat elzarta a csapokat es elkezdodott belso harc a kulonbozo frakciok kozott... Ehhez nyujtoott segitseget Soros es a Mujahedinek...

 

A nemzetkozi "szakertok" is nagyban hozzajarultak a valsaghoz...

Amig nyilvanosan mindenki kiallt Jugoszlavia teruleti epseeert es elismertek a letezo garanciakat, Milosevis meltan erezhette hogy a jo oldalon harcol.

 

Azutan mint a sarokba szoritott patkany, elkezdett vagdalkozni.

Sok hibat elkovetett amiket en nem akarok vitatni.

 

De sokan, elsosorban az USA rengeteget tett azert hogy a helyzet meg rosszabb legyen.

PR hazugsagok szazaival bombazta a vilagsajtot, Clinton szemelyesen emlegetett "tobbszazezer" halottat meg a tobbi...

Egyszeruen az USA kihasznalta a konfliktust hogy teljesen tonkrebombazzon egy viszonylagosan fejlett orszagot hogy megakadalyozza az EU-nak a Balkan fele terjedeset.

 

Mert errol van szo. A 40.000 fos amerikai tamaszpontrol Koszovoban, ahol, mellesleg azota sincs rend...

 

Ugyanis, a Balkan az EU kapuja a Kozel-Kelet fele....

Ezert epulnek a tamaszpontok Romaniaban es Bulgariaban is...

Es ha kitor egy magyar-roman konfliktus abban ais az USA keze lesz...

 

---------

 

Egyebkent nem az USA-t utalom, hanem azt a politikat amit az utobbi idoben folytat.

 

 

 

 

 

Előzmény: p-simon (257)
rev251 Creative Commons License 2006.03.15 0 0 260
Töröko.-t kihagytuk...

Szerbia nem létezne Oroszo. nélkül. Nehéz kérdés, hisz Jugoszlávia 1945-ös "status quo" egyik eleme - kicsit tudott szembepisilni a SzU-val is (persze nem annyira, mint ahogy felfújták, legalábbis Sztalin halála után nem). Tehát nem is a leginstabilabb.

Hogy bástya-e? Inkább csak fontos helyen levő gyalog - Oroszo. szempontjából.
Előzmény: p-simon (257)
rev251 Creative Commons License 2006.03.15 0 0 259
Németo. nyíltan nem támogathatta a horvátokat, nem nyilatkozhatott mellettük nemzetközi fórumokon. Ezt onnan gondolom, hogy nem tette - csak éreztette / utalt rá (a diplomácia finom árnyalatai...). Erre mondtam, hogy politikailag nem osztottak neki lapot (ilyen volt a nemzetközi felállás)*

Hogy "stikában" támogatta (fedett fegyverszállítások, amiket írsz), az egy másik dolog - de nem állhatott ki vele, még akkor sem, ha "mindenki tudta".
(vagyis igazad van, de nekem is)

Jellemző, hogy Horváto. EU-csatlakozási tárgyalását Ausztria, Szlovénia Magyaro. támogatta, Németo. tartózkodott (ld. nemzetközi felállás), a többiek ellenezték.
Ha Németo. is nyiltan kiáll, az isten se mossa le a "központi hatalmak" c. cimkét a dologról.
Előzmény: Törölt nick (256)
p-simon Creative Commons License 2006.03.15 0 0 258

egyébként azért bátorkodtam beírni, mert bekapcsoltam egy percre a retekklubot - bár ne tettem volna - és pont ezt hallom: "belgrádban temetik el a hágában elhunyt politikust...". persze, sztálin meg hitler, mint politikus, nekik, a retekklubnak...

kis is kapcsoltam rögvest...

p-simon Creative Commons License 2006.03.15 0 0 257

heló

nagyon sok kulturált, értelmes ember is beleesik abba a dialektikus csapdába, amibe te is. felsorolsz egy csomó részigazságot és a felsorolás végén azt hiszed, hogy az alapdologban is igazad van...

mikor elindult az egész délszláv balhé, nagyjából a következő volt a felállás európában (javítsatok ki, ha kihagytam valami lényegeset): franciák szokás szerint a kisantant romjait ápolgatták, mint egyikét a néhány dolognak, amit fel tudtak mutatni európának a 20. százdadban. anglia - noha az eljárás a birodalom szétesése óta alapjában okafogyottá vált - folytatta a "jaj, csak nehogy valaki megerősödjön, pláne ne a németek" tipusú szarkavarást. németek meg a rossz történelmi emlékek miatt nem nagyon mertek lépni, akkor is inkább csak stikában. ergo: senki nem vállalta fel, hogy pofán veri a szerb nemzetiszocialistákat, maradt - mint mindig - az usa. nekik meg kapóra jött, hogy kicsit visszanyomják az oroszokat. egyébként szerbia már rég nem létezne, ha az orosz birodalom jóideje nem tekintené előretolt európai bástyának. amúgy meg, te annyira gyűlölöd amerikát, nyilván, ha választanod kellene, szívesebben élnél a kilencvenes évek milosevicsi korporatív-fasiszta államában, mint az usában. (alapvető komcsi hipokritaság, lenin is, miközben az orosz munkások felszabadításáról pofázott, zürichbe járt ki autókázni (rolls royce-on!) meg kúrni. utóbbiért meg is kapta, amit érdemelt, szifiliszben döglött meg. sajnos, a betegség okozta elmebajának a vége felé sokan áldozatul estek...)

 

bocs a kitérőért, folytatom: ha nincs az usa - embargó, meg bombázás - mi lettünk volna a következő áldozat...

Előzmény: attilabacsi (241)
toloba Creative Commons License 2006.03.15 0 0 255
Korrektek a boncolás eredményei

Az egész Milosevics-család jelen lesz a temetésen

RTL Klub Híradó - Horváth B. Ádám
2006-03-15 11:11:10


Korrektnek minősítették a Szlobodan Milosevics jugoszláv exállamfő boncolásának eredményeit az orosz orvosszakértők is.

Korrektek a boncolás eredményei
Az egész Milosevics-család jelen lesz a temetésen
RTL Klub Híradó - Horváth B. Ádám
2006-03-15 11:11:10


Korrektnek minősítették a Szlobodan Milosevics jugoszláv exállamfő boncolásának eredményeit az orosz orvosszakértők is.

<A TARGET="_blank" HREF="http://ad.de.doubleclick.net/click%3Bh=v5|33a9|3|0|%2a|a%3B28993176%3B0-0%3B0%3B12896555%3B7074-330|247%3B15375775|15393671|1%3B%3B%7Efdr%3D28999644%3B0-0%3B0%3B10239474%3B7074-330|247%3B15376497|15394393|1%3B%3B%7Esscs%3D%3fhttps://www.khb.hu/portal/page?_pageid=243,461756&_dad=portal&_schema=PORTAL"><IMG SRC="http://ad.alchimedia.hu/kh/bannerek/ujratoltodo/khb_ujratoltodo_330x247.gif" BORDER=0></A>

A patológusokat Moszkva küldte Hágába, hogy ellenőrizzék a holland kórboncnokok munkáját. A vizsgálat szerint Milosevics szívrohamban halt meg.

Közben az is kiderült, hogy Belgrádban temetik el a politikust, államfőnek kijáró külsőségek között. Ezt a Szerb Szocialista Párt és a család ügyvédje is bejelentette. A temetés napja még nem dőlt el, de az igen, hogy az egész Milosevics-család jelen lesz, vagyis felesége és fia is, akik önkéntes emigrációban élnek Oroszországban.

http://www.online.rtlklub.hu/hirek/vilagunk/?id=0603219607
Sándor Tivadar Creative Commons License 2006.03.15 0 0 254
"Es aha ehhez hozzavesszuk hogy Milosevics az orszag terulrti integritasa magtartasaert kuzdott (jo..... kemeny modszerekkel)..."

Csak kis részben igaz. Koszovóban igen, sőt, ott Szerbia gyakorlatilag a kisebbségbe került koszovói szerbek életének megvédéséért lépett fel - jogosan - , amit az albánok komolyan veszélyeztettek. De a horvátországi, a boszniai és a rövid szlovéniai háború kirobbantásáért (és így közvetett - vagy esetleg közvetlen - módon a tömeggyilkosságokért, a szabadcsapatokért, Bosznia és Dalmácia agyonaknásításáért, Szentlászló megsemmisítéséért, Dubrovnik, Szarajevó lerombolásáért) személyesen, többszörösen is őt terheli a felelősség. Először is, eleve azért akartak elszakadni a tagköztársaságok, mert még a nagy-jugoszláv időkben Milosevity egyértelműen szerb hegemóniát akart az országon, ami persze a többieknek - jogosan - nem tetszett. Azután, amikor le akartak válni, akkor ő indította el a szerb irányítású JNH-t a többi köztársaság ellen.

Itt már OFF, de a NATO meg az ostoba, rövidlátó, és kegyetlen angolszász politizálás évszázados hagyományainak gyönyörű példáját adta akkor, amikor karba tett kézzel nézte, hogy hogyan ölik a horvátokat és a bosnyákokat, viszont amikor egy jogosnak tekinthető hadműveletben meg akarták védeni a koszovói szerbeket a (nagy általánosságban a legrosszabb szerbnél is sokkal borzasztóbb) albán csürhétől, akkor bezzeg elindultak a bombák. Ezek után meg még csodálkoznak, hogy a szerbek egy része bizonyos nosztalgiával fordul Milosevity felé...

Előzmény: attilabacsi (218)
lazzado2 Creative Commons License 2006.03.15 0 0 253

>>hogy nem a szelsoseges nacionalizmussal kezdodott.<<

Avval is.

Megpdig a 80-as evek vegeig abban egyeztek,hogy minden resztvevo fog

elnokot adni.

Mivel masra kerult volna a sor,a Szlobo beintett.

tehette ezt erobol is,hiszen a Jugo hadsereg 80%-a szerbekbol allt.

Oszt itt omlott ki a bableves.

:-)))

Előzmény: rev251 (251)
Törölt nick Creative Commons License 2006.03.15 0 0 252
Igen, ebben igazad van...
Előzmény: rev251 (251)
rev251 Creative Commons License 2006.03.14 0 0 251
Azért hozzátenném, hopgy nem a szélsőséges nacionalizmussal (SOVINIZMUSSAL) kezdődött.

Azzal kezdődött, ami minden "reformszocialista" ország rákfenéje volt:
Külső eladósodás, mert az elfogadható életszínvonalat hitelből finanszíroztátk. Titó bácsinak főleg, hiszen ő volt a "nagy különálló". Amikor meghalt (1980 vagy 82, nem emlékszem, keressen rá aki akar), akkor a hitelcsap szép lassan elzárult.

A képet még árnyalja a sok jugoszláv vendégmunkás, akik bérüket valutában - zömmel NSZK majd német márkában - utalták haza.
Ez képezte a Jugoszláv Nemzeti Bank valutatartalékát (ugyanúgy külön könyvelték a dínártól, mint Magyaro.-n a forinttól - nem volt konvertibilis),
és ez tette lehetővé, hogy 1989 körül kettős pénzrendszer működjön (a dínár hiperinflációja mellett márkában lehetett intézni a vásárlásokat)

Az így zsugorodó tortából mindenki nagyobb hányadot (szeletet) akart. Kiújultak a "szerbek/központi állam kizsákmányolják a szlovéneket és horvátokat", ill. "a szerbek nem kapnak annyit, amennyi az államalapítónak/pol. vezető nációnak "jár" "*

Megjegyzem, hogy addig egyetlen etnikai konfliktus volt erős - Koszovó albánjai. Ha még van Titónak 10 éve, akkor Jugoszlávia akkora reformország lett volna, mint a Visegrádi Négyes együttvéve - a nacionalizmus beállt volna egy kezelhető szintre (az 1945-ös dolgok lassan elaludtak volna) és jöttek volna a Mo-n is ismert "mindennapi" (gazdasági, stb) gondok.
Innentől a folytatás Bögöyé.


*Ui.: Ugyan szokásos megjegyezni (a pártatlanság eszméje jegyében), hogy a szerbek meg (pl.) a horvátok egyformán hibásak, de én adott esetben nagyobb hányadot tartok a szerbek hibájának.
A pártatlanság szemlélete (angol és francia részről) korlátozta a horvátok (nagy %-ban, bár szerintem sem kizárólagosan) honvédő jellegű háborújának támogatását is - amíg az USA bele nem csapott a lecsóba.
Németo-nak akkor még nem osztottak politikai lapot. Magyaro. meg a fű alatt néhány kocsirakomány AK-val pisált szembe a szelekkel - sose legyen rosszabb befektetésünk a nemzetközi poltikába.

Előzmény: Törölt nick (247)
peaso25 Creative Commons License 2006.03.14 0 0 250

na menjenek a pitlibe.

 

ilyenkor kell röhögnöm a politikai korrektséghez való itthoni megfelelési kényszeren.

tudom, szerbia más, de akkor is.

 

http://index.hu/politika/kulfold/szlmil0314/

attilabacsi Creative Commons License 2006.03.14 0 0 249

Azert nem artana ilyen szepen osszefoglalni az elozmenyeket is.

 

Minek?

 

Tele van veluk a sajto...

Minden szogbol lovik most a jo oreg Milot, mert mar biztosan nem tud visszaloni.

 

Es a sarokban viszont egy csomoan dorzsolik a kezuket, remenykedve hogy elobb utobb elfogy a loszer es akkor elobujhatnak az arnyekbol...

 

Most majd megfigyelhetjuk megint :

 

Aki legjobban sivitozik hogy milyen tomeggyilkos volt a Milo annak van a legtobb vaj a fejen...

 

Az hogy Milo megkapta amit sokak szerint megerdemelt... hat sosem tudjuk meg...

 

De hogy egy csomo csirkefogo megint megussza....

Ez bosszant....

Előzmény: narancsbukta (244)
kilenctizenegy Creative Commons License 2006.03.14 0 0 248
Sajnos ez korrekt helyzetértékelés...
Előzmény: Törölt nick (247)
Törölt nick Creative Commons License 2006.03.14 0 0 247
Szerbiát tette a legjobban tönkre.

A szélsőséges nacionalizmus először megrendítette a szövetségi államot, fölerősítette a konkurrens nacionalizmusokat, ami a föderáció széteséséhez vezetett. Aztán véres háborúba taszította az országot, a szerbek eleinte még főleg a népirtások és etnikai tisztogatások elkövetői, majd egyre inkább elszenvedői is lettek.

A harcok veteránjai haza-hazatérve a szervezett bűnözést erősítették, az ország kvázi feudalizmusba, az elnök hűbéres hadurainak tanyájává züllött. A szélsőséges politika következményeként beállt teljes nemzetközi elszigeteltség, embargó, majd külföldi beavatkozás sorozatos háborús vereségekhez vezetett, amit követően a paramilitáris szervezetek vérgőzös tagjai mind nagyobb számban áramlottak haza, menekültáradat kíséretében. Hamarosan az események odáig eszkalálódtak, hogy egy nemzetközi katonai beavatkozást követően már a szerb köztársaság korábban alávetett tartománya, Koszovó is kiszakadt az országból.

Innen a rezsim már csak megbukni tudott.

A maffiák uralma azonban folytatódott, és a menekültek és a nemzeti katasztrófa miatt elkeseredettek tehetetlen nacionalizmusa tovább izzott. A maffia az ország rendes hatalmi tényezője, a kormányok politikáját határozza meg, képes tagjait, esetenként vezetőit a kormányoktól (és a nemzetközi bíróságtól) megvédeni, és egy miniszterelnök is áldozatul esett már a torzsalkodásoknak.

A kör bezárult: a majd két évtizedes nacionalizmus, aki Nagy-Szerbia megteremtését tűzte zászlajára, végül már a maradék Kis-Szerbia normális állami létének szétveréséhez is eljutott. A hatalmas és mindenekfeletti nemzetállam eszméje végül a nemzet megsemmisülését eredményezte.
Előzmény: narancsbukta (244)
rev251 Creative Commons License 2006.03.14 0 0 246
El.
1. Beteg volt

2. Mérgezte magát

3. Tarkónlőtte magát menekülés közben

4. Valamelyik szerb nagykutya szervezett valamit, mert félt egy vádalkutól
a. Milosevity beszélni akart
b. ugyan nem akart beszélni, de jobb a biztonság

5. Nm zárnám ki a nemzetközi vonalat sem
a. Angol-francia körök (hátha kiderül valami)
b. orosz körök (mint a.)
c. emigráns körök vagy koszovóiak/horvátok/stb. (bosszú)

A magyar titkosszolg kezét valószínűtlennek érzem.

De a mi életünkben nem tudunk meg semmit.
A hsz-ek visszaolvasását később megejtem:)
narancsbukta Creative Commons License 2006.03.14 0 0 245
akik a legjobban orulnek, azok mar szervezik a szerbiai temeteset, es igyekeznek rajatszani a martir nimbuszra, hogy a demokratizalodas helyett szerbiabol ismet egy vadnacionalista orjongde valjek.
Az egyeduli hasznot bacsikam csak szerb nacionalistak huzzak a halalabol, es akiknek nem felel meg egy konszolidalt szerbia.
Előzmény: attilabacsi (243)
narancsbukta Creative Commons License 2006.03.14 0 0 244
Azert nem artana ilyen szepen osszefoglalni az elozmenyeket is.
beszelhetnel mondjuk a korabbi katasztrofalis koszovoi politikarol, a joghurtforradalmrol, a horvat szoci part bukasat, es ezaltal tudjman gyozelmet elosegito mediakampanyrol, a monetaris rend topcsideri penzcsinalassal torteno szetvereserol (1000 markas fizetest minden szerbnek), a horvat bankokkal valo jatszadozasrol (amikor a csekkek ellenerteke haromtol hat honapos kesessel lett atutalva havi tobbtucat szazalekos infla mellett), a felnyolcas hirek rendszeres uszitasarol, a pravoszlav egyhaz uszitasarol, az egyre nyiltabb nagyszerbiai pretenziokrol, a nacionalizmus batoritasarol, az oktatasi politikarol, es mind arrol, ami ezeken kivul egy tudatos politika reven harom ev alatt eljuttatta az orszagot oda, ahonnan nics visszaut.
Milosevic pontossan tudta mit akar, es milyen eszkozoket akar ehhez felhasznalni.
Lego kockak gyanant rakta egymasba a pravoszlav / katolikus / muzulman kulturalis kulonbsegekbol fakado ellenteteket, a masodik vilaghaborus usztasa / csetnik aldozatok felemlegeteset, a katonasag egyeduralmanak csorbulasat, es a horvatorszagi kommunista nomenklatura privilegioinak elveszteset egy olyan harci gepezette, ami partvezetesenek es csaladjanak nem csak a sullyeszto elkeruleset, hanem gazdagodasat, es megkerdojelezhetetlenseget hivatott megvedeni.
paramilitaris szervezetekkel megtamogatva, a hadsereggel a zsebeben, ez egyertelmuen oda vezetett, amit lattunk. Ugyhogy ne akard itt nekem kisebbiteni a gazemberseget, elottem, aki ott eltem, es akinek ez a rendszer miatt tort kette az elete, a karrierje. Ezekert o a felelos, es ne vard azt tolem, hogy halalhire alkalmabol ne orom toltson el.

Abban viszont igazad van, hogy ez a politika valahol megfelelt a tobbi haborus fel vezetesenek is. Sot, a nemzetkozi erok is mosolyogva figyeltek, hogy keletkezik egy szep, majd kesobb lyol betoltheto hatalmi vakum a balkanon.

Az a haboru szerintem ugy fog bevonulni a tortenelembe, mint egy olyan haboru, ahol minden fel osszeverezte / mocskolta a kezet.
Előzmény: attilabacsi (241)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!