Kicsit erős tévedés ez a 4-5 embert... azt hittem te követed a lelátók világát, de ezek szerint nem, vagy nem teljesen. Család mellett már nem jutok el mindig idegenbe, sőt. De csak amit én tudok idén az az, hogy Pakson, Pesten, Zegen, Fehérváron, Kecskeméten bőven 100+-os létszámunk volt, Pécsen mindig verjük felülről 300-at, de volt, azt hiszem két éve, hogy a vendégoldali hosszanti nagylelátó konkrétan csurig volt kaposvárival, azt olyan 600-ra becsülték... a pécsiek.
De, ha visszanézed ezeket a helyszíneket korábbi évekre is, nem nagyon találsz sokkal kisebb kaposvári létszámot.
Van egy "újabb", kifejezetten kosárlabdás kaposvári szurkolói csoport, kb. két éve tűntek fel, a nevük Somogyi Bicskások, a törzsmagjuk megvan 30-40 ember. Az, hogy szervezettebb lett most a szurkolás, nekik köszönhető, a fekete pólós Monok buktatást eredményező akció is tőlük indult. De rendeztek már gyűjtést is Karácsonykor, meg benne vannak tudtommal az állatkínzás elleni szurkolói mozgalomban is.
A nóták változatossága is miattuk van, természetesen több a másolt, de van pár eredeti is, jól szólnak szerintem. Az izlandi tapsolásosba is sikerül már nekik egy-két szektornyi embert bevonni, nyilván a körülöttük lévő általában szurkolásra fogékonyabbakból, de már elég jó létszámban.
Keress rájuk a jútúbon, van egy jobb videó, ami nagyjából a tavalyelőtt decemberi paksi túrából lett összevágva.
Nálatok most mitől lettek hirtelen ennyien? Nem bántóan kérdezem, de ennél bőven eredményesebb és jobb játékost hozó években sem járt 4-5 kaposvárinál több idegenbe, most meg kb. annyi arcot látok ezeken a képeken, mint a 2013-as elődöntő idején...
Vagy ez már az új csarnok + Sztoján-féle mágia része? :)
Azt a betyárját neki, hát mi volt hétvégén az NB2 négyes döntőjén? :D
Újpest Megyeri Tigrisek - Budapesti Honvéd U23 62-64 (első játéknap)
"Sajnos azonban "utóélete" is lett a találkozónak: a lefújás után a két csapat pályára betóduló szurkolói között tömegverekedés alakult ki, amelybe sajnos - egy-két játékos is belekeveredett. Szerencsére végül mindenki saját lábán hagyta el a - szó szerint - küzdőteret, de szinte biztos volt, hogy az eseményeknek lesz folytatása..."
A hírek szerint az MKOSZ azt a döntést hozta, hogy felgyorsítja a bajnokság legfontosabb legizgalmasabb részét, a rájátszást. Ezt mind azzal igazolták, hogy június 28-án a válogatott selejtezőt játszik. Pontosabban a vb selejtező selejtezőjét. Eddig kétszer állt a bajnokság a FIBA által kitalált év közbeni selejtező miatt, majd volt egy hosszabb szünet, ( két hét) a nem túl színvonalas All Star gála miatt is, és van egy a játékosokat teljesen kifacsaró, de igazán semmire sem való érdektelen középszakasz is.
Ezek után teljesen lehetetlen, szurkolóellenes időpontokat jelöltek ki a rájátszásra, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. A negyeddöntő meccseit kedd-péntek-hétfő-szerda-péntekre írták ki, míg az elődöntőket hétfő-csütörtök-vasárnap-kedd-csütörtöki napra. Ez nevetséges! Ezzel teljesen semmibe vesznek minket, szurkolókat! De nem csak minket, hanem a játékosokat is, akik így fokozottan sérülésveszélynek vannak kitéve.
Kérjük, állítsák vissza hogy hétvégén is legyen forduló a rájátszásban, hogy ne ilyen lehetetlen időpontokban játsszák le a legfontosabb, leghangulatosabb meccseket. Hogy a csapatok szurkolói láthassák kedvenceiket, a legjobb meccseket, akár idegenben is. Ne menjen le úgy egy teljes szezon, mint az idei, hogy talán hétvégén egyetlen idegenbeli rangadót sem sikerült játszani! Ez tűrhetetlen! A magyar csapatok most már évek óta rendszeres résztvevői a nemzetközi kupáknak, így nincs szükség középszakaszra sem. Töröljék el középszakaszt, állítsák vissza a régi rendszert, kiszámítható bajnokságot szeretnénk!
Egyiken se látszódik a teljes társaság, de legalább látni hátul a plexivel elzárt részt (benne Keresztes Rafival :) ), ahova eredetileg voltunk elhelyezve.
Az lemaradt, hogy a duda még mindig baromi idegesítő. A 15-20 veszprémi pont a kamerás palánk mögött ült, és azt ugye tudjuk a kézilabda meccsekről, hogy Veszprémben ez az eszköz valamiféle polgári tartozék lehet. :)