Részletek Bagó Zoltán egyéni jelölt rögzített beszédéből: „Nálunk a 2002, a Szövetséggé alakulás óta megpróbálunk áttérni egy ilyen vállalatszerű működésre, ahol menedzsmentek vannak, önálló döntési kompetenciával, önálló költségvetéssel, hatáskörökkel satöbbi. (…) Itt Bács 7-esben engem egy dolog érdekel, amire a vállalatirányítási rendszerben menedzsmenti felelősséget kaptam, hogy (…) a számokat, a nyereséget, a profitot – ha úgy tetszik, azt kitermeljem. Ehhez a felügyelő bizottság részéről kaptam bizonyos utasításokat. Azokat a partnerekkel, a beszállítókkal, az üzleti kapcsolatokkal azokat a tárgyalásokat én lefolytatom és a végeredmény fog számítani. Nálunk is meg a partnereknél is. Osztalékot akkor tudnak fizetni, hogyha nyereséges a cég. Ugyanez működik nálunk is, ha a választásokat országos szinten, megyei szinten, helyi szinten nyerjük, akkor vannak kézzelfogható eredmények, ha nem nyerjük, akkor nincsenek.”
Kérlek ez Palotás János 1998 as büntetőperében került elsőnek bemutatásra, azóta széleskörűen alkalmazzák.
A lényege, hogy a vádlottra nézve terhelő vádpontokat a tárgyalás első napján ejti az ügyész, majd szolgaian elfogadja a védelem minden védekezését, sőt a vádlott felmentését indítványozza, majd aztán az elsőfokú felmentő ítéletet azonnal elfogadja, lemondva a fellebbezés lehetőségéről.
És kész, az adott bűncselekményért többé már nem lehet elővenni a delikvenst, sőt bátran verheti a mellét a meghurcoltatásokért.
Mondjuk Palotás esetében nem ügyészségi megrendelés állt a háttérben, mert az eljáró ügyész fegyelmivel repült.
Hogy mi motiválta az ügyész urat ezen döntések meghozatalára, az örök rejtély marad. :)
Még az is lehet hogy az első tárgyalási napon megszállta az ihlet, és rájött hogy a vádlott tulajdonképpen ártatlan. :D
Ezzel nem arra akarok utalni hogy Palotás esetleg bűnös lenne, hiszen jogerős felmentő ítélet van a birtokában, tehát ártatlan.
Mindenesetre minden "kiemelt" ügyet az ő csipet csapata visz Orbán Viktor legnagyobb megelégedésére.
Állítólag ha kínos az ügy akkkor véletlenül kifutnak a határidőkből, vagy Palotás csellel ejtik a vádat, ha a fidesz ellenfeleiről van szó akkor hangosan szivárogtantak, és mindent bevetnek :)
De azthiszem mindez csak véletlen egybe esés lehet.
Magyarországon a (természetvédelmi) törvény erejénél fogva minden láp védett. Ennek ellenére a Zala megyei Szévíz-völgyi lápterületeken több cég engedélyt kapott tőzegbányászatra, köztük a Gánt-Kő Kft., amely idősebb és ifjabb Orbán Győző tulajdonában áll. A név[...] Bővebben!Tovább »
Te randán és tudatosan - na mit mondjak, hogy ne kelljen füllentést mondanom, amit nem szeretek mondani asztaltársnak, de a "terelés" szó itt már tul gyenge - alaptalanul másról beszélsz.
Ugyanis itt nem a Magyarország RT-ről van szó, ahol mindannyian elidegeníthetetelenül állampolgári jogon részvényesek vagyunk (lásd az azzal kapcsolatos topicomat ), hanem a Fidesz RT-ről, ami viszont nem érdemli meg ezt a nevet, mert müködése és még valós müködésének szabályai sem nyilvánosak, és -mint az adott önleleplezésből is látszik - a szemilyi függésekek révén, a korbács és mézesmadzag dialektikáján alapuló maffiaszerü képződmény.
Szóval, a Magyar Részvénytársaság részvényesei egymást marják ki a társaságból , és az egész választási cécó csupán arra jó, hogy megvalósulhasson végre a "liberális" állam-álom: Igazgatótanáccsal (Parlament? KB?), amelyik majd kinevezi maga fölé az igazgatót és az aligazgatókat.
Ügyes! Nagyon ügyes!
A "melósoknak" fel is út, le is út, ha kicsi a profit. És ezt a irányítórendszert végre már szükségtelen lesz demokratikusnak nevezni. Nagyon terhére volt úgyis az egész intézmény államostól, országostól a kapitalizmus legfejlettebb formájának.
"A FIDESZ ügyei bár aljasok, de lássuk be nem jelentenek igazán veszélyt a magyar demokráciára..."
Tekintve, hogy a maygar demokráciának ma olyan garanciái vannak, mint Európa és a Nato- ez a megjegyzés igaz. De mennyiben menti ez ezeket a maffiózókat?
A fütyesz működésének mostanában napvilágra kerülő részleteiből egyértelműen látszik, hogy a demokretikus intézmények szisztematikus bénításán, az írott és íratlan törvények sorozatos megkerülésén fáradoznak. Mindezek közben az állami pénzekből saját gazdasági birodalom kiépítése, pofátlan lenyúlások sorozata zajlik. Mindezek ma már ténylegesen veszélyt jelentenek az alig működő demokráciára.
Tegnapi nap igazi politikai szenzációja - aminek jelentőségét nem lehet túlbecsülni - nem az aktuális zsarolás ténye, mert az folyamatosan és mindenki szeme láttára ment és megy végbe, hanem az, hogy a Fidesz maga megcáfolhatatlan authentikus bizonyitékkal szolgált saját maffia szerü működése infrastrukturájának létezéséről.
Nézd én elég jól ismerem Sólyom eddigi munkásságát. Kizárt hogy megvásárolható lenne. Ha tényleg komolyabb gond lesz kifogja nyitni a száját, ebben nem kételkedem. A FIDESZ ügyei bár aljasok, de lássuk be nem jelentenek igazán veszélyt a magyar demokráciára.
Ha a Köztársasági elnök tul korán vagy túl sokszor belefolyik a pártpolitikába, akkor pont azt a tekintélyét játsza el, amire nagy szükség lehet ha tényleg komoly gond van.
Ami a figyelmeztetést illeti, az az ujévi beszéddel megtörtént.
"Dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem õket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több volt a fegyveres õr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia alsón."