Portugál, andalúz, katalán, baszk, kasztíliai, extremadurai, genovai, velencei, francia, angol és hollandus férfiak (és nők?) akik a tetteikkel megváltoztatták a világtörténelem menetét és naggyá tették Európát.
Aludt. Nem tudta mi van előtte. Napnyugtára közelebb hozták a hajókat, és leszereltek. Napkeltekor felszereltek, tovább mentek. Nem voltak térképeik, ismerteik. Nem volt fejlámpájuk, hogy a hajós munkát megvilágítsák. ....
Ez tömény hülyeség. Tele van a cikk tévedésekkel. Kolumbusz nem vitorlázott éjszaka. Azaz éjszaka a minimális őrségen kivül mindenki aludt, pihent. Valamelyik őrült holland volt aki először éjjel, nappal vitorlázott Batáviába és vissza. A kormánnyal kapcsolatos írásrész is csak vázlat. Az 1400-as évek második felében kerül a kormány középre, de építenek még oldal kormányevezés hajókat is. Sőt van ábrázolás 3 kormánnyal is. Azaz két oldal kormány, és egy far kormány van a hajón Velencében. Az indiai óceánon megismert dauk, már régóta (közel 1000 éve) egy fartőkére szerelt kormánnyal közlekedtek. Ezt és a latin vitorlájukat hasznosították a karavellán.
Egyes kisebb-nagyobb ütközeteket képesek voltak megnyerni, no de háborút nyerni az USA ellen, azt gyakorlatilag képtelenek voltak.
Mondjuk nincs ezen mit csodálkozni, ha az indiánoknál sokkal erősebb, népesebb és technikailag fejlettebb Mexikó sem tudott mit kezdeni az 1846-1848. évi amerikai invázióval...
1743. március 30-án készítettek egy fém plakettet a mai Pierre város környékén (ma Dél-Dakota tagállam fővárosa).
Ebben megemlékeztek az utazásukról, valamint névlegesen a Francia Királyság birtokába vették a területet.
Ez utóbbi teljesen elméleti jelentőségű volt, mert a Missouri-fennsíkon nem volt tényleges francia uralom, sem pedig brit, sem spanyol.
A térség részletesebb feltárását az 1800-as évek elején az ún. "hegyi emberek", azaz prémvadászok és prémkereskedők végezték, 1803-tól a terület formailag már az USA fennhatósága alatt volt.
Az első valóban tudományos igényű felfedező expedíciókra azonban gyakorlatilag csak az 1850-es években került sor, majd továbbiakra a polgárháború után.
A térség közepe táján helyezkedik el a Por-folyó medencéje (Powder River Basin), amelyet csak 1865. nyarán szállt meg az amerikai hadsereg - a lakota, csejenn és arapahó indiánok heves tiltakozása, sőt fegyveres rajtaütései dacára.
1866-ban újra kirobbant az említett indián csoportokkal a háború.
Két év eldöntetlen háborúskodás után az USA úgy döntött, hogy enged Vörös Felhő főnöknek és kiürítette a vitatott területen lévő 3 db. katonai erődöt, a békeszerződésben a területet meg odaadta vadászterületül az indiánoknak.
Később aztán persze különféle szerződésekben mégis lemondatták erről a területről az őslakosokat, de a terület nagy része csak az 1876-1877. évi sziú háború során került ténylegesen az amerikai hadsereg ellenőrzése alá....
Észak-Amerika felfedezésének egy kevésbé ismert fejezete a francia La Vérendrye-fivérek 15 hónapon át tartó, már-már hőskölteménybe illő kalandos utazása a Nagy Síkságok északi részén, az ún. Missouri-fennsíkon (Missouri Plateau) 1742-1743-ban.
Első európaiként elérték a Black Hillst, sőt nagy valószínűséggel a Nagyszarv-hegységet, a Bighorn Mountainst is, amely már a Sziklás-hegység keleti elővonulatának tekinthető.
Útjuk során vagy féltucat addig ismeretlen vagy alig ismert indián néppel találkoztak, amelyeknek a törzsnevét franciára fordítva tüntették fel a naplójukban.
Találkoztak többek között - a törzsnevek és a leírások alapján is csak valószínűsíthetően - a mandan, a varjú, a kajova, a sosóni, a pauni, csejenn, arikara törzsek képviselőivel és talán az arapahókkal is, valamint a lakoták legnyugatibb csoportjával (akiknek a zöme akkor még egyértelműen a Missouritól keletre élt).
Máig viszonylag keveset tudunk erről az expedícióról, amelynek még a pontos útvonala is a vita tárgyát képezi a kutatók között.
Túl sok leírás a neten sem található,rövid összefoglalók netes enciklopédiákban találhatóak:
"In 1742 Louis-Joseph, his brother François and two other Frenchmen undertook an epic 15-month journey southwest of the Mandan in search of the fabled "western sea." Having reached what were probably the Big Horn Mountains (Wyoming) they returned along the Cheyenne and Bad rivers and buried a lead plaque at Pierre (South Dakota), unearthed in 1913 and considered a historic treasure. After 1743, Louis-Joseph served as post commander at Chequamegon, Kaministiquia and Michipicoton."
ha nem tudod hogy mi ez, miból van, és rukkolasalátával és felszeletelt paradicsommal disziték továbbá barnatizsköretet és őszibarackszószt adnak hozzá???
1511-ben a portugál flotta parancsnoka, Alfonso de Albuquerque a malajziai Malacca kifosztására indította a hajóit. Malacca akkoriban a délkelet-ázsiai nemzetközi tengeri kereskedelem egyik legvirágzóbb csomópontja volt. Mindössze 12 napig tartott az ostrom, és teljes portugál győzelemmel zárult. A szultán palotájában pedig olyan gazdagság tárult a hódítok elé, AMIT MINDEN BIZONNYAL EGYIKÜK SEM LÁTOTT KORÁBBAN.
Eddig Albuquerque mindent jól csinált. De lehet, hogy azt jobban át kellett volna gondolnia, hogy éppen a teherszállító hajóként meglehetősen vegyes hírnévvel büszkélkedő, és kifejezetten öreg Flor de la Marba pakolja be az összes kincset, és indítja hazafelé, Portugáliába.
A zsákmányolt kincsek értékét ma 2,6 milliárd dollárra, vagyis bő 850 milliárd forintra teszik történészek. 60 tonnányi arany, egyéb értéktárgyak és egzotikus állatok származtak csak a szultán palotájából. Ezek mellé alig tudták beszuszakolni A KÉTSZÁZ, DRÁGAKŐVEL MEGRAKOTT LÁDÁT.
A következő eseményeket nem nehéz kitalálni: két nappal az indulás után Szumátra partjainál viharba kerültek, és a túlterhelt hajónak esélye sem volt. Végül zátonyra futottak, és a Flor de la Mar elsüllyedt. Minthogy nem a nyílt tengeren történt a baleset, nem halt meg mindenki, a parancsnok, Albuquerque, és több tisztje is megmenekült. A hajó maradványait azonban a hullámok pillanatok alatt szétforgácsolták, és a rakománnyal együtt elnyelte őket a tenger, a 400 fős legénység nagy részével egyetemben.
Részben a természeti környezet testvértopikból átemelve:
John Wesley Powell őrnagy (1834 - 1902), amerikai katonatiszt, polgárháborús hős, felfedező, geológus, néprajzkutató és nyelvész - rendkívül sokoldalúan képzett, széles érdeklődési körű férfi - , 1881 és 1894 között az US Geological Survey igazgatója.
1867 és 1869 között az USA szövetségi kormányzat megbízásából az első tudományos igényű felfedező exoedíciót vezette a Sziklás-hegység akkor még kevésbé ismert, jóformán csak vad indián törzsek által lakott coloradoi és utahi részeire, valamint az arizonai Colorado-fennsíkra.
Feltárta és feltérképezte a Green River és a Colorado River folyók vidékét, beleértve a Grand Canyont is.
Érdemes röviden megemlíteni Powell néprajzkutatói és nyelvészi munkásságát is:
azon kevés korabeli amerikai közé tartozott, aki emberszámba vette az őslakosokat és komolyan érdeklődött a nyelveik és a néprajzuk iránt.
Ő készítettel el az észak-amerikai indián nyelvek első tudományos igényű csoportosítását.
Az USA Geológiai Szolgálatának igazgatójaként végzett munkássága is kiemelkedő volt.
Emlékét őrzi többek között az 1963-ban létesített mesterséges Powell-tó Utah és Arizona USA-tagállamok határán, ez a második legnagyobb űrtartalmú mesterséges tó az Egyesült Államokban.
A festői szépségű Teton-hegyvonulat (Teton Range) az észak-amerikai Sziklás-hegység középső részének egyik vonulata Wyoming US-tagállam nyugati részén, a Wyoming - Idaho határvonal közelében.
Gyakran tekintik a Nyugat-USA, ill. Wyoming tagállam ikonikus hegyének.
Több western- és indiánfilmben is előfordul helyszínként.
Nagy része ma nemzeti park, a Grand Teton National Park.
A másik ikonikus nyugati nemzeti parktól, a korábban már tárgyalt Yellowstone-tól nem messze (amerikai léptékkel nem messze) délre található.
Hogy ne legyek teljesen OFF, majd ennek a térségnek a felfedezéséről is írok néhány gondolatot.
Nemcsak a Cumberland Gap található itt, de a világ leghosszabb ismert barlangrendszere, a Mammoth Cave (Mamut-barlang), amelynek a feltárt járatainak összes hossza 640 km!
A barlang bejáratának környékét 1791. szeptember 10-én adták el egy telepesnek egy korabeli szerződés szerint.
Magát a barlang bejáratát azonban csak 1797-ben fedezte fel egy Kentucky-beli farmer, Francis "Frank" Houchin medvevadászat közben, bár egy másik változat szerint a felfedező a testvére, John Decatur "Johnny Dick" Houchin volt.
A történet szerint a felfedezés úgy jött létre, hogy a fenti 2 úriember egyike egy sérült medvét követve lépett be a barlangba.
A barlang bejáratának környékének első részletes feltérképezését 1798-ban Valentine Simons végezte, aki a barlangba is behatolt és felfedezte, hogy ott salétrom található (a korabeli puskaporgyártás egyik alapanyaga).
Később salétromot bányásztak itt, de egyre inkább előtérbe került a barlang idegenforgalmi célú hasznosítása.
A barlang járatainak feltárásában oroszlánrésze volt egy félvér afro-amerikai rabszolgának, Stephen Bishopnak (kb. 1821 - 1857), aki 1838-tól kezdve a gazdája megbízásából egy sor járatot tárt fel a barlangrendszerben, közte a legendás Bottomless Pitet.
Az 1840-es évektől kezdve a barlangrendszernek egyre több látogatója volt, köztük több korabeli híresség is.
1859-ben nyílt meg a közeli Louisville and Nashville Railroad nevű vasútvonal.
Ehhez a vasútvonalhoz csatlakozva a barlang korabeli tulajdonosa, Larkin J. Procter ezredes postakocsi-útvonalat nyitott meg Glasgow Junction és a Mammoth Cave között.
Ezek a postakocsik szállították az egyre növekvő számú turistaseregletet a barlanghoz egészen 1886-ig, amikor is megnyílt a Mammoth Cave Railroad vasút.
1926. május 25-én már nemzeti parkká nyilvánították, de a hivatalos, szövetségi nemzeti parki státusz kihirdetésére 1941. július 1-jén került sor, ekkor hozta létre a szövetségi kormányzat a Mammoth Cave National Parkot.
Az új-mexikói spanyol kormányzók és katonai parancsnokok később, a 16. sz. legvégén, ill. a 17 sz. folyamán több felfedező expedíciót szerveztek a Nagy Síkságok területére is, egészen a mai Kansas US-tagállam keleti részéig eljutva, sőt az egyik expedíciójuk talán elérte a Missouri folyót is.
Majd később lehet, hogy ezekről is írok röviden, ha lesz rá időm és kedvem. :-)
Bár csak nem szabadultak meg a spanyoloktól, mert az Ibériai-félszigetről egyre többen és többen jöttek.
Mondjuk az is igaz, hogy az erőszakos és kapzsi konkvisztádorok után már konszolidáltabb népek érkeztek, hivatalnokok, földbirtokosok, parasztok, melósok, papok, szerzetesek, szóval afféle birodalomépítők.
Te nem ezt csinálnád, ha erőszakos rablók zaklatnának naponta aranyért ? Szépen elküldték őket jó messzire, aranyhegyeket ígérve, kihasználva kapzsiságukat,
A valóságban az új-mexikói zunyi indiánok egyik ősi pueblo települését hívták Cibolának vagy Cevolának, de az egy nagy kamu volt, hogy ez egy aranyváros volt - sőt a legenda szerint hét aranyváros létezett - , a valóságban a spanyolok itt csak a zunyi indiánok települését találták (a Coronado-expedíció 1540-ben), ahol arany egyáltalán nem volt, sőt másfajta olyan kincsek sem, amelyek a korabeli spanyol zsoldosok szemében értéknek számítottak volna.
