Portugál, andalúz, katalán, baszk, kasztíliai, extremadurai, genovai, velencei, francia, angol és hollandus férfiak (és nők?) akik a tetteikkel megváltoztatták a világtörténelem menetét és naggyá tették Európát.
A Yellowstone Park létrehozása után is voltak még a park területén kisebb-nagyobb kutató- felfedező expedíciók, de ezek inkább már az aprómunkát voltak hivatva elvégezni:
- Hayden geológiai kutatóexpedíciói 1872-ben és 1878-ban
- William W. Belknap hadügyminiszter kéthetes túrája 1876. nyarán
- Gustavus C. Doane lovassági hadnagy Snake River expedíciója 1876/1877. telén
- a hivatalban lévő elnök, Chester A. Arthur ún. elnöki expedíciója 1883. májusában
- Arnold Hague geológus kutatásai 1883-tól 1889.ig
- Frederick Schwatka téli expedíciója 1886/1887. telén.
A következő évben a Kongresszus szervezett egy expedíciót a Wyoming Territórium nyugati hegyvidéki régióinak feltárására, amelynek az egyik fő célja az volt, hogy szekerekkel járható útvonalat találjon az Union Pacific vasútvonal és a Yellowstone Park között.
Az expedícióra 1873. nyarán került sor. A vezetője William A. Jones kapitány volt, tagjai között volt a kor több kiváló tudósa, többek között Charles Parry botanikus és Theodore Comstock geológus.
Az expedíció június 2-án indult a Bridger-erődből és sikeresen feltárva a hegyvidéket, elérték a Yellowstone Parkot.
Az expedíció indián nyomkeresője és kalauza egy Togwotee nevű sosóni férfi volt.
Ő egy olyan hágón vezette át az expedíciót az Absaroka-hegységben, amely korábban nem volt ismert az amerikai hatóságok előtt.
Hálából a fehér bőrűek róla nevezték el ezt a hágót, ez az ún. Togwotee-hágó (Togwotee Pass).
"1882-ben a belügyminisztérium földadományokat adott egy magántársaságnak, amelyek vasút építését tűzték ki maguk elé, valamint azt, hogy a park területét fölosztják a telepesek között.
Sheridan és barátai személyesen kezdtek el lobbizni a Kongresszusnál, hogy megakadályozzák ezeket a park eredeti célkitűzésétől teljesen idegen célokat.
Ráadásul Sheridan egy kirándulást szervezett a parkba az akkori elnök, Chester A. Arthur és más befolyásos emberek számára.
Úgy tűnik, hogy sikerült meggyőznie őket, mert 1883-ban kiadták az ún. Sundry Civil Bill nevű jogszabályt, amely lényegében életbe léptette Sheridan számos javaslatát.
Mivel a park első igazgatói tehetetlen balfékek vagy korruptak voltak, Sheridan 1886-ban az 1 sz. lovasezredet rendelte ki a park védelmére, akik ezt a munkát meglehetős hatékonysággal végezték el.
A hadsereg üzemeltette a parkot 1916-ig, amikor a frissen alakult Nemzeti Park Szolgálat vette át ezt a feladatot. "
Ha már itt tartunk, akkor nézzük a következő év eseményeit:
Pontosan 148 évvel ezelőtt, 1872. március 1-jén írta alá Ulysses Simpson Grant elnök, Schuyler Colfax alelnök és James G. Blaine, a Kongresszus szóvivője a Yellowstone National Parkot létrehozó elnöki rendeletet.
Aztán a "Vadnyugat" bősz meghódítása közben, 1882-1883 körül egy telekspekuláns cégnek kis híján sikerült felosztania a park területét a földéhes telepesek között, de ekkor a polgárháborús hős, Philip Henry Sheridan hadseregtábornok és barátai személyesen léptek közbe az akkori elnöknél, Chester A. Arthurnál ennek megakadályozására.
Jól tették, mert ha a földéhes telepesek kezére kerül a park területe, szvsz. rövid időn belül tönkretették, szétkúrták volna a park nagyszerű természeti látványosságait.
Így viszont sikerült ezeket a csodákat megőrizni az utókor számára.
Hála a felfedezőknek, Grantnak, Sheridannak és mindenkinek, aki ennek részese volt.
Az előző évi sikereken fölbuzdulva 1871-ben végül a szövetségi kormányzat is szervezett egy tudományos igényű felfedező expedíciót a térségbe: ez volt az ún. Hayden Geological Survey of 1871.
A nevét az expedíció vezetőjéről Ferdinand Vandeveer Hayden geológusról kapta, aki akkoriban az USA egyik legismertebb, legnagyobb tudású geológusa volt.
Az expedíció június 8-tól október 2-ig tartott és hatalmas területeket tártak föl a Wyoming Territórium északnyugati területein, valamint a Montana Territórium szomszédos régiójában.
A következő évben, 1870-ben szintén indult egy expedíció, amely a Montanával szomszédos Wyoming Territórium északnyugati területeit tárta föl.
Ezt a csoportot a polgárháborús hős Henry Dana Washburn ezredes (címzetes dandártábornok) vezette.
Ez volt az ún. Washburn-expedíció, más néven a Washburn–Langford–Doane Expedition.
Washburn mellett a csoport meghatározó alakja volt még Nathaniel Pit Langford, üzletember, felfedező és történész, valamint Gustavus Cheyney Doane lovassági kapitány, aki az expedíció kíséretét biztosító lovassági alakulat parancsnoka volt.
Az expedíció 1870. augusztus 16-tól 1870. szeptember 24-ig tartott.
a Park területére az első tudományos igényű, szervezett expedíciót meglehetősen későn, csak a polgárháború után indították, egész pontosan 1869-ben, abban az évben, amikor az USA első transzkontinentális vasútvonala is átadásra került (Union Pacific - Central Pacific).
Az 1869-es expedíció magánexpedíció volt, tehát nem az állam szervezte, hanem magánemberek finanszírozták és szervezték a Montana Territóriumból.
Három montanai férfi vett részt az expedícióban, David E. Folsom, Charles W. Cook és William Peterson.
Az expedíció szeptember 6-tól október 11-ig tartott és értékes földrajzi ismeretekkel gyarapította a korabeli nyugati civilizáció tudását.
Dr. Thomas Walker és csapata 1750-ben kelt át a hágón, 19 évvel Daniel Boone előtt.
A Walker-expedíció feltárta Kentucky keleti részeit.
Az idős Walker, már 64 esztendősen, 1779-ben ismét visszatért a mai Kentucky és Tennessee nyugati térségeibe.
Az volt a feladata, hogy tárja fel és térképezze fel a térséget, valamint állapítsa meg Virginia és Észak-Karolina határvidékét (Kentucky akkor még Virginiához, Tennessee pedig Észak-Karolinához tartozott).
A derék doktor eleget is tett a feladatának, meghúzta a két állam határvidékét, ez volt az ún. Walker Line.
Lényegében a mai napig ez képezi Kentucky és Tennessee határvonalát.
Érdekessége még, hogy három mai US-tagállam "hármas határán" terül el: Virginia, Kentucky, Tennessee.
Mellesleg Észak-Karolina és Nyugat-Virginia is elég közel fekszik innen, tehát a hágó földrajzilag elég frekventált helyen van.
Nem akarok nagyzolni, de amikor ezt a hágót felfedezték, az földrajzilag és politikailag majdnem akkora jelentőségű volt, mint annak idején pl. a Horn-szoros vagy a Magellán-átjáró felfedezése a tengeren, vagy pl. az északkeleti és az északnyugati átjárók első végighajózása.
Tkp. az angol-amerikaiak ezen a hágón keresztül özönlötték el az US-Középnyugatot, no meg persze egy jó részük vízi úton, az Ohio-folyón tutajokon és hajókon leereszkedve.
Ja, Dr. Thomas Walker volt a virginiai angol úriember neve, aki első fehér emberként kelt át a hágón (a rézbőrű népek már több ezer éve ismerték).
Az USA történelmében később annyira fontossá vált ez a hágó - ti. nagyobbrészt ezen keresztül népesítették be az angolszászok Kentuckyt és Tennessee-t - hogy a hágó és környéke 1940 óta "nemzeti történelmi emlékpark" (ang. Cumberland Gap National Historical Park).
1750-ben Walker és a társai is kb. úgy bámulhatták a Cumberland-nyílástól nyugatra elterülő végtelen erdőséget a hosszúcsövű puskáikra támaszkodva, mint Cooper regényében Sólyomszem és indián társai.
Magyarán szólva bámultak, mint borjú az új kapura. :-)
Csak azért írtam, mert tényleg volt egy korabeli amerikai felfedező, vadász és üzletember, akiről részben Sólyomszem alakját mintázta Cooper.
Ez Daniel Boone volt, aki 1769 - 1771 között föltárta a mai Kentucky jó részét.
Az ún. Cumberland-nyíláson kelt át az Appalache-hegységen.
Bár nem ő volt, aki ezt a hágót fölfedezte, hanem 19 évvel korábban, 1750-ben egy virginiai orvos, bizonyos Walker, aki szintén jelentős felfedező utat tett Kentucky fennsíkjain.
Azért voltak ezek a felfedező utak jelentősek, mert az angolszászoknak 1750-ig lényegében csak nagyon halovány fogalmaik voltak arról, hogy mi is lehet az Appalache-hegyektől nyugatra.
Ezek a felfedező utak viszont megnyitották az utat a mai Kentucky és Tennessee gyarmatosítása és betelepítése előtt.
Emlékeztek még a Cooper-féle Nagy indiánkönyvből az ifjú Sólyomszemre ( Nathaniel), aki a két mohikánnal az Alleghany-hegység egyik sziklaormán áll és a hosszú csövű Pennsylvania-puskáikra támaszkodva szemlélik az Appalache-láncoktól a Mississippiig elterülő irdatlan erdővidéket?
Az 1848-1849-es szabadságharcos hős, Xántus János az 1850-es években amerikai expedíciók tagjaként aktívan részt vett a Sziklás-hegység középső részének, pl. az Arkansas-folyó felső folyásának felderítésében, feltérképezésében:
Geográfus mérnökként, földmérőként (geodétaként) és vasúti nyomvonal-kitűzőként egy sor expedícióban vett részt az USA nyugati régióiban, jelentős területeket tárt fel és közben szenvedélyének is hódolt, azaz a prérividék állatvilágát írta le és térképezte föl, jelentős gyűjtőmunkát is végzett.
A magyar Wiki szerint a főbb utazásai az alábbiak voltak - Észak-Amerika térképet elővenni (vagy megnyitni a GoogleMaps-et)!!!
"1852-ben a Missouri folyón felhajózott Lexingtonig, és onnan lóháton indult a vadnyugatra, hogy részt vegyen Saint Louis–Kalifornia vasútvonal (Pacific vasút) nyomvonalának kitűzésében. 1854-ben Kansasban mérnökké léptették elő; először ebben az államban találkozott indiánokkal. Topográfiai felméréseket végzett Indiana államban, majd Texasban (1853). 1853-ban a New Orleans-i egyetemen vállalt oktatói állást. Az ottani magyar közösségben élt, majd 1854-ben ellátogatott az Iowa állambeli, szintén magyarok lakta New Budába. A környező prérit bejárva gyűjtötte be a később a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott növény- és állatgyűjteményének első darabjait. 1855 szeptemberében a kansasi Fort Riley erődjében vállalt szolgálatot, mint szanitéc őrmester – Vésey Lajos álnéven (innen nevének Nyugaton mindmáig használt változata, a John Xantus de Vesey).
1856 derekán kapta meg első nagyobb, önálló feladatát: az Arkansas folyó forrásvidékének feltérképezését. 1857-ben Washingtonba utazott, és ott a Smithsonian Intézet kaliforniai térképező munkákkal bízta meg. A munka elkezdése előtt még kirándult Oregonba, felhajózott a Columbia folyón, ellátogatott Sacramentóba és Stocktonba, megnézte az aranybányákat. Kaliforniában gyűjtött növényeket és állatokat a környéken, és ezt folytatta azután is, hogy átkerült a Fort Tejon katonai erődbe. 1858-ban hivatalos megbízásból bejárta az azon időtájt alig ismert Kaliforniai-félszigetet, és tovább délnek utazva eljutott La Pazba. A Magyarországra küldött gyűjtemények és beszámolók okán munkásságát egyre inkább elismerték, és ennek jeleként 1859. december 15-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.
1859 elején sikeresen kérte a katonai szolgálat alóli felmentését, s idejét és energiáját az amerikai prérividék természetrajzi feltérképezésének szentelte. Később a Coastal Survey megbízásából tengeráramlási megfigyeléseket végzett a Kaliforniai-félsziget csúcsánál, a San Lucas-foknál, ami alkalmat teremtett számára ahhoz, hogy a tenger élővilágát is gyűjtse. 1861 augusztusában kilépett a Coastal Survey alkalmazásából, s év végén visszatért Magyarországra, hogy 1862. január 22-én (más források szerint január 27-én) megtarthassa akadémiai székfoglaló előadását Adatok a tenger természettani földrajzához címmel. Még 1862 június 23-án visszatért Amerikába, ahol már folyt az amerikai polgárháború, s Xántus régi barátja William Alexander Hammond képzett orvos és természettudós éppen a hadsereg egészségügyi alakulatának főparancsnoka volt, s 1862 július 28-án kinevezte Xantus Jánost a helyettesévé, ebben a szolgálatban 1862 decemberéig maradt. Ennyi volt Xántus amerikai polgárháborús szolgálata az unionisták oldalán. Hamarosan elfoglalt egy – az amerikai külügyminiszter által – felajánlott állást, s 1864 júniusáig az Egyesült Államok mexikói konzulja volt Manzanillo állomáshellyel. Ezen hivatala rövidre sikerült, mert mihelyt Xántus elismerte egy helyi lázadó főnök hatalmát, a washingtoni külügyminisztérium visszahívta a konzult, sőt a konzulátust is bezáratta. Xántus megint megélhetés nélkül maradt, előbb Peruba, aztán Havannába utazott.
Betegeskedése miatt végleg lemondott amerikai tartózkodásáról és 1864 júliusában hazatért..."
Foltos nyugati ló az ember feneke alatt, széles karimájú kalap a fején, többhetes borosta az arcán, vadászpuska vagy karabély a nyeregkápában, revolver a pisztolytáskában, egy fehér foltokkal teli, kezdetleges térkép a mappában, egy útinapló ákombákom kézírással vezetve, itt-ott tintapacákkal, a csapat élén egy angolul csak törve beszélő indián hegyi vezető - "Csetanszapa nem rakni tüzet" - no meg egy üveg Kentuckyban vagy Tennesseeben főzött whisky estére a tábortűz mellé.
Ja igen és lehetőleg azért illett igyekezni elkerülni az ellenséges érzületű őslakos törzseket...
Afrika és Dél-Amerika trópusi dzsungeleibe nem szívesen mentem volna a trópusi nyavalyák miatt, de Észak-Amerikában a Sziklás-hegység térségének, főként a Yellowstone felső folyásának feltárásában a 19. században én is szívesen részt vettem volna:
A fehérek közül egy John Colter nevű amerikai felfedező és prémvadász csavarogta be először keresztbe-kasba a térséget 1808-1809 körül, de az ő leírásait még aligha lehet tudományosnak tekinteni.
A térség tudományos igényű feltárására meglehetősen későn, csak 1869 - 1871 között került sor, 3 egymást követő expedíció keretében.
Ebből az első 2 lényegében magánexpedíció volt, csak a harmadikat szervezte és finanszírozta a szövetségi kormányzat, egész pontosan az US Geological Survey.
