Minden, ami Oroszországgal kapcsolatos. Kávéházi stratégiai elemzések, amatőr történelmi tanulmányok, piaci gazdasági elemzések, személyes és személytelen élmények, zapadnyikok és szlavofilek. Posztszovjet térség, közelkülföld, lágy altest, ablak Európára, és a többi. Kivéve ukrán háborús hírek!
Ez a topik kiemelt figyelmet kap a moderatúra részéről.
Az alapelvek egyszerűek:
- Érvelj, vitatkozz, beszélgess. Ne személyeskedj és ne dehumanizálj.
- A politikus is ember. Az olvtársad is. És te is az vagy.
- Ne írj le olyat, amit visítva jelentenél, ha az ellenoldal írná. Negatív véleményt is meg lehet fogalmazni mocskolódás és személyeskedés nélkül.
- Ha csak balhézni, provokálni vagy gyűlölködni tudsz, mehetsz más fórumra.
- Amíg ki vagy tiltva, ne gyere vissza folytatni másik nicken sem. Nem éri meg.
- Olvass törlési értesítőket, és szívleld meg az ott leírtakat.
- A törlést fogadd el, ne jogászkodj és ne próbálgasd a határokat.
Jevgenyij Alekszandrovics Morgunov 1927. április 27. - 1999. június 25.
Moszkvában született. 14 éves korától egy gyárban dolgozott, 16 évesen pedig levelet írt Sztálinnak azzal a kéréssel, hogy írassa be egy színházi iskolába. És be is íratták! Először a Tairov Színház iskolájában tanult, majd átkerült a VGIK-be, Geraszimov stúdiójába.
Még a VGIK hallgatójaként debütált a „Napok és éjszakák” című Alekszandr Sztolpera-filmben, de hivatalos debütálásának a moziban Sztakovics szerepét tekintik tanára, Szergej Geraszimov „Az ifjú gárda” című filmjében, amelyet a színész 1948-ban játszott.
Ez a film szenzációt okozott, a moszkvaiak elzarándokoltak a mozikba, és a rendező azonnal mindenféle díj nyertese lett. A film után Morgunov számára csend és feledés következett. Jelentéktelen múló epizódok voltak a gyakran gyenge filmekben.
Összesen a moziban Evgeny Morgunov több mint 100 szerepet játszott, de dicsőítette szerepét Byvalovként a Leonid Gaidai „Pes Barbos és rendkívüli kereszt” című vígjátékban. Tíz perces rövidfilm új életet adott a színésznek. Népszerűvé vált. Elkezdték felismerni az utcán, az üzletekben, a földalattiban (amelyet gyakran használt).
Gaidai egyenrangúvá tette őt a vígjátéki műfaj vezető színészeivel. Troika Nikulin-Vitsin-Morgunov áttörte a mogorva és szkeptikusok kritikáját, és eljutott az ország és a világ széles képernyőire, és azokban az években ez nem volt könnyű. És a „Y” művelet és Shurik más kalandjai„ és ”A kaukázusi fogoly" filmek megjelenése után a színészek népszerűsége egyszerűen fantasztikus lett.
Voltak utána, és „szóló” szerepek a művész a filmekben „Három kövér ember”, „A Tale of Lost Time”, „Pokrovskie Gates”, „Rode a villamoson Ilf és Petrov”. A legújabb munkák Morgunov - szerepek a filmekben: „Brave Guys”, „Bolotnaya - Street”, „Babnik-2” és még az orosz-amerikai film "Imperial Treasures of my grandfather, ahol ő, valamint a színészek a hollywoodi iskola játszott az elnök a kollektív gazdaság, mint meghódította nemcsak az orosz, hanem az amerikai nézők.
Evgeny Morgunov - négy forgatókönyv szerzője, amelyek közül az egyik a rendezői debütálásának alapját képezte. 1962-ben rendezte a „Amikor a kozákok sírnak” című filmet - Mihail Sholokhov korai történetei alapján.
A figyelemre méltó színész, Jevgenyij Morgunov 1999. június 25-én halt meg Moszkvában, a Központi Klinikai Kórházban agyvérzésben. Translated with DeepL.com (free version)
Vlagyiszlav Dvorzseckij 1939. április 26. - 1978. május 28. Vlagyiszlav 1959-ben végzett az omszki orvosi egyetemen. 1967-ben végzett az Omszki Ifjúsági Színház stúdiójában. 1967-1972 között az Omszki Regionális Drámai Színház színésze volt.
Dvorzhetsky filmes karrierjének kezdete az Alov és Naumov által rendezett „Run” című filmhez kapcsolódik, amelyben ragyogóan játszotta Khludovot.
A következő években Vladislav Dvorzhetsky számos különböző szerepet játszott. A sajtó és a nézők megkülönböztetik munkáját olyan filmekben, mint a „No Return” (1973), „Beyond the Clouds Sky” (1973), „Sannikov Land” (1973), „There, beyond the horizon” (1975), „Captain Nemo” (1976), epizódok játszott »Solaris« (1972) és „The Legend of Til” (1976).
1975-ben Vladislav Dvorzhetsky az Ukrán SZSZK állami díját kapta az „Utolsó percig” című filmben való részvételéért.
1976-ban meghívást kapott a moszkvai Színház-Filmszínészek Stúdiójába, hogy eljátssza Antonius szerepét a „Csoda” című darabban, amelyet S. Kulish rendezett M. Kulish színdarabja alapján. Kulish M. Maeterlinck „Szent Antal csodája” című darabja alapján.
Ekkor Dvorzhetsky súlyos egészségügyi problémákkal kezd küzdeni: egymás után két szívrohamot szenvedett. Egészségével kapcsolatban kénytelen volt visszautasítani számos csábító ajánlatot és számos filmben való forgatását, előnyben részesítve a közönséggel való találkozásokat.
Az utolsó filmek, amelyekben Dvorzhetsky játszott, a „Találkozás egy távoli meridiánon” (1977) és az „Odnokashniki” (1978) című tévéfilmek voltak.
1978. május 28-án a gomeli turnén Vladislav Vatslavovich Dvorzhetsky akut szívelégtelenségben halt meg. Mindössze 39 éves volt. Vlagyiszlav Dvorzhetszkijt Moszkvában temették el a Kuntsevszkoje temetőben. (Deepl fordítás)
Bár a banda tagjai beutazási tilalom alatt állnak Németországban, úgy tűnik, kiskaput találtak: a beszámolók szerint a svájci klubjukat küldhették, ezzel kikerülve a tilalmat.
A megdöbbentő jelenetet egy lóháton érkező férfi vezette, miközben az orosz zászlót tartotta a kezében.
Orosz nácik ezek Lengyelország lerohanásakor, történelmi tény -- ha ismernéd a történelmet.
A képen inkább ukrán nácik vannak, mert Lengyelo. keleti területire történő szovjet katonai bevonulásnál a csapatok jelentős része ukrán nemzetiségű szovjet állampolgárokból állt.
- Ha csak balhézni, provokálni vagy gyűlölködni tudsz, mehetsz más fórumra. - Amíg ki vagy tiltva, ne gyere vissza folytatni másik nicken sem. Nem éri meg.
Jurij Vasziljevics Jakovlev 1928. április 25. – 2013. november 30.
Moszkvában született. Miután 1948-ban elvégezte az esti iskolát, a Scsukin Színházi Iskolába lépett be. BV Shchukinba, ahol E. Fedorovtól, M. Uljanovtól, E. Szimonovtól tanult.
A Scsukin Iskola elvégzése után 1952-ben a Vahtangov Színház színésze lett, amelynek színpadán számos kiemelkedő szerepet játszott. Az egyik első munkák Yakovleva a színházban volt egy szerepet a játék „bánat a félelem - a boldogság nem látható”, amit játszott mesterien. Hamarosan Moszkva kezdett beszélni a fiatal színészről.
A következő években a színész sokat és sikeresen játszott a színpadon, létrehozva egy terjedelmes és többdimenziós karaktert. Között a különösen élénk - a szerepeit a darabok „Egy darab név nélkül”, „Hölgyek és huszárok”, „Minden bölcs ember elég egyszerű”, „Princess Turandot”, „Three Ages of Casanova”, „Glass of Water”, „Guiltless Guilty”, „Mocking my happiness”, „Anna Karenina”, „The Seagull” és sok más. Összesen több mint hetven szerepet játszott a színház színpadán.
Yakovlev - egy színész, akit fényes teatralitással és ugyanakkor lírai intonációval ruházott fel, amely minden szerepén átfut. Különösen fontos volt számára Csehov témája, amely különleges helyet foglalt el a színész sorsában. Csehovot játszott a színpadon és a filmvásznon, felolvasta a rádióban a történeteit, részt vett az „Utazás Csehovhoz” című többrészes dokumentumfilmben.
A moziban Yakovlev 1955-ben debütált, a „A színpad állványzatán” című filmben, majd az „Egy szokatlan nyár” című filmben játszott, és azonnal keresetté vált. De a hírnév és a nemzeti szeretet 1958-ban érkezett meg hozzá, amikor ragyogóan játszotta Myshkin herceg szerepét „Az idióta” filmváltozatában. Nem kevésbé sikeresen játszott Jakovlev az E. Rjazanov által rendezett filmekben: „Az ember a semmiből” (1961), „A huszárballada” (1962), „Vigyázz az autóval” (1966), „Az öreg rablók” (1971), „A sors iróniája, avagy könnyű gőzzel!”. (1975, 2007-ben pedig ennek a filmnek a folytatásában is szerepelt).
Jurij Vasziljevics természetes bája, abszolút szabadságérzéke és rendkívüli reinkarnációs tehetsége sokszínű karakterek galériájában mutatkozott meg, amelyek közül sokan a filmművészet klasszikusai lettek. A legemlékezetesebbek közül a nézők számára - szerepei a filmekben: „Anna Karenina”, „Földi szerelem”, „Végzet”, „Karnevál”, „Ivan Vasziljevics megváltoztatja a szakmát”, „Kin-dza-dza”, „A magányos ember csapdája”, »Lefty«, „Monsoro grófnő” és sok más.
A Yakovlev számláján több mint hetven szerep a filmben és a televízióban. Ezenkívül részt vett rajzfilmek, gramofonlemezek és tévéfilmek hangosításában.
Jakovlev az intuíció és a belső impulzus színésze volt, a nagy személyes báj és a belső kultúra művésze. A Szovjetunió népművésze, a Lenin-rend, a Munka Vörös Zászlórendje, a „Hazáért a hazáért” II. és III. fokozatú Jurij Vasziljevics a K. K. Jakovlevről elnevezett díj birtokosa. К. Sztanyiszlavszkij, a Szovjetunió és Oroszország Állami Díja, a Kristály Turandot-díj, az Üzleti Körök Kumir-díja, megkapta az Ezüst Maszk jelet és a Dovcsenko Aranyérmet. A.P. Dovzhenko és más díjak. „Sorsom albuma” című könyve (1997).
Jakovlev háromszor volt házas, három gyermeke van. Harmadik feleségével - Irina Sergeeva - több mint negyven évig élt együtt. Szeretett orosz klasszikusokat olvasni, különösen A. Csehovot, kedvelte a klasszikus zenét, nagyon szerette és jól ismerte a régi Moszkvát, szeretett a természetben pihenni, és szívesen gyűjtött gombát.
Jurij Vasziljevics Jakovlev hosszú és súlyos betegség után, 85 éves korában, 2013. november 30-án hunyt el egy moszkvai kórházban. Translated with DeepL.com (free version)
Mihail Kononov 1940. április 25. - 2007. július 16.
Moszkvában született. Még iskolás korában beleszeretett a színpadba, ezért úgy döntött, hogy életét ehhez köti. Az iskola elvégzése után belépett a Scsepkin Színházi Iskolába, és 1963-ban diplomázott.
A moziban 1961-ben debütált még diákként, Ivan Pjrjev „Kölcsönös barátunk” című filmjében játszott. A bájos és leleményes Vitya szerepét játszotta.
A főiskola elvégzése után Mihail Ivanovics belépett a Maly Színház társulatába. A színház vezetősége azonban nem felelt meg egy fiatal színész mozis karrierjének, így öt évvel később Kononov végleg elhagyta a színházat, és a Gorkij Filmstúdió színésze lett.
A moziban töltött évek alatt több mint 60 filmben játszott, köztük: „Az első trolibusz” (1963), „Andrej Rubljov” (1966), „A tűzben nincs gázló” (1967), „Háborúban, mint a háborúban” (1968), „A kezdet” (1970), „Helló és viszlát” (1972), „Húsz nap háború nélkül” (1976), „A tajga története” (1979), „Vaszilij és Vaszilisza” (1981), „Balthasar ünnepei, avagy éjszaka Sztálinnal” (1989), „A középső kör” (1992), „Csirke Rjaba” (1994), „Cserevics Alekszej” (1997) és mások.
De a legnagyobb népszerűséget hozta neki az összes híres film: „A csukotkai főnök” (1966) és a „Nagy változás” (1972). Színész és sztár a gyermekmoziban - „Vendég a jövőből” (1984), „Finist-Yasny Sokol” (1974) és mások.
A készleten Kononov mindig teljes elkötelezettséggel dolgozott, még a második terv karakterei az ő teljesítményében a festmények egyenlő hősei lettek. Mikhail maga is tragikomikus színésznek tartotta magát. A filmesek körében egyenes, sőt éles emberként ismerték, aki mindig kész volt kifejezni a véleményét.
1989-ben elnyerte az RSFSR kitüntetett művésze címet, tíz évvel később - az Oroszország Népi Művésze címet.
Az 1990-es évek elejétől kezdve a színészt nagyon keveset forgatták, számos ajánlatot visszautasított. 1997-ben, eladva egy moszkvai lakást, Kononov elment a Butyrki Istra kerület falujába. A Butyrsky tanyán Kononov elkezdett dolgozni egy emlékkönyvön, amelyben hagyományosan elmondta a barátokról és ellenségekről, partnerekről és rendezőkről, akikkel lehetősége volt dolgozni.
2006-ban visszatért Moszkvába, ahol folytatta a könyv írását, amelyet soha nem adtak ki. A színész utolsó filmes munkája a Gleb Panfilov „Az elsők körében” (2006) című tévéfilmjében való részvétel volt, amikor már súlyos beteg volt.
Mihail Kononov 2007. július 16-án halt meg egy moszkvai kórházban súlyos betegség után, a Vagankovszkij temető kolumbáriumában temették el. Translated with DeepL.com (free version)
