Áldásmondás -- különös tekintettel -- az árulókra, a támadókra.. az ''ellenségre''. Természetesen áldani nemcsak az ellenséget szabad, úgyhogy itt bárkit áldhatsz kedvedre. :-)
Ez nem áldás, hanem bújtatott manipulálás, képmutató vélemányformálás, kb. a következő képlet szerint
XY, nem tetszik a pofád, de nem merem kimondani, hát amit akarok, becsomagolom jó kis áldásba. Hát XY, áldjon meg téged az Úr, hogy alázd meg magad az Úr előtt, meg előttem, meg haverjaim előtt te szemét disznó, mert így, meg úgy, és szóval légy képes megalázni magad, na. Aztán még ez, meg az is legyen veled, ha már áldalak. Persze csak az, amit én faszának vélek, és nekem fontos, de az aztán akkor is, ha te nem akarod. Na és persze változz meg előnyödre, természetesen úgy, ahogy én akarom és nekem jó. Mert most nagyon hülye vagy, és szemét, nagyon nem tetszik a pofád.
Undorító, sosem bírtam. Egyszerű mágia ez, afféle igézéssel, meg ráolvasással fűszerezve olykor megy a mantraszerű fordulatoktól hemzsegő próbálkozás, hogy természetfeletti módszerekkel is próbáljuk rávenni a másik embert erre, meg arra, mellette kiosztjuk, cikizzük, minősítjük-ledegradáljuk és megkritizáljuk.
Mennyivel jobb egy becsületes ellenfél, mint egy hamis, képmutató testvér! Nem csodálom, hogy Jézus úgy kiosztotta a képmutatókat.
Mennyivel jobb egy egyszerű kis jótett, vagy akár csak egy kis őszinte jószándék, ahol nem a másikon akarunk műveletet végezni, hanem feltétel nélkül, saját érdekünktől mentesen neki akarunk jót, mint az ilyen megvallásokba bújtatott ...izé...!
Az Úr Jézus Krisztus nevében legyen áldott T. G.! Isten vígasztalása, szeretete és irgalma vegye őt körül. ...hogy tudjon megbocsátani és fölülemelkedni minden őt ért fájdalmon, igazságtalanságon, megaláztatáson!
(Lehetetlen igazi áldást mondani képmutató módon gyűlölködve...)
A közelgő THANKSGIVING alkalmából (ami jövő héten csütörtökön nov. 23-án lesz) szeretnék hálás szívvel megemlékezni ...és áldást mondani a barátaimra és az ellenségeimre is. Kezdem az utóbbiakkal:))
Szívből hálát adok az ellenségeimért.., mert részben ők tartanak éberen:)), és részben ők segítenek alázatban maradni is :)
De mind ettől függetlenül azt kívánom, hogy Isten áldja+ az ellenségeimet, hogy +világosodhassanak, kijózanodhassanak..s a hazug és csaló erők alól teljesen meg- és fölszabadulhassanak..kegyelmet nyerhessenek az IGAZSÁG megismerése által! Ámen.
*
Most pedig hálát adok a barátaimért, (akiknek némelyike ugyan más ..--"gyengébb", lazább-- definíció szerint értelmezi a barátságot, ..ami persze engem nem kötelez arra, hogy én is az ő értelmezésük szerint értsek és ítéljek:)) ..szóval azt kívánom, hogy minden fele- és igaz:)) barátom legyen áldott, józan, erős és egészséges az Úr visszajöveteléig!
Adjon az Úr kegyelmet ...világosságot, kijelentést, bölcsességet, értelmet, józanságot --mindannyiunknak, akik hiszünk ŐBenne.
A barátaim tudjanak naponta jól dönteni, szabadok lenni a HAZUGSÁG és megtévesztés erőitől és erősségeitől , hogy igaz ítélettel ítélhessenek, és az utolsó idők hitető szellemei alól teljesen mentesek lehessenek! (ezt kívánom saját magamnak is:)
MINDIG ALÁZATBAN ÉS SZERETETBEN ÉLJENEK..AZ IRGALMASSÁG ÉS IGAZSÁG SOHA NE HAGYJA EL ŐKET!...nem büszkélkedve a saját okosságukkal, értékeikkel..pláne nem az ajándékaikkal--másokat lenyomva ..kisebbnek tartva--, hanem mások számára mindig az áldás és öröm forrásai lehessenek..AZT
KÍVÁNOM, HOGY "100 ANNYI" GYÜMÖLCSÖT TEREMHESSENEK AZ ÚR DICSŐSÉGÉRE! --velem együtt:)
Valamint KÉSZENLÉTBEN, ÉBERSÉGBEN, BESZÉDBEN, MAGAVISELETBEN, SZERETETBEN, "LÉLEKBEN" , HITBEN, TISZTASÁGBAN mindig példamutatók legyenek..semmiben sem szűkölködve..Teljesedjen rajtu(n)k az Úr ígérete mind, amik többek között az 5. Mózes 28: 1-14-ben is megtalálhatók.
Most olvastam csak el a tema bevezetöjet: "Aldasmondas arulokra, ellensegekre.."
Ajjaj...hat a lelki beke, viszalymentesseg...:) Ki arul el kit, es ki kinek az ellensege?:)
Aki harcolni akar, az harcolni is fog! Aki viszalyt keres, az azert keresi, mert
az valamiert jo neki, kell neki. Miert nem inkabb erröl a "harcrol", viszalyrol
mondunk le! A lelek csendje, a belsö beke csak egy szlogen lenne?
Hogy beszelhetnek "Isten bekejeröl", amikor magam semmi jelet nem mutatom a bekenek: nemhogy "isteninek", de meg közönseges földi viszalymentessegnek sem!
Az harcol, aki harcolni AKAR! Azzal lehet perlekedni, aki perlekedesre hajlamos!Biztos, hogy tenyleg "üldöznek minket", vagy csak mi hisszük azt, es ezert
allunk allandoan "csöre töltött fegyverrel"?
De mivel ez messzire vezetne, es meddö beszed lenne, had emllitsek mas segitsegeket is örök, igazi lenyünk, es mulando, evilagi megjelenesünkröl:
a viszalymentessegröl a keleten es nyugaton is ALAPVETÖ lelki viszonyulasrol
itt a forumon jokat irnak a "Ki van itt buddhista" topikban, vagy a "Tao es zen"-ben, stb. Hasznos mas kulturak szellemi tarhazat is megismerni, legalabb csak belekostolni, mert kiderül am, hogy nemcsak itt, vagy ott "fedeztek fel a spanyol viaszt"! Az allando emberi, istenk- es igazsagkeresö ertekek, tanacsok mindig is
leteztek, s nagyon hasonlatosak egymashoz! Ebben all idötlen, felbecsülhetetlen ertekük. ---------------------- Sziasztok!
Dehogynem!:) Megkapjuk amit akarunk, attol, amihez imadkozunk!
Ha pl. "aldaskent" kapok egy autot az jo dolog.
"ALDAS" - csak nem ANNAK az aldasa, "AKIT" soha nem is erdekeltek az evilagi eredmenyek, javak, stb.!
Önaltatas helyett alapos önismeret: sajna azok vagyunk, amikre vagyunk, amikre iranyulunk! Beszeljünk akarmit is! Ha nekem "aldas" az auto, ha anyagilag gyarapodom (pesze, mert az OSZ-ben is milyen dicseretes, ha tizzel több birkam van, mint a masiknak...), tehat ha nekem az anyagi gyarapodas "aldas", akkor kar ebbe Istent belekeverni. Mennyivel tisztabb, becsületesebb azt mondani: "EN örülök az anyagi, szellemi (!), gyarapodasomnak, EN vagyok az, akinek ez jo!"
:) Pont az az EN, akiböl egy szemernyi sem fog megmaradni, üdvözülni!
Mert ugye nem az a test, tudat üdvözül, amelyiket ruhazom, etetem, s amelyikek
"aldas" az auto...! :)
A Mindenhatot, a Vilagmindenseg Urat komolyan "erdekelne" ki miket szerez meg
e bolygon?! A Teremtöt, akinek hatalmaban allt ezt a csodas Mindenseget megalkotni, benne a SAJAT kepere megalkotott emberrel nem az "erdekli", hogy
evilagon miket gyüjtögetünk! Hanem hogy abban gyarapodjunk, ami Egy akar
lenni vele, ami szinte belöle szarmazik! Ehhez pedig edes mindegy itt milyen "ertekeket" halmozok fel.
(Erdekes, hasznos meglatasokat olvashatunk mulando, es örök "reszünkröl"
a "Belatas felszabadit" topikban, tisztelettel ajanlom mindenkinek!)--------Hello!
Jézus nevében megáldom az "űzőket"és a "nevetőket"...a gúnyt-űzőket, a kinevetőket, a lekezelőket, a lekicsinylőket, az átkozókat, a csúfolókat és gúnyolókat és ócsárlókat! ..s az ellenem hazudókat is...mind. (Egyáltalán nem kell védekeznem a hazugságuk ellen, mert az IGAZSÁG maga tesz és tett szabaddá:)
*
23. Zsoltár
5. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim elôtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam.
6. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.
Megismétlem az áldást és meg is toldom még egy kicsit..
Úgy hulljon rád az áldás, mint a harmat..:).. és nyissa meg neked az ÚR az ég csatornáit, hogy mindenben mindenkor teljes elégséged legyen minden jótéteményre!!, hogy maximálisan élvezd az Úr közelségét, védelmét , szeretetét és vígasztalását. Az Úr adjon meg neked mindent, amire csak szükséged van . Mindezt a Jézus Krisztus Nevében kérem neked! És adja meg neked az Úr, hogy teljesen jó egészségben élhess és az idődet, munkádat is mindig áldás kísérje, hogy még több időt tudj az odafelvalókra fordítani. Segítsen meg az Úr mindenben, teljesítse minden kérésedet, használjon téged az "ültetésben" (plántálásban), öntözésben, vetésben és Aratásban :)) Légy áldott a Jézus Nevében és teremj százannyi gyümölcsöt az Ő dicsőségére! :)
1. Mózes 26:
12. És vete Izsák azon a földön, és lett néki abban az esztendôben száz annyia, mert megáldá ôt az Úr.
Mennyei Atyám, Áldd meg Izraelt, akit annyira szeretsz és kiválasztottál..Adj friss, új felismerést az elhívásáról és segíts aszerint élnie.
Uram, áldd meg Izraelt, hogy egyedül Benned bízzon, Benned leljen védelemet és békét.
Zsoltárok33:12-
12. Boldog nép az, a melynek Istene az Úr, az a nép, a melyet örökségül választott magának.
13. Az égbôl letekint az Úr, látja az emberek minden fiát.
14. Székhelyérôl lenéz a föld minden lakosára.
15. Ő alkotta mindnyájok szivét, és jól tudja minden tettöket.
16. Nem szabadul meg a király nagy sereggel; a hôs sem menekül meg nagy erejével;
17. Megcsal a ló a szabadításban, nagy erejével sem ment meg.
18. Åmde az Úr szemmel tartja az ôt félôket, az ô kegyelmében bízókat,
19. Hogy kimentse lelköket a halálból, és az éhségben is eltartsa ôket.
20. Lelkünk az Urat várja, segítségünk és paizsunk Ő.
21. Csak Ő benne vigad a mi szívünk, csak az Ő szent nevében bízunk!
22. Legyen, Uram, a te kegyelmed rajtunk, a miképen bíztunk te benned.
Ésaiás44:
1. És most hallgass Jákób, én szolgám, és Izráel, a kit én elválasztottam.
2. ìgy szól az Úr, teremtôd és alkotód anyád méhétôl fogva, a ki megsegít: Ne félj, én szolgám Jákób, és te igaz nép, a kit elválasztottam!
3. Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre.
4. És nevekednek mint fû között, és mint a fûzfák vizek folyásinál.
5. Ez azt mondja: én az Úré vagyok, amaz Jákób nevét emlegeti, és a másik önkezével írja: az Úré vagyok, és hízelkedve Izráel nevét említi.
6. ìgy szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az elsô, én az utolsó, és rajtam kivül nincsen Isten.
7. És ki hirdetett hozzám hasonlóan? jelentse meg és hozza azt elém, mióta e világ népét teremtém; és jelentsék meg a közeli és távoli jövôt.
8. Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém elôre? Ti vagytok tanuim! Hát van-é rajtam kivül Isten? Nincs kôszál, nem tudok!
9. A bálványok csinálói mind hiábavalók, és kedvenczeik mit sem használnak, és tanuik nem látnak és nem tudnak, hogy megszégyenüljenek.
21. Oh emlékezzél meg Jákób ezekrôl és Izráel, mert az én szolgám vagy te, én alkottalak téged, én szolgám vagy, Izráel! nem feledlek el.
22. Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhôt bûneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak.
23. Örüljetek egek, mert az ùr végbe vitte, kiáltsatok földnek mélységei, ujjongva énekeljetek hegyek, erdô és benne minden fa; mert megváltá az Úr Jákóbot, és Izráelben megdicsôíti magát.
24. ìgy szól az Úr, megváltód és alkotód anyád méhétôl fogva: Én vagyok az Úr, a ki mindent cselekszem, a ki az egeket egyedül kifeszítem, * és kiszélesítem a földet magamtól;
25. Ki a hazugok jeleit megrontja, és a varázslókat megbolondítja, a bölcseket megszégyeníti, és tudományukat bolondsággá teszi.
26. A ki szolgája beszédét beteljesíti, és véghez viszi követei tanácsát, a ki így szól Jeruzsálemnek: Lakjanak benne! és Júda városainak: Megépíttessenek! és romjait felállatom!
27. Ki ezt mondja a mélységnek. Száradj ki! és kiapasztom folyóvizeidet!
28. Ki Czírusnak ezt mondja: Pásztorom! ki véghez viszi minden akaratomat, és ezt mondja Jeruzsálemnek: Megépíttessék! és a templomnak: Alapja vettessék!
és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.
Ezért most a Jézus nevében megáldom Ballai Attilát, hogy ép és egészséges lehessen..(+ megszólalhasson az alvó lelkiismerete, ha még van olyan neki.)...Legyen épkézláb, egészséges pillanata is, sőt, a Jézus nevében meggyógyuljon egészen ... s átokból áldássá lehessen. Ámen.
Jn 17: 20. De nemcsak ô érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ô beszédökre hisznek majd én bennem;
21. Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és * én te benned, hogy ôk is egyek legyenek mi + bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.
22. És én azt a dicsôséget, a melyet nékem adtál, ô nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk:
23. Én ô bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted ôket, a miként engem szerettél.
Említettem , hogy lesznek olyanok, akiket gyakrabban áldok majd. Így ma is áldást nyer név szerint Németh Sándor, P.Levente , P.Laci és az egész Hgy vezetősége a Jézus Krisztus nevében legyenek áldottak, hogy a falak leomolhassanak és kapuemelések helyett felébredjen a szíveikben a testvéri szeretet..a hűség, igazság..és barátság, s akkor lesz majd igazán a vasárnap is öröm és vidámság... A testvérek között, gyülekezet és gyülekezet között leomoljanak a nagy falak s szeretetben , EGYSÉGBEN , békességben "együtt lakni", ~élni , együtt imádkozni és egymás lényét megbecsülni, értékelni olyan gyülekezetbeliek is tudjanak, akikkel eddig elképzelhetetlennek tartották az együtt evést, együtt levést..együttélést.
Jézus Krisztus nevében legyen a szakadás, széthúzás és elszigeteltség, elszigetelés szellemiségének vége végre, hogy helyette a krisztusi egység uralkodjon egész országszerte!
A magam részéről Jézus nevében én minden falat lerombolok, ami közém és bármelyik keresztény testvérem közé ékelődött..részemről semmisnek tekintem és nyilvánítom ezeket ..s mégegyszer megáldom azokat, akiket fentebb említek. Morvai P. is külön áldást kap ma: legyen áldott mindene, munkája, birtoka, rokona, apraja és nagyja! Ámen.
Napok óta arra gondolok, hogy érted imádkozzam. :-) / magamban soxor (nemcsak 1x) szoktam az itteniekért is imádkozni... de most úgy érzem, hogy érted nyilvánosan is mondjak áldást/
*
Titanilla, légy áldott! Az Úr Jézus Krisztus nevében kérem, hogy hallgasson meg téged az Úr a szükség idején! (20. Zs.) Erősítsen meg az Úr és adjon világos vezetést neked! Igazgassa a lépteidet --a gondolataidat-- a keskeny ösvényen szüntelen. Segítsen neked helyes döntéseket hozni az életed minden területén! Áldjon meg téged az Úr a gyereknevelésben is, a hétköznapi dolgaid intézésében, hogy mindenre jusson elég időd. Adjon az Úr bölcsességet neked a fontossági sorrendjeid helyes felállításában, és az Úrnak való engedelmesség legyen a legelső helyen az életedben. Segítsen meg téged az Úr, hogy tudj rá figyelni és a Bibliát legelső helyre rakni az életedben. Adjon neked vezetést (friss "üzeneteket") az Úr mindenkor , mindenben és mindenhol! Áldjon meg téged az Úr anyagiakban is bőven, hogy minden szükségletetek fedezve legyen. Áldjon meg az Úr jó barátokkal és tudj különbséget tenni jó és rossz társaság között. Tudj különbséget tenni jó és rossz elfoglaltságok között,. Őrízzen meg téged az Úr a hiábavalóságoktól, fölösleges időpocsékló tevékenységektől, fölösleges kapcsolatoktól (1.Kor.15: 33,34). Áldjon meg az Úr, hogy méltóvá lehess arra, hogy elkerülhesd mindazokat, amik e világra következnek és megállhass az "embernek fia" előtt! (Lk. 21:36) Egy erős vágy legyen benned az Úr iránti első szeretet tüzére! Ne vessz el az utolsó idők szétszórtságában, fejetlenségében, a megtévesztések rengetegjében, hanem tudj az Úrra koncentrálni és vigyázni! Tudj mértékletes lenni, hogy imádkozhass. Az imát (az Úrral való beszélgetést) tudd és akard a legelső helyre tenni az életedben ("Keressétel ELŐSZÖR az Isten országát és az Ő igazságát, s ezek MIND ( a társ is) megadatnak nektek" Mt 6:33.)
Prov 12:26 The righteous should choose his friends carefully, for the way of the wicked leads them astray.(NKJ)
(meg kell indokolni, miért ez a nagy nyilvánosság.)
Jó a "kérdés". :)
Jelen esetben azért van ez a nagy nyilvánosság, mert köztudott, hogy a múltban (és elképzelhető, hogy a jelenben is) egyes gyülekezetekben sportszerűen űzik az átok-mondást. De vannak, akik mást "űznek". :) Áldás-mondást:)) Ez a topik arra ad lehetőséget, hogy egyrészt értésükre adja azoknak (az átok-szóróknak), hogy nem mindenki ugyanúgy éli meg a kereszténységét, mint ők. :)))
A Biblia ui. azt tanácsolja, hogy
Lk.6:
27. Szeressétek ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, a kik titeket gyûlölnek,
28. Åldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, a kik titeket háborgatnak.
Másrészt sokan személyesen nem tudunk találkozni a fő átokszórókkal (pl én sem), de egy ilyen "nyílt-levélben" kinyilváníthatjuk az áldásunkat feléjük..Ez volt az eredeti cél.
A harmadik ok pedig az, hogy noha az imádság titokban, zárt-ajtók mögött kell hogy történjen, az áldás-mondás egy kicsit határ-eset.. Azt lehet mindenki előtt is declarálni. (ünnepélyesen kinyilvánítani) ui ez olyasmi, mint egy megtisztelő szép ajándék..nem szégyen..és nem rövidül meg általa az illető.(egyik sem..sem, aki mondja, sem , aki kapja)..Csak nyerhet belőle mindenki..feltéve persze, hogy valóban nem pózolásból, nem a látszat kedvéértl teszi ezt valaki, hanem teljesen őszintén, tiszta szívből...
Azért jó ismerni, hogy mit mond a Biblia (mit mond az ÚR), mert akkor tudhatjuk, hogy a megfélemlítés nincs Isten akaratában. (A megfélemlítés az manipuláció, egyfajta "varázslás".)
Nem kell azt gyakran. Alapban leíratta a Bibliába, és abból ki lehet érezni, mi a különbség a hittel való imádság és a csúf babonaság között. Néha külsőleg nem lehet látni, bele kéne látni a szívbe, az meg Istennek megy. Munkahipotézisként meg lehet fogalmazni, hogy aki látványosan, nyilvánosan imádkozik, és direkt szinészkedési, mutatványos célból, az nem ima. Ez nem zárja ki azt, hogy lehet TV-ben, és neten is imádkozni, de akkor meg kell indokolni, miért ez a nagy nyilvánosság.
Ezt már keleten kitalálták és imamalomnak nevezik.
Nincs új a nap alatt. Személyesen mindenben lehet hinni, mindenben lehet lelkesedni, kérdés mi Isten véleménye. Bizonyára néha a bálványimádó is jó szívvel bálványimád, mégse dícséri a dolgot az Úr. Ez nem célzás volt az elektronikus áldásmondó szakmájára.
Téged is áldjon meg az Úr bölcsességgel, előrelátással, óvatosággal, alázattal és bátorsággal is, hogyha ki kell állni az igazságért, akkor okos, erős és határozott tudj lenni..hogy ne légy megalkuvó...és ne tudjanak megfélemlíteni téged soha.., hogy mindig az Úr legjobb akaratában járj és csak az Ő kedvét és tetszését keresd. Légy áldott az Úr jézus Krisztus nevében! Ámen.
Az áldás az nem ráolvasás. A Jézus nevében való ima sem valami mágikus formula. Ha valami olyasmit kérünk vagy kívánunk imában, ami nem Isten akaratával megegyező (pl atombombát a szomszédomra) akkor hiába tesszük az imánk elejére vagy végére azt, hogy "A Jézus Nevében"..semmi jelentősége nem lesz. Ellenben az olyan estekben, amikor szeretettel jót kívánunk egy másik embernek, azt igenis imádkozhatjuk a Jézus nevében...mert maga az Úr bíztat arra, hogy imádkozzunk az Ő nevében. (János 16-ban) Áldást is mondhatunk, mert "arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek" (1.Pt.3:9.) Hogy miért imádkozunk Jézus nevében? mERT ARRA BÍZTAT AZ ÚR. Nem elég a saját nevünkben imádkozni? Soxor elég. MERT egy sima egyszerű "mezei" imát is meghallgat az Úr, a Jézus nevében való ima mégis különlegesen figyelmet érdemlő... A név ..mindig reprezentálja a hordozóját.
Isten egyik neve: pl az, hogy MINDENHATÓ....ha a mindenható Isten Nevében van megáldva valaki, akkor Isten erre megmozdul:)
mert Ő maga bátorít minket arra, hogy ezt így tegyük Pl
Az Ószövetségben azt mondta Isten:
"ìgy áldjátok meg Izráel fiait, mondván nékik:
Åldjon meg tégedet az ùr, és ôrizzen meg tégedet.
Világosítsa meg az ùr az ô orczáját te rajtad, és könyörüljön te rajtad.
Fordítsa az ùr az ô orczáját te reád, és adjon békességet néked.
ìgy tegyék az én nevemet Izráel fiaira, hogy én megáldjam ôket."
Az Újszövetségben pedig Jézus azt mondta, hogy
23. Bizony, bizony mondom néktek, hogy a mit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek.
16. .. akármit kértek az Atyától + az én nevemben, megadja néktek. Jn16:24. .. az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.
És arra is jó emlékezni, hogy Istennek gondja van arra, hogy az Ő saját szavát beteljesítse. (Jeremiás 1:12)