Ehhez sajnos nem tudok hozzászólni, mert én mindig előre foglaltam, kialkudott áron, sőt volt olyan hely, ahol még ebből is adtak kedvezményt. Még így is olcsóbban meg lehet szállni Larnaca központjában, mint a Balaton bármelyik panziójában.
Az autót is le szoktam foglalni, előleget nem kérnek, adnak 15-20 % kedvezményt az interneten közölt árakból, ezek után én nem keresek mást. A Malév gép hajnali 3 körül ér Larnacába, ott van a reptéren 6-8 cégnek irodája, gondolom lehet alkudni.
Majd bemásolom a linkjét az autóbérlős cégnek, ahol szoktam bérelni, egy email nem kerül semmibe, egy napon belül visszaküldik az ajánlatukat.
Fontolgatok egy ciprusi utazást március közepére. Nézegetem az internetes oldalakat, és sok szép falusi szálláshelyet is látok. De vajon érdemes-e bármilyen szálláshelyet az interneten kínált fix áron előre lefoglalni, vagy célszerűbb inkább a szigetre érkezve szállást keresni és alkuval engedményt elérni? Görögországban ez a módszer működött; szezonon kívül tényleg jó volt az alkupozíció.
És hasonlóan: tanácsos-e a bérelt autót már itthonról lefoglalni, vagy jobb a larnacai reptéren kocsit keresni és alkudni?
Akkor neked Larnaca-ba vagy méginkább az Agia Napa-i régióba kell utaznod. Agia napa kifejezetten ilyen hely, amit keresel: üzletek, szórakozóhelyek, szállodák és éttermek százai, rengetek túrista. Szép a környék, ott inkább olcsóbban kijössz egy bringa vagy a robogó bérléssel és járhatod a körnéyket. Nagyon szép a Cap Greco és környéke, rengeteg szikla, barlagok, gyönyörű tenger. Erről jut eszembe, ami nagyon lehangoló számomra mindig, hogy bárhova mész, bármilyen szép helyen jársz, sajnos az idilli képet egy halom szemét mindig megzavarja. Talán még ebből a szempontból a magyaroknál is rosszabbak: mindenhol szemét és szemét....
Larnaca is elég nyüzsgő város, még novemberben is vannak programok, amikor lezárják a főutcát és mulatnak az emberek, főleg e helyiek, a gyerekektől a nyugdíjasokig mindenki az utcán van, a kávéházak éttermek tömve.
Larnaca viszinyleg kicsi, sok régi épülettel, szűk egyirányú utcákkal. Érdekessége, hogy a tengerpart szinte a belvárosban, a központban van, ahol egész nap és éjszaka folyik az élet...
Igen, azt mindjárt gondoltam, hogy nyáron hőség van ott. Bár mi kimondottan nyári nyaralásunkat szeretnénk ott tölteni, vagyis valahol, valami meleg helyen.
Az kifele utazást nagyjából mennyiből lehet megúszni, és mennyit jelent anyagiakban pl. egy éjszaka, illetve milyenek az árak? :)
Nyüzsis helyet szeretnék, ha van esetleg tipped!!!
...Az öt utazás során csak annyi problémám volt, hogy egyszer az autóbérlésnél, amikor leadtam az autót, nem kaptam vissza 10 font letéti díjat. Hiába reklamáltam a tagnak, hogy az visszajár, csak annyit mondott: hívjam a head office-t. Mindez éjjel kettőkor volt a reptéren. De nem hagytam annyiba, írtam egy email-t másnap itthonról, leaírtam a történteket, elnézést kértek, és pár napon belül vissza is utalták szó nélkül az összeget...
Én kizárólag tavasszal és ősszel szoktam (már mondhatom, hogy szoktam) kimenni, ennek két fő oka van: nincs annyi túrista a szigeten és az időjárás is kedvezőbb ezekben az időszakokban, nincs 35-40 fokos hőseg. Talán az október a legideálisabb időszak az utazásra, akkor is még 25-30 fok van nappal és a tenger hőmérséklete is nagyon kellemes.
Csak apartman-ban szoktam megszállni, már van egy bejáratott, minden igényt kielégítő, kényelmes, tiszta, központi fekvésű apartmanház Larnacában. Már az első alkalomnál kedvezményt adtak a szob árából, amit azóta is minden alkalommal megkapunk, és ez igaz az autóbérlés esetén. Itt egy-két font engedmény is elég sokat jelent, már az is 500-1000 forint körül van.
A ciprusiak nagyon kedvesek, mindenben segítenek, angolul szinte mindenkivel szót lehet érteni....folyt köv.
Szeretnék segítséget kérni, illetve tanácsot! BArátommal tervezzük a nyaralást, és nem tudunk dönteni, a lehetőségek között: Ciprus, Málta, Észak-Olaszország, avagy még Szicília.
Ciprusról szeretnék érdeklődni ha lehet? Milyen hely? stb.
A már élő -Ciprusról- topic sajnos inkább munkavállalásról szól, sok-sok oldalt kell elolvasni ahhoz, hogy valós, nyaralás előtti, segítő információkhoz jussunk, kérlek segítsetek, akik már nyaraltatok az elmúlt nyarakon Cipruson, ne felkészületlenül menjen az aki mostanában szeretne utazni.