Korábban azt olvastam ,hogy 3 nappal előtte,de én is próbaként megnéztem és úgy van ahogy írtad. Én valószínűleg a letöltött nyomtatványt kitöltöm és viszem magammal. Az sem tiszta számomra,hogy például az együtt utazók egy regisztráció alatt benyújthatják-e az on-line változatot.
Ezt a Cyprus Flight Pass-t, csak 24 órával indulás előtt lehet kitölteni, hamarabb nem? Július 4-én megyek, de ahol meg kell adni a járat adatait ott nem lehet átállítani a naptárt egyáltalán júliusra, csak 1 nappal előbbre.
"A photoshop teszt nyikkanás nélkül átmegy, a többiek a telefonjukon matattak, azt mutogatták teszt gyanánt.." Elnézést ez mit is jelent? Be kell egy szkennelőbe az útlevelet? Valami ilyen rémlik de nem tudom már hogy Larnacán volt-e...
Köszönöm ,az információt. A kitöltéssel kapcsolatban 41. Passenger Category nem világos,úgy gondolom ,hogy ezt üresen kell hagyni. Visszafelé kellett-e valami hasonlót kitölteni? 2017-ben voltunk Larnacában néhány napra a Cactus hotelben. Most júliusban tervezem visszamenni,és szétnézni a szigeten
Már túl vagyok rajta. Amit nem értesz, nem kell erőltetni, túl kell lépni rajta. (üresen hagyod).
Az EMERGENCY CONTACT részt kompletten üresen hagytam, a határőrnő leginkább azt nézte, hogy alá van-e írva, meg, hogy miért nem azonosítja a személyimet a gépe. Többször igazgatta, látható eredmény nélkül.
2 perc után megunta és beengedett.
A photoshop teszt nyikkanás nélkül átmegy, a többiek a telefonjukon matattak, azt mutogatták teszt gyanánt...
Most hogy így elhárultak a karantén akadályok az oda( jun.20.) és visszautazás tekintetében Ciprusnál is , beszélhetnénk talán arról hogyan is kell kitölteni a "Cyprus Flight Pass-t . Én átnéztem az on-line és a PDF -es változatot nem mondom,hogy nagyon nehéz, de azért volt kérdéskör melynek többször neki kellett futnom. Próbálta már valaki ??
Csak úgy szólok, hogy Bécs-Páfosz augusztusi hosszú hétvégére 8.99 Eur a jegy. Még azt is elképzelem, hogy a Ryan bedobja a törölközőt és most pénzt gyűjt. Ilyenre olcsó jegyárra csak akkor volt példa amikor még talán ingyen mehettem még Sármellékről Londonba meg Barcelonába.
Igaz, talán október közepén (de lehet, hogy szeptemberben) Bécs-Larnaca töredéke (talán negyede) volt a debreceni/pesti árakhoz képest, ha nem olyan messze laksz, mint én (Debrecen mellett) simán alternatíva lehet.
Igazából még Debrecenből is, csak én idén másra szánom a pénzt.
figyeltem a Wizz árait, 70 euró körül hirdette meg az alap jegyeket, ami még fel is ment 90 euróra is, most látok már 30 eurós jegyet is júniusra. Ryanair még májusban dobálózott az 1 eurós jegyek bevezetésével egy interjúban, amiből a valóságban a pafoszi gépre júliusban 96 euróért próbálták adni darabját. Tegnap néztem és 26-46-50 euró körülre estek le az árak kb. 2 hét alatt bizonyos járatokra, van ahol föl ment 116-ra.
Jövő héten 50.000 HUF, július elejére már 60.000 HUF egy BUD-LCA-BUD alap jegyár. Úgy látszik a Wizznek jobb vinni 12 embert, mint kisebb árakkal ennek a 20 szorosát..
Normális jegyárakkal már nekem is lenne családi jegyem, így viszont vannak alternatíváim.