Amelyik nem nyit ki, arra foglalni sem lehet szerintem. Savas miniszterük szerint 25%-os lesz a nyári telítettség. Az őszi és a téli forgalomban reménykednek, és nagyon örülnek a Wizz bázisnak Larnakán.
Nem látom, hogy a lemondható szállással milyen kockázatod van? Egyébként szerintem annyi szabad szállás lesz, hogy győzzél válogatni. Magánszállások hegyekben állnak üresen most, hogy se az angol se az orosz turisták beengedésének dátuma nem biztos. Apartmanok, medencés villák 80% üresek lehetnek augusztusra.
Sziasztok! Tanácsot szeretnék kérni. Augusztus közepén mennénk Ciprusra, most nézegetem a szállásokat. Közben egy kinti utazásszervezővel is felvettem a kapcsolatot, aki azt mondta, hogy nem biztos, hogy az összes szálloda ki tud majd nyitni a vírus okozta gazdasági következmények miatt. Kicsit megijedtem, hogy egyáltalán foglaljak-e így szállást vagy idén inkább felejtsük el Ciprust (bukjuk a repjegyet, amit még januárban sikerült tök jó áron beszereznem...). Booking-on foglalnék szállást, természetesen lemondhatót. Itt minden szállás ugyanúgy foglallható, mint a vírus előtt. Lefoglalom, megkapom a visszaigazolást, de mégsem nyit ki, kicsit rizikós. Szerintetek?
Ez a jelen állapot. Június közepén megszűnik a vészhelyzet és el lesznek ezek a kötelezettségek is törölve a legtöbb országgal kapcsolatban.
Egyébként meg honnét tudja Röszkén a magyar határőr, hogy voltál-e Görögországban vagy sem?
Ciprus más kérdés, mert ráadásul nem a schengeni övezet része. De Ciprusra meg biztonságosabb menni, mint Budapestre a belvárosba, nincs értelme a szigor fenntartásának.
Első megközelítésre ,jól kidolgozott,a magyar utasok szempontjából eléggé kedvezőnek tűnik a beutazás és tartózkodás. Viszont a szúrópróbaszerű teszt okozhat igen kellemetlen meglepetést. Mennyire megbízhatóak ezek a tesztek ???? Érdemes ezt a kockázatot vállalni ? Vagy inkább indulás előtt itthon csináltatni egy tesztet ha lehetséges és azt bemutatni ,? Ti hogy látjátok ???????
Mi történik azokkal az utasokkal, akiknek Ciprusi tartózkodása alatt a COVID-19 tesztje pozitív lesz?
A ciprusi kormány elkötelezett amellett, hogy gondoskodjon minden olyan utasról, annak családtagjáról és közeli kontaktjáról, akinek a szigeten való tartózkodása során pozitív lett a tesztje. A kormány ebben az esetben fedezi a szállás, étkezés és gyógyszeres kezelés költségeit. A repülőtéri transzfer és a hazatérés költségeinek fedezése az utas felelőssége.
Egy 100 férőhelyes COVID-19 kórház áll majd azon utasok rendelkezésére, akiknek a tesztje pozitív lett. Emellett egy 112 ágyas 200 lélegeztetőgéppel felszerelt intenzív ápolási egység fogadja majd a kritikus tünetekkel rendelkezőket.
A pozitív teszteredményt produkáló utasok közeli kontaktjait 500 fő befogadására alkalmas karanténszállodákban helyezik el.
Augusztusra és szeptemberre irreálisan magasan tartották. Igaz én Bécsre néztem, de Bp. ennél mindig egy kicsit felette volt. Debrecen az más lehetett.
Az optimális az lett volna, hogy a május végi, június elejei 10/20 Euro vagy 3000/6000 HUF-os törölt jegyeket becserélni szezonra.)
Ezt akkor elbactam amúgy. Nem terveztem nyaralást, így nem is néztem az árakat, de ennyiért vettem volna 4 jegyet, ha bukom, nem vág földhöz, ha beindul a szezon, akkor meg vicc kategória.
Azt nem tudod, mikorra voltak ilyen árak? Mostanában, vagy akár szeptemberre is?
Cipruson is megjelent a koronavírus fertőzés. A koronavírus már több halálos áldozatot is követelt.
Március 21-én hajnali 3:00 órától légtérzár van érvényben, a larnakai és páfoszi repülőtér nem indít és fogad járatokat. A tilalom nem vonatkozik a Ciprusi Köztársaság és a tagállamok (ideértve Izlandot, Liechtensteint és Norvégiát (Európai Gazdasági Térség) valamint Svájcot is) összes repülőtere, valamint a harmadik országok légikikötői közötti áruszállításra (cargo).A tilalom alól kivételt képeznek továbbá a közlekedési, kommunikációs és építési miniszter külön engedélye esetén: az olyan járatok, amelyek a Ciprusi Köztársaság területére utasokat nem szállítanak és a Ciprusól eltávozni kívánók elszállítása érdekében érkeznek, valamint a humanitárius célból érkező járatok (humanitárius, mentő, repatriáló járatok), vagy egyéb kivételes vészhelyzeti járatok. A légtérzár a jelenleg hatályos intézkedések értelmében június 9-ig van érvényben.
A Ciprusi Köztársaság szükség esetén charter járatokat bérel Athénból és Londonból, repatriálás céljából. A Ciprusi Köztársaság területére belépő valamennyi kategóriába tartozó személy az állam által kijelölt hatósági karanténban marad az érkezéstől számított 14 napig. Kivételt képeznek azok a személyek, akik orvosi okokból tartózkodnak külföldön. Ezek a személyek házi karanténban maradnak, hogy kezelésüket zökkenőmentesen folytathassák.
A kormány május 22-i döntése értelmében Ciprus június 9-től két fázisban nyitja meg újra repülőtereit.
Az első fázis június 9-én kezdődik és június 19-ig tart, míg a második június 20-án veszi kezdetét.
A beutazás szempontjából két kategóriába sorolták az országokat, különböző beutazási szabályokkal:
I. kategóriába sorolt országok: Görögország, Málta, Bulgária, Norvégia, Ausztria, Finnország, Szlovénia, Magyarország, Izrael, Dánia, Németország, Szlovákia és Litvánia.
II. kategóriába sorolt országok: Svájc, Lengyelország, Románia, Horvátország, Észtország és Csehország.
Az első fázisra vonatkozó beutazási szabályok:
- Az utasoknak az utazás megkezdése előtti 72 órában elvégzett negatív koronavírus-teszttel kell rendelkezniük.
- A ciprusi állampolgárokat és az állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező utasokat Cipruson fogják tesztelni, ezt követően a vizsgálat eredményének kézhezvételéig kötelező lesz a házi elszigeteltség.
A második fázisra vonatkozó beutazási szabályok:
- Az első kategóriába sorolt országok esetében nem lesz szükség koronavírus-teszt elvégzésére.
- A második kategóriába sorolt országokból érkező utasoknak az utazás megkezdése előtti 72 órában koronavírus-tesztet kell elvégeztetniük.
A hatósági karantént az összes érkező utasra vonatkozóan május 25-től megszüntetik. Ezt követően azok, akik jelenleg karanténban vannak, otthonaikban bizonyos ideig még folytatják az izolációt attól függően, hogy melyik országból érkeztek. A május 25. és június 8. között repatriálandó személyeket érkezéskor tesztelik és az eredmény megérkeztéig házi izolációban maradnak. Ezt követően hét napig otthonaikban lesznek izolálva azok, akik az első és a második kategóriába sorolt országokból érkeznek, a többi országból érkezők esetében ez az időszak 14 nap lesz.
Azon országok esetében, amelyek fentebb nem szerepelnek, a légijáratokat csak ciprusi állampolgárok és törvényesen Cipruson tartózkodók, vagy külön engedéllyel rendelkezők esetében engedélyezik, további feltétel, hogy az utazás megkezdése előtt 72 órán belül elvégzett negatív koronavírus-teszttel kell rendelkezniük. Amennyiben ez nem történik meg, a tesztet Cipruson kell elvégezni, és az eredmény megérkeztéig az utasnak karantéban kell maradni.
Azokból az országokból érkezők esetében, akik nem tartoznak a fenti két kategóriába, 14 napos otthoni izolációt írnak elő.
A teszt, a karantén, az izoláció és a szállítási költségek az utast terhelik.
Ha az utas olyan országból érkezik, amely nem végez ilyen formában tesztelést, a vizsgálatot érkezéskor kell elvégezni.
Éppen ezért másoltam oda az angol nyelvű szöveget,mert ebből meg az következik ,hogy az 1.csoportba tartozóknak nem kell. Nem tudom bizonytalan vagyok benne !!!!!!
A wizz Ciprusra megtartotta a heti 2/5 járatot Debrecenből és Pestről. Mondjuk a tavalyi debreceni árak talán első évesek voltak, ők sem tudták pontosan belőni. A pesti árakat annyira nem néztem.
Elég merész árazás, ha az amúgy is kevesebb turistát drágább árakkal akarják vonzani. :) Szvsz jobb a kisebb bevétel, mint a semmi, de persze ők döntenek.
Idén nálunk a gyerekeket az állam vitte volna (nyelvtábor), azért nem terveztünk. Szinte biztos vagyok benne, hogy bukták, jövőre nem pótolják nekik, ami csak azért furcsa, mert az erre betervezett 90 milliárd valahogy eltűnt, nem került be a járvány elleni alapba. (más a neve, de nem keresgélem)