Augusztusra és szeptemberre irreálisan magasan tartották. Igaz én Bécsre néztem, de Bp. ennél mindig egy kicsit felette volt. Debrecen az más lehetett.
Az optimális az lett volna, hogy a május végi, június elejei 10/20 Euro vagy 3000/6000 HUF-os törölt jegyeket becserélni szezonra.)
Ezt akkor elbactam amúgy. Nem terveztem nyaralást, így nem is néztem az árakat, de ennyiért vettem volna 4 jegyet, ha bukom, nem vág földhöz, ha beindul a szezon, akkor meg vicc kategória.
Azt nem tudod, mikorra voltak ilyen árak? Mostanában, vagy akár szeptemberre is?
Cipruson is megjelent a koronavírus fertőzés. A koronavírus már több halálos áldozatot is követelt.
Március 21-én hajnali 3:00 órától légtérzár van érvényben, a larnakai és páfoszi repülőtér nem indít és fogad járatokat. A tilalom nem vonatkozik a Ciprusi Köztársaság és a tagállamok (ideértve Izlandot, Liechtensteint és Norvégiát (Európai Gazdasági Térség) valamint Svájcot is) összes repülőtere, valamint a harmadik országok légikikötői közötti áruszállításra (cargo).A tilalom alól kivételt képeznek továbbá a közlekedési, kommunikációs és építési miniszter külön engedélye esetén: az olyan járatok, amelyek a Ciprusi Köztársaság területére utasokat nem szállítanak és a Ciprusól eltávozni kívánók elszállítása érdekében érkeznek, valamint a humanitárius célból érkező járatok (humanitárius, mentő, repatriáló járatok), vagy egyéb kivételes vészhelyzeti járatok. A légtérzár a jelenleg hatályos intézkedések értelmében június 9-ig van érvényben.
A Ciprusi Köztársaság szükség esetén charter járatokat bérel Athénból és Londonból, repatriálás céljából. A Ciprusi Köztársaság területére belépő valamennyi kategóriába tartozó személy az állam által kijelölt hatósági karanténban marad az érkezéstől számított 14 napig. Kivételt képeznek azok a személyek, akik orvosi okokból tartózkodnak külföldön. Ezek a személyek házi karanténban maradnak, hogy kezelésüket zökkenőmentesen folytathassák.
A kormány május 22-i döntése értelmében Ciprus június 9-től két fázisban nyitja meg újra repülőtereit.
Az első fázis június 9-én kezdődik és június 19-ig tart, míg a második június 20-án veszi kezdetét.
A beutazás szempontjából két kategóriába sorolták az országokat, különböző beutazási szabályokkal:
I. kategóriába sorolt országok: Görögország, Málta, Bulgária, Norvégia, Ausztria, Finnország, Szlovénia, Magyarország, Izrael, Dánia, Németország, Szlovákia és Litvánia.
II. kategóriába sorolt országok: Svájc, Lengyelország, Románia, Horvátország, Észtország és Csehország.
Az első fázisra vonatkozó beutazási szabályok:
- Az utasoknak az utazás megkezdése előtti 72 órában elvégzett negatív koronavírus-teszttel kell rendelkezniük.
- A ciprusi állampolgárokat és az állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező utasokat Cipruson fogják tesztelni, ezt követően a vizsgálat eredményének kézhezvételéig kötelező lesz a házi elszigeteltség.
A második fázisra vonatkozó beutazási szabályok:
- Az első kategóriába sorolt országok esetében nem lesz szükség koronavírus-teszt elvégzésére.
- A második kategóriába sorolt országokból érkező utasoknak az utazás megkezdése előtti 72 órában koronavírus-tesztet kell elvégeztetniük.
A hatósági karantént az összes érkező utasra vonatkozóan május 25-től megszüntetik. Ezt követően azok, akik jelenleg karanténban vannak, otthonaikban bizonyos ideig még folytatják az izolációt attól függően, hogy melyik országból érkeztek. A május 25. és június 8. között repatriálandó személyeket érkezéskor tesztelik és az eredmény megérkeztéig házi izolációban maradnak. Ezt követően hét napig otthonaikban lesznek izolálva azok, akik az első és a második kategóriába sorolt országokból érkeznek, a többi országból érkezők esetében ez az időszak 14 nap lesz.
Azon országok esetében, amelyek fentebb nem szerepelnek, a légijáratokat csak ciprusi állampolgárok és törvényesen Cipruson tartózkodók, vagy külön engedéllyel rendelkezők esetében engedélyezik, további feltétel, hogy az utazás megkezdése előtt 72 órán belül elvégzett negatív koronavírus-teszttel kell rendelkezniük. Amennyiben ez nem történik meg, a tesztet Cipruson kell elvégezni, és az eredmény megérkeztéig az utasnak karantéban kell maradni.
Azokból az országokból érkezők esetében, akik nem tartoznak a fenti két kategóriába, 14 napos otthoni izolációt írnak elő.
A teszt, a karantén, az izoláció és a szállítási költségek az utast terhelik.
Ha az utas olyan országból érkezik, amely nem végez ilyen formában tesztelést, a vizsgálatot érkezéskor kell elvégezni.
Éppen ezért másoltam oda az angol nyelvű szöveget,mert ebből meg az következik ,hogy az 1.csoportba tartozóknak nem kell. Nem tudom bizonytalan vagyok benne !!!!!!
A wizz Ciprusra megtartotta a heti 2/5 járatot Debrecenből és Pestről. Mondjuk a tavalyi debreceni árak talán első évesek voltak, ők sem tudták pontosan belőni. A pesti árakat annyira nem néztem.
Elég merész árazás, ha az amúgy is kevesebb turistát drágább árakkal akarják vonzani. :) Szvsz jobb a kisebb bevétel, mint a semmi, de persze ők döntenek.
Idén nálunk a gyerekeket az állam vitte volna (nyelvtábor), azért nem terveztünk. Szinte biztos vagyok benne, hogy bukták, jövőre nem pótolják nekik, ami csak azért furcsa, mert az erre betervezett 90 milliárd valahogy eltűnt, nem került be a járvány elleni alapba. (más a neve, de nem keresgélem)
wizzair 6000 forint körül kínálta a jegyeket (3000 tagságival), a bejelentés után ez rögtön felugrott 24000 forintra irányonként. Ryanair ígért 1 eurós jegyeket, most 45ezerért visz el ciprusra júliusban irányonként, de 24 ezernél nincs olcsóbb.
Ebben az is benne lehet, hogy korábban heti 5 járatot vágtak vissza heti kettőre és gondolom mindenkikt átpakolgattak a megszűnő járatokról arra a kettőre, ami automatikusan nagy keresletet generált.
Szállást még nem néztem, de a mentalitást ismerve az elmaradt bevételt megpróbálják behajtani azon aki mégis elmegy.
én Kértát néztem idénre (szeptemberre), de nagyon csak idézőjelesen, bár van szabad szállás, de cseppet sem látszik a virus az árakon, legalábbis a tavalyiakhoz képest,
de csak kiváncsiságból megnéztem azt a lefkadait is, ahol tavaly voltunk, az még drágább lett kb 10-15%-kal.
A nyaralók mindegyikének három nappal hazautazása előtt koronavírustesztnek kell magát alávetnie, és annak elvégzéséről igazolást kell bemutatniuk közvetlenül gépre szállásuk előtt."
Ez hol van leírva? Miért akarnak turkálni az orromban, ha elmegyek. Vajon a turkálás ingyenes? Mobil tesztállomások végzik?
Az Indexen jelent meg ma (2020.máj.27). Jó lenne az eredeti közleményt is látni !!
Ciprus vállalja, ha egy turista náluk kapja el a vírust, állják a kezelés és a vakáció költségeit2020.05.27. 13:41
Ciprus ingyenes koronavírus-kezeléssel és ellátással csalogatja a turistákat: kormánya ígérete szerint, aki szigetországi nyaralása alatt fertőződik meg a kórokozóval, annak és családjának állja vakációja és gyógyítása összes költségét, írja az MTI. A tájékoztatás szerint az érintettnek csupán a taxiköltséget kell kifizetnie és hazarepülése árát.
Az esetleges külföldi fertőzötteket 100 ágyas kórház várja, melyben csakis ők lesznek, ciprusi betegek nem. Családtagjaik számára 500 szobás "karanténszállodát" alakítanak ki. A családtagokon kívül odakerülnek azok is, akikkel a fertőzött közvetlenül érintkezett.
A ciprusi kormány turistacsábító ajánlatát ötoldalas, keddi dátumozású levélben tudatja, melyet szétküldött kormányoknak, légitársaságoknak, utazási irodáknak. A szöveg kitér arra is, hogy Ciprus milyen szigorú egészségügyi és higiéniai előírásokat foganatosít, hogy a külföldieket magához vonzza.
A szigetország gazdaságának 13 százalékát a turizmus jelenti. Nicosia úgy számol, hogy idén az idegenforgalomból származó bevétel a szokásos 2,6 milliárd eurónak a 30 százalékára apadhat, jóllehet Cipruson egy főre vetítve az egyik legalacsonyabb a fertőzési hányad az európai országok közül. A szigetország lakosainak már több mint a tizedét tesztelte.
Külföldi légijáratok június 9-től érkezhetnek Ciprusra 19 országból. Megérkezéskor megmérik az utasok testhőmérsékletét, vaktában kiszemelt néhányukat pedig ingyen tesztelik. A nyaralók mindegyikének három nappal hazautazása előtt koronavírustesztnek kell magát alávetnie, és annak elvégzéséről igazolást kell bemutatniuk közvetlenül gépre szállásuk előtt.
Coronavirus: roadmap for reopening airports approved by cabinet (Update 2) The cabinet on Friday approved an action plan for easing flight restrictions on June 9 initially including 19 countries whose nationals would need a clean bill of health before flying to Cyprus.
Transport Minister Yiannis Karousos also announced the end of mandatory quarantine on May 25 and the opening of hotels on June 1 in line with health protocols, which will be announced next week.
The action plan included two phases, June 9 to 19, and June 20 onwards.
According to Karousos, the 19 countries have been placed in two categories according to their current epidemiological data.
The first category includes Greece, Malta, Bulgaria, Norway, Austria, Finland, Slovenia, Hungary, Israel, Denmark, Germany, Slovakia, and Lithuania. Six more were placed in category ‘B’: Switzerland, Poland, Romania, Croatia, Estonia, and Czechia.
During the first phase, passengers from countries in both categories would have to furnish a clear Covid-19 test conducted 72 hours previously before they are allowed to board an aircraft to Cyprus.
Cypriot nationals and legal residents would be allowed to take the test upon arrival on the island. They will remain in self-isolation until the result is issued.
In the second phase on June 20 onwards, travellers from the first category would not have to furnish a clean bill of health.
Those coming from countries in the second category will continue to need a health certificate issued 72 hours before departure.
Cypriot nationals and legal residents from those countries will be able to take the test on the island.
Flights from countries not included in the two categories will be allowed but only carrying Cypriot nationals or legal residents and people granted special permission, the minister said.
People from these countries will need a health certificate issued 72 hours before departure. Alternatively, the test can be done in Cyprus, but travellers would have to remain isolated for a day at a designated place or until the result comes out.
All passengers coming from countries not included in the two categories will remain in self-isolation at home for 14 days.
The cost of the test, travel, and quarantine will be paid by the passenger.
People from countries whose authorities cannot provide tests to passengers can be tested upon arrival on the island.
The health ministry continues the evaluation of epidemiological data in various countries in a bid to update the categories.
Deputy Tourism Minister Savvas Perdios said based on the evaluations, more countries may be added to the list in time, perhaps as early as next week.
Not many tourists are expected to come by June 9, he told CNA though more are expected to arrive after June 20 when the certificate will not be required for category A. Nonetheless, July may still be a slow month.
The deputy ministry will begin intensive campaigns to promote Cyprus abroad, particularly in light of its success on handling the pandemic.
Hotels are not expected to incur more costs by following the protocols expected to be laid out by the government next week but will undoubtedly have a fraction of their usual income by limiting the number of people so as to maintain social distancing.
For people already in quarantine by May 25 will be allowed to go home to spend the remaining days.
Those returning between May 25 and June 8 will be tested upon arrival and remain for one day at a designate place or until the result. They will then go home and self-isolate for seven days if coming from countries included in the two categories and 14 days from other countries.
A ciprusi kormány kijelentette, hogy a sziget határait részben újranyitják a turisták előtt júliusban. De csak azokból az országokból érkezhetnek utazók, amiknek sikerült alacsonyan tartaniuk a fertőzési rátát, beleértve Dániát, Norvégiát, Izlandot, Görögországot és Izraelt. Remélik, hogy néhány héten belül pontosan megtudják majd mondani mikortól várják ezekből az országokból a turistákat.
olvasd el a helyi híreket, igaz csak angolul, mert itthon nem kerülbe még érintés szintjén sem egyik lapba sem az ország. április 30-ig kijárási tilalom van érvényben, paphos reptér zárva. jelenleg kijárás napi 1x csak engedéllyel. korlátozások enyhítése május közepétől várható, hotelek nem nyitnak júliusig vagy van ami azon túl sem. infók innen: https://cyprus-mail.com/
Az hogy árul a légitársaság jegyet nem jelent még semmit. Egyelőre a meglévő korlátozásokhoz igazodnak, ami napról napra változhat.
Attól hogy lehet foglalni a wizznél meg a ryanairnél májusra meg júniusra az még nem azt jelenti hogy el is indul a járat. Nem hiába vannak jegyek 4 ezerért főszezonban. Augusztusban (amikor nagyobb eséllyel lehet menni) már 20-40 ezer/fő/út árakon lehet foglalni.