antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Szép napot, kellemes hetet kívánok Mindenkinek!:-)
Első zöld hajtások...
Radnóti Miklós
Április
Ragyogó rügyre ült le most a nap s nevetve szamárfület mutogat. Madár fi erre eltátja csőrét, hunyorog feléje a nevető rét s a bárány is csodálkozik.Csoda, hogy nem billen ki száján fog sora.
Ragyogó rügyön álldogál a nap, indulni kész, arany fején kalap. Fiatal felhő bontja fönt övét s langyos kis esőt csorgat szerteszét, a rügy kibomlik tőle és a nap pörögve hull le és továbbszalad.
Nem vesztem el...A múlt héten Gyulán voltam, gyönyörű a város, csupa virág!:-)) Közben a fiam kórházba került, a születésnapját is ott töltötte.:-( Remélem, holnap már hazamehet.:)
Kányádi Sándor
Április hónapja
Bolondos egy hónap április hónapja, hol kalap a fején, hol báránybőr sapka.
Hiába próbálnád kilesni a kedvét, túljár az eszeden, mire észrevennéd.
Köpenyegbe burkol, ingujjra vetkőztet: mutatja a tavaszt hol nyárnak, hol ősznek.
Búsnak teszi magát, szeme könnyben ázik, mindegyre lehunyja sűrű szempilláit.
Aztán gondol egyet, fülig fut a szája, s ránevet a fényben hunyorgó világra.
Szép napot, kellemes hetet kívánok Mindenkinek!:-)
Megtaláltátok az aranytojást?:))
Radnóti Miklós
Április
Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép, s féllábon elszalad. Ó április, ó április, a Nap se süt, nem bomlanak a folyton nedvesorru kis rügyek se még a füttyös ég alatt.
A húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt.
Juhász Gyula
Húsvétra
Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt e vers, élet, örökkön élő, Fogadd könnyektől harmatos dalom: Szívemnek már a gyász is röpke álom S az élet: győzelem az elmuláson.
Húsvét, örök legenda, drága zálog, Hadd ringatózzam a tavasz-zenén, Öröm: neked ma ablakom kitárom, Öreg Fausztod rád vár, jer, remény! Virágot áraszt a vérverte árok, Fanyar tavasz, hadd énekellek én. Hisz annyi elmulasztott tavaszom van Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!
Egy régi húsvét fényénél borongott S vigasztalódott sok tűnt nemzedék, Én dalt jövendő húsvétjára zsongok És neki szánok lombot és zenét. E zene túlzeng majd minden harangot S betölt e Húsvét majd minden reményt. Addig zöld ágban és piros virágban Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!
ugy sayog a májtáj és zsibbad az űlőgumó settenkedik odakünn a wén Múló dikk! látom,amint odébb pöndörödik megölt egy éji bogarat óh ne száradj towább édesyoo garat
Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek és a fullatag sötétben hat órát üldögéltem a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön. Testem törött volt és nehéz a lelkem, mint ki sötétben titkos útnak indult, végzetes földön csillagok szavára, sors elől szökve, mégis szembe sorssal s finom ideggel érzi messziről nyomán lopódzó ellenségeit. Az ablakon túl mozdonyok zörögtek, a sűrű füst, mint roppant denevérszárny, legyintett arcul. Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem. Körülnéztem: szerettem volna néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel, de nyirkos éj volt és hideg sötét volt, Péter aludt, János aludt, Jakab aludt, Máté aludt és mind aludtak... Kövér csöppek indultak homlokomról s végigcsurogtak gyűrött arcomon.
Szép napot, kellemes ünnepi készülődést kívánok Mindenkinek!:-)
Csukás István
Gyerekarcom visszanéz rám
Gyerekarcom visszanéz rám a tükörből, nem tudok mit kezdeni vele, de azért próbálkozom: rávigyorgok, kacsintok, semmi, mintha jég mögül nézne rám, elég hűvösen, ahogy grimaszolok és idétlenkedek egyre fáradtabban, elszálló hittel, öregedő bohóc, hogy kicsaljak legalább egy irgalmas mosolyt, egy rezzenést, egy rebbenést, valami kis fényt, onnan, honnan, kitől, kinek, lehunyom a szemem, lassan felnyitom: eltűnt, s eltüntem én is, csak a tükör, csak a tükör.
Tegnap múlt 90 éve, hogy megszületett Csukás István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, író, ifjúsági szerző.
Kedron völgyéből tavasz-illat árad, Lágy szellő viszi Jeruzsálem felé… A megújhodó élet zsongó muzsikája, Kíséri halkan a kőházak közé…
Gyönyörű tavasz van… Mandulavirágos, Varázslatos, csodálatos napja. Áldozatul küldi a völgy az illatát És himnuszt zeng a Kedron patakja.
A város élénk. A nép az utcán tolong, Mert kire jött, egy Ember közeleg, Aki csodát tesz, betegeket gyógyít… A Messiást várók szíve megremeg.
Remény csillan a sóvárgó szemekbe, A lelkek mélyén a tűz fellobog. Szabadító jön, a világ Megváltója, Érte a népek szíve vár, dobog!
Próféta! Jézus! Názáretből való!… Egyszerű fia egy falusi ácsnak De soha még ember így nem szólott, Megrázó erővel a bűnös világnak.
Szava izzó, mint folyékony arany. Igazság, erő, mi belőle árad. Jóság, alázat simul a szemében És emberekért munkálkodik, fárad.
Messziről morajlást hoz a tavaszi szél, A csodatevő próféta közeleg. Ellenállhatatlan, csodás erő viszi Az embereket egymáshoz közelebb.
Egyszerű ruhában, szamárháton ülve, Jön az Ember, a bűnösök barátja, Tanítványai körülötte mennek, Sokezer torok a hozsánnát kiáltja.
„Hozsánna Néked!” Harsogja a tömeg, „Ki jössz az Úrnak dicső nevében!” Öröm-mámor tombol a lelkekben, Legtöbb embernek könny ül a szemében.
„Hozsánna Néked! Dávid Fiának! Te vagy a dicső, hatalmas Király! Izráel népe a próféciák után, Messiás, Messiás! A jöttödre vár!”
Pálmák lengnek, virágok hullanak Szőnyegek terülnek le a poros útra, Dicsőség, hozsánna, Isten Fiának, Ki a reménységnek örökvizű Kútja.
Dicsőség Néked! Jézus, Messiás! Az örök város így fogad ma téged. Bevonultál a lelkekbe, szívekbe, S meghódítottad a Te bűnös néped.
*
A helytartó előtt lármás tömeg tolong, Öklüket rázzák, vádat kiáltanak, Bent Pilátus faggatja az Embert, De sokszor némán marad a szent ajak.
Tegnap még ünnepelt király volt, Tegnap még szemét nyitotta a vaknak, Ma már fogoly s dicső homlokára Gúnyból, tövisből koronát raknak.
A nép vádol, a nép könnyen felejt, Már nem emlékeznek a sok csodára. A meggyógyított vakok és bénák is, Halált kiáltanak az Ember Fiára.
Jézus már ott is áll. Pilátus rámutat: „Íme az Ember! Én tisztának látom!” A tömeg felzúg: „Feszítsd meg Őt!” Pilátus szól: „Én mégis elbocsátom!”
„El ne bocsásd! Inkább Barabást! A mi népünk Őt bűnösnek látja! Ha elbocsátod, vedd most tudomásul, Nem vagy többé a császár barátja!”
A nép követel. Pilátus megdöbben. A „császár barátja” meghajtja fejét, Csendesen hallgatja a követelést, És megváltoztatja az ítéletét.
Szól: „Barabbás mehet!” Kezeit megmossa. „Ez Ember vérétől én ártatlan vagyok!” S átadja Jézust a népnek kezébe, Kik megcsúfolják a drága Főpapot.
*
Kedron völgyében keresztet ácsolnak, Virágok hullanak a tavasz is gyászol… A legszebb virág, a világ reménysége Az emberi szívekbe már alig világol.
A megcsúfolt Mester, a Jóság, Szeretet, Már ott roskadoz a kereszt súlya alatt. Vér csurog drága, sebzett homlokáról S verejtékével a porba hullanak…
Megtört szemében a fájdalom könnye, Mint drága gyémánt csillog a nézőre. Nincs aki segítsen, nincs aki megszánja, Durván rátámad a poroszló az őre.
A Golgotára visz fel az utolsó útja, Gyűlölet köve az, amelyen botladoz.
Tegnap: hozsánna, virág, diadal, Ma: halál, szitok, mit a nép kiáltoz:
Már áll a kereszt, fenn a Golgotán, Átütve a drága szív, a lábak, kezek. Elszállt ajkáról az utolsó sóhaj, Sötétség borít be földet és eget.
A nép riadtan áll a kereszt körül, A mennydörgéskor egy ajak sem szólt. Csak a százados szólalt meg utána: „Ez ember valóban Isten Fia volt!”
*
Kedron völgyéből tavasz illat árad. A Golgota hegyén nyílnak a virágok. Jézus feltámadt, diadalt aratott! S megváltotta a bűnös világot.
Ember! Ki az élet útján botladozol S előtted nincs fény, csak a sötét este, Nem vesztél el, mert az örök élet fénye Ragyog le rád, csak nézz fel a keresztre!
Április! Esőt érlelő Mindig felhőből bújsz elő! Te is felhő vagy, csupa víz: ázik rigó, fürj, fecske, csíz, a rét s réten a kiscsikó – Szeszélyedben nincs semmi jó. Fejünkre zuhogsz záporozva, aj, Április, tavasz bolondja!
Haragos egekből ömlik szakadatlan, felleget kísérve egy-egy villám csattan. Kutyamája felhők! Két kismadár ázik. Ernyő alatt futnak az esőn hazáig.
Jézus szenvedése újra érik, a nagyhét újra ismétlődik. Kicsit siet, vagy kicsit késik. Hiába zöldellnek pálmaágak, a zöld, az élő zöldnek nem felel. Az ember hite belefárad, a szenvedés megismétlődik.
De nem panaszkodhatsz másnak, csak Jézusnak, Isten fiának. Csak Jézusnak, aki feltámad.
Ha megállnék, ki kéne józanodni. Inkább nevetséges legyek, pucér, a centrifugában egy jót visító, még akkor is, ha illetlen a hév, mint mikor leállt a hullámvasút: valami üzemzavar, a szerelő prózaian mászkált a pályatesten, hangosan kiabált a földre le, percekig álltunk, azalatt lebomlott az egész: a félelem, a gyomorkönnyűség. Összeomlott a gyors üdvözülés, keskeny és olajszagú lett a pálya, szögekkel, oldalt villanykapcsoló, sivár Hádész, reális. Állt a lelkem hullámzatlanul. Nincs zuhanás, nincs bódult, hörgő levegő sehol.
Nádasdy Ádám, nyelvész, költő, műfordító, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó szerzője 2026. március 29-én, 79 éves korában elhunyt. Nyugodjék békében.
Virágok napja, szép virágvasárnap, Jövel, jövel már, bontsd ki röpke szárnyad! Hintsd be virággal az avar mezőket, A kertek fáit, félve rügyezőket, Óh, szánd meg őket!
A tél hosszú volt, oly zord s oly kegyetlen, A rét, az erdő még most is kietlen. Virágok napja, jer, lehelj a földre, Bús szürke foltjait varázsold zöldre, Szép puha zöldre!
Jövel, jövel, s te véled fecske, gólya, Üres fészkeknek hadd legyen lakója! Szakadjon vége a nagy némaságnak, Szívüket töltsd be, akik dalra vágynak, Oly régen vágynak!
Ihol közelg. Feje virággal ékes, Az arca nevetős, a hangja édes. Bájos, milyennek a szívem kívánta, Mint egy virágos, nevetős leányka, Szép kis leányka!
Ihol, már itt, virággal megrakottan, Hallom a dalt is: fecske száll amottan. Eresz aljának újra van lakója, Csörgő patakban kelepel a gólya, A kedves gólya!
Ihol, már itt van. Nyílnak a virágok, Vidám dal járja be a nagyvilágot, Hirdetve hegynek, völgynek, rónaságnak: Leszállt a földre szép virágvasárnap, Legszebb vasárnap!
Kajteknek nem tetszetta helyzet túlságosan. Elégedetlenségét vicsorítással és morgással fejezte ki. A rendőr udvariasan tisztelgett.
— Bocsánat, itt lakik Henry Povalsky, ipszilonnal a végén?
— Én vagyok az — felelte halkan Fehér Kalap.
Poéta Anatol diszkréten hátrálni kezdett, és húzta maga után a dühösen morgó Kajteket.
— Ha azonnal elnem hallgatsz, kitekerem a nyakad! — súgta oda a kutyának.
Anatol szerette volna elkerülni, hogy a rendőr felfigyeljen rá, különösképp, hogy olyan kutyával volt, melyet három nappal ezelőtt a parkban egy nagyon elegáns hölgy pórázáról vágott le. A rendőr belépett a szobába.
— Megbízatásom van— fordult Henry Povalskyhoz, — ki kell derítenem egy ügyet. Kerületünk egyik lakója, Baumanné azt állítja, hogy ön tegnap este nála járt, és . . . hogy úgy mondjam.. . tévedésőıl elvitt egy öreg esernyőt.
— Itt valami félheéhtés lesz kéhem — tiltakozott élénken Povalsky. Arcát hirtelen szívélyes mosoly öntötte el, de egész testében rángatózott, mintha gumiból lenne.
— Remélem — jegyezte meg az őrmester —, sikerül tisztáznunk ezt az apró félreértést. Baumanné azt állítja,hogy ön a ház körül mászkált, szóba elegyedett a tanítványával, két ízben is járt a lakásán, végül tegnap este . . .
— Elnézést kéhek — szakította félbe Henry Povalsky —, azt hiszem, itt valaki máshól lesz szó. Én semmiféle Baumannét nem ismehek.
A rendőr összevonta a szemöldökét. Fürkészően néztePovalskyt.
— Ez érdekes — mondta egy árnyalatnyi gúnnyal —, a Baumanné által megadott személyleírás tökéletesen megegyezik.
— Nem éhtem az egészet. Soha életében nem látott engem, és egyébként is csodálkozom, mit jelentsen ez az egész.
A rendőr összecsapta a két kezét:
— Na és a bajusz, uram, az semmi?
Povalsky akaratlanul is nevetséges kis bajuszáhoznyúlt.
— Miéht, egyedül csak nekem van bajuszom? — adta az ártatlant.
A rendőr közelebb lépett Povalskyhoz. Kihívóan nézetta szemébe:
— Hát akkor, kérem, mondja meg, mit csinált tegnap tizennyolc és tizenkilenc óra között?
— Én? — dadogta Povalsky. Látszott rajta, hogy ebbena percben már elvesztette magabiztosságát, és kissé meghökkenve kutat agyában valami elhihető magyarázatután. De azt távolról sem sejtette, hogy ebből a kellemetlen helyzetből épp Anatol menti meg.
Poéta Anatol, a kiváló kutyaszakértő és a költészet rajongója öblös hangon közbeszólt:
— Hiszen tegnap nálam járt a kutyavásár ügyében!
Povalskynak elakadt a lélegzete. Az arca váratlanul felderült, beszéde folyékonnyá és könnyeddé vált.
— Ó, valóban most jut csak eszembe. Ennél az úhnál voltam, a kutya miatt.
A rendőr még erősebben ráncolta a szemöldökét. Bizalmatlan tekintetét most Poéta Anatolra emelte.
— És ha szabad kérdeznem, maga kicsoda?
Poéta Anatol végigsimította vöröses szakállát.
— A kutyák élettanával foglalkozom — mondta szemrebbenés nélkül.
Tisztelettel, Bajkálifoka!
