Keresés

Részletes keresés

Fizolti Creative Commons License 2024.04.09 0 6 13934

Romániában még közlekedik néhány szóló nagy Malaxa motorvonat Constanta és Mangalia között. 

Amivel sikerült utazunk, az utastér állapota szempontjából, és érzésre gépészetileg is vállalható állapotban volt, de a úgy néz ki, hogy megpróbálják nem túl sokat járatni: a járműkiadás napi szinten változhat, több irányból próbáltam vonatszámokat beszerezni, de a legutolsó napokban kapottak is csak részben bizonyultak helyesnek, egy hajnali, és két délutáni vonatpár lett volna ilyennel kiadva, végül a kora délutáni mozdonyos vonat volt, az utolsó kör pedig annyira későn volt, hogy csak félútig (Costinești) tudtunk menni vele, majd egy keresztező vonattal vissza kellett mennünk, hogy elérjük az utolsó Constanta-Bukarest gyorsvonatot, így aki esetleg időt és pénzt szánna egy ilyen túrára, és biztosra akar menni, annak érdemes úgy számolnia, hogy legalább egy éjszakára helyben megszállni, és úgy próbálkozni, hogy a késő délutáni, vagy kora reggeli vonat is beleférjen (mi Bukarestben szálltunk meg, a túra tervezésének idején kapott vonatszámok alapján ez nem tűnt rossz ötletnek (azóta már megbántam), akkor a nap nagy részén három szerelvény forgott a vonalon, amiből akár kettő szerelvény, 5 pár vonat ezekkel volt kiadva. Később két vonatot kihúztak a menetrendből, így már a nap nagy részén elég két szerelvény is a vonalon).

 

 

Kérdéses, mennyi ideje van még ezeknek, nyáron alapból nem járnak, és a helyüket az ország minden tájáról jövő sokkocsis fürdős vonatok veszik át, őszre meg talán összeszedik annyira a Desiróikat,  olyasmit hallani, hogy a nyári szezon után teljes kizárásos vágányzárban átépül és villamosításra kerül a tenger menti vonalszakasz, ebben az esetben ezekre sem lesz többé szükség, ezért lehet hogy most érdemes még próbálkozni - persze ezt ott sosem lehet tudni.

 

Ez pedig egy Mangáliában félreállított darab: 

 

Előzmény: volanb (13868)
5047 032 Creative Commons License 2024.03.30 0 0 13933

Helló! Igazából csak Sevnica - Trebnje, Ormosdtól Csáktornya felé nem közlekedik, a többi nem villamosított vonalon* már jó ideje forgalomba álltak. 

 

*Elvileg idén még Pula felé nem lesz. 

Előzmény: bence1026 (13932)
bence1026 Creative Commons License 2024.03.29 0 0 13932

Üdvözletem! Van valakinek arról információja, hogy Szlovéniában az új STADLER dízel motorvonatok merre közlekednek? Főleg Ljubljana környékén, vagy máshol is előfordulhatnak? Sajnos a menetrendből nem derül ki. Köszönöm!

nazareth Creative Commons License 2024.03.24 0 0 13931

Általánosan jellemző, hogy a gyártók pusztán marketingfogasból "emberarcúbb" járműdizájnokban gondolkodnak, és ehhez hozzátartozik, hogy a járműnek akár némileg izzadtságszagú, de cserében könnyen megjegyezhető nevet is kreálnak. 

 

Izzadtságszagú alatt pl. egy FLIRT-et (vagy -öt) értek: egy sor olyan gyártónak van egy sor olyan motorvonata, amire ráillene, hogy gyors, könnyű, blabla; ugyanakkor a Stadler motorvonatának is van egy rakat egyéb tulajdonsága, ami belerondítana a betűszóba. Hogy ne menjünk messzire, pl. a "Konfortabel", "Spurtstarker" és "S-Bahn-zug" is mind illene rá, de a KISS mégis az emeletes lett.

 

Na de bezzeg egy DHM7, vagy 060-EA már nem felcserélhető. Cserébe milyen hülyén hangzik, hogy "a déháemhétke jöhet be a csonkáról a négyre" :)

Előzmény: poliver85 (13930)
poliver85 Creative Commons License 2024.03.24 0 0 13930

Persze hogy viccelek, azért volt ott a szmájli.

 

Egyébként már itthon sem általános az (itthon) új sorozatoknál. FLIRT, KISS, TRAXX, Talent, Vectron már nemhivatalos körökben is általában a "gyári" nevén kerül említésre. Mivel ezeknek van ilyen, míg régebben ez nem volt jellemző.

 

Persze kivételek mindig vannak, ld. Csillagromboló, ami persze lehetne remot-Dongó is, de minek :)

 

Előzmény: nazareth (13929)
nazareth Creative Commons License 2024.03.23 0 3 13929

Csak a magyarok? Keleten szokás? Ti most vicceltek? Ne haragudjatok, kb. az egész világon becézgetik a mozdonyokat. Itt egy nyúlfarknyi lista pl. a német mozdonyok beceneveivel:

https://www.bahnstatistik.de/Spitznamen.htm

...a brit sem kisebb. Az amerikaiak nemhogy a mozdonysorozatokat, de még a vasúttársaságokat, meg  tengelyelrendezeseket is becézték:

https://locomotive.fandom.com/wiki/Locomotive_and_Railroad_Nicknames

 

Az, hogy a CFR-nek gyakorlatilag a 060-EA nemcsak a legelső, hanem máig is szinte egyeduralkodó villanygép-sorozatuk, emiatt nem is nagyon becézik, mert az "a" villanymozdony, már mas tészta.

Előzmény: segélyvonókészülék (13928)
segélyvonókészülék Creative Commons License 2024.03.23 0 0 13928

Nem csak.

Keleten szokás.

Bardotka, Okularnik, Plehac, Kenedi, Spanka, Madarica, stb.

Előzmény: poliver85 (13927)
poliver85 Creative Commons License 2024.03.23 0 0 13927

Úgy tűnik, csak mi magyarok akarunk beceneveket adni az összes mozdonynak :)

Előzmény: segélyvonókészülék (13926)
segélyvonókészülék Creative Commons License 2024.03.23 0 0 13926

Fú, ezek az erőltetett becenevek...

A burkusok szimplán "sechzehner" néven emlegetik ezeket.

Előzmény: poliver85 (13925)
poliver85 Creative Commons License 2024.03.23 0 1 13925

Igen, tényleg :)

De az U4 még a fasorban sem volt, amikor itthon már ment a Milkázás.

Előzmény: segélyvonókészülék (13924)
segélyvonókészülék Creative Commons License 2024.03.23 0 0 13924

az U4 már a három áremnemű ("magasközépsőfényszórós") változat volt.

 

Az is taurus. Rá is van írva.

Előzmény: poliver85 (13922)
0132 Creative Commons License 2024.03.22 0 0 13923

Volt szerencsém az elmúlt hétvégén a környéken tartózkodni, így meg tudom erősíteni hogy a 711-esek még kocognak a vonalon. A kép Csáktornya állomáson készült, a március 15.-ei esti vonat érkezése után.

711

Előzmény: 5047 032 (13916)
poliver85 Creative Commons License 2024.03.22 0 1 13922

Taurus a Siemens ES64U4 mozdonyának beceneve. Eredetileg az Osztrák Államvasút akasztotta rá a mozdonyokra a becenevet (még az oldalukra is fel volt írva), aztán a magyar vasútbarátok is átvették, és így kezdték nevezni az összes ilyen gépet (így pl. a MÁV, vagy a GySEV ilyen gépei is Tauruszok lettek). 

 


ES64U2, az U4 már a három áremnemű ("magasközépsőfényszórós") változat volt.

 

De nem ezen szeretnék kötözködni, csak azért ragadtam klaviatúrát, mert muszáj megemlékeznünk az alábbiról (csak hogy elő ne forduljon még egyszer):

Anno a vasútbarátok vérre menő vitákat folytattak arról, hogy a MÁV és a GySEV ES64U2 mozdonyait lehet-e taurusozni. Mert hogy az az ÖBB mozdonyainak levédett(?) elnevezése. Így aztán évekig ment a Milkabika, Repcebika elnevezés fenti járművekre. Még a ""szaklapban" is.

Szerencsére mára ez elmúlt, engem a hideg rázott tőle.

Ez annyiban ON, hogy akkor az Ázeát se lehetne ázeázni :)

Előzmény: nazareth (13920)
0010011 Creative Commons License 2024.03.22 0 0 13921

Szia

Köszi a felvilágosítást(nem tartom dehonesztálónak a csaurusz kifejezést )

Így tiszta,Ceausescut remélem jól írtam le, bár nem biztos hogy megérdemli hogy helyesen írjam.. kevés jó fűződött a nevéhez.Akkor is ha 35 éve meghalt..Rip.

Az hogy bezárta országát az öreg diktátor, sajnos mindenben éreztette a hatását, nemcsak a közlekedés, vasút terén.Noha én nem éltem diktatúrában, remélhetőleg nem is fogok(fogunk)de át tudom érezni.Egész életet elborítja ha valahol diktatúra van, és ma is érezni Észak Koreában meg még néhol.Bar sokan Magyarországon is diktatúráról beszélnek, ez abszolút nem diktatúra az amikor elvisznek ha rosszat csinálsz, mondasz , meg alapvető élelmiszerek vannak jegyre, nincs világítás, áram stb.vagy rövid ideig .Nem túlzas.

Nálunk még a mostani Romániában ezek nincsenek jelen.Lehet szabadságról beszélni.A kormány korlátoz ugyan szabadságjogokat, se messze nem olyan mérvű hogy ezt ki kéne(lehetne) kiáltani  diktatúrának .

Ez nem a vasútról szólt inkább,  hanem főként az életkörülményekről diktatúrában , ezért elnézést kérek.

 

Nem tartom jónak azt sem ha mindenkinél a halottról jót vagy semmit elv érvényesül.Az ember nem szent, mindenkinek vannak jó, rossz részei, szakaszai , tettei életében.Sztálin, Hitler is diktátorok voltak ha nem is Romániában meg Magyarországon.Róluk se mondunk csupa jót vagy  nem hagyjuk üresen a lapot ha írni kell róluk történelemórán.Az üresen hagyott lap se megoldás.

Ugyan már nem járok iskolába de jól emlékszem amikor írni kellett róluk.Napi szinten nem foglalkoztat a téma, de a múltra emlékezni kell.Ceausescuról jóval kevesebbet tanultunk

Na száz szónak is egy a vége: bocsánat hogy offoltqm, több ilyen nem lesz

 

 

Előzmény: nazareth (13920)
nazareth Creative Commons License 2024.03.21 0 4 13920

A Taurus a Siemens ES64U4 mozdonyának beceneve. Eredetileg az Osztrák Államvasút akasztotta rá a mozdonyokra a becenevet (még az oldalukra is fel volt írva), aztán a magyar vasútbarátok is átvették, és így kezdték nevezni az összes ilyen gépet (így pl. a MÁV, vagy a GySEV ilyen gépei is Tauruszok lettek). 

 

Csaurusz az ASEA/Electroputere 060-EA sor. mozdonyának a magyarországi beceneve. Másik (elterjedtebb) beceneve az Ázea, vagy Elektroputri. Romániában nincs beceneve, általában LE5100-ként emlegetik, ami azért lássuk be, meglehetősen csapnivaló becenév lenne. 

 

Ceauşescu pedig "Csáuseszku" volt, nem "Causecsu" :)

 

A 060-EA gépeket nagyon hosszú ideig gyártották Romániában, kb. '67-től indult a gyártásuk, végigkísérte a Ceauşescu-korszakot, majd Ceauşescuval együtt az Electroputerének is leáldozott. Magyarországon jobbára ismeretlenek voltak, mivel a paranoiás öreg szépen bezárta az országát (az osztrákoktól, csehszlovákoktól bejártak mozdonyok egészen a Keletiig). Az első Ázeát még 2005 körül hozta be Magyarországra a Floyd magánvasút, majd a gép nemsokára nyugat-Magyarországra került, a GySEV pótolta vele az akkoriban balesetben megsérült 502-es Taurusát. 

 

A magyar ember meg úgy van vele, "ha Románia, akkor csaucseszku". Szóval így lett a Taurus-pótló, az akkoriban már eléggé elavult technologiájú, Ceauşescu-kor-szülte villanygép beceneve Csaurusz. 

 

Szvsz. maga a Csaurusz kifejezés nem dehonesztáló, inkább szellemes (legalábbis sokkal kevésbé dehonesztáló, mint pl. az amúgy gazdag és változatos kulturális és etnikai múlttal rendelkező Erdélyt megtölteni pirossárgakék Drakulás hűtőmágnessel-kulcstartóval-sörnyitóval, mert "ha Erdély, akkor Drakula"). Az a helyzet, hogy az az egész korszak nem volt különösebben fényes, gyakorlatilag alig született olyan műszaki terméke a román iparnak, ami alulról elérte volna a használhatóság határát – annak ellenére, hogy meglehetősen sok licencet vettek meg és "vettek meg". Kb. az Ázea volt ilyen, a Sulzer (dieselmozdony, svájci licenc), meg a Dacia 1300 (francia licenc). Ezek mellett egy sor olyan termékük volt, ami nemhogy exportképes nem lett, de még Romániában is rövid pályafutás adatott meg neki.

 

Itt jegyzem meg, hogy azért volt a román iparnak olyan mélyrepülése is, amikor a visszaemlékezések szerint az újonnan készült Ázeákat sem nagyon engedték ki vonalra – kb. a 400. és 600. darabok közti intervallum –, inkább csak rendezni, tolatni, gurítani használták, annyira megbízhatatlanok voltak.

Előzmény: 0010011 (13919)
0010011 Creative Commons License 2024.03.21 -1 0 13919

Hello mindenkinek!

Bocs hogy beleszólok a topicba, nem vagyok nagy vasutas fan.De egy kifejezés(gondolom vonatmárka) felkeltette az érdeklődésemet picit.

Csaurusok.Ez Causecsu miatt kapta (nálatok?)ezt a nevet? Eleve az Taurus nem?

...Szerintem amúgy Causecsut emlegetni ,bár rengeteg rémség köthető a nevéhez, nem ildomos egy vasút kapcsán, már mikor az eredeti hozzaszólas megszületett , is 25 éve nem volt hatalmon Romániában, most már 34.

Amire válaszoltam, egy  8 éves hozzászólás

2016.03.12 12347 maci1986

Amúgy rendben van hogy átnevezitek a mozdonyokat stb , de szerintem ez Causecsuhoz köthető volt.

Biztos hibásan írtam le a nevét.

Biztos mérgesek sokan mai napig Causescura ami érthető,hisz diktátor volt.Nem is rövid ideig, majd 30 évug.Bár ekkortájt Magyarországon is diktatúra volt, Kádár rendszer miatt , de ezt nem ide tartozik.Én nem éltem akkor, nem tudom milyen az.Nem.is akarom összehasonlítani a mai helyzetekkel , hisz ez majdhogynem semmi hozzá képest.

 

 

 

Bocs hogy előhoztam ezt , nem rosszallóan hoztam, csak furának tsláltam.

Szép napot!

 

Előzmény: Maci1986 (12347)
95 860 00 4914-1 Creative Commons License 2024.03.10 0 0 13918

Sziasztok!

 

Nagyszebentől délre, Craiova felé van rendszeresen teherforgalom? 

Lovrin Creative Commons License 2024.02.28 0 1 13917

https://imgur.com/R7sP3R3.jpeg

 

Verbász. A BuBe ki lesz rakva a városból, de a régi állomást mégis csak bekötik, bújtatással. Az nem látszik Szabadka felé is vissza lesz-e kötve vagy csak a zombori mellékvonal állomása marad, de gyanítom az utóbbi.

5047 032 Creative Commons License 2024.02.17 0 0 13916

Szia! Csak a modernizált százasok közlekednek, Jesenice - Sezana között, Maribor - Bleiburg, Celje -Imeno/Durmanec/Velenje, illetve beugrik Ormozs felé a Csáktornyának vezető vonalra, de ott utóbbi időben főleg a 711 015/016 ingázik. Már csak két zöld motorkocsi van forgalomban, az előbb említett és a 007/008. Előbbi most áprilisban a másik jövő év februárjában futja le a maradék kilométereket.  

Előzmény: volanb (13915)
volanb Creative Commons License 2024.02.16 0 1 13915

Üdv! Valaki tudna segíteni Szlovén vasutaknál van e még forgalomba Fiat motorvonat, illetve a zöld 711-es motorkocsik, ha igen merre érdemes keresni? Köszönöm!

bzmot398 Creative Commons License 2024.02.13 0 0 13914

Valaki képbe van a görög vasúttal? Megtaláltam a hellenic train oldalán, hogy Thessaloniki és Florina, illetve Thessaloniki és Drama között jelenleg van vonatközlekedés, de az tuti vonat? Sokszor variálják a menetrendet, hogy vonat helyett busz, busz helyett vonat. Már nem hiszek mindig ezeknek.

Köszi!

Fizolti Creative Commons License 2024.02.09 0 0 13913

+ A linkgyűjteményben elején található a 2021/2022-es menetrendkönyv borítója, egy 2022-es naptárral. Az egyértelműség kedvéért: a fent lévő menetrendek 2024-es dátumos lábjegyzetes közlekedési korlátozásokat tartalmaznak és a csak tavaly év vége felé megnyílt szegedi átmenet is itt van, így nem 2 évvel ezelőtt érvényes mezőkről van szó. 

Előzmény: Fizolti (13912)
Fizolti Creative Commons License 2024.02.09 0 3 13912

Szerb menetrendek vonalanként: 

 

Ред вожње – Курир – Srbijavoz (srbvoz.rs)

 

(A tömeges linkelés a nem túl könnyű kereshetőség miatt.)

 

A nemzetközi személyforgalom úgy tűnik a szegedi uzsgyikra, meg két pár Bar-i vonatra korlátozódik, Bulgária és Észak-Macedónia felé vonalfelújításokra hivatkoznak; Románia és - ami már durvább - Horvátország felé semmire, egyszerűen nincs ilyen mező. Egyébként a Sid határállomásig egész tűrhető, 6 pár vonat megy. 

 

ms.pdf (srbvoz.rs)

 

bg_si.pdf (srbvoz.rs)

 

Szokásos módon több teljesen, vagy részben üres mező van, így például Pancsova-Nagybecskerek szakasz benne van a menetrendben, de vonat egy sincs itt. Ellenben Nagybecskerekről már 4 pár vonat is megy hétköznapokon Banatsko Milosevo (Karlova) felé, amiből 1 pár szabadkai, a többi Kikindára megy. 

A további két pár Szabadka-Kikinda vonattal együtt Banatsko Milosevo szinte csomópontnak számít az állomáson megálló napi 12 vonattal. 

 

bgdu_pagl_zr_ki.pdf (srbvoz.rs)

 

Pancsovára a 6 pár verseci vonat mellett megy a PANVOZ 6 pár vonata is, amik Pancsován egy két megállós, két kilométeres szárnyvonalat tesznek meg a város déli része felé. 

 

bgdu_pagl_vs.pdf (srbvoz.rs)

 

bgdc_pv.pdf (srbvoz.rs)

 

A Zombor-Újverbász vonal menetrendjének hibás a linkje (Szabadka-Kikinda vonalra mutat), a menetrendi kereső nem talál járatot még a vonal Zomborhoz közeli szakaszán sem. 

 

Szabadka és Zombor között mindössze 2 pár személyvonat maradt, az első is csak délután ér Szabadkára. Bajmok és Szabadka között csak a tavankúti megállás maradt meg. Újvidék és a rendezője között pótlóbusz. 

 

ns_bog_sb_su.pdf (srbvoz.rs)

 

Belgrád és Újvidék között 31 pár vonat közlekedik, többféle ütemes jellegű menetrend szerint: 

IC délelőttől estig óránként, személyvonat (RE) valamikor egy, valamikor két óránként van. reggel személyvonatok mellett, este az IC-k és személyek helyett REx vonatok közlekednek 2-4 megállás kihagyásával. reggel a kétféle vonat kb. félóránként van. 

 

bgcent_ns_su.pdf (srbvoz.rs)

 

Koszovó felé a szokásos módon, Rudnica állomásig van forgalom. 

 

bg_lp_kv_kp.pdf (srbvoz.rs)

 

Nincs forgalom/vágányzár van még Nistől Délre mindhárom vonalon, Belgrádtól Mala Krasna és tovább Lapovo felé, itt sikerült egy szigetüzemet létrehozni a Smederovo-Pozarevac vonatok megtartásával. 

Ellenben Nistől Zajecar felé, és tovább Majdanpekig és Prahovoig is van forgalom. 

V63-017 Creative Commons License 2024.01.29 0 0 13911

Hirtelen azt hittem, hogy a GKB motorvonatai ezek, aztán kiderült, hogy a németekhez is gyártottak és ez onnan van.

Előzmény: Fizolti (13910)
Fizolti Creative Commons License 2024.01.29 0 1 13910

Kiegészítés, javítás:

 

Már valamivel több ilyen vonat érkezett hozzájuk, és lassan átveszik a francia motorvonatok helyét. 

 

Zsombolyára is jut már ilyen: https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/421882944_1578134642943129_4626225316693756087_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=c42490&_nc_ohc=SE2_jMNcvTwAX_hsGJc&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=00_AfBDNtiEdV-pJPY8QXKtFtL0KxmRXnBoq30SMAPymJbHoA&oe=65BBB43E

 

Illetve Remetea Micai felé is mennek elvileg. 

 

Mostanában olyasmit olvastam, hogy a Temesvár-Remetea-Radna vonal is felújításra kerülne, életszerűen a közelgő Arad-Temesvár vonali felújítás alatt kéne terelőútként, de volt valami szó a temesvári reptér kötöttpályás kiszolgálásáról is. 

Előzmény: volanb (13893)
Fizolti Creative Commons License 2024.01.25 0 0 13909

Tábláról eddig nem volt szó - igen, tudom, hogy valamilyen formában ott szokott lenni az állomásokon. Megint egy olyan dolog, amit az lát aki jár az adott állomáson, vagy rákeres a neten. 

 

 

Előzmény: paca664 (13908)
paca664 Creative Commons License 2024.01.25 0 0 13908

Nyilván érdemesebb volna külön nyári és téli, egyébként az állomási menetrendkivonatok így is vannak. Eforie Nordon ott van a tábla, szép sorban egymás alatt a vonatok oda-vissza óránként, másfélóránként. Mindegyiknél ugyanaz a megjegyzés hogy "nu circula ..... (nyáron)". Tán egy párnál még az is hogy szombat-vasárnap sem. Semmi hanyattesés.

Előzmény: Fizolti (13907)
Fizolti Creative Commons License 2024.01.24 0 2 13907

Most nem arról van szó, hogy szép-e, hanem hogy a menetrendkönyvből nézve nem átlátható. - Végig kell nézni az összes vonatot és korlátozást minden oldalon - összesen 109 darab korlátozás van a 800-ason, ugyanahhoz a korlátozáshoz másik oldalon más szám tartozik és az is többször előfordul, hogy 2-3 vonat ugyanakkor indul, csak időszaktól függően másmeddig, vagy más megállási renddel, vagy csak kap valahol közvetlen kocsit, stb. Simán félreérthető, elnézhető, keverhető, de ha nem, akkor is hosszabb idő minden végignézni, és fejben összerakni, hogy melyik szakaszon kb. hány vonat van, mikor megy az utolsó. 

Az alapján ahogy írsz, azt szűröm le, hogy neked ismerős a vonal, tudod, hogy kb. mit várj tőle. Ha valaki nincs ebben a helyzetben, annak nem annyira egyértelmű. 

Van amikor jóval kevesebb korlátozás is kifog valakin: https://forum.index.hu/Article/jumpTree?a=166168923&t=9135211  

 

Ezért van a MÁV-os balatoni menetrendekben külön részen a nyári, elő-utószezoni és téli menetrend. 

 

Előzmény: paca664 (13906)
paca664 Creative Commons License 2024.01.24 0 0 13906

Nagyjából óránként, eseteg másfél órnánként van IR. Mangaliába is legalább 2 óránként, de napközben néha óránként van vonat. Ha leszűröd a télre, ezt kapod, ez teljesen átlátható mégha nem is kifejezetten szép.

Való igaz, a jelek szerint Csernovci is megszűnt.

Előzmény: Fizolti (13905)
Fizolti Creative Commons License 2024.01.24 0 0 13905

a másik elvileg van - Mi szerint elvileg? A menetrendkönyv nem tartalmazza, CFR Calatori netes kereső nem ismeri (Bukarestből Kijevbe és Csernovicba is Magyarországon keresztül ad találatot). 

 

A máramarosszigeti vonalhoz tartozó két határátmenet az elmúlt 2 évben járhatóvá lett téve, volt pár vonat, legalább próba jelleggel ( volt pl. ez a szituáció: https://kronikaonline.ro/erdelyi-hirek/malor-a-karpatalja-es-maramaros-megye-kozott-ujrainditott-vonat-probautjan-tul-magas-volt-a-mozdony-ruddal-kellett-megemelni-a# ), fura, hogy ennek ellenére most semmi vonat. 

 

 most télen elég átlátható - Most is nehezen, mert ugyanúgy ott van a lábjegyzet szinte mindegyiknél, és a most járó vonatokon is oldalanként más szám van ugyanahhoz a korlátozáshoz. Nem az van, hogy ránézel a menetrendre, és pár pillanat alatt megállapítod, hogy kb. hány vonat, milyen sűrűséggel van, milyen arányban van több vagy kevesebb vonat a hétköznap a hétvégéhez képest, és kis logikázással megvan, hogy melyik vonat hol vár keresztre mennyi időt, stb. És itt veszíti el a menetrendi mező az értelmét a netes keresőhöz képest. 

 

 

Előzmény: paca664 (13904)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!