Megjelentek az első hivatalos fotók az idén debütáló új 207-esről. Érdemes elmazsolázni a részleteken. De úgy egészben is gyönyörű a kocsi.
Nagyon attraktív kisautó. Komolyan vásárlásra csábít :)
Mindjárt prezentálok pár fotót.
Segítségeteket szeretném kérni, van egy Peugeot 207 CC 1.6 benzin autóm, ami nemrégiben lett vásárolva. Szerencsére nagy probléma, sérülés stb. nincs az autóval, mondhatni jó vétel volt.
A gond a következő: menet közben kisebb kátyúkban kopog elől hol a bal oldal, hol a jobb oldal. Első körben át lett vizsgálva a teljes futómű emeléssel-feszgetéssel, hibát nem találtak, gömbfejek, szilentek teljesen jó állapotban vannak, semmi nem lóg. A motortartó bak gumija volt szakadva, ki is lett cserélve. Ezt követően sem változott a helyzet, a kopogás továbbra is maradt.
Elmentem másik szerelőműhelybe, újra a teljes futóművet átnézték, semmi hibát nem találtak rajta. Nagyobb kátyúba próbakör után nem igazán hallatszott, a városi alacsonyabb sebességnél és kisebb egyenetlenségeknél viszont ugyanúgy dübög rendesen. Lengéscsillapító nincs elpukkanva, a torony szilentnek van némi hangja, de az is elhanyagolható mértékben a második szerelő szerint.
Nem igazán tudtak a problémán segíteni. Az első szerelő szerint viszont ez lengéscsillapító probléma lesz inkább, toronycsapágy szilenttel együtt. Viszont a lengéscsillapító nagyobb kátyúban, földúton nem dübög egyátalán, inkább aszfalt hibáknál sűrűn koppan és az összes pedál beremeg kissé olyankor.
Valaki találkozott esetleg hasonló problémával és ha igen, mi volt a megoldás? Véleményem szerint a lengéscsillapító gyakoribb jelenléttel dübögne ebben az esetben... Köszi a segítségeket előre is!
Ha füstöl, akkor meg is van, hogy hova tűnik az olaj, a trafó meg a lambda szonda cseréjétől ez nem fog megszűnni :(
A 2liter/1000km már sok, általában a gyártók is fél liter körüli "normát" adnak meg, ami még elfogadható (szerintük).
Km mennyi van benne? Nyilván lehet okoskodni, hogy mitől eszi az olajat (kopott hengerfal, esetleg gyűrűtörés, vagy hengerfej, szelepek), de pontos diagnózist csak megbontást követően lehet mondani, akkor derül ki, hogy mit kell vele csinálni és az mennyibe fáj.
Vettem a feleségemnek egy 2009-es évjáratú 1.4-es 207-est, aminek a külső hőmérséklet mérője fals infót ad. Gondolom a jeladó lehet. Viszont nem találom a motortér elejében. Hol keressem? Semmit nem dobott ki a google, ezért fordulnék hozzátok.
Sziasztok! Nekem egy olyan gondom lenne hogy a jobb első tükröm lefittyedt. Tudom viccesen hangzik. Nem esik le mert az alatta lévő műanyag tartja csak össze vissza tudom rajta mozgatni. Leszedtem autóról ès van benne egy fèm cső ami mozog benne csak gondolom . Tudnà valaki a működèsi elvèt aki màr szedett vagy javított ilyet? Nagyon köszi...
Nekem még szerencsére nem ennyire durván indult meg, ilyen 'lemezes' leválás nincs. Merre mész fényezőhöz? Azért a távolság sem mindegy. Amúgy én Bp mellett élek, de Lébényhez közel van egy ismerős fényező, ha esetleg javíttatom, inkább leviszem oda, mint ismeretlenül itt a környékben. Céges munkát viszünk neki sokat, cserébe az ilyeneket elég baráti alapon elintézi. Ismeretleneknek viszont be sem vállalnak személyautót, csak haszonjárművekkel foglalkoznak.
Akkor ugyan ez van nálad is, szomorú. A hátsó ajtónál nekem is megindult a festék. Én jövő héten megyek fényezőhöz árajánlatot kérni ha gondolod meg írom mire jutottam.
Lehet ennyit bírt a gyári fényezés, esetleg okozhatta madárürülék is a leválás kezdetét, aztán már az alá jutó víz elvégezte a többi 'munkát'.
A hiba orvoslására szerintem fényezőhöz kellene fordulni.
Nekem 2012-es az autó, sajnos már én is látom 1-2 helyen a festékleválás kezdődő jeleit (csomagtérajtón az üveg alatti vékony peremen, ill. a sárvédő vékony élén
Szeretnék segítséget kérni elég nagy a baj, szeretett kisautómról "2008-as évjárat" jön le a festés a tetőről, de úgy mirha matrica lenne! Gyári fényezés törve nem volt, találkoztatok már ilyennel, és van javaslatotok kihez fordulhatnék hogy orvosolja a hibát? Vagy egyáltalán most ez mi okozta?
Fel húzott ablaknal hallani jobban, ha levan engedve akkor szinte semmi. Gázra lépek van hang, ha le veszem a l@bam a gázrol elmullik. Hangosnak nem mondanam de hallani azért.
Mégis milyen ez a 'difi vagy váltó' hang? Magas? Mély? Nekem 1.6vti (kb 70e km) ötösben hasonló fordulaton magas 'síró' hangot ad ki, de nem hangosan, nem zavaróan, sztem teljesen normális. Magasabb fordulaton vagy elhagyja, vagy a megemelkedő motorhang elnyomja.
Sziasztok.Kis segítségre lenne szükség, nemtudom hogy gyárilag ilyen e, vagy valami nem oké!!?? 1.4 16 v, 160 e km, 5,fokozatban alacsony forduloton1300-1800 között difi vagy váltó hangot hallani, ha atlepem a 2000 fordulatot utánna elhalgat. Müködését nem befolyásolja, szépen veszi a fokozatokat, nem dobálja ki, szóval úgy müködik ahogy kell! Csak nemtudom hová tenni ezt a hangot.válaszokat köszönöm.
"A csomagtartótető bal oldali zárszerkezetben lévő mikrokapcsoló hibás."
Nagy valószínűséggel nem a kapcsoló a hibás - bár az is lehet hogy bizonytalanul működik"- hanem valami érintkezési hiba lehet, mert amikor "olyan kedve" van akkor hetekig hibátlanul működik a tetőnyitás.
A környékemen csak egy PSA szakszervíz van ahová inkább nem vinném, mert tapasztalatom szerint ők azonnal az egész tetőt elektronikástól mechanikástól kicserélnék arany áron...
Ismer valaki olyan szakembert, aki foglalkozik 207 CC tetőjavítással?
Adott egy 2008-as Peugeot 207 cc 1,6 VTi motorral, reggelente hidegen dadogva indul a jelenlegi 20 C-fok körüli hőmérsékleten 1-2 perc után összeszedi magát, melegen már jó.....hidegebb időben mintha jobb lett volna de amikor melegszik előjön a dadogás (volt, hogy le is ált ) majd megjavul...
A márkaszervizben sem tudtak mondani semmit, hibakódot nem mutat, fojtó szelep tisztítás volt eddig valamint hűtő víztartály csere .
Korábban rengeteg hibakodot dobált, mindet a lámpákkal kapcsolatban. Egy kivételével az összeset sikerült javítani, de ezzel kapcsolatban nincs ötletem. "Directional headlamps faulty", amiről olvastam már, hogy ha egy másik hibával együtt jön, akkor az lehet ESP probléma, de ez nem azzal együtt jön, és van mégegy érdekesség is. Indítás után, amíg az autó egy helyben áll, tökéletesen műnődnek az iranyfenyek, amint az autó elkezd gurulni, akkor jön a hiba, és onnantól nem működnek. Ha leállítjuk, újraindítjuk, újra ugyanez a felállás. Találkozott már bárki ilyesmivel? Esetleges ötletek a javításra? Előre is köszi.