Megjelentek az első hivatalos fotók az idén debütáló új 207-esről. Érdemes elmazsolázni a részleteken. De úgy egészben is gyönyörű a kocsi.
Nagyon attraktív kisautó. Komolyan vásárlásra csábít :)
Mindjárt prezentálok pár fotót.
Boldog tulajdonosa vagyok egy 2008-as CC-nek. Viszont van egy aggasztó dolog, mégpedig a hűtő ventilátora. Még jóformán be sem indítom az autót, a hűtő beindul, és ezerrel pörög. Leállítás után még pontosan 5 percig zúg. Szerelő átnézte, számítógépre feltette, és semmit nem tudott mondani. Valakinek van esetleg ötlete, tapasztalata? Van olyan is, amikor nem kapcsol be, de ez random... és ritka :-)
A dot 18 gondolom az ET szám akar lenni. Elvileg 23-24-es a gyári, ahelyett elmegy. Az egyéb méretek (osztókör, lyukszám, agyméret) jók. A gyári lemezfelni csavarja valószínűleg nem lesz jó hozzá, az acél felnik kúpos illesztésűek, az alufelniket jellemzően az agy központosítja, és lapos alátétes a rögzítőcsavar. Abból, hogy a gyári felnije acélfelni, gyanítom, hogy az is 15-ös volt, 16-os helyett nem tudom, jó-e a 15-ös a nagyobb első féktárcsák miatt.
Szia!sikerült megtalálni a próbléma forrását? Nekem kb ugyanezt produkálja, de a szerelő nem talál semmit, ami rossz lenne, illetve a számítógép se mutat semmi hibát.
P207 (2007/11) vásárlásban vagyunk. Szeretném megkérdezni, hogy van egy garnitúra, 95%-os 195/65/R15 téligumi szettünk az előző autóról. Használható lesz ezen vagy adjuk el, mert csak a 185/65/R15 működik rendesen rajta?
Sziasztok.Segitségre lenne szükségem.Páromnak a peugeot 207 ben eltörték az inditókulcsot valahogyan.Rendeltünk egy kulcs házat egy kinai oldalrol,és átpakoltuk bele az elektronikát,a kulcsot is sikerült rátenni.Az ajtó nyilik is vele(centrálzárral) de az autó nem indul vele.Mi lehet a gond szerintetek ha átraktunk (szerintünk) minden látható részt.??Köszönöm
Szia, gondolom ebben a módban lekapcsolja a nagyfogyasztókat is a rendszer. A tartalék akku biztos hogy tuti? Ha nincs meg a kellő indítóáram, simán blokkolhat az indításgátló. Bikázásra sem indul? Próbáltátok? Valamelyik fórumon olvastam, hogy a fordulatszám-jeladó hibája is csinálhat ilyet.
Tudom hogy így képtelenség diagnózist felállítani, de azért megkérdezem hát ha találkozott valaki ezzel: Vettünk egy 207-est, 1.4 16 szelep benzin, 2006-os évjárat. Első tulajos, kisebb karcok, semmi extra. Kipróbálva, megvéve. Másnap (tegnap) nem indít. -17 fok, "energiesparmodus aktiv". Egyáltalán nem teker. Tartalék akksi beledob, feszültség ~14 V, semmi különbség. Bal oldalon alul a biztosítékdoboznál hallatszik egy relé kattanása, és ennyi. Van ezekben gyárilag valami indításgátló varázslat ami feszültségvesztés után blokkol? A volt gazdája (kevés műszaki érzékkel megáldott hölgy) nem tud ilyesmiről. Ötlete valakinek? Előre is köszönöm!
Huuuuhhh... :D hát akkor neked ráfizetés autót venni...mindig az új design-ba szeretsz bele és azért cseréled új autóra?
Elhiszem,hogy márka hű vagy...a 207 SW mellet "Suzuki szinten én is márka hű vagyok :D de az ignisem 11 éves és 180E km-en ballag,az első problémája most volt, a jobb hátsó rugó törött el,ami érthető a rengeteg utánfutózás és magyar utak állapota miatt,de egyébként semmi baja...előtte swift volt,annak sem voltak problémái... ezen a vonalon lehet a következő egy Grand Vitara lesz a befutó..
De szeretem a "pizsót" :D is... egyenlőre marad mindegyik...
Peugeot 2008 a tervem, de az a fránya hitel ne lenne 😁 én ilyen hülye Peugeot mániás vagyok. Első autóm 206 os volt, azt 4 évesen adtam el 12 000 kmel 😁
Akkor csak ámulnál,hogy mennyivel olcsóbban kihozná ugyanazt, egy márka független szerelő...de mivel nincsen összehasonlítási alapod...azok közt is van ám rendes...sőt...márka szervizekben lehet a legjobban "orcára esni"...
Hát az komoly baj lenne ha a megtett 35E km-nél az akku cserén kívül más is lett volna... :D
"pözsóéknál" egyébként mennyi egy aksi csere szereléssel együtt?Vagy egy műszaki vizsga?
Igen első tulaj vagyok, és persze az olajcsere rendszeres, azért hülye nem vagyok 😁😁 és mindig Peugeot szervizbe viszem, még műszakira is. Köszönöm a tanácsot viszem is vezérműszíj cserére. Ja és a 11 év alatt még csak egy akksi csere volt 😉
Illetve azért nyugtass meg, hogy az új Pugok 30ezres első gyári olajcseréjéből kiindulva a 11 év alatt legalább 1x lecserélted a motorolajat : -))))))))
Szia Rius. Hááát, irigylem a nyugalmadat, több autógyártó is levitte pl. a 120 ezres csereperiódust 80 ezerre, illetve max 6 évre. Gondolom nem véletlenül.
Persze lehet hogy elketyeg még 5 évig, de mi van ha mégsem? Ha szakad, egy rendes motorfelújítás min. 10x annyiba fog fájni, mint a vezérléscsere...
Attól, aki a km miatt nem javasolja a cserét a 10 év ellenére meg kellene kérdezni, hogy a javítási költséget fedezi-e, ha esetleg a korából adódóan szakad a szíj.
Haaa az igen (35E km :D)...új kora óta nálad az autó?Hát ha eddig elmentél fordulatszám mérő nélkül...eztán is elmegy nem? A motor hangjából mindent lehet érezni...km-órát meg látod...annyiért biztosan nem cserélném,de bontott jó állapotút tuti a töredék áráért kapnál bele egyébként,ha nagyon zavar...
Viszont a vezérlés szett nem egy eget rengető összeg,azt érdemes kicseréltetni...független szerelőhöz vidd ne márka szervizbe...az ár is felhasználó barátabb... :D
Az anyag elöregszik,mint pl a kerékgumi is,hiába nem kopott,de az anyag 6-7 év után kikeményedik,megrepedezik...
Látszatra nem lehet adni,hogy jónak tűnik a vezérműszíj...egyszer esik ami puffan, és akkor nagyot szól...sokkal nagyobbat mint egy vezérműszett ára...
Sziasztok! Van egy 11 éves 207 esem, 35 ezer kmel. Semmi probléma nem volt vele, csak a szokásos olajcsere. De viszont a fordulatszám mérő 2 éve nem megy. Volt vkinek ilyen? 150 ezer lenne a csere, mivel az egész műszerfal részt cserélni kell. Vinnem kellene vezérműszíj cserére, mivel 10 éves elmúlt, de mindenki azt mondja ennyi kis kmel még ne. Szerintetek?
Én úgy voltam vele, hogy volt egy pénzügyi keretem, amiből ki kellett jönni, de semmi olyan előzetes elhatározás, hogy milyen márka melyik típusa legyen. Második autónak kellett, max. évi 10e km, de muszáj, mert olyan helyen lakunk, ahol a tömegközlekedés finoman fogalmazva is nem túl jó :)
Annyi volt behatárolva, hogy 10 évnél fiatalabb legyen. Ehhez képest ezt találtuk, 5 évesen, kb. 60e km-rel (annyit azért sztem én is értek hozzá, hogy reális volt a futásteljesítmény), a legmagasabb felszereltségi szint még néhány extrával megfejelve, és látszott az autón, hogy volt gazdája, előtte le volt szervizelve (tiszta a motorban az olaj, új féktárcsák+betétek, 80%-os gumik...). A továbbiak leginkább azon múlnak sztem, hogy megadja-e az ember az autónak a kellő (és előírt) gondoskodást, mert akkor sztem bármelyik hosszú távon kiszolgál, de ha a karbantartáson spórolok, az később sokkal többe tud fájni. Sajnos meg kell emészteni, hogy az egyre fiatalabb, egyre újabb autóknak a költsége egyre magasabb, egyrészt a környezetvédelmi szigorítások miatt, másrészt a gyártók egyre újabb ötletei miatt, hogy mivel lehet a szervizbevételt növelni, de inkább rendszeresen a szervizköltség, mint egyszerre milliós javítás...
Az olajat picin csípi nálam úgy jelentkezik, hogy az eddigi néhány ezer km-en valamivel deci alatt ezrenként, utántölteni még nem kellett. És ehhez az is hozzátartozik, hogy leginkább csak pár km-es utakat megy, van, hogy be sem melegszik a motor rendesen. Ennyit a vadiújan átvett német céges dízel is megeszik, azon is kell utántölteni két szerviz között (30e km) majdnem egy litert, pedig azzal hosszabb távokat megyek.
Szia, sok tapasztalatom nincs, szívem szerint én is a sima 16v-t ajánlanám, az 90 ló, a 75 lovas 1.4 már kevés szerintem a közel 1300 kilós tömeghez. Az 1.4 vti 4 személlyel+csomaggal is épphogy elég. Azért a Vti-k sem ördögtől valók, ha benézel az olajbetöltőn, és nincs tele olajsárral, már fél siker. Max hozzá kell csapni a vételárhoz +200 ezret (vezérlés, szolenoid csere), és akkor egy darabig nincs gond. Érdemes minél fiatalabb évjáratút megvenni, ezeken a motorokon állítólag folyamatosan fejlesztettek (feszítők, termosztátház stb.); sanszos hogy picit csípik az olajat is, de erről nem tudok nyilatkozni. A "sosem vennék franciát" beidegződést meg el lehet felejteni, simán olvasok horrorsztorikat német és japán autóremekek fórumain is.