Megjelentek az első hivatalos fotók az idén debütáló új 207-esről. Érdemes elmazsolázni a részleteken. De úgy egészben is gyönyörű a kocsi.
Nagyon attraktív kisautó. Komolyan vásárlásra csábít :)
Mindjárt prezentálok pár fotót.
Nem bántasz meg, nem azért 1.6VTi, mert annyira kellene az erőgép, hanem mert éppen ilyen állt a kereskedésben, ami állapota és felszereltsége alapján jó vételnek tűnt, aztán persze majd az idő eldönti...
Ha nem kell erőgép, akkor 1,4 8V (KFV, KFT, KFW), esetleg az 1,4 16V (KFU)
Én az 1,4 VTI-t és az 1,6 HVI/THP motorokat kerülném, bár az 1,4 VTI talán kevésbé problémás.
Esetleg az 1,6 16V (NFU) ami "jó öreg" bevált motor, de én ilyennel még nem találkoztam szemékyesen, csak az alkatrészes oldalakon találkoztam a motorkódjával.
Szvsz nem kell annyira megijedni, nyilván akinek (épp) nincs baja vele, az nem panaszkodik itt...
Én is tavaly nyáron vettem, azóta hálistennek a kerékcsapágyon kívül még más baja nem volt. Az pedig bármitől lehet (kerékcsapágyas), főleg, hogy néha földúton is közlekedik vele a feleségem, könnyűfém felni, peres gumi kombóval. Ezzel együtt is imádja a kocsit, szerencsére sikerült egy jó állapotú, jól felszerelt példányt kifogni. Igazából 'véletlenül' vettük meg, csak elmentünk nézelődni, hogy milyen használt kocsikat lehet kapni, aztán annyira megtetszett, hogy ezt vettük meg :) A motorja a sok helyen szidott 1.6 VTi, de ha rendesen szervizelve lesz, akkor remélhetőleg nem lesz baja, nem hajtjuk napi szinten.
Sziasztok!Peugeot 207-et szeretnék venni,de olvasgatom itt a kommenteket,hát megijedtem :D Milyet érdemes belőle venni ?benzin jöhet csak szóba városi használat miatt.
Hááát még az sincs kizárva, köszi az infot, megnézetem. Gyanús egyébként, mert mintha egyenesben is hallanám, nem csak kanyarban. Vagy tényleg csak az autóhoz kapott vadiúj (yangjeng-laufenn) vagy milyen téligumi szívat.
Azta, micsoda pörgés van itt gyerekek. Sebaj, elbeszélgetek magammal picit. Tegnap doktornál jártunk a géppel, jelentem, ma elmaradtak a reggeli rángatások és fulladozások, tutin megy a kis pug. Megoldás: kipuff oldali szolenoid csere. (22e+munkadíj) Örömébódottá. Viszont körforgalomban dübörög valami jobboldalról, ha nem a téligumi az, akkor a féltengely lesz a következő áldozat :- DDD
Haa...ez komoly Mirci...hát nem sokat használod az autót...szerviz biztosítása kell,hogy állja a költségeket,meg a karambolozó kötelezője...alkudj ki a kellemetlenségek miatti,olcsóbb javítási költséget a szervíztől a szerelési munkákból...én simán ezt tenném...és joggal...
Átnéztem futólag,ha jól látom csak pár apróságot lehet beállitani abban a menüben,mint pl:kanyarkövető lámpák (ha van),sebbességkorlátozó,hátsó ablaktörlő aut működése hátramenetben,óra dátum.
Ezekre úgy gondolom nincs szükség,bár (ha van) a kanyarkövető fény nem hülyeség!
Fck :-//// Ez most komoly? Nagyon sajnálom. Javítható a történet? Szurkolok hogy jól sikerüljön kijönni a dologból, már ha egyáltalán lehetséges... Remélem a szerviz besegít.
Ma bekerült az új turbó a kocsiba, elvitték kipróbálni. Egy nő nem adta meg a szerelőnek az elsőbbséget, és csatt, összetört az eleje, meg az oldala....
Ma kiszedtem mert nem szólt,be sem kapcsolt,bizti elszállt,mivel nem volt ilyen biztim itthon igy benyúltam (lehet nem kellett volna) a biztositékba és picit összenyomtam az elégett szálat gondolván igy is elég ha baj van.Cd csatlakozó rátol és kijött belőle a füst.
Nem hiszem hogy érdemes lenne szerelőhöz vinni vagy másikat venni bele mikor már Mp3 as cd-k olyan jó áron vannak.
80 fokos? Hát akkor egy 10-15 percig állhatok mellette :-D A hőmérséklet kijelző amúgy is hogy is mondjam... jelzés értékű. Remélem csak valami jeladó hiba lesz... ( Lehet kipróbálok egy bosch szervizt is.)
Úgy döntöttem én is, hogy megcsináltatom a turbót... na, nem azért mert van fölösleges 350ezrem, hanem azért, mert muszáj. Mégpedig azért, mert bementem az autókereskedésbe, ahol van egy Honda amit kinéztem. Kérdem a jóembert, h mennyiért számolja be a Peugeot? Azt mondja 700ezer.
Úgy, hogy persze előtte csináltassam meg.
Mondtam, oké, köszi, viszlát.
Csak az elmúlt évben költöttem rá majd ennyit :D na, ez nem csak szerelés volt, új gumikat is vettem :D
No, kicseréltettem a gyertyákat. Valami f*s NGK volt benne, kapott gyári 3 pólusúakat. Szerintem visszajött + 15 lóerő. Meleg motornál már-már préselődöm az ülésbe, úgy húz :- D
Szóval NGK-t (ami amúgy nem rossz, már amikor nem hamisított) ne rakjatok sztem Pug-ba, nálam nem szerette...
Azért reggel az első 5 percben a -4 fokban egyszer berángatott/bedadogott, aztán ment szépen. Szóval valami még mindig nem kerek, mintha túl sokat kapna a motor... így a rémálom tovább folytatódik :- D
Ha hosszabb útra megyek, mint 50 km, akkor én is a 2001-es Renault Clio-mal megyek :)
Volt egy Fordunk 600 ezer km volt benn mikor megváltunk tőle, csak a kopó alkatrészeket kellett cserélni az évek alatt. A turbó 600ezer km-nél kezdett el vacakolni.