Megjelentek az első hivatalos fotók az idén debütáló új 207-esről. Érdemes elmazsolázni a részleteken. De úgy egészben is gyönyörű a kocsi.
Nagyon attraktív kisautó. Komolyan vásárlásra csábít :)
Mindjárt prezentálok pár fotót.
Lenne egy-két pancser kérdésem. :) Hétvégén vettünk egy 207 CC-t 1.6 VTI motorral és rendelgetem hozzá az alkatrészeket. Láncos motor lévén mi hajtja a vízpumpát, tehát mivel együtt cserélendő? Pollenszűrőből kettő kell bele?
Idén lesz 9 éves. Novemberben volt, hogy 5 éve nálunk van. 60000 közös km-en vagyunk túl. Jelenleg 143000 km van benne óra szerint (elvileg valós).
Problémák voltak vele, de semmi olyan, ami bármely más márkánál ne jöhetett volna elő olyan esetben, amikor az első tulaj nem tartotta megfelelően karban az autót.
Én nem panaszkodom.
Az 1,6 16V és az 1,6 THP sajnos nem a legmegbízhatóbb verziók.
Én amikor vettem a Peugeot-ot, akkor pont egy japán/kínai, Honda volt az ellenfél. A Hondában annyira kevés extra volt, hogy szinte fapadosnak számított.
Az enyém is külföldről behozott,így fogalmam sincs a valós óra állásáról. Amúgy 5 éves, óra szerin 100 e km-nél tartok. (Valós lehet hogy van 150ekm is.)
Én elégedett vagyok az autóval. Eddig szinte csak kopó alkatrészek, lettek cserélve. (1x kellett az FAP szűrőt kimosnom).
A cserén amúgy én is gondolkodom, mert munkahely váltás miatt felesleges a dízel... Szinte csak városban használom az autót.
Hát abszolút megértelek...Isten bizony sajnállak,így befaragni autóval...remélem a sors kegyes lesz addig is hozzám még nálam lesz,és eladom majd tényleg max 150E körül...vagy beszámíttatom egy Grand Vitarába... :D majd adja magát a lehetőség...minden esetre amiket itt olvasok...alaposan bekerült a bogár a fülembe ezek miatt...
De majd csak rácáfol valaki,hogy igen is megbízható autók :D
Hát lehet ha az enyém eléri a 150000 körüli km-ert megválok az Sw-től :) (most 135 E-nél tart) amennyit olvasok hallok,erről a számítógépes problémákról peugeotoknál.Hát igen a japán autó azért japán autó :) van a "pözsó" mellett egy suzuki ignisem,már 10 éve,abszolút megbízható új kora óta meg van,csak kopó alkatrész cserékkel fék betétek,ablaktörlő gumi cserével megy át mindig műszakin,az annyira össze van rakva , 170000 km van benne szerelő még nem látta probléma miatt(sokat utánfutózok vele) ...valószínű majd a következő új autóm is japán lesz.A Suzuki által az abszolút megbízhatósághoz vagyok szokva...már a második van nálam hosszútávon,kényelmes az SW az ignis fapadosabb,de valószínű 1-2 év max és "megy a háztól" a "korosodási problémák miatt" :D megy az SW ...azt hittem stabilabb,megbízhatóbb autó...
De valaki erősítsen már meg ha van olyan(is),hogy van az autójában mondjuk van kb 250E km...és különösebben probléma mentes az autója...vagy ez olyan mint a pláza cica?Állandó odafigyelést és pénztárca nyitogatást igényel? :D :D Mondjuk 5 év és 150000 km felett?
Hát nehéz kideríteni,konkrétan mennyi km lehet ezekben az autókban,amik be lettek hozva az tuti.
Egyik ismerősömnek 307 SW peugeot-juk van,neki 200000km körül ment el a számítógép,és azt is mondták neki 200 körül-ig birják is kb(aztán ez mennyire lehet igaz),de szerelőtől szerelőig vitte,mire,egyáltalán kiderült mi a baja,valahonnan tettek bele egy használtat neki,de azóta nem panaszkodik,hogy gond lenne vele.Hát elhiszem,hogy pipa vagy rá...remélem ilyesmiben sosem lesz részem.
Nekem most keresnek egy ugyanilyen típusú Peugeot-t, abból átteszik ezt a számítógépet, v központi vezérlőt, v mi a neve, az enyémbe. Kipróbálják, h úgy jó-e. Ha ez a baja, akkor rendelik csak meg és cserélik ki.
Igen 300-400 ezer körüli összeget emleget a szerelő.
De a f@szom kivan vele, h november óta van meg ez az autóm és kb 3 hetet használtam, a többit szerelőnél volt.
Tempomat aktiválást/ betanítást vállal valaki Gyôr környékén ? Kapcsolóm van és be is tudom szerelni, csupán az betanításban lenne szükségem segítségre.
Nekem azóta sem oldódott meg a problémám, már több, mint 1 hónapja újra szerelőnél a kocsi. Mint kiderült a központi vezérlő ment el az anyjába, v mi. Azt mondja a szerelő, h az nagyon drága :(
"A cserék után egy ideig jobb a helyzet, majd ismét jobban jelentkezik a visszahűlés. Szerelőm szerint ez normális"
Ez a diagnózis inkább csak arra utal,kivette megmozgatta,megjáratta,visszatette a termosztátot...persze tévedni emberi dolog...a kezedbe nyomta a cserék utáni,rossz termosztátokat??
Nekem 2009-es 1,4-es 207 SW-m van,tavaly lett benne termosztát cserélve,de nekem stabilan tartja szerencsére a 90 fokot.Ez a hideg tél most jó volt ennek a tesztelésére :) stabil és jó a fütés benne.
Szerintem sokszor nyitva marad a termosztátod...és azért melegszik fel nehezen,és azért nem olyan jó a fűtésed sem...ez persze a motornak sem,és a fogyasztásnak sem olyan jó...
Van egy 2011-es 207SW (benzin 1.4; 54kW) autóm. A problémám, hogy hideg időben 50-70km/h tempónál nehezen melegszik fel a víz és többször visszaesik a vízhőmérséklet. Ez azután is jelentkezik miután elérte a víz a 90 fokot és a fűtésen is érezni, hogy gyengébb. Termosztát már kétszer lett cserélve az elmúlt picit több mint egy év alatt. A cserék után egy ideig jobb a helyzet, majd ismét jobban jelentkezik a visszahűlés. Szerelőm szerint ez normális, viszont más tulaj szerint az ő autójánál (típus és motor is megegyezik) ha eléri a 90 fokot akkor utána tartja a vízhőfokot. Segítségetek kérném, mert ez szerintem nem normális, de lehet hogy tévedek mert ez egy pici motor és tényleg nehezebben melegszik fel.
Felvillant a check engine lámpa valamint antipollution faulty. Hosszabb távok után a hibaüzenet és a visszajelzés eltűnik, de rövid úton újra előjön. A motor kis fordulatszámon gyenge, hideg időben pirosnál nehéz volt az elindulás. Hibakód kiolvasás után szelepvezérlést jelzett, találkozott már valaki ilyennel? Kellene egy EGR tisztítás is?
Üdv! Igen,tegnap megtörtént! Lambda szonda,plusz olajszint hibát irt! Kapott új olajat,hiba törlés! Most rendben van nincs hiba! ;-) Reméllem marad is!!! Köszi!