Perceken belül kezdődik a 13. Grand Final, Newcastle Jets-Melbourne Victory összecsapással. A hazaiak 2., a vendégek 4. bajnoki címüket szerezhetik meg. A vendégek három címüket mindig úgy nyerték, hogy az alapszakaszt is abszolválták, a hazaiak azt az egyet nem, hanem legyőzték a győztest, amitől most nem kell félniük, de azért beleszólhatnak a játszmába.
Drámai meccsen kiesik a Sydney FC, pedig történelmi tettet hajthatott volna végre, ha 2x2-zik. Öngóllal vezettek, majd öngóllal egyenlítettek, így lett 2:2, ráadásul a 95. percben. A hosszabbításban a 117. percben kapták a gólt, így lett 2:3 a vége. Ugyanitt a hosszabbítás 8 perc volt, nagyjából 133 perces meccsen vannak túl a felek. A döntőben tehát Jets-Victory.
A 2x2-höz legutóbb a Brisbane járt közel, akik 2010-12 között csak az alapszakasz elsőséget bukták el.
Tizenegyes a vendégeknek. Jól kezdődik ez a meccs is. Már elfejelte, mikor a kapus jött, szóval ez így kicsit furcsa. A 3. meccsen ez már kb. az 5. büntető.
Maccarone a jobb felsőbe lövi a labdát. 3:3 Aztán elvinné a gyors középkezdéshez, de bunyó lesz belőle, mert Smith már a lövés előtt kóstolgatta, zavarta a kopaszt.