egyszerűen Németországban nem olyanok a fociakadémák, -iskolák, amik úgy képzik a gyerekeket, mint egy latin országban, ezt el kéne már fogadni. amíg ekkorára nőnek a németek, addig az lesz az első számú fegyverük, hogy beívelgessenek.
Löw egyszerűen nem akarta a szerinte jól bevált VB védelmet szétszedni, nem is kísérletezgetett sokat mással ebben a hátsó sorban a salaejtezőkön és a barátságos meccseken, akiket meg kipróbált, azoknak az idő rövidnek bizonyult.
Odonkor egy pöppet jobb volt akkor,mint most.És igen,a keret szinte ugyanaz,bár Lehmann védett,de végülis nem igazán rajta ment el a döntő,helyzetek nélkül nehéz nyerni. Igen,pontosan ezért az utolsó 10 percig szinte biztos voltam benne,hogy x lesz,de onnantól már nagyon látszott,h ez bukta.0-1nél,hátul passzolgattak..
csatárt játszott 2 éve Odonkor és a 40 éves Neuville voltak a cserék elől mondjuk ott Klose télleg formában volt a csapat nem nagyon változott személyi összetételben legalábbis, de gyanítom a 2 évvel ezelőtti csapat nem alázódott volna be így a düntőben, sőt
Bár, ha belegondolok, hogy ezeket a kiváló törököket erkölcsileg megvertük otthon...hm. Csak a törökök valahogy a végére jönnek bele mindig, nem úgy, mint régen, mikor az elején jól elverték az ejrópaiakat, oszt jóvan!:-D
Metzelder 3-4 éve nem tud végigjátszani még egy fél idényt sem és egyre jobban látszik rajta a meccsrutin hiánya. Az ö bizonytalansága pedig átragadt elöször a belsö partnerére és végül a teljes védelemre.
nem tudom, h Löw mit csinált a védelemmel, mer az a vb-n műkődött, de ez a Mertesacker, Metzelder duó borzalmassá silányult így a döntőre
továbbá ez a német csapat kevésbé játszott látványosan, mint a Klinsi féle, ellenben visszatérő elemeket láthattunk a Völler féle íveléses befejelős fociból, ami ugyan nagyon hatékony, csak ismét kevésbé teszi szerethetővé a német csapatot
Végig megvoltam győződve arról,hogy ki fognak egyenlíteni a németek,a semmiből gondoltam vernek 1 gólt,de még jó,hogy nem így lett:) Kár,hogy a Güiza-Senna akció nem akadt be. Viszont továbbra sem értem,ebben a Gomezben mit látnak sokan,amiért eurómilliókat(tízmilliókat) kifizetnének.
"akkor te ma köttetted be a tévét, hogy egyensúlyba kerülj a világgal? VB kimaradt teljesen?" Láttam az 1990-est meg a 2006-ost is. Ezért írtam, amit írtam.
Nem azokat a csapatokat kellene utálni inkább, akik lustaságuk és könnyelműségük miatt - bár jobban játszottak - mégsem nyerték meg a meccset a németek ellen? :)
LOL! Így igaz! Amikor gyengén játszanak, kikapnak! És ez így igazságos, mint Mátyás!:-D A régiek, ha gyengén játszottak, akkor is nyertek! Lineker elve érvényét vesztette szerencsére!:-)
az újságokban ezt a két nevet említették, butázd az európai médiát nem lehet igazságos mvp-t kinevezni, de az biztos, h Ballack semmiképpen sem lehet az. átlagos teljesítményt nyújtott a tornán, Podolski, Schweinsteiger és Lahm(még a mai hibájával is)jobb volt a tornán amúgy ez a studióbeli drukkolás nem volt szép, Gundel is menjen a picsába
A mai német válogatott annyiban szimpatikusabb mint a régebbiek, hogy a legtöbb esetben ha gyengén játszik akkor ki is kap. Legalábbis én ezért nem kedveltem soha a német válogatottat, de a maival nincs bajom.