Lehet... Ez mind-mind hipotézis. A monográfiákból mindenesetre az derül ki, hogy a Cholnoky testvérek mind zaklatott, nyughatatlan lelkivilágúak voltak, ami magyarázhatja azokat a sokszor mesébe, sokszor az abszurdba, szürrealista fantáziavilágba hajló gyakori fordulatokat, képeket, amik rendre előfordulnak a novellákban, regényekben. Mégis, magam hajlok azt hinni, hogy erre a labilis alkatra "erősített" rá - művészi szempontból termékenyítőleg - az alkohol és annak "minden folyománya" [hú, de szóképzavaros!]... (delirium tremens, szorongások, fóbiák, téveszmék, hallucinációk, stb.) Hajnóczy is ugyanígy volt ezzel például. Míg általában az emberek többségére teljesen destruktívan hat az alkohol, az igazi művészeknél ez afféle "olaj a tűzre", és csak kidomborítja a tehetségüket... Na, ezzel most megint szép közhelyet mondtam, de hát ez van...
...na igen... én ismertem ugyan, viszont szégyenszemre nem olvastam semmit tőle/tőlük (Viktor). Eddig. Nekem a lenti hat regényét tartalmazó könyve van meg, szóval pótolom ami hiányzott, sebtibe'! (A Tamás-on már túl is vagyok, óriási. Kissé naivabb, mint Csáth, viszont hasonlóan morbid, groteszk a szereplők belső lelkivilága. Azoknak a lelkiállapotoknak és gondolatoknak a megírásához, amihez Csáthnak ópiumra volt szüksége, Cholnoky Lászlónak megtette az alkohol is...)
(...) "Két leghíresebb novellájában, a Prikk mennyei útjában és a Bertalan éjszakájában szintén a társadalom meteoritjainak, elhulló, reménytelen sorsú embereinek életét írja meg a lehető legteljesebb átéléssel és mélyreható művészi intenzitással. Ha a novellák figuráinak társadalmi hovatartozását próbálnánk megközelíteni, azt mondhatnánk, hogy afféle Kakuk Marci-figurák, nagyvárosi változatban. De belső világuk egészen más, ők nem élnek meg a jég hátán, mint Tersánszky hősei, hanem ellenállhatatlan erővel sodródnak a megsemmisülés felé. Prikk zavaros tébolyában egy fára akasztja fel magát, Bertalan a Duna hullámaiba menekül, éppen úgy, ahogy majd a novella írója is ezt a halálnemet választja ötven éves korában. Mindkét novella menthetetlen alkoholista ember belső világát tárja fel, elkomoruló és felvillanyozódó hangulatait, elhatározásait, amelyeket a következő pillanat már keresztül is húz. Kitűnően érzékelteti az örök részegségben szenvedő ember zavaros érzelmi és tudatvilágét, állandó bizonytalanságát, űzöttségét, szüntelen ingerültségét. Cholnoky László leereszkedése az alkoholista tudat- és érzelemvilágának legmélyebb rétegeibe, korántsem jelent írói élményvadászatot, a figurák belső világának teljes feltárásában sincs nála semmi, ami a laboratóriumi analízisekre emlékeztetne. Teljes érzelmi azonosulása humanizálja extrém figuráinak sorsát és ez a rejtve ható líra, amely reménytelen alakjai tragédiáinak átélésében nyilvánul meg, emeli novelláit a bravúrosan megírt lélektani egzotikumok fölé.
Cholnoky László alakjai mindig filozofikus problémákkal vívódnak, még akkor is, amikor már tudatvilágukat teljesen megzavarta az alkohol mámora. Tamás című kisregényének a hőse a kételkedés szellemével viaskodik, amelyet számára Tamás apostol templombeli üvegképe szimbolizál, és amikor ez a jelkép megszűnik számára, az életével is végez, mert "az élet legértékesebb tartalma az örök kétség". (...)
