Keresés

Részletes keresés

soltika Creative Commons License 2006.07.15 0 0 95
Na, az univerzális Mekkmester Rétvári "elvtársról" és a bértopicoló fikanickcsordájáról, inkluzíve a Pesti elvtársuk retkeslábú, műbalhés csapatát, megint írnak:
"A szervezeten belüli viszályok, mint megírtuk, a kerület polgármesterjelöltjének kiválasztásakor kezdődtek, amikor a Kosztolányi és a kerület másik választókerületi elnöke, Rétvári Bence kérésére a párt országos választmánya visszadobta a tagság által előzőleg nagy többséggel jelöltté választott helyi elnök, Weszelovszky Zoltán jelölését. A történtek miatt a pártból is kilépő elnök megvétózásán felháborodott tagság egy hónapja Orbán Viktorhoz írt levélben tiltakozott az antidemokratikus eljárás ellen. A kezdetben negyven aláírást tartalmazó levélhez a kétszáz fős tagságból időközben több mint százhúszan csatlakoztak, de választ azóta sem kaptak, sőt Kosztolányi ellenállása miatt eddig új elnököt sem tudtak választani. A választókerületi elnök a "lázadók" előtt korábban a szervezet feloszlatásával fenyegetőzött, és bár lapunk kérdésére korábban cáfolta, hogy ez megtörténhet, két hete azt kérte az országos választmány elnökségétől, hogy a "feloszlatásra alapot adó körülmények kiküszöbölése érdekében" vonja magához a szervezet elnökségi jogköreinek gyakorlását. A testület erről egyelőre nem döntött, a tegnapi közgyűlésre mindenesetre elküldték a párt budapesti regionális igazgatóját, az Orbán Viktor új jobbkezének számító Pesti Imrét.

Az önkormányzati választáshoz közeledve a csoportnak lassan egyébként döntenie kellene a kerületi listáról is, a Kosztolányival szembeforduló tagság és a választókerületi elnök elképzelései azonban, finoman szólva, nem állnak közel egymáshoz. Ennek a névsornak a befutó helyeire, úgy értesültünk, többek közt Kosztolányi lányát és a KDNP-s Harrach Péter fiát szeretnék rátenni."


Folytatódó Fidesz-belharc Angyalföldön Szervezeten belüli viszályok
Előzmény: soltika (9)
soltika Creative Commons License 2006.07.14 0 0 94
Szerintem azóta már fejlődtek, csak berakhatnak a droidjaikba egy lemezt, oszt megnyomják az agit-prop start gombot:-)))

De most képzelj el egy ilyen Fidelitas droidot, aki 2 csaj és 3 Whiskey között mondjuk egy házibulin nyomatja a Fidesznyik Hiszek egyet, vagy a PÁRT téziseit elemzi:-)))
Előzmény: bestija (93)
bestija Creative Commons License 2006.07.14 0 0 93
. Kösz soltika, tényleg jó.
Előzmény: soltika (11)
soltika Creative Commons License 2006.07.13 0 0 92
No kérem, Schmitt "elvtárs" kiadta a harci feladatot a Fideszdroidoknak, úgyhogy megint alacsonyan szálló, agit-propos fikanick csordák feltünése, rajzása várható:-)))

Schmitt szerint az első szavazókon bukott el a Fidesz
A Fidesz alelnöke hangsúlyozta, hogy a fiatal aktivistáknak a bulikon, akár az internetes csevegőszobákban is terjeszteniük kellene a párt programját, értékrendjét. Schmitt Pál beszélt még a diplomás munkanélküliségről és elítélte a tervezett fejlesztési részhozzájárulást.



Vagyis jobban mondva nyájak:-)))
„Ezután a fiaskó után nem szabad, hogy szétszéledjen a nyáj. Különösen nem szabad, hogy a fiatalok értékvesztettek legyenek” – utalt Schmitt Pál az őszi önkormányzati választások fontosságára. A politikus hozzátette: a Fidesznek fontos lenne, hogy önkormányzati szinten minél jobb eredményt érjen el, a sikerhez pedig a Fidelitas munkájára is szükség lesz.

Ha erre jár egy Fidelitasdroid a "nyáj"ból, akkor elmagyarázhatná nekem, hogy mi is az az értékrend, amit a Schmitt "etás" emleget.
cren Creative Commons License 2006.03.11 0 0 91
"A "Hajrá, Magyarország!" védelmében 2002. May. 30. 09:21
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség védjegy bejelentést tett a Magyar Szabadalmi Hivatalnál a "Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok" szlogen jogi védelemben részesítése érdekében. "

Kedves olvtársak, ki tudja, sikerült bejegyeztetni? Mert van itt egy Berlusconi nevű felvarrt arcú, festett hajú pasi, aki szerint az ötletet tőle lopták (Forza Italia!), és perre szeretne menni ezekkel a hungarokeresztényekkel, van is egy remek angol ügyvédje, valami David Mills, aki vállalja a képviseletét.
Előzmény: edoo (90)
edoo Creative Commons License 2006.01.26 0 0 90

Találtam, remélem nem volt még!:)


A "Hajrá, Magyarország!" védelmében 2002. May. 30. 09:21
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség védjegy bejelentést tett a Magyar Szabadalmi Hivatalnál a "Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok" szlogen jogi védelemben részesítése érdekében.

Már a választási kampány alatt a polgári összefogás közös jelmondatává vált a "Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!" szlogen. Az együvé tartozás ezen kifejeződése a választások után se merült feledésbe, hanem még tudatosabban lett a polgári erők egységének szimbóluma.

Ezen tiszta szándék tudatos rombolására egyes szocialista szervezetek egyesületet alakítottak ilyen néven, és más eszközökkel próbálták lehetetlenné tenni a szlogen használatát.

A rosszhiszemű visszaélések elkerülése érdekében az IKSZ a Magyar Szabadalmi Hivatalnál a "Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!" szlogen szóvédjegykénti lajstromozása érdekében megindította a törvényes eljárást. Ennek következtében a kifejezés - társadalmi és közéleti tevékenységek tekintetében - már jogi védelem alá esik.

Mint a szóvédjegy jogosultjai, felkérjük a fent említett szocialista szervezeteket, hogy tartózkodjanak a szóvédjegy rosszhiszemű használatától (védjegy-bitorlás).

Budapest, 2002. május 30.

Rétvári Bence
elnök

sz Creative Commons License 2006.01.09 0 0 89
minek foglalkozni érdemi lényeggel, ha nincs érdemi különbség? :))

na jó, visszavonom korábbi megjegyzésemet -- komoly sértegetés egy jószándékú és kedves jogász idegeit azzal borzolni, hogy tompikához hasonlítgatom. elnézést hát érte.
Előzmény: Tamás (88)
Tamás Creative Commons License 2006.01.09 0 0 88
Nem a végzettségről beszélünk, hanem a szubsztanciáról, az érdemi lényegről. De Te ezt úgysem értheted meg soha. >:-))))
Előzmény: sz (87)
sz Creative Commons License 2006.01.07 0 0 87
bármennyire is fáj és sértő számodra, bizony tompika szintjén vagy te is végzettségileg :)
(most ilyen phd, zh-javító, vizsgafelügyelő, óraadó izéktől tekintsünk el nyugodtan - nem oszt, nem szoroz)
Előzmény: Tamás (86)
Tamás Creative Commons License 2006.01.07 0 0 86

Hol látsz Te itt másik jogászt? :-o

 

:-DDD

Előzmény: sz (66)
soltika Creative Commons License 2006.01.07 0 0 84
Hi, akkó most mán megint nagyon be vagy piálva?
Kár, amikor nem vagy ennyire hót kovász, akkor jókat tudok rajtad röhögni:-)))
Előzmény: Törölt nick (82)
soltika Creative Commons License 2006.01.07 0 0 80
Én elvagyok vele, ha nincs nagyon berúgva, akkor nem agresszív:-)))
Külön kedvelem amikor számtechben szólalkozunk össze, a múltkor Linuxból akart engem kiiskolázni:-)))
Előzmény: Törölt nick (78)
soltika Creative Commons License 2006.01.07 0 0 79
Te írtál a múltkor valamelyik topicba ilyesmit vagy valami nőröl aki töri a kocsikat, meg hogy körözöl a parkolóban villogóval, jót is röhögtünk rajta:-)))

Te tényleg itt laksz a II. kerületben?
A múltkor békésinek mutatkoztál be:-)))
Előzmény: Törölt nick (77)
soltika Creative Commons License 2006.01.07 0 0 75
Hi, az teccet nekem, elképzeltem ahogy fején a villogóval zúzza össze az autókat:-)))
Előzmény: Törölt nick (74)
soltika Creative Commons License 2006.01.07 0 0 72
Nem is hiányzik Magyarország?
Én ha elmegyek melózni külföldre, 2 hét után már honvágyam van.
Előzmény: Törölt nick (71)
soltika Creative Commons License 2006.01.07 0 0 70
Hi, akkor mér vagy kinn?
Parkolóőri állás itt is van:-)))
Előzmény: Törölt nick (68)
soltika Creative Commons License 2006.01.07 0 0 69
Hót zíher hogy arra hajt ez a mókus.
A sok birka aktivistája nem is veszi észre, hogy neki a karrierjéért melózik:-)))
Előzmény: Tamás (63)
soltika Creative Commons License 2006.01.07 0 0 67
85 óta vagy kint?
Há valahogy nem csináltad meg ott kint az amerikai álmot:-)))
Előzmény: Törölt nick (64)
sz Creative Commons License 2006.01.07 0 0 66
jajj, de szép is az, amikor jogász fikázza a másik jogászt :))))))
Előzmény: Tamás (48)
soltika Creative Commons License 2006.01.07 0 0 65
Atyám, ez a f@szi tényleg egy géniusz lehet, a pénzügyeket is vághatja, mert oda is bekülsősözik:-)))
V. kerület Belváros-Lipótváros Önkormányzat
"A Pénzügyi Ellenőrző Bizottság az Önkormányzat pénzügyi ellenőrző szerve.
A bizottság tagjai

* Puskás András (Elnök)
* Rétvári Bence (külsős tag)"

Asszem hogy már a 6. vagy a 7. állását tanálom.
Előzmény: soltika (60)
Tamás Creative Commons License 2006.01.07 0 0 63

Nab@ssza meg, ha ebből a csórikámból nem csinálnak legalább képviselőt, akkor nagyon-nagyon hálátlan párt ez a fityisz... >:-DD

 

Ennyit dolgozni, azért lássuk be, ez nagyon komoly. >:-DDDDDDDDDD

Előzmény: soltika (60)
soltika Creative Commons License 2006.01.07 0 0 62
Akkor legalább jól keresel:-)))
Mennyi időre mentél ki?
Előzmény: Törölt nick (59)
Tamás Creative Commons License 2006.01.07 0 0 61
Mondjuk, láttam már ennél is "durvább", fidesz által delegált jogi bizottsági elnököt önkormányzatnál, de ez akkor is látványos megoldás... :-DDD
Előzmény: Indián (49)
soltika Creative Commons License 2006.01.07 0 0 60
Apám, ennek a farok Rétvárynak Pógári Karikája is van:-)))
INTERNET POLGÁRI KÖR
Meg 12 pontja, mint az úttörőknek:-)))
Előzmény: Tamás (48)
soltika Creative Commons License 2006.01.07 0 0 58
Most mit csinálsz ott Connecticutban?
A parkolóban körözöl megint?:-)))
Előzmény: Törölt nick (57)
soltika Creative Commons License 2006.01.07 0 0 56
De úgy írod hogy "be ne gyere", ez nekem magyarul azt jelenti, hogy te ott vagy:-)))
Előzmény: Törölt nick (55)
soltika Creative Commons License 2006.01.07 0 0 54
Ott is van ilyen kocsma?
kerlek be ne gyere ma a fenyogyongyebe
Előzmény: Törölt nick (52)
soltika Creative Commons License 2006.01.07 0 0 53
Hi, Tompika is egy univerzális farok ebben a pártban:-)))
Előzmény: Tamás (48)
soltika Creative Commons License 2006.01.07 0 0 51
Hi, ma nem megyek oda:-)))
Visszagyüttél a Connectucuti parkolóból?
Előzmény: Törölt nick (46)
soltika Creative Commons License 2006.01.07 0 0 50
Hi, biztos kiszakértette magának:-)))
Előzmény: Tamás (47)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!