Közlekedési szakjogászoknak jogászoknak, leendő jogászoknak, közelekdésjoggal foglakozóknak (oktatók, pedagógusok, és a jog alanyai: szabálysértők, bűnelkövetők) részre nyitottam ezt a topikot.
Az egyik parkolási cég olyan helyen bűntet, ahol a fővárosi jogszabályok szerint nem lehetne szerintem.
A helyről annyit kell tudni, hogy szintbeli eltérése van a közúttól és egy épület mellett található közvetlenül. A terület egy részén felfestették kózúti jelekkel a parkolási helyeket, a másik részén nem. A terület bejáratánál nincs kitéve közúti jelzőtábla arra vonatkozólag, hogy ez a terület parkoló lenne.
30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy rendelet az alábbi mondja ki (6. számú melléklet)
I. Területi feltételek:
a) az adott övezeten belül lévő valamennyi fővárosi és kerületi közutat és közúti várakozóhelyet magába foglalja;
b) az övezetet a KRESZ 17. § (1) bekezdés e/2) pontjában meghatározott módon jelölték ki;
c) az övezetben a várakozás módja a szegéllyel párhuzamos várakozást (KRESZ 40. § (1) bekezdés) kivéve KRESZ táblával vagy útburkolati jellel jelezve van;
A KRESz 1/1975 40. (8) & szabályozza a megállást
(8) A járdán - részben vagy teljes terjedelemben - csak akkor szabad megállni, ha a) azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi,
b) a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalja el,
c) a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad, és
d) a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladja meg.
Na már most a fővárosi rendeletének c) pontja alapján jól értem ugye, hogy a terület egy részén nem lehet díjat szedni és ráadásul a KRESZ szerint útburkolati jel és jelzőtábla hiányában nem is lehetne megállni.
Feleleges ügyvdhez fordulni szerintem, mert többe, de lagalábbis annyiba kerül, mint maga a végrehajtás.
Mint írtam egy jogerős határozat az alapja végrehajtásnak. Ezt a határozatot meg kellett kapjad. Ha ezen határozat kézbesítése nem volt szabályszerű (ld. bírósági iratok), akkor élhetsz kézbesítési vélelem megdöntésvel (ha annak törvényi feltételei fennállnak), illetve esetlegesen perújítással.
Ezekhez nem árt ügyvéd, azonban ha ezekre nincs lehetőség, akkor felesleges. Ehhez látni kell a periratokat illetve ezt a zavaros adás-vételi szerződést, amire Macika is utalt.
A perújítás hossza eljárás, nem tudom megéri-e.
Az elévülésre feleleges hivatkozni, mert azt is csak perben tudod érvényesíteni, de csak akkor, ha a végrehajtás nem évült el (és nem az alapkövetelés, mert az határozatot emiatt nem vonják vissza, azt akkor kellett volna reklamálni). A végrehajtás elévülése kapcsán fontos tudni, hogy a végrehajtási cselekmények az elévülést megszakítják.
Azt nem tudom értelmezni, hogy 2008-ban ki, hogyan, miről értesített téged először. Mint írtam kell lenni egy oylan bírósági határozatnak, amely _téged_ marasztalt, jogerőre emelkedett és ezáltal végrehajthatóvá vált.
a 2008-as levélben egy évnyi elmulasztott parkolást akartak velem kifizettetni, ráadásul olyan helyen is, ahol még sosem parkoltam, nem is foglalkoztam vele.
A parkoló jegyet már akkor eldobáltam,amikor törvénybe lépett az egy év.
Biztos csak én értem félre e két mondat összefüggését, de ha nem parkoltál ott, ahol, akkor milyen parkolójegyeket dobtál el? Az autó előző tulajdonosa adta a korábbi parkolójegyeket is az autóval?
Több dolgot sem értek.
1. Amennyiben napra pontosan megvannak, hogy mikor történtek a díjfizetés nélküli parkolások (márpedig - gondolom - megvan az összes, tételesen), megvan, hogy mikor vetted az autót (adásvételi), megvan, hogy mikor írták át a nevedre a forgalmit, akkor miért izgulsz előző tulaj dolgai miatt?
2. A parkolási jogszabályt 2006. decemberében módosították, az életbe lépéstől adtak egy éves laufot a parkolási társaságoknak, hogy az elmút 5 éves tartozásaikat bíróságra vigyék. Ekkor - elmondásod szerint - még Te nem tudtál az ellened (rendszámod) ellen futó követelésekről. Tehát azt sem tudtad, hogy meg kellene őrizni a jegyeket.
3. Ha nem tudtad, hogy eljárás van ellened (pontosabban a rendszámod ellen), akkor miért van információértéke annak, hogy kidobáltad már 'a' jegyeket, hiszen a követelt időszakban Te nem is válthattál jegyeket erre a rendszámra, mert nem volt még a birtokodban az autó.
4. De a legfontosabb. Ha egy évnyi (jó régi) pótdíjat követelenek, akkor azt azért teszik, mert a fotók szerint nem volt a szabályos helyen parkolójegy, tehát valószínűleg nem is váltott jegyet az előző tulaj. Akkor milyen jegyek kerültek kidobásra?
Biíztos csak én értetlenkedek, de ezek erősen felmerültek bennem kérdésként...
Az autót 2001-ben vettem, a bíróság az előző tulaj ellen hozott döntést 2007-ben. Akkor derült ki, hogy én vagyok a kocsi tulajdonosa, és engem 2008-ban értesítettek először. Akkor elmentem ügyvédhez, ő azt mondta, hogy ne foglalkozzam vele.
Mivel a 2008-as levélben egy évnyi elmulasztott parkolást akartak velem kifizettetni, ráadásul olyan helyen is, ahol még sosem parkoltam, nem is foglalkoztam vele.
A parkoló jegyet már akkor eldobáltam,amikor törvénybe lépett az egy év.
A bíróság végrehajtható okirat (pl. jogerős fizetési meghagyás, jogerős bírósági ítélet/meghagyás) alapján állít ki végrehajtási lapot. Ezzel rendeli el a végrehajtást. A bíróság az elévülést nem vizsgálja, azonban az az alapkövetléssel együtt elévül, de erre hivatkozni kell.
Nyilvánvalóan kellett lennie egy olyan eljárásnak, amelyban nem éltél jogorvoslattal vagy nem értesültél róla.
Tehát tudni kellene kaptál-e valamiylen iratot, amit nem vettél át a postán. Érdemes a bíróságon megnézni az iratokat. Ez alapján lehet eldönteni, hogy van-e jogi lehetőség arra, hogy a végrehajtást felfüggesszék/a végrehajtási lapot visszavonják.
A mai napon meglátogatott a végrehajtó!! Szerencsére a nagymamánál kopogtattak, és mivel nem lakom már ott, így el is távoztak.
Hosszas telefonálgatás után kiderítettem, hogy egy olyan autóval történt parkolási büntetést akartak behajtani rajtam, amely autót már 9 évvel ezelőtt kivontak a forgalomból.
Kb. 4 évvel ezelőtt jártam ezügyben már ügyvédnél, aki azt mondta, ne is foglalkozzam az üggyel, az már elévült. Se fénykép, se büntetési papír nincs ezzel kapcsolatban, ehhez képest most foglalnának.
Figyelj, Macika, ne hidd, hogy magasabb szintet képviselsz. :) Én megértettem, amit te írtál, te viszont nem, amit én írtam.
Nem kioktatásra van szükségem, hogy a tábla mindenkire nézve kötelező... Tényleg, ezt nem is gondoltam volna. Tanácsot kértem, ha azzal nem tudsz szolgálni, a fölényeskedésre nem vagyok kíváncsi. Semmilyen szinten. :) Az erkölcscsősz szerepben tetszelgésre szintén nem, úgyhogy csao.
Kerültem direkt a személyeskedő hangnemet veled szemben, de úgy látszik, te másból nem értesz, csak ha a te szinteden ír az ember...
A táblákat (első tudatlanság) NEM a rendőrség teszi ki, sőt, még csak közük sincs hozzá.
A tábla - ha jól láthatóan van kint - akkor mindenkire nézve (rád is) kötelező.
Meg lehet tenni, hogy nagy arccal lesz.rod a mindenkire érvényes szabályokat. Csak akkor meg nagyon hülyén jön ki, ha utána nyüszítesz, ha ráléptek a farkadra.
Izzadságszagú, amit itt előadtál.
Remélem, ez a stílus eljutott hozzád és megértetted...
Egyebekben meg leírták mások is (ők is az erkölcs feddhetetlen őrei? Milyen érdekes, nem???), ha elkövetted, bizony fizetni fogsz. PONT.
Ezért a pénzért tényleg kicsinyes dolog pedálozni. Hogy mennyire volt veszélyes a gyorshajtásod nem tudom, de az áélamot gyarapítod, kibúvót meg itt ne igen várj tőlünk.
Fizesd be, vállald a cselekedeted következményét, és figyelj jobban máskor.
Igen, én voltam, amint azt egyértelműen írtam is. És azért nem akarom kifizetni, mert éppen elég bőrt húznak le rólam ilyen-olyan jogcímen. Van elég fizetnivalóm, ez már nemigen fér bele. Semmi kedvem perkálni ennek a kvázi pénzbehajtó maffiának, amit rendőrségnek van képük nevezni. Elég undorító, hogy kitesznek egy nyílt és veszélytelen útszakaszra egy 40-es táblát, hogy lehessen kaszálni. Nem szeretnék még ilyen módon is hozzájárulni a rendőrség költségvetésének finanszírozásához.
Elég álszent ez a "jogos bírság" kifejezés.
De látom, te az erkölcs feddhetetlen őre vagy, gondolom, soha nem követsz el semmilyen szabályba ütközőt.
Tanácsot szeretnék kérni. Kaptam egy 30 000-es közigazgatási bírságot gyorshajtásért (40-es táblánál 60-nal mentem). Eddig nem volt még dolgom közigazgatási bírsággal. Van rá mód, hogy megússzam a kifizetését? Valami kiskapu, procedúra, bármi?
Azt hitelesitik, hogy a kamera csak olyan képet képes beadni ami az objektiv előtt valóban megjelent élőben...Persze marhaság de ettől még igaz lehet...
Tehát Te is belátod lassan, hogy NEM a kamerát kell hitelesíteni, hanem a feldolgozó rendszer zártságát kell bizonyítani...
Ez pedig megvan.
Ki lehet kérni, ha valaki okoskodni próbálkozik (hogy valaki ráretusálta egy - véletlenül teljesen azonos típusú, színű és kivitelű - másik autóra az ő rendszámát. De olyan okosan, hogy még az autón lévő matricákat is rámásolta.)
Ugye mekkora marhaság, ha belegondolsz???
Ha nem az a rendszámú autó volt a szabálysértő/matricát nem vásároló, akkor honnan tudja a fotót hamisító ember, hogy az az autó hogyan néz ki, mi van a hátsó szélvédőn/hátsó ajtón matrica, amelynek a rendszámát rámaszkolta???
Szerintem azt lehet hitelesiteni, hogy a kamera felvétele és az arról készült másolatok nem hamisithatóak, nem kerülhet a rendszerbe idegen felvétel és a teljes feldolgozás zárt rendszert alkot. (már ha ezt tényleg lehet hitelesiteni...)
Nem mondom, hogy nem kell hitelesitett eszközöket használni a rendőrségnek csak azt, hogy ez a pirosba hajtás fényképezése nagyon sok szubjektumot tartalmazamit egy vagy több képpel nem lehet kétséget kizáróan megállapitani tehát valakinek meg kell nézni és dönteni kell.
Ne haragudj, de ez általános maszatolás (amellett, hogy tisztellek, de ez most nem jön be Tőled nekem).
Tessék leírni PONTOSAN, homályos utalgatások nélkül a kérdésemre a választ, MIRE lehet szerinted hitelesíteni egy tiloson áthaladást rögzítő kamerát, és mire szerinted egy (a topictárs ezt a témát hozta fel) autópályaigénybevételi-jogosultságot ellenőrző kamerát!!!
Mert amivel magyarázod, az emberi ellenőrzés szükségessége. Ezt pedig senki sem vitatta. Ennek semmi köze a kamera milyenségéhez!
A topictárs nem azt írta, hogy hibás rendszám alapján jutottak el hozzá, ebből következik, hogy nagyon jól tudja, hogy ő volt az ott a képen, az ő rendszáma, ő közlekedett (e-)matrica nélkül az autópályán, csak most próbálkozik, hogy hátha meg tudja úszni a vaskos pótdíjat. Nem fog menni neki, ha majd nem csak hőzöng, hanem valóban elmegy egy ügyvédhez, az az arcába fog nevetni.
Lehet, hogy ezt már ő is tudja, ezért nem írogat ide. :)
Nem mondom, hogy nem kell hitelesitett eszközöket használni a rendőrségnek csak azt, hogy ez a pirosba hajtás fényképezése nagyon sok szubjektumot tartalmazamit egy vagy több képpel nem lehet kétséget kizáróan megállapitani tehát valakinek meg kell nézni és dönteni kell.
A rendőrautókról készült kép az más egy kicsit mert a rendőrökre sok tekintetben más szabályok vonatkoznak. Egy rendőrt kirúghatnak olyasmiért is az állásából amiért egy civil még büntetést sem kapna. Sok ilyen esetrőltudok.
Azért tudod, az furcsa, hogy ha Te, Gipsz jakab lefotózol a Pajtás fényképezőgépeddel egy megállni tilosban MK fényjelzés nélkül álló autót és ezt beadod a kerületi kapitányságra, akkor rendszám alapján kiderítik ki volt és fegyelmit adnak az illetőnek, pénzbírsággal.
Ha ugyanezt egy a rendőr csinálja ugyanígy, akkor az nem joghatályos, nem lehet elmeszelni a tisztelt úrvezetőt, csak ha GPS-bélyeget is hordoz a felvétel és online hitelesítve van a fotó elkészítésének időpontja (aki nem tudná, az objektív felelősség második éve óta a megállni tilosban parkolókat a netre 3G-n feljelentkezett, online hitelesítésű PDA-kkal fotózzák, mert a korábbiakat megtámadták a renitens autóvezetgetők és igazat adtak nekik).
Mert - khmmmm...tudjuk - egy rendőrnek érdeke, hogy megb...ák az autóst a tilosban parkolásért, de egy sima állampógárnak egyáltalán nem érdeke (még véletlenül sem, bosszúból sem), hogy megb...ák a csíkossal tilosban álló rendőrt.
Ezért adnak hitelt a Pajtás fényképezőgép felvételének...
Nézd, a rendőr sem mond okosat mindig. Hisz nem azért rendőr... :)
A piroslámpás fotózásokat sebességmérésre hitelesített FamaLaserIII-mal csinálják (általában).
Szerinted van valami köze a sebességmérésre hitelesítés és a tiloson áthaladás lefotózása között?
Szerinted mire lehetne/kellene hitelesíteni egy olyan kamerát, aminek a sorozatfelvételein, mp-enként sok felvételen látszik, ahogy felvált a lámpa tilosra, az autó pedig még rendesen a megállás helyét jelző vonal előtt van, majd halad tovább, a folyamatos piros jelzés ellenére.
Ezen mit hitelesítenél? Hogy pirosnak látja-e a pirosat, nem színvak-e a kamera? Hogy nem tükörből veszi-e fel az autót? Vagy hogy nem mutatja-e 3 méterrel hátrébb levőnek a járművet, mint a megállás helyét jelző vonalat? Vagy mégis mire gondolsz???
Hitelesítési kötelezettség olyan eszközökre van előírva, amelyek valami mértékegységet (sebesség, tömeg, sugárzásmennyiség, hangerő, légszennyezettség, csapadékmennyiség, stb-stb.) kell pontosan mérnie.
Egy autópályára ráállított kamera, amely nem csinál semmilyen mérést, mindössze továbbítja a képet egy karakterfelismerő programhoz (ez már viszont rendelkezik hitelesítéssel, papír van róla, hogy az A betűt A betűnek látja a rendszámon, ill. vitás helyzetben humanoid segítségét veszi igénybe a program), amely adatát összevetik a matricát vásárolt autósok adataival, az miben kívánna hitelesítést szerinted?
Persze a bizonyítás egy örök kérdés, mi az ami valós, ami igazi...ld. móri per... az emberi megismerés határai elég szűkösek, de lehet hogy volna olyan technikai megoldás ami jól jönne. Mindenesetre több mint ha két rendőr azt állítja, hogy...