Ez ugyanolyan zagyva beszéd, mint a 125 nap emlegetése. Orbán saját magát hozta hülye helyzetbe, amit most itt egyesek azzal próbálnak mentegetni, hogy amit Orbán mondott annak tulajdonképpen semmi értelme és nem kell komolyan venni. Ezzel aztán úgy mossák tisztára a szennyest, hogy jól szétkenik a koszt az orcáján.
MSZP: a Fidesz megalázta az államfőt - "Kövér a vér szagát fogja érezni?"
Ha az ellenzéki párt elnöke tudná a parlamenti választások időpontját, akkor az Lendvai Ildikó szerint "a köztársaság intézményeinek meggyalázása lenne". 2005.12.05 08:48 MTI
Az MSZP frakcióvezetője szerint a Fidesz kétszer hozta megalázó helyzetbe a köztársasági elnököt, először a megválasztása előtt, másodszor pedig most, amikor a hét végén Orbán Viktor Fidesz elnök határozottan kijelentette, hogy a választásokig 125 nap van.
"Mi nem szeretnénk számolni a köztársasági elnök helyett, mi fel tudunk készülni minden lehetséges időpontra..., de nemcsak arról van szó, hogy Sólyom Lászlót sértették meg, az országot sértették meg" - hangsúlyozta Lendvai Ildikó a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfőn reggel.
A szocialista politikus őszintén reméli, hogy nincs alapja annak a feltételezésnek, hogy Orbán Viktor az államfőtől tudja az időpontot, s a "jól értesültségét fitogtatja". Ha az ellenzéki párt elnöke tudná a parlamenti választások időpontját, akkor az Lendvai Ildikó szerint "a köztársaság intézményeinek meggyalázása lenne".
Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor szombaton két veszélyes és nagyon rossz mondatot mondott. A másodikat, amely arról szólt, hogy a Fidesz elnöke a puskapor szagát érzi, Lendvai Ildikó azért bírálta, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy Orbán Viktor a választási harcot csatatérként látja, ahol valakinek el kell hullania. Megjegyezte, ha egyik nap Orbán Viktor a puskapor szagát érzi, akkor a másik nap Kövér László választmányi elnök a vér szagát fogja érezni.
[i]Orbán ezzel a bemondással annyiban neheziti Sólyom és a saját helyzetét, hogy ha az ő időpontjához közeli időpont lesz kitűzve, a Jóisten sem mossa le róluk, hogy előre megállapodtak.[/i]
Na es, akkor mi van? Szivtatok, mint a torkosborz.
Április 9-én választunk?A 2006-os parlamenti választások első fordulója április 9-én a második pedig április 23-án lesz - derül ki a szocialisták budapesti tanácsának belső anyagából.
Az augusztus 24-én készült összeállítás a választások kiírásának és a választási névjegyzék kifüggesztésének időpontjait is rögzíti. Az előbbit január 27-ére, az utóbbit pedig 2006. február 8-ra teszi.
Nem, Powersystem, a történet nem mellébeszélésről szól. Orbán elköhintette magát, hogy 125 nap múlva lesznek a választások, erre a komplett MSZP meg SzDSz rávetette magát eme szavakra, és megpróbálta falhoz állítani Orbánt, ezt pedig néhány elvakult nick megpróbálta itt is megtenni. Ráfaragtatok, mert kiderült, hogy 125 nappal a beszéd után éppen péntek lenne, erre most Orbán mellébeszéléséről kezdtek papolni. Pedig ha nem csüggnétek ennyire Orbán szavain, nem ő lenne a mérce számotokra, hogy mindent hozzá és szavaihoz/ténykedéséhez viszonyítsatok, akkor nem vetődnétek árnyékra néha. Időnként hasznos saját kútfőből is virítani valamit.
Nyilvánvaló... Sólyom egy határozott, autonóm, jobboldali személyiség. Így együtt! Hogy majd esetleg a Fidesznek is meggyűlhet vele a baja? Lehet, de az valószinüleg csak a hasznukra válik!
a munkanélküliségnek van egy jellemző szezonális változása. Tavasszal - kora nyáron mindíg csökken az idénymunkák beindulása miatt.
Ezzel aligha fognak kampányolni, hiszen ez a kormány megcsinálta azt a páratlan bravúrt, hogy már tavalyi, és az idén még inkább a pozitív tavaszi-nyári szezonális hatások ellenére a munkanélküliség nem csökkent, hanem nőtt.
érdekes érzés lehet egyébként egy csontbaloldali, pláne egy MSZP-s főmufti számára hogy most akkor Sólyom bármikor keresztbetehet, eseteg már meg is tette...
mindenképp közeli időpont lesz, oda vissza kb. 30-30 nap játéktér van. sólyomnak a helyzete nem lesz nehezebb, ahogy ő képzeli az elnökségét, neki nincs pártpolitikai helyzete. orbán meg a sajátjai előtt májer lesz, az ellenfél csufizza és kész. semmi sem változik.
Orbán ezzel a bemondással annyiban neheziti Sólyom és a saját helyzetét, hogy ha az ő időpontjához közeli időpont lesz kitűzve, a Jóisten sem mossa le róluk, hogy előre megállapodtak. Mint ahogy feltehetően ez meg is történt -- persze naívaknak és elfogultaknak nem kötelező az egyetértés.
az az időpont szent, tabu, érinthetetlen vagy mi? ráadásul semmi ráhatása nincs az időpontra, ezt maga sólyom tette nyilvánvalóvá. pontosan, a híveket buzdítja, ennyit kell még aludni. oszt kész.
Nem is az a gond, hogy ezt mondta hanem, hogy dobálózik a választási időpontokkal, szerintem a híveket így próbálja lelkesíteni, hogy mennyit kell még aludniuk :-)
Csak hogy örüljetek, azért... Orbán szombaton mondta ezt, 125 nap az héttel osztva 6 maradékot ad, így a 125 nap az - ha ennyire komolyan veszitek OV minden szavát - péntekre esne. Nálunk meg nem akkor szoktak lenni a választások. Assze, tovább ez már nem is olyan nagyon érdekes.
Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője közleményben tudatta: Orbán Viktor csupán arra utalt, hogy 125 nap van hátra a 2002-es választás első körének évfordulójáig, a Fidesz továbbra sem konkrét választási időponttal számol.
Ja, hogy ezt elfelejtette hozzátenni vajon mennyit agyalhatott ezen a válaszon? :-)