Tekintettel arra, hogy máshol sikerült leírnia, feltételezem, hogy ez a hiba csak a véletlennek köszönhető, és nem a helyesírás nem ismeretének. De nevezheted, ahogy akarod.
Vannak topikok, amelyeket nem kellett volna megnyitni.
Vannak emberek, akik nem agymosottak. Vannak emberek, akik nem hiszik azt, hogy mindent tudnak. Vannak emberek, akik nyitottak a változásra. Vannak emberek, akik készek tanulni. Vannak emberek, akik magyarkodnak. Vannak emberek, akik még az anyanyelvüket sem ismerik. Vannak emberek, akik nem nyitnak ilyen topikokat.
Aztán vannak emberek, akik papolnak a változásról. Aztán vannak olyanok is, akik szerint mindenki másnak kellene változnia. ...aztán ezért nyelvi blogokat is átpolitizálnak.
Vannak a politikai pártok, akik a látszatra többet adnak, mint a becsületre. Vannak olyan droidok, akik ezeket szolgálják butaságból vagy érdekbõl. Aztán vannak azok, akiknek kezd a töke tele lenni a hazug cirkusszal.
>Te úgy érterlmezed a szavakat, ahogy kell? Micsoda bornírt ostobaság ez.
"értsd: ahogy a forgószél diktálja" (a "kell" után következik zárójelben)
Továbbá:
#38 "Gondolkadtatónak csak megismétlem egy minősítésemet: amit a nyelvőr-ről írsz, lehet logikus, de - mivel a nyelvet alakító közösség nem e logika szerint gondolkodik, nem érvényes."
Hát, a "példaadás"-od ha legalább logikus lenne...
#217 "Ez olyan példa, ami nekünk, a nyelvvről gondolkodók közösségének szól, vagy olyan, ami a nyelvhasználók közösségének?"
Ha nem lenne gáz az ügyben kialakított érvelési stratégiád, akkor erre azt válaszoltad volna, hogy a nyelvhasználók közösségének, esetleg hozzátéve, hogy természetesen "semleges értelemben". Csak te valami miatt inkább más utat választottál...
Még valami bennem maradt, csak akkor még a paradigma más területén bolyongtam... (és aztán süllyedhet a topik):
#88 >Ja, meg annyit, hogy neked, mint frakinak nemigen van jogod név szerint emlegetni Kálmán Lászlót (irodalmi hivatkozáson kívül). Ez szvsz etikai vétek.
Milyen alapon feltételezted, hogy nem ir. hiv.? (Ez szvsz etikai vétek.)
>Azonban az a körülmény, hogy a példa mind negatív, mind pozitív jelzővel előfordul, valamilyen mértékben utal a semlegességre.
A "példa adása / mutatása" kifejezés nem ugyanaz a nominalizálódott, lexikalizálódott stb. "példamutatás" kifejezéssel, ami külön szócikk a szótárban, s nálad is konzekvensen ilyen formában szerepel.
A "példamutatás" olyan jelentésben, mint "példa mutatása", "példát mutatás", "példát felhozás" több okból esetlen és nem tartható: - (felettébb) zavaró homonímia - még mindig nem derül ki, mire is hozol példát (és azt miért adod / mutatod)
A kontextus is pozitív:
>A sajtóban megszólaló nyelvművelők nagyon kulturált emberek, ha az én elveimre gondolunk, elég lenne, ha írnának, nem kellene konkrét eseteket bírálniuk, példaadásként akkor is kiválóan hatnának.
pozitív momentumok: "nagyon kulturált", "kiválóan". (Semleges esetben egyébiránt rájuk is illik a kérdés: mire is adnának példát? Arra, hogy barna a hajuk, vagy arra, hogy ápolt?)
>nem az a lényeg, hogy mi a véleményem erről a magatartásról, hanem az, hogy nem kívánok senkit ennek elfogadására kényszeríteni, sőt közvetlenül késztetni sem
Ezek szerint van véleményed _arról_ a magatartásról? "közvetlenül sem": és közvetetten? A "példamutatás"-ban a "mutatás" egyébként közvetett késztetés.
Miért példamutatás, hogy olyan vagyok, amilyennek születtem? Semleges értelemben ez tautologikus.
Ha a "példamutatás"-t a "példa ráerőszakolása" oppozícióban használjuk, mint ahogy sokszor tetted azóta (ha jól értettem), tehát "türelmes" értelemben, akkor a türelmest definiáltad, de azt még mindig nem, hogy miben vagy türelmes. Ha az oppozícióval magyarázod a viszony alapját, a "példá"-t, akkor az meg circulus vitiosus.
Jelző nélküli negatív példa valóban nincs a korpuszban. Azonban az a körülmény, hogy a példa mind negatív, mind pozitív jelzővel előfordul, valamilyen mértékben utal a semlegességre.
A freudi pontatlanság nemcsak hogy önkényes, hanem erőltetett is, teljesen figyelmen kívül hagytad azt az okfejtést, hogy ebben a kontextusban a példa előjele közömbös (mint phls analógiájára utalva írtam, abszolút érték), mivel nem az a lényeg, hogy mi a véleményem erről a magatartásról, hanem az, hogy nem kívánok senkit ennek elfogadására kényszeríteni, sőt közvetlenül késztetni sem.
Sokkal inkább arról van szó, hogy nem is nagyon tudok másképp viselkedni, és közben nincsenek komplexusaim magammal. Jeleztem azt is, hogy egy ponton azonban túlkompenzálok: puristák körében kevesebb idegen szót használok, mint egyébként. Nyilván, elkerülendő az igazságtalan, de mégis zavaró bírálatokat.
Még annyit hozzá, hogy ha szöveggel dolgozom, természetesen kijavítom a helyesírási és stilisztikai, szórendi, szóhasználati hibákat. A nákolást, suk/sükölést is, azonban ilyesmi írásban nemigen fordul elő.
Az a baj a semleges példaadással, hogy akkor minden ab ovo példaadás lesz. Felszállok a villamosra, túrom az orrom, nékelek, barna a feleségem. Akkor is, ha nem akarok senkitől semmit, ne kövessen, csak én így csinálom. De akkor erre miért nem jó a már rég bevált és bevezetett ige szó? Ír, beszél, áll, megy, leül, hord, visel, viselkedik...
Szeretném felhívni a figyelmedet arra, hogy azért találtam a korpuszban negatív konnotációjú esetet a "példa adására", továbbá rumci a ÉKSz-ből idézett ilyesmit
jelző nélkülit nem láttam, de lehet, hogy elkerülte a figyelmemet.
A "tolerancia 3 stációja" ügyben nem voltam világos (félreérthető voltam). Ugyan a te hozzászólásodra válaszoltam, a 3 szintet nem mind a te hozzászólásaid képviselték természetesen. Az első szintre mástól láttunk eklatáns példát.
Te (meg én is) a 3. szinten szeretnénk hinni magunkat, de az a helyzet, hogy szerintem nem csak a -nék használatára szocializálódtunk, hanem a -nák lenézésére, és ezt igen nehéz levetkőzni, és a valódi ítéletmentességet internalizálni. Ha kellően kívülről figyelem magamat, sokszor fülön is csípem magam (és attól tartok, hogy ez a legtöbb, amit megtehetek, mármint a kívülről nézés és fülöncsípés, meg a törekedés). Én a példaadás szó használatában nemcsak pontatlanságot, hanem kifejezetten freudi pontatlanságot éreztem.
Malacky: de, miért ne lenne analógia? Akkor is, ha eszük ágában sem volt internalizálni a marxista ideológiát, és akkor is, ha akkor épp tényleg akarták. A jelenség akkor is létezik, ha van más igazság is, netán csak más igazság van.
Szeretném felhívni a figyelmedet arra, hogy azért találtam a korpuszban negatív konnotációjú esetet a "példa adására", továbbá rumci a ÉKSz-ből idézett ilyesmit.
A másik szempont meg az, hogy nem látom be, miért ne lehetne a példaadást semlegesen értelmezni. Teljesen érdektelen ugyanis, hogy mi az én véleményem a saját normámról, ha azon túl, hogy követem, nem kívánom másra ráerőltetni.
Úgy érzem, a vitának itt a lényege, és elfogadom, hogy nem fogalmaztam olyan gondossággal, ahogy egy bíróság előtt kell, éppen emiatt tiltakoztam kezdettől fogva az ellen, hogy a mondanivalómat félremagyarázzák. Ez nagyon emlékezett a "taggyűlés" problematikára. Nem a koncepció számít, hanem az, hogy valakit egy félreérthető mondat kapcsán meg lehet semmisíteni, és ezzel fogy az ellentbor.
A toleranciával kapcsolatos hármas paradigmádat a következőképpen értékelem:
ad 1. Nem fogadom el, bár itt nem látszik, de én sokkal többet kérdezek, mint állítok, és többet kételkedem magamban, mint másban. Ettől azonban még lehetnek szilárd nézeteim.
ad 2. Nem disszimulálom a toleranciát, hanem képes vagyok alkalmazkodni, módosítani az álláspontomat, még akkor is, ha az önostorzás nem kenyerem.
ad 3. Ez az álláspont részben elfogadható a számomra, azonban a jelen esetben inkább úgy fogalmaznék, hogy kérdezni kell a triviális előítéletekkel kapcsolatban is, és ha nincsenek megfelelő válaszok, meg kell szabadulni a dogmáktól. Amennyiben az ember képes így tenni, akkor szükségképpen eljut oda, hogy ne bíráljon, ugyanakkor nem következik belőle, hogy feltétlenül változtatni kell a magatartásán.
Nézzük konkrétan:
- nákolás - képtelen vagyok nákolni. Korábban fájt hallanom, és természetesnek tartottam, hogy rászóljak a nákolóra. Később kellemetlennek tartottam, hogy rászóljak. Néhány éve eszembe jutott, hogy megkérdezzem, miért is helytelen ez. Senki nem tudott válaszolni.
- suk/sük - ez még kényesebb kérdés, mert a tudatomban a suk/sükölés egyfajta félművelt társadalmi réteg jelképe volt. Megmondom őszintén, lenéztem a suk/sükölőt. Aztán hallottam - egyebek között Sándor Klárától - hogy helytelen valakit azért stigmatizálni, mert suk/süköl. Elhittem, de SK álláspontját is emocionálisnak tartottam. Erre jött a kérdés: miért is helytelen a suk/sük. Anélkül, hogy részletezném: nincs megfelelő válasz erre a kérdésre.
- van va/ve - germanizmus. No, erről igen korán megtudtam, hogy nem germanizmus, ennek ellenére az egyik legtámadottabb nyelvi forma a vulgáris nyelvművelésben. Ezzel nem volt gondom. De
- latinizmus - egy sor "germanizmusról" megtudtam, hogy az nem germanizmus, hanem latinizmus, és mint ilyen, nem idegen a magyar nyelvtől (második anyanyelv). Ez egyfajta mentőövnek tűnt, vulgárnyelvűvelés elleni érvnek, de
- germanizmus - felvetődött a kérdés, miért is baj a germanizmus? Erre sem találtam megfelelő érvet.
Nem nákolok, nem suk/sükölök, nem használok feleslegesen idegen szavakat. Bevallom, az utóbbi téren kicsit disszimulálok: ha erős nyelvművelők vannak a közelben, ösztönösen jobban kerülöm az idegen szavakat, mint ha semleges a környezet. És nem szólok rá senkire, aki nákol, suk/süköl, idegen szavakat használ.
Mindez annak ellenére ellenőrizhetően igaz, hogy nézetem szerint a példaadás lehet semleges is.
Akkor idézzük fel Révait és Verseghyt, a 18–19. század fordulójának két emblematikus egyéniségét. Révai anyanyelvjárása iktelen volt – legalábbis az anekdota szerint, míg Verseghyé ikes. Mivel azonban az általuk követett (sőt részben létrehozott) nyelvészeti elméletekből az következett, hogy Révai mint történeti nyelvész számára az eszmény a múlt nyelvhasználata volt, Verseghy mint pozitivista-strukturalista-szociolingvista (kicsit viccelek ezzel, de csak kicsit) számára természetesen az úzus, ezért Révai szépen rászokott az ikes ragozásra, majd sikerrel rászoktatta az ország jelentős részét (ha siker az, hogy kétszáz éve kínlódnak emberek egy funkciótlan nyelvi formával a végleges kihalásáig), Verseghy meg áttért az iktelenre, merthogy mégse akar kilógni a sorból. A pech az volt (sok egyéb szempontból is), hogy Vörösmarty Révai nyomdokaira lépett, ahelyett hogy Verseghyt követte volna. Akkor például valószínűleg nem kellett volna a hetvenes években újra felfedezni Verseghy számos máig korszerű nyelvészeti megállapítását, mert a nyelvészeti közgondolkodás részévé vált volna.
Én is úgy látom, hogy tiszteletreméltó topiktársunk nehezen feloldható ellentmondásba keveredett, amire én is felhívtam a figyelmet. Most mégis a Te egyik mondatodra reagálok:
legfeljebb ha 5-6 éve szoktam le a nákolók minősítéséről, és ez nemigen lehet még internalizált, legfeljebb megfigyelni tudom magamat, ahogy még bennem is lappang a dolog
Kérlek, ne sértődj meg, de erről néhány, az 50-es évek elején megjelent tudományos könyv előszavában olvasható mentegetőzések jutnak eszembe, amelyekben polgári származású, meggyőződéses marxistává lett (?) tudósok utalnak arra, hogy burzsoá beidegződéseiket még nem tudták teljesen kiirtani magukból. Ez persze nem analógia, csak eszembe jutott.
JA, és a terelés szerintem tényleg megengedhetetlen: szerintem a nyelvművelésnek egyetlen megengedhető módja van, a példaadás.
Tehát, keresendő olyan példa a korpuszban, amelyben a példaadás, mindenféle jelzői kiegészítés (vagy egyéb kontextusbeli hasonló kiegészítés) nélkül negatív, de legalábbis semleges.
A galeri tagjai példaadóan részegeskedtek. (azaz rossz hatással voltak a társakra)
El tudod ezt képzelni?
Az eddigi hozzászólásokban pontos példáját látom (vélem látni) a tolerancia különböző fázisainak.
1) Ahogy én gondolkodom valamiről/viselkedem az a jó, a másiké rossz. Amikor ezt bizonyítom, nem az igazság keresése vezérel, hanem ezen alapvetést akarom racionalizálni.
2) Tudom, hogy toleránsnak illik lennem, és el kell fogadnom azt, hogy mások rosszul, jaj, bocsánat, másképp gondolkoznak/viselkednek. Próbálom nem minősíteni mások viselkedését/gondolkodását. Kínosan kerülöm a kérdéseket, amik a témát feszegetik, esetleg éppen ellenkezőleg, mindenképp az által elvárt eredményt igyekszem bizonyítani. (Nem internalizálódott tolerancia, lásd Political Correctness).
3) Internalizálódott tolerancia. Merek kérdéseket feltenni, és igazi válaszokat keresek, de valóban elhiszem, hogy a másképp nem mindig ugyanaz, mint a rosszabbul, vagy a jobban, valamint, hogy tényleg több igazság lehet (matematikusok és matematika-orientált filozófusok előnyben).
Nyilván minden ezek közötti átmeneteket képvisel, és nem is hiszem, hogy a 3. szint elérhető-e, ha valaki eleve nem úgy szocializálódott, és ugye erre ma még kevés az esély (én se, legfeljebb ha 5-6 éve szoktam le a nákolók minősítéséről, és ez nemigen lehet még internalizált, legfeljebb megfigyelni tudom magamat, ahogy még bennem is lappang a dolog). A példaadás -- és utána a próbálkozások ennek kimagyarázására szerintem erről szól.
És emellett van korpusz is, amelyik kissé ellenkező következtetésekre is ad alkalmat. Nem is beszélve arról, hogy a szövegkörnyezetből nyilvánvaló volt, hogy itt abszolút értékről van szó, és nem előjelesről. Csak az nem értette, aki nem akarta.
Magyar értelmező kéziszótár: példa fn 1. Követendő cselekvés, magatartás, személy, közösség. példaadás fn Jó példa mutatása. példamutató mn vál Követendő példát m.
Példát mutat = jó példát mutat, azaz pozitív tartalmú a kifejezés. Jelző csak akkor kell, ha az ellentettjét akarom közölni: rossz példát mutat. Tisztára, mint a matematikai előjel.
Te nem tudsz túllépni az árnyékodon, ami már egyszerűen jellemhibának tűnik. Egyrészt képtelen vagy átvenni a másiknak a gondolatmenetét. Másrészt te beszélsz személyeskedésről, miközben egyenesen inszinuálsz.
Milyen alapon magyarázod állandóan félre, amit mondok? Miért sugallod, hogy én a tanári és a könyvkiadói munkásságom alapján formálok jogot arra, hogy egy szót másképp használak, mint ahogy te megszoktad?
Te úgy érterlmezed a szavakat, ahogy kell? Micsoda bornírt ostobaság ez. Te úgy értelmezed a szavakat, ahogy az neked jó.
Az is remek, hogy az én vitastílusomat bírálod, ajelyett, hogy a magad portáján söpörnél. A te egész vitastílusod a személyem megsemmisítésére irányul. Ehhez tényleg nem kell nagy apparátus, csak egy kis morális könnyedség.
Csodálkozom, hogy egy ilyen egyszerű kérdésre nem tudtál egyenesen válaszolni.
Itt egy következetesen félrehasznált szóról van szó, amelyre felfigyeltem. Kár volt kötni az ebet a karóhoz, előbb is le lehetett volna zárni. Valaki a plakátokat nem érti, valaki meg a konzekvens homályosságot. Kinek mire van füle. A "példamutatás" sajátos használatával meg az a baj, hogy kihat a mondanivalóra, logikai zavart okoz, gondolom az említett topiktárs sem statisztikai adatokkal bizonyította amit bizonyított. Ez nem lexikai opció. Az meg ne legyen mentség, hogy a környezetedben elsiklanak efölött. Meg az sem, hogy tanítasz és könyvet adsz ki. Még büszkének sem kell lenni arra. Nagy a renoméd. Hagyjuk ezt a jogom-van-ságot. Nekem meg jogom van úgy értelmezni a szavakat, ahogy kell (értsd: ahogy a forgószél diktálja). És jogom van egy egy(na jó, két)soros hozzászólással rákérdezni. Nem kellett hozzá nagy apparátus.
Nagy galibába vert téged ez az ügy. Az azóta küldött hozzászólásaid egészen a legutóbbiig egyre zűrösebbek és személyeskedőbbek (de a rejtett beismerés miatt mostmár nem fogok velük foglalkozni). Kiszállhattál volna bármikor, ignorálhattál volna, de nem vagy sunyi. Viszont önkritikus alkat sem, úgyhogy ez lett belőle.
A megsemmisítő vitastílushoz és a példamutatáshoz a továbbiakban meg tautológiás egészséget kívánok (valaki a saját hibájából sem tanul).
fraki
(Ui. Jó hír, hogy a könyvkiadói tevékenységed a leírtak alapján tényleg példás.)
Szerecsére nem tílthatod meg, hogy a 'példamutatás' szót ne a kifejezetten javító célzatú értelmezésében használjam. Az világos, hogy én nem is úgy használtam, egyébként ez a válaszomból is világos volt - a konnotáció érdektelen, a lényeg az, hogy a közvetlen hatás helyett ezt a közvetett megoldást gyakorlom, amely csak a megvalósulása esetén nevezhető hatásnak. Egyébként, ha megnézed az idéztem példákat a magyar történeti korpuszból, akkor láthatod, hogy igeins ott van a "példa adása" korántsem pozitív értelemben. Itt nem biggyesztésről van szó, hanem nyelvi tényekről, azaz, hogy ezek a megoldások használatban vannak.
Számodra homályos megjegyzésemre csak annyit szeretnék mondani, hogy ez az, amit provokációnak nevezek. De most engedékeny hangulatban vagyok, ezért megmagyarázom neked.
Szoktam nyilvánosan írni, tanítok, eközben beszélni, és mint könyvkiadó, módomban áll könyvek nyelvezetére is hatni. Ennek során például, lehetőségem van arra, hogy egyfajta dötést hozzak a terminológia kérdésében: az általam kiadott könyvek szakterületén párhuzamosan él angolos terminológia és magyaros. A mi műhelyünk ezzel kapcsolatban arra ösztönzi a szerzőket és kötelezi a fordítókat, hogy - amennyiben a magyaros terminológia viszonylag elterjedt, akkor inkább azt használják, illetve, ha a terminus technicus vadonatúj, próbálkozzanak meg magyar szóval megvalósítani azt. Ezzel mindenképpen teremtünk egyfajta mintát. A terminológiahonosító tevékenységünk nem terjed ezen túl, azaz nem szerkesztjük ki például az idegenes terminológiát használókat, nem szólunk rájuk, sőt, ha az angolos terminológia legalább egyenrangúan elterjedt a magyarral, akkor legalább egyszer zárójelben azt is közöljük (ezt triviális esetekben természetesen elhagyjuk).
Ez több éves, sőt évtizedes következetes magatartás, ellenőrizhető. Tehát, amikor ezt a vislekedésfajtát ajánlottam, nem elméleti, szófejtési okoskodásokra készültem fel.
Hozzá szeretném tenni, hogy elképzelhető, hogy a 'példamutás' szó mindenképpen "ameliorativ" (egy máik topicban egy társunk bebizonyította, hogy ez az a szó, amely tagadott változatban ugyanazt jelenti, mint nem tagadottban). Mea culpa, rosszul használtam egy szót, és e hatalmas bűnöm bebizonyítására ekkor apparátust fordítottál.
Bemutatva ezzel, mi a nyelvművelés legnagyobb baja. Apró, és valódi félreértést nem okozó, vélt hibákon rágódik, és ezzel megsemmisíti a közlemény lényegét. És itt térek vissza a mondanivaló elejére: nekem jogom van a "'példamutatás" szót semleges értelemben használni, és tapasztalatom van arról, hogy ezt általában senki nem érti félre. Csak az, aki tendenciózusan bele akar kötni, mert nem a közlés lényegét illetően van mondanivalója, csak baszogatni szereti a másikat. Azaz tipikus nyelvművelő.
Rendben, elolvastam. Mindenre belőre nem tudok (és most nem is volna célszerű talán) reagálni, úgyhogy csak a legfontosabbak:
A szerencse is kaphat jelzőt ("rossz"), mégis amelioratív szó (bár történetileg nem volt az). A példaadás ráadásul nem is amelioralizálódott (nem a "példá"-ról van szó), valahogy logikailag értelmetlen nekem semlegesen (ellentétben a "szerencsé"-vel, ami a teljesen semleges "sors" szinonimája volt), az "adás" szerintem azonnal amelioralizálta. (Csodálkoznék, ha ezt valaki nyelvtörténetileg cáfolná.) Szóval negatív jelzőt minden amelioratív szóhoz lehet biggyeszteni, és akkor az negatív lesz. Ezért ezeknek épp nem fokmérője a jelzővel elláthatóság. Akkor lenne az, ha kizárólag csak jelzővel ellátva lehetne használni, mert az utalna arra, hogy nincs alapértelmezett előjele.
Hozzászólásod következő része számomra homályos: >Ez példa, amelyet lehet követni, de el is lehet tőle térni.
Ez olyan példa, ami nekünk, a nyelvvről gondolkodók közösségének szól, vagy olyan, ami a nyelvhasználók közösségének? Az opciót melyik szinten (a 203. hozzászólás terminológiájában: meta- vagy tárgyszinten) ajánlod föl?
A példamutatás jelzőket kap a magyar közbeszédben:jó példát is lehet mutatni, meg nem jó példát is. Néhány idézet a magyar történeti korpuszból:
Farizeus43ok az ö gonos43z példa-adás43okkal, és az Irásnak ha..
a' fejébe, és olly gonos43z példákat mutattak néki, hogy az a' m..
ek ... inasoknak-is rettentö4 példát adni: mivel ezek e'-féle alka.. k. A' mint ennek is szomorú példáját Déák Iffjú, imé ezen pa..
Ezek nem igazán "amelioratív" példamutatások.
Következésképpen nagyon szűk értelmezés, amely a "példamutatást" kizárólag pozitív konnotációval tudja elképzelni. Nem is beszélve arról, hogy abban a szövegkörnyezetben, amelyben használtam, tulajdonképpen teljesen mindegy a konnotációja. A lényeg az, hogy az akció ne terjedjen túl
A most megjelent Bevezetés a nyelvtudományban (Kálmán-Trón) a következőt írja a kérdésről:
"...a nyelvművelés és a helyesírás kérdései. Utóbbi kerrő szabványosítással foglalkozik, a neylvművelés a "tekintélyes" központo nyelvváltozatnak (az ún. "köznyelvi normának) a szabványosításával... Ezeknek természetesen megvan a maguk helye a nyelvi kultúrában, csakúgy, mint az illemtannak a hétköznapi életünkben, de semmiképp nem tekinthetők tudományosnak, hiszen a tudomány azzal foglalkozik, ami van, nem pedig azzal, aminek "lennie kellene" (lásd Pinker A nyelvi ösztön c. könyvének "Nyelvi ítészek" c. fejezetét). Közelebbről elmondhatjuk, hogy az írásos lejegyzés szabványosítása minden társadalom természetes igénye ... , míg a "köznyelvi norma" szabványosítása inkább csak heterogén (például sok független tartomány egyesülésével létrejött társadalmakban szükséges feladat. Más történelmi helyzetekben inkább egyes beszélői rétegek, nyelvváltozatok megbélyegzése (stigmatizálása) lehet az eredménye. Persze, az embereknek spontán igényük is van arra, hogy valamiféle (tekintéllyel rendelkező) normához igazodjanak, sőt időnként a stigmatizálásra is.
Ehhez kapcsolódva csak ismételni tudom: az írástudóknak inkább lehetősége és nem kötelessége, hogy valamiféle viselkedési mintát adjanak. Ezt teszi pl. a fenti sorok írója is, nem azzal, amit ír, hanem ahogy. Tessék megfigyelni, hogy azok a nyelvészek is helyesen írnak, akik még a helyesírás jogosságát is elvetik. Kálmán-Trón is a magyar irodalmi nyelvi norma szerint fogalmaz, részint azért, mert ezt tanulta (ebben szocializálódott), részint azért, mert elfogadja, hogy az a közeg, amelynek tagja, ezt várja el tőle.
Ez példa, amelyet lehet követni, de el is lehet tőle térni. Nézetem szerint a nyelvművelő szerep eddig terjedhet. Már az sem fér bele, hogy azt mondjam, "csináljátok utánam".
Ettől függetlenül ez hatásos eszköz, ugyanis a normakövetés valószínűleg több ember belső igénye, mint a normaszegés. A normakövető embereknek elegendő mintát adni. De sem kitüntetéseket, sem büntetőpontokat nem kell osztogatni. Még büszkének sem kell lenni arra, hogy "én milyen szépen írok/beszélek" magyarul.
> A cigányság nem azért nem kerül be az elitbe, mert más a bőre színe, hanem mert nem felkészült.
Ez nagyon hasonlít arra az érvelésre, amellyel a dohánygyárak hárították évtizedekig azt a megállapítást, hogy a dohányzás és a rák közt lenne összefüggés.
Jó. Valóban nem fejeztem ki magam világosan. Valóban Magyarországon vannak cigányok -- nem elhanyagolható számban --, és mégsincsenek az elitben. Csakhogy véleményem szerint ma már az nem lehet valaki előrejutásának az akadálya, hogy milyen a bőre, haja, szeme színe. Ld. szőke nők: viccelődünk, de ott van Szili Katalin, Dávid Ibolya stb., ahol van. A cigányok ma nem a bőrszínük miatt nem tudnak érvényesülni. A történelmi előzmények, és a hagyományaik, a kultúrájuk miatt. Aki ebből kiszakadt, az tud is. Nagyon sok cigány értelmiségi van. A cigány családokban nem elvárás, hogy a gyerek jól tanuljon.
Speciel a "cigány" és az "elit" nem korrelál. De ez ma már nem mutathat oki kapcsolatot. A "lágy aszfalt és a "gutaütés" korrelál. De nem azért kapnak az emberek gutaütést, mert az aszfaltból a meleg hatására valami kipárolog, hanem mert melegben nagyobb a gutaütéses esetek száma. A cigányság nem azért nem kerül be az elitbe, mert más a bőre színe, hanem mert nem felkészült. Szvsz.
Nem azt, mondom, hogy Magyarországon nincs rasszizmus, antiszemitizmus, mert aki azt tagadja az vagy vak, vagy hazudik. Azt tagadom, hogy a művelt emberek előrejutásának nem feltétele a többségi csoporthoz való tartozás. Ld. zsidók.
