Igen, a másik topicban már olvastam a "szarvas hibáról".:D
És ugye hogy igazam volt, hogy Sissiről van a legkevesebb!De vannak benne ismeretlen versek, tehát ígyis-úgyis megéri.A történelmet én is szeretem.
Ma végeztem a könyvvel. Erzsébet királynénak csak a fiatal éveit vezeti le, nem az egész életét. Találtam benne egy hatalmas tévedést, de ezt leszámítva szerintem nem rossz a könyv. Mivel engem nagyon érdekel a magyar történelem, ezért szívesen olvastam Mária Terézia és Zita fiatalságáról is. Most már 61-re emelkedett a Sisi könyvgyűjteményem.
Elisabetha! Biztos, hogy azt a könyvet nézted meg a könyvesboltba, amelyiknek a képét feltettem. Ebben 41 oldal van Sisiről, nem pedig néhány sor. Nekem már megvan a könyv, onnan tudom. El még nem olvastam, a tartalmáról nem tudok nyilatkozni.
Előbb vagy utóbb biztosan megnézek egy ilyen bemutatót. Csak valamivel közelebbi helyen. Vas megyéből nem olyan egyszerű Miskolcra elmenni. Szállás is kellene hozzá. Én mindenképpen jó időben gondoltam, tavasszal vagy nyáron.
Én a mai napon megrendeltem ezt a könyvet, mert engem érdekel, meg nem utolsó sorban a gyűjteményemet is gyarapítja. Ha megérkezik megírom, hogy érdemes volt-e.
Én beleolvastam a könyvbe egy könyvesboltban, Sissiről alig van benne néhány sor, de van benne pár számomra ismeretlen vers.Még nem tudtam eldönteni, hogy ,megéri e!:D
A napokban találtam a neten egy új könyvet, 2006-ban jelent meg. BEATE HAMMOND: MÁRIA TERÉZIA, ERZSÉBET, ZITA Ismeri valaki közületek? Ha igen, milyen a könyv?
Szia amália96:-) A sissi trilógia, és a Sissi császárné a színházban is Erzsébet életével foglalkozó topikok.Az őstopik a Sissi császárné a színházban.Utána jött létre a trilógia és a fun is:-)))
Én is tervezem, hogy kimegyek még az idén Bécsbe...Gödöllőn rengetegszer voltam, mivel elég közel van hozzánk, Schönbrunnban is voltam pár éve, ahol megengedték hogy fényképezzünk is, csodálatos képeket készítettünk.
Az Achilleont is volt szerencsém látni, nagyon szép a kastély...de a parkja még szebb.
Én is köszöntelek a fórumon. Nagyon jó neked, hogy elmehettél Bécsbe. Én eddig csak Gödöllőn jártam a Sisi emlékhelyek közül, meg 4 szobrát láttam az országban. Hoztál Bécsből valamilyen Erzsébettel kapcsolatos emléket?
Csatlakozom hozzátok, úgy örülök, hogy rátok találtam! 12 éves korom óta nagy-nagy Sisi rajongó vagyok (most vagyok 28) minden elképzelhetőt gyűjtök. Ráadásul a hétvégén teljesült az álmom: Eljutottam Bécsbe a Sisi múzeumba, és azonnal vissza is szeretnék menni!!!!
Nézzétek meg a következő honlapokat, ha eddig még nem láttátok. Mindhárom Sisiről szól. Tele van képekkel és rengeteg könyvajánlattal. www.gportal.hu/portal/sissi/ www.gportal.hu/portal/sisiweb/ www.hajnalka78.mindenkilapja.hu