Két erdélyi mérkőzés zárta le a labdarúgó-Liga 1 hetedik fordulóját, és izgalmakra sem Marosvásárhelyen, sem Kolozsváron nem lehetett panasz. Vásárhelyen a vendég U uralta a FCM elleni találkozót, a vendégek lőttek két kapufát, kihagytak egy sor helyzetet, majd Grozav fejes góljával a hajrában megszerezték a vezetést is.
Lendületben a CFR. A kolozsvári Weldon (sötét mez) és vaslui Farkas párharca (fotó: Nagy Melinda)
A csereként beállt fiatal csatár azonban következő helyzeténél az üres kaput sem tudta eltalálni, ez pedig viszszaütött a meccs utolsó akciójánál: egy vásárhelyi szöglet után a hazaiak cserecsatára, Sergiu Buş fordulásból kilőtte a jobb alsó sarkot, nem remélt pontot mentve csapatának. Ioan Ovidiu Sabău, a FCM edzője beismerte, hogy az U gólja után már nem bízott a pontszerzésben, mert csapata erőnlétileg és lelkileg is összeesett. Nehéz helyzetünkben minden pont jól jön, az U ma minden labdavesztésünk után lekontrázott minket mondta a vásárhelyi tréner. Ionuţ Badea, az U szakvezetője viszont elégedetlen volt az eredménnyel, mondván, hogy látványos játékuk három pontot érdemelt volna. Nem akarom bírálni a játékosaimat, mert újabb nehéz mecscsek várnak ránk tette hozzá Badea.
Kolozsváron két bajnokjelölt vívott nyíltsisakos, helyzetekben gazdag mérkőzést, amelynek főszereplőjévé azonban a mindkét csapatot feldühítő Augustus Constantin lett. A 12 sárga lapot kiosztó játékvezetőn a CFR két büntetőt, a Vaslui pedig egy les miatt érvénytelenített gólt kért számon, bár Wesley már csak a sípszó után lőtt a hazai hálóba. A CFR végül harmadjára megkapta a 11-est, Cadú találata után pedig három perccel Weldon is bevette a moldovaiak kapuját. A végjáték hőse a kolozsváriak cserekapusa, a meccs elején fejsérülést szenvedő Beto helyére beállt Mincă lett, aki az utolsó tíz percben négy bravúros védéssel őrizte meg a kétgólos előnyt. A vereség után a Vaslui teljes vezetősége a játékvezető megvásárlásával vádolta meg a CFR-t. Ilyen bíráskodással senkinek sem lesz esélye Kolozsváron, a CFR máris bajnoknak tekinthető mondta Constantin Zotta klubelnök, míg Adrian Porumboiu tulajdonos szerint a kolozsvári csapat összes sikerét bundázással érte el. Pászkány Árpád, a CFR tulajdonosa úgy vélte: a Vasluinak nincs miért siránkoznia a bíráskodás miatt, amíg a CFR javára nem fújtak be két 11-est. Wesley esetében tényleg hibázott a partjelző, de így is két klasszissal jobbak voltunk náluk mondta Pászkány.
Liga 1, 7. forduló: Marosvásárhelyi FCMKolozsvári U 1-1 (Buş 90+3., illetve Grozav 77.), Kolozsvári CFRFC Vaslui 2-0 (Cadú 69. 11-esből, Weldon 72.).
Utolsó pillanatban módosult csapatunk hétfői ellenfele és az Al Ain helyett Üzbegisztán válogatottjával mérkőztek meg játékosaink. Bár sok helyzetet kialakítottak, csak 1-0-ás végeredménnyel zárult a mérkőzés, egy szögletbeadást követően, Rada fejesének köszönhetően. Ismétlés: kedden 12.15-től a Digisport1-en. Következő mérkőzés: szerdán 17.00 órától, a Dinamo Moszkva ellen, aki 16 fordulót követően 3. helyen áll az orosz bajnokságban.
A Kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapata bejelentette honlapján, hogy leigazolta Mario Jorge Malico Paulino portugál középcsatárt, aki a portugál Naval egyesülettől érkezett. A 24 éves portugál játékost Camorának becézik. A klubnak adott interjúban elmondta, hogy gyerekként ragadt rá ez a név, mert véletlenül Camorának nevezte szülővárosát, a Samora Correira elnevezésű települést. A luzitán játékos 2005-ben kezdte pályafutását, 2008-ban szerződtette a Naval.
A középcsatár elmondása szerint azért választotta a kolozsvári klubot, mert törekvő csapat és mindent meg szeretne nyerni. A szurkolóknak azt üzente, hogy odaadással fog játszani az elsőtől az utolsó percig harcolni fog a pályán.
Isten hozott ,reméljük hasznára vársz új csapatodnak!
Rezso, mikor nősz már fel az álomvilágból -az álmok és valóság között elég nagy a határ- .Mondjuk te és társaid értelmiszintje is messze elmarad a sokéves átlagtól ,de ezt Kolozsváron mindenki tudja!Így érthető ,hogy ilyen álmok kerítettek hatalmukba.Ezért nem haragszom rád ,gondold csak ezt ,ha ezt kitölti napjaid.De addig is itt egy szám ,a kollegáidnak majd fordítsd és ordítsd esetleg u-gasd .