Utolsó pillanatban módosult csapatunk hétfői ellenfele és az Al Ain helyett Üzbegisztán válogatottjával mérkőztek meg játékosaink. Bár sok helyzetet kialakítottak, csak 1-0-ás végeredménnyel zárult a mérkőzés, egy szögletbeadást követően, Rada fejesének köszönhetően. Ismétlés: kedden 12.15-től a Digisport1-en. Következő mérkőzés: szerdán 17.00 órától, a Dinamo Moszkva ellen, aki 16 fordulót követően 3. helyen áll az orosz bajnokságban.
A Kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapata bejelentette honlapján, hogy leigazolta Mario Jorge Malico Paulino portugál középcsatárt, aki a portugál Naval egyesülettől érkezett. A 24 éves portugál játékost Camorának becézik. A klubnak adott interjúban elmondta, hogy gyerekként ragadt rá ez a név, mert véletlenül Camorának nevezte szülővárosát, a Samora Correira elnevezésű települést. A luzitán játékos 2005-ben kezdte pályafutását, 2008-ban szerződtette a Naval.
A középcsatár elmondása szerint azért választotta a kolozsvári klubot, mert törekvő csapat és mindent meg szeretne nyerni. A szurkolóknak azt üzente, hogy odaadással fog játszani az elsőtől az utolsó percig harcolni fog a pályán.
Isten hozott ,reméljük hasznára vársz új csapatodnak!
Rezso, mikor nősz már fel az álomvilágból -az álmok és valóság között elég nagy a határ- .Mondjuk te és társaid értelmiszintje is messze elmarad a sokéves átlagtól ,de ezt Kolozsváron mindenki tudja!Így érthető ,hogy ilyen álmok kerítettek hatalmukba.Ezért nem haragszom rád ,gondold csak ezt ,ha ezt kitölti napjaid.De addig is itt egy szám ,a kollegáidnak majd fordítsd és ordítsd esetleg u-gasd .
Na végre vége, nagyon gyenge év volt a bajnokságban,ha nem katasztrófális.A legjobbakat eladtuk és azok között akik maradtak és számítottak volna pedig folyamatosan sérültek voltak.A B.L.-ben hoztuk az átlagost 4 pont az tűrhető,anyagilag viszont ez volt a legsikeresebb idény,csakhogy ez nem elég .Hiába egy ciklusnak vége van, kell a frissités új csapatépítés.
Reménykedjünk az új edzőben és az új keretben.Nehéz út lesz ,mert az idő rövid és sok az új játékos .Nem ismerjük még igazán Costa edzői kvalitásait ,de az új játékosok nemzetiségét figyelembe véve meglehet ,hogy már a neve miatt is ő lehet a garancia ,bár egy rutinosabb trénert jobban elképzeltem volna.A CFR úgy látszik visszatér a gyökerekhez ,mert ez hozta a közelmúltban a sikereket éspedig a latin játékosok .
Jorge Costa a CFR új vezetőedzője Vasárnap, május 22-én mutatták be a CFR új vezetőedzőjét, a 40 éves portugál Jorge Costát. Costa játékosként 16 évig az FC Porto színeiben lépett pályára, 50 alkalommal szerepelt Portugália nemzeti válogatottjában. Edzői karrierje kezdetén van, mindeddig a Braga, az Academica Coimbra és az Olhanense csapatát vezette. Sok sikert kívánunk neki a csapatépítésben. Fényképek. Ugyanakkor köszönet Alin Minteauannak a befektetett munkájáért, hogy nem volt sikeres, nem csak rajta múlott.
Az FC Portóval Bajnokok Ligáját és UEFA-kupát nyert Jorge Costa portugál lapértesülések szerint két évre aláírt a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgó klubbal.
Az A Bola közölte, hogy a 39 éves nyolcszoros országos bajnok labdarúgó – aki edzőként az Academica Coimbra, a Sporting Braga és az Olhanense együtteseknél is megfordult – az elkövetkező két bajnoki idényre igazolt Kolozsvárra. A szerződést hétfő este írta a szakember Portóban, Răzvan Zamfir sportigazgató jelenlétében.
Costát egyetlen másodedző segítené, mégpedig korábbi csapattársa, Jaime Magalhães. (7
Így az idény vége fele elmondhatjuk,hogy anyagilag igen ,de eredményekben sikertelen évet zárunk hamarosan.Már csak két "cél "maradt :megverni itthon a Steauat és a bragadirui villámcsapás(értsd.a legocsmányabb romániai csapat) ne legyen bajnok. Sajnos ilyen egyszerűvé kezd válni az élet,de sebaj majd jövőre jobb lesz.
A labdarúgó I. liga 29. fordulójában a Kolozsvári CFR 1907 az Urziceni-i Unirea vendége volt, az előző két év bajnokainak csatájából a vasutasok kerültek ki győztesen.
A 3–1-re végződött mérkőzés mindegyik gólját a CFR jegyezte, a házigazdák némi meglepetésre Sixto Peralta öngóljával szereztek vezetést a 15. percben. Félidőig viszont már sikerült megfordítani az állást, Viorel Nicoară szépségdíjas találatával (26. perc) és Koné Emmanuel (36. perc) góljával.
A második játékrészben a csereként beállt Paul Batin állította be a végeredményt a 60. percben.
A labdarúgó I. liga 28. fordulójának második mérkőzésén is kolozsvári győzelem született, a CFR 1907 csapata 1–0-ra legyőzte a dobogós helyen álló Vaslui-i FC-t.
A találat a csapatkapitány, Ricardo Cadú nevéhez fűződik, aki magabiztosan értékesítette a 28. percben a brassói Robert Dumitru játékvezető által megítélt jogos büntetőt. A 11-est megelőzően Farkas rántotta le Bastost.
A moldvaiak emberhátrányban fejezték be az összecsapást, Sânmartean rövid idő alatt két sárga lapot gyűjtött be és a 90. percben kiállította a bíró.
Nagyon kellett ez a győzelem .A Temesvárral,Brassóval és a patkányokkal tudjuk mit tett velünk a bíró és szerencsénk sem volt .Most pedig a játék is ment,megérdemelt győzelem volt.A meccsnek nagy volt a tétje a Vaszluj szempontjából ,számunkra pedig a becsület miatt.
Minden szurkolónknak ,szimpatizánsunknak kellemes húsvétot!Locsoljátok a lányokat ,de a torkot is.