Ez semmi volt a portugálok 1578-as marokkói vereségéhez képest, ahol meghalt a király is, aztán 80 évre megszűnt a függetlenségük is, spanyol terület lettek.
Volt egy kasztílai elit lovassági alakulat, az Alcántarai Vadászok (esp. Cazadores de Alcántara), amelynek egy hősies lovasrohammal sikerült kivágnia magát az őrjöngő marokkói mórok gyűrűjéből, bár maguk is súlyos veszteségeket szenvedtek.
Az Alcántarai Vadászok támadásba lendülnek az Igan folyónál:
Nem ez a mostani foci VB volt az első alkalom, hogy a büszke, gőgös kasztíliai szenyorok nem bírtak a vad marokkói berberekkel....
Ott volt pl. a rif háború (1921 - 1926), amelynek az első része elsöprő rif győzelmekkel kezdődött.
Ezen belül pl. az annuali katasztrófa (hispán Desastre de Annual) 1921. július 22-én, amikor Abd el-Karim felkelő rif berber serege gyakorlatilag megsemmisítette Manuel Fermández Silvestre tábornok 20-23 ezer fős hadseregcsoportját Északkelet-Marokkó szaggatott hegyvidékein.
A portrén látható fiatal férfi, Gonzaga Szent Alajos itáliai arisztokrata családból származott, de néhány évig Spanyolországban élt. A legjobb körökben mozgó, ambiciózus fiatalembert mély vallásossága a jezsuita rendbe vezette, de belépése után néhány évvel meghalt, alig huszonhárom éves korában. Halála után négy évvel boldoggá avatták, később XIII. Benedek 1726-ban a fiatal diákok védőszentjévé avatta, majd 1926-ban XI. Pius pápa valamennyi keresztény fiatal védőszentjének nyilvánította. A portré azon első képek közé tartozik, amelyeket El Greco Spanyolországba érkezését követően festett.
Nyugodtan lehet fejlettnek nevezni őket, egy városias civilizáció volt, csak az a egy hiányzik hogy nem maradtak fent utánuk olyan írásos emlékek mint a görögök és rómaiak után, de ez Karthágóról is elmondható.
A keleti part, az ún. Levante városaiban éltek a szűkebb értelemben vett ibér törzsek, akiknek már saját írásrendszerük is volt.
Ezt az írást részben sikerült is megfejteniük a kutatóknak, az jött le belőle, hogy az ibérek nyelve nem indoeurópai volt, de nem is afroázsiai (azaz nem szemita és nem is hamita).
Nagyon érdekes, csak nagy kár, hogy valószínűleg soha nem fogunk sokkal többet megtudni erről a kérdésről, mert nem valószínű, hogy már tömegével kerülnének elő újabb feliratok.
Ami még érdekes lehet, hogy a rómaiak érkezése előtt az Ibériai-félsziget keleti és déli partvidékén létezett városok, városállamok vajon mennyire lehettek fejlettek? Akkoriban ezek volt Hispánia vagy más néven Ibéria legfejlettebb régiói.
Az biztos, hogy hatott rájuk a görög és a pun (karthágói) civilizáció, meg az elmúlt nagyjából 100-150 évben elég sok régészeti leletet feltártak a spanyol régészek, de valahogy az összkép még távolról sem eléggé éles...
Azt se felejtsük el, hogy egyes kutatók az elsüllyedt Atlantiszt is Spanyolország déli partjai mentén, a Guadalquivir folyó torkolatának térségében vélik megtalálni...
Európa egyik legnagyobb megalitlelőhelyére bukkantak a régészek Spanyolország déli részén – írta csütörtökön a Guardian. A több mint 500 állókövet számláló helyszín a walesi Stonehenge köveit idézi.
A Huelva városa közelében fekvő, mintegy 600 hektáros területet azután kezdték el megvizsgálni a szakemberek, hogy a tulajdonosok avokádóültetvény létesítésére kértek engedélyt a hatóságoktól, de felmerült a gyanú, hogy a területnek lehetnek feltáratlan régészeti értékei.
José Antonio Linares, a Huelva Egyetem egyik kutatója és a feltárási projekt egyik igazgatója szerint ez a legnagyobb és legváltozatosabb állókőgyűjtemény az Ibériai-félszigeten. Úgy vélte, a legöregebb állókövek, amelyeket a La Torre-La Janera lelőhelyen találtak, az időszámításunk előtti 5. évezredből vagy a 6. évezred második feléből származhatnak.
A régészek rendkívül sokféle megalitot találtak a dél-spanyolországi területen: az állókövek mellett dolmeneket, kőhalmokat, kőkoporsószerű építményeket és kőkerítéseket. A dolmenek azok az általában két állókőből készített építmények, amelyeket egy harmadikkal zárnak le. A Trabajos de Prehistoria nevű spanyol régészeti folyóiratban között tanulmány szerint leginkább 1-3 méteres állóköveket találtak, összesen 526 darabot.
Primitiva Bueno, a projekt másik igazgatója és az Alcalá Egyetem őstörténettel foglalkozó professzora szerint a legkáprázatosabb ezeknek a megalitikus elemeknek a sokfélesége egyetlen helyszínen, és az, hogy mennyire jó állapotban maradtak meg. Bueno elmondta, hogy nagyon ritkán találnak dolmeneket, kövekből álló köröket és lineáris elrendezésű állóköveket egyetlen helyszínen.
A kutatók szerint a legtöbb állókövet 26 lineáris elrendezésű alakzattá és két kőkörré formálták, amelyek mindegyike olyan dombtetőkön áll, ahonnan nyáron tisztán látszik a napfelkelte a nyári és a téli napforduló, valamint a tavaszi és őszi napéjegyenlőség idején.
Az ásatások 2026-ig tartanak, addig a régészek igyekeznek a legtöbb állókövet feltárni, de Bueno szerint a helyszín bizonyos része már jövőre látogathatóvá válik.
A klímaváltozás hatásai mintegy 32 millió embert, azaz a lakosság 68,5 százalékát érinti közvetlenül Spanyolországban - ismertette kedden legfrissebb jelentésének megállapításait a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) Madridban.
A tanulmányt 58, a dél-európai ország különböző részein elhelyezkedő meteorológiai mérőállomás adatai alapján készítették a kutatók.
Rubén del Campo szóvivő elmondta, hogy ezekből kiderült: Spanyoloroszágban a nyolcvanas évek elejéhez képest öt héttel hosszabb lett a nyár, amely hamarabb kezdődik és tovább tart mint korábban. Időtartama egy évtized alatt átlagosan kilenc nappal növekedett.
Az Open Data Climático elnevezésű projekt arra is rávilágított, hogy a nyarak nem csupán hosszabbak, de forróbak is, egyre gyakoribbak az úgynevezett trópusi éjszakák, amikor az éjjeli legalacsonyabb hőmérséklet sem kevesebb 20 Celsius foknál - közölte Beatriz Hervella, a szolgálat másik szóvivője, hozzátéve, hogy mindez kedvezőtlen hatással van az emberi egészségre.
Az Aemet jelentése szerint az elsivatagosodás veszélye is fenyeget Spanyolországban, ugyanis növekednek a félsivatagos területek, amelyek mára mintegy 30 ezer négyzetkilométert, vagyis az ország területének mintegy 6 százalékát teszik ki.
Míg korábban az az Ebro-völgye és a délkeleti országrész volt érintett, mostanra Kasztília-La Mancha régióban is megfigyelhető ez az egyre terjedő klímaváltozási jelenség, amelyet csökkenő csapadékmennyiség is jellemez.
A kutatók felhívták a figyelmet a Földközi-tenger hőmérsékletének növekedésére is. A víz a nyolcvanas évek eleje óta tíz évente átlagosan 0,34 Celsius-fokkal melegedett. Ehhez párosul a tengerszint évenkénti 3,4 milliméteres emelkedése is, amelyet az elmúlt 25 évben tapasztaltak - közölte a meteorológiai szolgálat.
Mondjuk a hol fényes, hol kevésbé fényes múlttal ellentétben a jövő elég aggasztó, mégpedig a klímaváltozás és az elsivatagosodás miatt.
Egész Európában Spanyolországot fenyegeti a legnagyobb mértékben az elsivatagosodás.
Úgy az ország összterületének közel háromnegyedét, azon belül leginkább a délkeleti régiókat.
Ha a folyamatot nem sikrerül megállítani, a század végére az ország területének 30%-a kifejezetten sivatagi jellegű lehet, míg további 40-50%-a pedig félsivatag a szakértői tanulmányok szerint.
Korai gitárok - reneszánsz gitár - barokk gitár - klasszikus gitár - modern gitár, ez volt az akusztikus gitár fő fejlődési útja, az elektromos az egy másik történet.
De a középkorban volt citola is, abból alakult ki a ciszter, abból meg a portugál gitár.
Aztán ott voltak a különböző lantfélék, az ún. nyugati lant a késő középkorban, kora újkorban nagyon népszerű volt Európában.
Modern spanyol származékai az ún. spanyol lant (laúd español) és a bandurria.
Eléggé komplex az ibériai húros hangszerek története, de tény, hogy a 19. sz. második felétől kezdve a gitár vitte a prímet és ez lényegében napjainkban is így van.
A nagy spanyol gitárművészek, mint Tárrega, Segovia és de Lucía hihetetlenül szép dallamokat tudtak a hangszereikből előhozni...
Persze ezt az egész sztorit úgy illet volna kezdeni, hogy a spanyol gitárnak is hívott klasszikus gitár története...
A klasszikus gitár kialakulását az Ibériai-félsziget népeihez, elsősorban a spanyolokhoz szokás kötni és nem is alaptalanul.
Lényegében az első gitárszerű hangszerek a 10. században mutathatók ki, míg a spanyol guitarra (gitár) hangszernév a 13. századtól mutatható ki a félszigeten.
A magyar nyelvű Wikipedián is elég tűrhető összefoglaló van a spanyol gitár történetéről, egészen a középkortól kezdve a reneszánsz és barokk gitárokon át a klasszikus gitárokig:
A klasszikus gitár vagy spanyol gitár a 19. sz. első felében már nagyon hasonlított a mai, modern formákhoz, de a mai, véglegesnek mondható formáját lényegében az 1850-es években nyerte el, amikor Julián Arcas gitárművész javaslataira Antonio de Torressevillaigitárkészítő mester több kisebb-nagyobb újítást vezetett be a gitárokon.
A flamenco a dal (cante), a tánc (baile) és a hangszeres játék, a gitározás (toque) hármasságára épül. Mégis a flamencót ma gyakran csak egyfajta virtuóz gitárjátékkal azonosítják, holott ez eredetileg elsődlegesen énekelt zene, ahol a tánc csak a dal természetes, ösztönös átélése, a gitárkíséret pedig ezek mellett harmadlagos, sőt elhagyható elem. De valóban igaz, hogy az idők során a gitár egyre fontosabbá vált a flamenco kísérőjeként, majd elég hamar megjelent a szóló flamencogitár-játék is, amely önálló zenei kifejezési móddá fejlődött.
Spanyolországban és Itáliában a 17. századtól a gitár a népszerű dalok, táncok gyakori kísérő hangszere volt a hivatásos és a műkedvelő zenélésben egyaránt. Ennek ellenére a flamenco kialakulásának korai szakaszában a hangszer alig játszott szerepet, egyszerűen meghaladta annak a társadalom perifériájára szorult – túlnyomóan cigányok (sp. gitanos) alkotta – szubkultúrának az anyagi lehetőségeit, amelyből ez a zenei stílus kisarjadt. Ebben a korszakban a cigányok hagyományos dalaikat, a tonákat csak a palo seco, azaz tapssal, az asztallap ütögetésével kísérték, és ez a későbbiekben is a flamenco „hangszerelésének” fontos összetevője maradt. A flamenco egy változata, a cante jondo ma is ezt az előadásmódot idézi.
A gitárjáték az 1840-es években, Nyugat-Andalúziában kezdett egyre szervesebben beépülni a flamenco előadásokba, egyidejűleg azzal a folyamattal, melynek során a műfaj egyre inkább nyilvános, professzionális művészi kifejezési formává vált.
Ebben az időben jöttek létre a zenés kávéházak spanyolul, café cantanték, melyek a flamenco előadások új színtereivé váltak, és amelyek közönsége új igényeket támasztva ösztönözte a műfaj fejlődését, kifinomultabbá válását.
Ez egybeesett ugyanakkor a gitár spanyolországi népszerűségének felfutásával is.
A hagyomány szerint Maestro Patiño (Cádiz, 1829–1902) teremtette meg a flamencogitározás modern technikáját, de ő még a gitár szerepét kizárólag az ének kíséretében látta. Az első flamencogitáros, aki a gitárt szólóhangszerként használta, Paco el Barbero volt a 19. század vége felé. A szóló, koncertszerű flamencogitározás alapjait Ramón Montoya (Madrid, 1880–1949) fektette le, megnyitva az utat a későbbi nagyságok, Sabicas, Paco de Lucía, Tomatito és a többiek munkássága előtt.
Antonio de Torres Jurado (teljes nevén: Antonio de Padua, Pedro Cayetano de Torres Jurado, született 1817. június 13-án, La Cañada faluban, Almería tartományban, elhunyt 1892. november 19-én, Almería városában), híres spanyol gitárkészítő mester, a klasszikus gitár (sp. guitarra clásica vagy guitarra de concierto) és a flamencogitár (sp. guitarra de falmenco vagy guitarra flamenca) ma ismert modern konstrukciójának megalakotója.
Az 1850-es évek elejétől 1870-ig volt az első gitárkészítő korszaka, ekkor több híres gitárt is készített, egyet a később világhírűvé vált gitárművész, Francisco Tárrega számára.
1876-tól kezdődik második gitárkészítő korszaka, ekkor már kevesebb ideje maradt hangszerkészítésre: fenn kellett tartani a kínai-boltot, sőt, a család albérlőket is fogadott. Ekkoriban évi 6-12 gitárt készített, bár ezek egyszerűbb hangszerek voltak, inkább a helyi zenészeknek, nem híres virtuózok megrendelésére készültek, mint azelőtt.
A Gaceta de Madrid nevű folyóirat a Cortes engedélyével publikálja Spanyolország új területi közigazgatási beosztását.
Az 1820-1823 közötti 3 év volt a Trienio Liberal időszaka amikor liberális alkotmány és liberális kormányzat volt uralmon, amely nagyon erősen korlátozta VII. Ferdinánd királyt az uralkodói jogaiban, tehát lényegében egy liberális alkotmányos monarchia volt ez a 3 esztendő.
Erre a 3 évre tehető Mexikó és Ecuador függetlenedése, 1823-re lényegében már csak Alsó- és Felső-Peru, valamint Kuba és Puerto Rico maradt spanyol uralom alatt az egykori hatalmas amerikai gyarmatbirodalomból.
1825-1826-ra Peruban és Bolíviában is letették az utolsó spanyol gyarmati csapatok a fegyvert.
