Motyóval egyetértek, mi, akik a hetvenes-nyolcvanas évekre lettünk gyerekek, kamaszok, nyilván arról álmodozhattunk, hogy még életünkben új bolygókat hódít meg az emberiség, a világegyetem elképesztő titkait tárja fel, stb., stb. Hát, ebben teljes mértékben csalatkoznunk kell - egyelőre úgy tűnik. A gondtalan telefonálástól a jelentős kozmológiai és kozmogóniai felfedezésekig valóban sok-sok fontos felfedezés születik - de ezek mégsem "azok" a csodák, amikről álmodtunk, vagy joggal álmodhattunk volna. (Ha tudományos álmodozók lettünk volna.) Ha arra gondolok, hogy Hawking is anélkül fog meghalni, hogy 'kézzelfoghatóan' közelebb kerültünk volna a "nagy titokhoz" (hiába a valóban elképesztően jelentős előrelépés), hát eléggé elkeseredem. Csakhogy még én is anélkül fogok... (Pedig remélem, van legalább harminc évem.) Szóval attól félek, hogy eljut a világ, mondjuk, 2050-be, és nem lesz lényegesen (!) más a helyzet, mint a mi születésünkkor. Még akkor sem, ha a karórával (a csukló bőre alá ültetett chippel) telefonálhatunk Japánba (magyarul, mert fordít is), meg ha tízmilliárd darab, 1 millió fényévnél távolabbi csillag kategóriabesorolásának a birtokában leszünk is.
Hát pont ez az: ma úgy gondolunk rá, hogy "Bush-féle handa-banda". Akkoriban "Kennedy-féle handa-banda" volt, de mivel más idők jártak, mindenki elhitte, és ezért meg is valósult.
Isten ments, hogy lebecsüljem a Japánba telefonálás, vagy az amerikai sorozatok torrentről való letöltésének ( ;) ) mindennapi lehetőségét. Ugyanakkor pont ez a problémám is: minden ami odafenn történik, az "hétköznapi", olyan értelemben, hogy apró lépésekkel szolgálja a jelenlegi technológia további tökéletesedését. Ez hasznos, azonban semmi lelkesítő nincs benne. Az Apolló, vagy a Szojuz/Szaljut programok olyasmiket valósítottak meg, ami messze túlmutatott a saját koruk szintjén. Azokat a csónakokat gyakorlatilag a pilóták hite tartotta egyben, de mégis fölmentek, hogy hazahozzanak egy marék homokot a Holdról. Ez az attitűd mára teljesen kihaltnak tűnik, mintha kizárólag gazdasági megfontolások irányítanák a rendszert. Ez persze régen is nagy szerepet játszott, de mégis ott volt az a bizonyos plusz. No igen, ehhez kellett egy hidegháború.....
Nem tudtam Carl Sagan eziranyu velemenyerol, de igaza volt - es most meg jobban igaza lenne. (Az oroszoknak csak azert veszitettek el kozben a jol mukodo urallomasukat, mert az amerikaiak csalard modon leszedettek azt veluk.) Az teny, hogy az oroszok oramuszeruen mukodtetik a Szojuz-ukat/Progresz-szuket (+ mar dolgoznak a hat szemelyes Klipper-jukon), mig az amerikaknal addig jo, amig nagy nehezen nem szall fel megint egy urrepulo (bar ettol egyre kevesbe kell felni). A NASA-t - valamint amerika jelenlegi gazdasagat/politikajat - kozelebbrol megnezve pedig nagyon naivnak kell lenni ahhoz, hogy valaki azt higgye, hogy a Bush-fele handa-bandabol barmi komoly is megvalosul.
Az ESA Venus Express szondaja egyebkent az Europai Urhivatal masik sikeres szondajanak, a Mars Express-nek ikertestvere - amely viszont az utolso [kudarccal vegzodott] orosz Mars-szonda egyenes agu utoda (sok oroszok alltal gyartott alkatreszt hasznaltak az europaiak fel). Ha megnezzuk, hogy az International Space Station is a szovjet Mir bovitett valtozata, akkor lathatjuk, hogy ahogy mindenki Gogol koponyegebol bujt ki, ugy az egesz urprogram a szovjet tervezoasztalakon szuletett... (Masik jo pelda a kinai Shenzou urhajo, ami a Szojuz valtozata.)
A Venusz egyebkent nagyon reszletesen mar fel van terkepezve, az amerika Magellan szobda radar-kepeinek koszonhetoen.
"Magam természetesen kétségbeejtőnek találom, hogy Armstrong után 37 évvel ott tartunk, hogy műholdakat pofozgatunk Föld körüli pályán."
Igaz, Motyó, valóban juthattunk volna már messzebb is, és az ember mindig "többet" akar, de azért ne becsüljük le a műholdpofozgatókat sem. Mivel 37 éves vagy, emlékezned kell az "interurbán" telefonhívás produkciójára, legalább hírből. Én gyerekkoromban Gödöllőn éltem, és két helyen volt elérhető számunkra telefon: a vasútállomás forgalmi irodájában és a postahivatalban. Egyszer a szüleim felhívtak bennünket, amikor Bulgáriába utaztak, az a telefon két napi szervezést és fél napi várakozást igényelt. Ha ma Japánba akarok telefonálni, felemelem itthon az EGYIK telefont és tárcsázok. (Aztán le is tehetem, mert egy szót sem tudok japánul.) Télen rendszeresen nézhettem élőben az amerikai foci meccseit, és nem volt tízpercenként "Hiba a közvetítővonalban". Ez azoknak a bizonyos műholdaknak köszönhető, amelyeket ma már iparszerűen lődöznek fel. Persze nem tökéletes a távközlési technika sem, de azért majdnem megvalósult már minden, amit a legtöbbi sci-fi megjósolni tudott, néha az elég távoli jövőbe vetítve. A GPS-t még csak éppen elkezdtük kihasználni, a műholdas időjárásfigyelés, növénygazdálkodás, térképészet is hétköznapivá vált, és ezek csak a hadászati technika maradékai. Az űrteleszkópok annyi új megfigyelési eredménnyel szolgáltak az elmúlt tizenöt évben, amennyit addig összesen sikerült összekuporgatni, Galilei távcsöve óta. Fejtegetheném még, de a lényeg az, hogy ugyan nem vetettük meg a lábunkat új égitesteken, de legalább a Föld körül be tudtunk rendezkedni valamennyire. Nem ez volt az elképzelés, de a világ gazdasági működését sem tudták a jóslatok helyesen figyelembe venni.
De azért az igaz, hogy az "űrtevékenységet" jóval kisebb figyelem kíséri, mint régen. Erről a hullavadász média is jócskán tehet. Tucatjával tudnék mutatni olyan félretett kis újságkivágásokat, hogy aszondja, "Tegnap a Szovjetunióban sikeresen föld körüli pályára állították a Kozmosz-akárhány jelű műholdat, amelynek feladata a napszél tanulmányozása, a föld alatti ásványkészletek felderítése, a földi mágneses tér kutatása, távközlési feladatok ellátása, a kozmikus tér vizsgálata, egy nemzetközi tudóscsoport által összeállított kutatási program végrehajtása. (Nem kívánt törlendő.) A műszerek hibátlanul működnek, az eredményekről később számolunk be." Már akkor sem törődött ezekkel senki, viszont ilyen ma már meg sem jelenik. Csak ha felrobban a rakéta. Még harminc éve is csak olyan ember repülhetett, aki még azt is kibírta, ha ledarálják. Ma már az repül, aki ki tudja fizetni az árát. De ötszáz éve hajóra is csak az szállt, aki szerette kockáztatni az életét, ma meg hajóutat nyerhet, aki kapásból meg tudja mondani, hány lába van a háromlábú széknek. Ezen viszont nem háborgunk. Pedig ugyanilyen utat fog (talán) bejárni az űrhajózás is, csak késésben van. Ha Anonymus sci-fit írt volna, lehet, hogy hősei a tengeren hajóztak volna. (Mint ahogy az még Verne idejében is volt.)
A közeledés valóban óvatos, de még korántsem fejeződött be. Régen még az is mutatvány volt, hogy eltalálták a Vénuszt, ma már azért ennél sokkal többet tudunk. A Vénusz egyébként keményebb dió, mint a Hold vagy a Mars, vagy az óriások holdjai, mert az égvilágon semmit sem lehet látni a felszínből (mármint látható fényben), az összefüggő felhőzet miatt. Ha egy durva domborzati térképet sikerül összehozni a következő hónapokban, az a Vénusz esetében már szenzációs eredmény lesz.
Nem mellékes, hogy pár napja célhoz ért az európai Vénusz-szonda (mondjuk nem is tudtam, hogy úton van, valóban nincs keletje a témának a sajtóban).
Jó, persze ez sehol sincs az orosz Venyera-szondák "bumm-bele fejjel a bolygónak, de az utolsó húsz másodpercben még csinálunk pár történelmi fotót a felszínről" hősies programjához. Óvatos közeledés, néhány fotó a biztonságos magasból, de azért mégiscsak egy picit felidézi az "aranykort".
Nota bene: az űrhajózás ügyének manapság, mondhatni, nincs szezonja...
Ha ezzel arra akarsz utalni, hogy volt egy aranykor, amikor is bezzeg szezonja volt, és az milyen jó volt, akkor csak részben van igazad. Ha láttad az Apolló 13 c. filmet, abban markáns utalás található arra, hogy az n. holdraszállás már jóval kevésbé érdekelte az amerikai közönséget, mint az xy szappanopera ismétlése. Pedig itt még a legendás HOLDRASZÁLLÁSOKRÓL van szó, nem pedig arról, hogy az xy űrrepülőgép személyzete ismét meghúzott egy csavart a Hubble-ön. Amerikában valószínűleg a hatvanas évekkel együtt szállt el az újdonság varázsa. Szerintem csak itt nálunk volt ennek ekkora kultusza még a nyolcvanas években is, mivel mi szűken adagolva kaptuk csak az infókat, és ráadásul pont ekkorra esett ugye az űrverseny szovjetek általi "megnyerése", ála Sagan.
Magam természetesen kétségbeejtőnek találom, hogy Armstrong után 37 évvel (mellesleg pont ennyi idős vagyok, abban a legendás évben láttam napvilágot!) ott tartunk, hogy műholdakat pofozgatunk Föld körüli pályán. Ezért engedtem meg magamnak némi mérsékelt örömöt, amikor Bush előrevetítette az új Hold- és Mars-programokat. De milyen időtartamokkal, elvtársak! :( Hol van már a Kennedy-féle "embert a Holdra az évtized végéig!". Majd 2050 körül esetleg elindul valami a Mars felé, tessék türelmesnek lenni, túl nagy ez a feladat....
Nekem meg az jut eszembe, hogy a Playboyban, 1991 táján, a klasszikus nagyinterjú alanya (ha valaki nem tudná, a lap tényleg komoly interjúkat közöl nagyon fontos és komoly emberekkel) Carl Sagan volt, és a riporteri kérdésre, miszerint mi lesz az "űrversennyel?", azt felelte: semmi, az oroszok megnyerték. (Nekik fennvan az űrállomásuk, nekünk meg folyton lezuhannak a semmire sem jó űrrepülőgépeink.) (Amúgy ugyancsak a kilencvenes évek elején interjú volt Hawkinggal is, szintén hihetetlenül érdekes dolgokat mondott, pl. azt, hogy magáéhoz hivatta a pápa, és megkérte, hagyjon fel a kozmológiai kutatásaival, mert már túl messzire megy, veszélyezteti a vallásos világképet...)
Mi TUDJUK, hogy Gagarin is korberepulte eslokent a Foldet, es Armstrong is rataposott elso emberkent a Holdra :-) Errol a korszakrol egyebkent a BBC most keszitett egy - allitolag - kituno 4-reszes TV sorozatot 'Space Race' cimmel. Ez targyilagosan tarja fel a ket nagyhatalom versengeset, nagyon sokszor a kulisszak moge kukkantva. (Az oroszok is kozremukodtek a filmben; erdekessegkeppen, a szereplok/stab-tagok egy resze roman....) A film valosaghunek tunik - es persze Gagarin az elso ember az urben. (Egy-ket het mulva meglesz a DVD, es akkor tobbet tudok majd a filmrol.) Egyebkent erdekes tema, hogy ki is nyerte meg igazabol az urverenyt, es egyaltalan ennek vajon vege van-e...
Szomoru, hogy az emberek elveszitik az erdeklodesuket az urkutatas irant [is]. Sajnos, ha menezzuk azt a rengeteg szerencsetlen folyamatokat a vilagban, ebben semmi meglepo nincsen... (Ezt mint "csillagaszati/urkutatasi ismeretterjeszto" is szemelyesen elszenvedem. Mindenesetre szep volt a Hazigazdanktol a megemlekezes :-)
Mas: Remelem, hogy a vegre-valahara tenyleg elkeszulo "Randezvous with Rama" ismet egy jol sikerult Clarke adaptacio lesz - es egy ritka kivetel a mostani idetlen filmekben. (Apropo, eszrevettetek a '2010' nezesekor, hogy a Feher Haz elotti padon a galambokat eteto oregur maga az iro volt?)
Erdekessegkent a hand-nelkuliseghez; ez George Pal [Pal Gyorgy] "talmanya" - az o 1950-ben elkeszult 'Destination Moon' filmjeben nem voltak hangok az urben. A dramai hatas fokozasara zenei effektusok potoltak pl. az ursetat tevo urhajosok altal fabrikalt raketa-hajtomu "hangjat".
Nagyon igazad van, tillA, de most szerintem abban, amire nem helyeztél kellő hangsúlyt. Mármint hogy mi HISSZÜK, hogy az amcsik jártak a Holdon, hogy Gagarin körberepülte a Földet, és a többi. Hisszük, de nem tudhatjuk, hiszen nem láttuk személyesen. A vallás példája találó példa ehhez. Éppen aktuális, de már máskor is eszembe jutott a kis történet, amely szerint az egyik apostol Jézus sebeit meg is akarta tapogatni, hogy igazán meggyőződhessen azok létéről. (A tanulságot most nem tudom pontosan idézni, utánanézni pedig most nincs kedvem.) A többi tanítvány a mese szerint neheztelt rá, de én egyetértek vele, mert vannak esetek, amikor szükségünk van az általunk megszerezhető legteljesebb bizonyságra, bármi legyen is a kétkedésünk tárgya. Igaz, hogy az érzékeink és az elménk becsapódhatnak, de megpróbáljuk ennek a valószínűségét csökkenteni minél többféle módon bevetett és megtámogatott érzékeléseinkkel. És ezt például az Apollo-repülések során sem tehettük meg igazán (legnagyobb sajnálatunkra), ezt pedig kihasználhatják, akik üzletet vagy személyes sikerélményt kovácsolnak a bizonyíthatatlan iránt bennünk elültetett kételyekkel. Ez nálam nem tud bejönni, ezen nem érdemes izgatnom magamat. Űrkutatás és űrhajózás van, ez ma már biztos, műholdas telefonkapcsolatok, űrfelvételek, sőt, balesetek bizonyítják. Ennyi nekem elég is. De vannak, akik még abban is kételkednek, hogy a körülöttük lévő világ valóban létezik, a szkepticizmus ilyen fokát észérvekkel nem lehet leküzdeni.
Más. Ma találkoztam, lényegtelen okból, valakivel, akiről véletlenül kiderült, hogy ő is, de a felesége még inkább nagy híve az Orionnak. A fórumon eddig még nem bukkantak fel, természetesen meghívtam őket ide. Remélem, egyszer kedvük lesz itt megszólalni, és lám, még mindig vannak felfedezetlen társaink.
Mint a tudomány és ráció hívőjének, számomra olyanok az alanti felvetések, mint egy kereszténynek vagy mohamedánnak a vallásgyalázás. Szíven ütnek. Bár bevallom, ezeket az érzéseket nem a ráció szüli bennem... :)
A legenda pontosabban úgy szól, azt hiszem, hogy az ifjabb Iljusin, a tervező fia öt nappal korábban már repült, de a leszálláskor megsérült, és a segítségére siető kínai elvtársak különleges, elzárt kórházban ápolgatták a hőst egy éven át, noha ezt senki nem kérte tőlük. Mivel Hruscsovnak egy mutogatható űrhajósra volt szüksége, nem egy isten tudja, hol lábadozóra, Gagarin következett, akinek már sikerült az útja.
Azt, hogy ebből a legendából igaz-e bármennyi is, mi itt nem fogjuk tudni megállapítani. De ahogy az angol királynőnek sem akkor van a születésnapja, amikor született, hazánkból sem április 4-én szorították ki az utolsó nácikat, satöbbi, mégis jók ezek az egyezményesen kijelölt napok az események megünneplésére, az űrhajózás napja is jól van ekkor. Akár repült akkor Gagarin, akár nem, akár máskor. Megjegyzem, Tyitovot szerintem nem küldték volna fel egyből egy egész napra, ha előtte nem sikerült volna már egy próbakört mennie valakinek, mégiscsak egy vadonat új technikáról volt szó. És VALAMINEK köröznie kellett a Föld körül, mert a rádiójeleket az egész világ foghatta és bemérhette. Ezzel az erővel akár már egy embert is meg lehet röptetni, sok helyre úgysincs szüksége szegénynek. Ahogy a boldogult Lem mester is kifejezte ezt Pirx egyik történetében: a pilótának csak éppen annyi helye volt, hogy egy széleset vigyoroghatott.
Az emberek szeretik a legendákat, meg a titkokat, amelyeket csak néhány beavatott ismerhetett meg eddig.
Sajnos, hiába javasoltam előző napon is, aznap is a lapom szerkesztőinek, hogy foglalkozzunk a témával - legalább a kereknek nevezhető évforduló kapcsán -, süket fülekre találtam.
Nota bene: az űrhajózás ügyének manapság, mondhatni, nincs szezonja...
Hang: tényleg, ez jó megfigyelés, tényleg hozzájárul az ('éteri') hatáshoz.
2001: mint már korábban volt róla szó, így, hogy regényben nem olvastam semmit (a két nagy 'kimaradt' sci-fi könyvélményem ez és a Marsbéli krónikák - így alakult, nem tehetek róla! :), a film megértésében a nyolcvanas évek végi rádiójáték segített sokat. Gyakorlatilag mivel ott mindent ki kell mondani, ami egyrészt nem látszik, másrészt gondolják a szereplők, így nem volt tere a sejtetésnek, a rendező 'kénytelen volt' maga is mindent megérteni, majd megértetni. Ó, bárcsak meglenne ma is az a felvétel!
2001. a könyvet olvastam, a filmet láttam. Van jeletős eltrés a kettő között amit a 2010. könyv elején megmagyaráz A.C.C., mivel az már film folytatásaként íródott. pl. míg a könyvben a Szaturnusz a cél, a filmben a Jupiter. A 2001. filmnek számomra nagy erőssége, hogy nem a hang-effektusokra mentek rá, így jóval valóságosabb, hogy az űrben, közvetítő közeg híján nem terjed a hang.
Azon a sorozaton én is jókat mulattam akkoriban, de mivel éjszaka adták, ha jól emlékszem, nehéz lett volna feltűnést keltenie. Egy ideje a Viasat3 adja a folytatást vagy a kimaradt epizódokat, Űrbalekok címen, hajnalban. Az éjjeliőrök között valószínűleg tarol.
Ezért ki nem tagadnálak, de elismerem, hogy megleptél. Én úgy tartom, hogy a film, nagyszerűen megformált hangulata ellenére is az érthetetlenségig szimbolizált módon fejeződik be, és a könyv elolvasása nélkül csak kevesen tudják ezt a művészi stílust maguknak lefordítani. Az az érzésem, hogy én sem tartoztam közéjük, de már nem emlékszem, hogyan is találkoztam a filmmel először, nagyon régen. Egyébként pedig a könyvben szerintem még egy csomó érdekességről van szó, menet közben is és a végén is, de egyszer a fórumon már magyaráztam ezt, nem akarok ismételgetni.
Ha nem tetszik Clarke stílusa, kár volna erőltetni, de én nem találok benne semmi kifogásolhatót. Tulajdonképpen semmi mást sem, ami alapján Clarke-ot azonosítani tudnám egy ismeretlen írását látva, de ez bizonyára az én bárdolatlanságom következménye. Nekem a könyv mondatai csak gondolatok, érthetően elmondva. A fordító, az ország későbbi nagypapája, nem adott hozzá egyedi ízt (nem lehet mindenki egy Murányi Beatrix), de az végül is hamisítás lett volna, mert az eredetiben sem láttam többet tárgyilagos történetmesélésnél. (Kevésszer szántam rá magam az angol szöveg olvasgatására, de ebbe azért belekóstoltam egyszer.)
Palinak is igaza van, a későbbi részek egyre halványabbak lettek. A 2010 még megjárja, a 2061-et egyetlen alkalommal olvastam csak, a 3001-et pedig tavaly végigolvastam, de kétségtelenül, a kritikusi utószó szerint is feltűnően stilizált lett, mintha csak egy tévésorozat forgatókönyv-terve lenne, helyenként részletesebben megmunkálva.
Ha elárulom, hogy én még egyiket sem olvastam (még az első, klasszikust sem!), akkor kitagadtok!? :)
Holott a 2001. filmet a legnagyobbra tartom. Magát Clarke-ot is, de olvasva kevés sztorija fogott meg - úgy látszik, az írói stílusa nem jön be nekem (ő se tehet róla, én se). Az is lehet, hogy nem sikerült olyan jó magyar fordítót kifognia, mint némely kollégájának.
